Békés Megyei Népújság, 1972. október (27. évfolyam, 232-257. szám)
1972-10-28 / 255. szám
Megjelent a Szputnyik új száma Az orvostudomány hosszú időn át szinte tehetetlenül állt szemben az egyik legsúlyosabb betegséggel, az izületi gyulladással. A sebészek kísérletei is kudarcot vallottak. Az ötvenes éveik közepe táján az akkor harminc esztendős Konsztan- tyin Szívás szovjet orvos, aki ma a moszkvai Központi Sebészeti és Orthopédiai Intézet professzora, foglalkozni kezdett ezzel a problémával. Belső protézist javasolt a súlyos gyulladástól megtámadott ízületek pótlására, s ezért nyugaton csakhamar ,,az izületi gyulladás orosz Edisonénak” nevezték. A Szputnyik októberi számában ,Ne nevezzenek Edisonnak” című cikkében Szivas profesz- szor módszeréről és iskolájáról olvashatunk. Hírt ad a folyóirat arról, hogy egy fiatal grúz csillagász új csillagot fedezett fel, elkalauzol 2500 méter magasságba, a Pamir hegység egy különös botanikus kertjébe ahol egy év alatt három métert nő a fiatal tölgy, egy tő paradicsomról pedig 11,5 kg piros, ízletes termést szüretelnek. Elvezeti az olvasóit a folyóirat a Vosztok Karbantartó segédmunkásokat felves., a BÉKÉSCSABAI TtlZÉP VÁLLALAT. Jelentkezni BÉKÉSCSABA. KÓRHÁZ U. 1. SZ ALATT. 229282 úszótámaszpontra, amely a halászat szervezésében úttörőként szerepel. Foglalkozik az októberi szám kultúrával és művészettel is. Érdekes írás számol be arról, hogy a szovjet képzőművészeti múzeumok elsőszámú problémája a látogatottság növekedése, az ún. látogatási robbanás”, elkalandozhat az olvasó Aszta- povoban, ahol Lev Tolsztoj meghalt^ s gyönyörködhet a Moszkva közelében lévő He- doszkinó község . mesterei által készített miniatúrák élénk színeiben. Nem feledkezik meg a folyóirat a sakk rajongóiról sem. A sportrovat az újfajta boxkesztyű bevezetése körüli vitával foglalkozik, s felteszi a kérdést; az új kesztyű változtat-e az ökölvíváson? A Szputnyik könyvespolca folytatja a kilencedik számban elkezdett útleírást arról az ősi kereskedő útról, amely a mai Litvánia Belorusszia és Ukrajna területén húzódik. S végül: megismerkedhetnek a Szovjetunió kulturális életének újdonságaival az olvasók. (APN — KS) Hűtőház férfi portásokat felvesz BÉKÉSCSABA, KÉTEGYHÁZI ÜT. 220274 Közületek munkaerőigénye Felveszünk szakképzetlen, IS. életévet betöltött férfi és női dolgozókat. Vidékiek részére szállást biztosítunk. (Házaspá. rok részére külön kétágyas szoba). Kedvező feltételek és munkakörülmények^ Gumiipari gépek kezelésére betanítjuk. Jelentkezni lehet írásban és személyesen; Cordatic Gumigyár, Budapest, VIII., Kerepesi út 17. Keleti-pályaudvar mellett. 767 ® e a W évet betöltött lányokat szövőnek és csé velőnek felvesz a PTM Angyalföldi Szövőgyára. A betanulási idő szövőnek 8 hét, csévelőnek 3 hét. Ezen idő alatt kb. havi 1050,— Ft bruttó fizetést és napi egy forintén ebédet biz” tosítunk. Lakást minimális térítés mellett adunk, jelentkezés írásban a gyár munka- erőgazdálkodásán s Budapest, XIII., Szekszárdi u. 19—25. 9 0 0 A MEZŐGÉP Vállalat Sár- kadi Gyáregysége felvesz *■=» gépipari technikumot végzett — technikust. Fizetés megegyezés szerint. s ® 0 O A Lőrinci Fonó felvételt hirdet 15 éven felüli lányok részére! A betanulási idő 1 hónap, kereset; 1700-^2100 a betanulás után. Vidéki lányok ré. szére szállást biztosítunk Cím; PIV, Lőrinci Gyáx, Budapest, XVIII., Gyömrői út 85—91, A Békéscsabai I. Téglagyár felvételre keres 2 kazánfűtőt, vagy gáz_ és olajfűtésű kazán, kezelői vizsgával rendelkező kazánkezelőt és 2 elektrikust vagy turbinagépészt. Fizetés megegyezés szerint. Segédmunkásokat, gépkocsi, rakodókat, épületbádogost ke. résünk felvételre jó kereseti lehetőséggel. Jelentkezni lehet a Városfejlesztési Kivitelező Részleg központi irodáján, városi tanács 89_es szoba, vágy a Trefort «. l/l sz„ telepbe, lyén a művezetőnél. s Éjjeliőri munkára nyugdíjast, vagy egész munkaidős férfit felveszünk. Élelmiszer, és Ve. gyiáru Nagykereskedelmi Vál. Salat, Békéscsaba, Csorvási ütő Melegkonyhás ni. osztályú csárdánkba szakképzett szaká. csőt keresünk azonnali belépés, sei. Érdeklődni: Nagymágocsi AFÉSZ.nél lehet. 