Békés Megyei Népújság, 1972. október (27. évfolyam, 232-257. szám)
1972-10-28 / 255. szám
Mindenki képessége szerint... A tanév kezdetén a közvélemény mindig fokozott figyelemmel fordul az iskola felé. Idén — az MSZMP Központi Bizottságának 1972. június 15-i határozata után — ez a figyelem kétszeresen is indokolt. Az állami oktatás helyzetéről és feladatairól hozott párthatározat nemcsak a szakembereket, a pedagógusokat, hanem társadalmunk egészét is érinti. Módosított alkotmányunk kimondja: „A Magyar Népköz- társaság szocialista állam”. A szocialista társadalmi viszonyok erősítése a „Mindenki képessége szerint, mindenkinek munkája szerint” elv fokozott érvényesítését igényli. Ezért szocialista fejlődésünk egyik alapvető feltétele, hogy az iskolák biztosítsák a munkára nevelést és a képességeik megfelelő kibontakoztatását. Jelenlegi körülményeink között e feladatok valóra váltását több tényező gátolja. Elsőként a tanulók túlterhelése említhető. A zsúfolt tananyag és a zsúfolt tananyag elsajátítására kialakított gazdasági módszerek, amelyekben nagy szerepet játszik a mechanikus memorallizáltatás, akadályozzák a gyerekek aktív bekapcsolódását a tanítás folyamatába, fékezik a munkáltató oktatás szélesebb elterjedését, nem nyújtanak lehetőséget arra. hogy a nevelés és oktatás minden területén figyelemmel kisérjük és figyelembe vegyük a tanulók egyéni hajlamait, képességeik egyéni sajátosságait. Ezért a túlterhelés megszüntetésére hozott intézkedések egyben • a képességek egészséges fejlesztését és az önálló munkára nevelést is szolgálják. A „mindenki képessége szerint” elv érvényesülését az is nehezíti, hogy a gyerekeknek koránt sem egyformák a lehetőségei, egyenlőek az esélyei képességeik kibontakoztatására. Megbízható felmérések igazolják, hogy a tanulók jelentős hányada hátrányos helyzetben van a többiekhez képest. Az olyan (külső körülmények, mint például a lakóhely, a kulturális környezet, a szülők foglalkozása már az általános iskolában is érezhetően befolyásolják a tanulók teljesítményeit. Egy igen széleskörű nemzetközi pedagógiai vizsgálatból, amelynek eredményeit az Országos Pedagógiai Intézet Didaktika Tanszéke dolgozza fel, kitűnik, hogy például a 10 éves falusi gyerekek kb. 30 százalékkal gyengébben olvasnak, mint — városi társaik. Ugyanebben az életkorban — a Pest megyei szakfelügyelet felmérése szerint — a fizikai dolgozók gyermekeinek olvasásmegértési teljesítménye mintegy 16 százalékkal alacsonyabb az értelmiségi családban élő gyermekekénél. Hasonló képet mutat az Országos Pedagógiai Intézet Történelem Tanszékének vizsgálata, amelyik a történelmi fogalmaik alkalmazási szintjét kutatja. Az általános iskola 5. osztályában a fizikai dolgozók gyermekei 19 százalékkal rosszabb eredményt értek el, mint a nem fizikai dolgozók gyermekei. A példákat tovább is sorolhatnánk, de talán ennyi is elég annak igazolására, hogy a tanulók külső körülményei ma rpég általában nem biztosítanak egyenlő feltételeket a bennük rejlő belső lehetőségek — képességeik — kibontakoztatásához. Ezért mélyen demokratikus és feltétlenül indokolt minden törekvés, amelyik a hátrányos helyzetben lévő tanulók segítésére irányul. A korszerű pedagógiának a képességek kibontakozására gyakorolt hatását jól mutatják az évről évre megrendezésre kerülő tanulmányi versenyek. Amikor idén a 8. osztályos úttörő történészek vetélkedőjének országos döntőbe került tagjaitól megkérdeztük, hogyan tanulták az iskolában a történelmet ilyen válaszokat kaptunk: „Az a jó, hogy a tanárunk képszerűen mutatja be az anyagot. A könyvtárból mindig hoz be könyveket. Szinte el tudjuk képzelni, amit tanulunk.” „A tanárnő úgy beszél, hogy egészen elfeledkezem arról, hogy a történelemórán ülök.” „A tanárnő mindig sok szemléltetőanyagot hoz be az órára.” „Az én tanárnőm a tankönyvet nagyon jól rendszerezi, a magyart és a történelmet is jól összehozza.” „Az én tanárnőm gyakran tart olyan órát ,amikor nem ő mondja el az anyagot, I ■ ■■■■■■■■■■■«■■■(■■■■■■■■■■■■■■■■•■•■■■■■••■a« is közel maradunk egymáshoz. Remélem Prinz őrnagy úr rövid időn belül az enyéimhez hasonló kellemes tapasztalatokat szerez ebben a városban. — Ügy legyen! — fénylett ki a nevetésből Szöliősy Jenő ripa- csos arca. Poharát üdvözlésre emelte. Magyarffy Gyula . főispán is magasba tartotta a borospoharak — Engedjék meg az urak, hogy idézzem a kőbe vésett szavakat: a kötelesség előbbre való, mint az élet. Nekem ez az ige az imádságom. Egyre haragosabbá ingerelte a pátosz Gerhard Prinz őrnagyot. Idegességét csak fokozta, hogy nem állapíthatta meg világosan: csepürágó alakoskodásból lelkendezik-e versenyt a főispán és a miniszterelnökhelyettes, vagy pedig reménytelen idióták? Helyzetük semmi okot nem adott a szónoki nagyzolásra. Budapest bekerítését megkezdték Tolbu- chin és Malinovszkij marsall seregei, a Führer vezérkara pedig kijelölte a Margit védelmi vonalat Dunántúl átlója mentén Délnyugat- Északkelet irányban. Győr közvetlen front mögötti területté vált, ahol a megtorló büntetés egyetlen formára redukálódott: az agyonlövésre. Ne lettek