445648 Vfdia Kereskedelmi Vállalat Telepe, Békéscsaba, Szerdahe. lyi út, felvételre keres gyakorlott gépírót, valamint raktár! dolgozót; x Mérlegképes könyvelői képesítéssel ffőkönyvelő.helyettest keres újonnan alakult üzem. Ajánlatokat eddigi munkakör megjelölésével. „Sürgős” jeligére a békéscsabai hirdetőbe kérjük 2232G2 «0» A Békés megyei Állategészségügyi Állomás, Békéscsaba, Micsurin u. 10—12, két rakodót és egy nyugdíjas könyvelőt kisegítőnek keres sürgősen felvételre, 229268 «ÖtVolán 8. sz. Vállalat felvételre keres autószerelő, karosszéria, lakatos szakmunkásokat, anyag, és alkatrész-ismeretekkel rendelkező raktárkezelőt. Jelentkezés; Békéscsaba. Szarvasi út 87. Munkaügyi önálló osztály. 229067 EGYMILLIÓ forintos forgalmú élelmiszer boltba szakképzett boltvezetőt és helyettest keres a BÉKÉSI ÁFÉSZ. Jelentkezni: 1972. november 4-ig az ÁFÉSZ központi irodáján, Békés. x A Pamuttextilművek Békéscsabai Gyára éjjeliőrt és udvari segédmunkást keres felvételre Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet a gyár üzem- gazdasági osztályán reggel 7—15 h-ig. Szombat kivételével. 1392 A Békéscsabai Baromfifeldolgozó Vállalat, Békéscsaba, feltesz stabil kazánfűtő vizsgával rendelkező dolgozót. Jelentkezni lehet a vállalat műszaki osztályán. 229073 BÉKÉSCSABAI BÚTORIPARI SZÖVETKEZET gyakorlattal rendelkező laipari oépmiinkásokal keres felvételre! Bérezés megegyezés szerint Jelentkezés: Békéscsaba, Berényi út 122. sz. x A BÉKÉSCSABAI KÖTÖTTÁRUGYÁR felvételt hirdet az alábbi munkakörökbe: gépi varró síkkötő textilfestő férfi segédmunkás szerkesztő-technikus műszaki rajzoló Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán. ________________________<x) De breceni Nagyerdőben 1974-ben átadandó kétszobás társaslakások még leköthetők a polgári ügyvédi ki- rendeltségnél. Polgár, Hősök u. 22. 229176 A Békés megyei Moziüzemi Vállalat folyó év december elején ÜZEMVEZETŐI ÉS GÉPÉSZT ANFOLYAMOT INDÍT Jelentkezni lehet személyesen vagy írásban a műszaki osztályon: Békéscsaba, Jókai u. 2. Jelentkezési határidő: 1972, november 15. 229180 A Békéscsabai Építőipari Szövetkezet, Békéscsaba, Vörös Október sor (Faipari Késznél) azonnali belépéssel felvesz asztalos szakmunkásokat, asztalos műhelybe férfi és női segédmunkásokat, valamint hivatalsegédet (kifutónak). Jó kereseti lehetőség. 44 őrás munkahét. Minden szombat szabad. Jelentkezni a fenti címen 229178 A Budapesti Közlekedési Vállalat 44 órás munkahéttel, állandó 1 műszakos beosztással azonnali belépésre keres: LAKATOS, MAROS, VILLANYHEGESZTÖ SZ AKM UNKASOKAT, valamint vasipari és építőipari betanított és segédmunkásokat. Munkaidőbeosztás: hetenkénti szabad szombat. Felveszünk továbbá: • Szakma nélküli férfi dolgozókat vasúti pályajavítási és építési munkára, nődolgozökat pályatisztítási munkára. A munkaidőbeosztás: kéthetenkénti szabad szombat és szabad hétfő. Egyenruhaellátás. Vidéki dolgozók részére munkásszállást biztosítunk! Bérezés: a kollektív szerződés szerint! • Minden dolgozó és családtagja részére autóbuszra, villamosra, HÉV-re és Metróra szóló díjmentes utazási igazolványt biztosítunk. Felvétel: Budapest VII., Kertész u. 18., és a vállalat valamennyi telephelyén. 2228 Fonodái munkára felveszünk fonó szakmunkásnőket és 16 évet betöltött nőket betanulónak • Betanulási idő: 1 hőnap. Bérezés: betanulási időre 1200,—' Ft, Betanulási idő után: 1900—2500,— Ft. kereseti lehetőség. Kéthetenként 'szabad szombat. Vidéki dolgozók részére. szállást és ágyneműt biztosítunk. Bővebb felvilágosítást levélben adunk. . CÍM* Pamuttextilművek Fonógyára Budapest. XI., Bocskai u. 90. Munkaügyi osztály. x iaefSBBScsassiBB1 Január 1-től levelét nemcsak a cím irányítja! Segítenek a számolt is. A POSTAI IRÁNYÍTÓSZÁMOK! A levél iránytűje az IRÁNYÍTÓSZÁM!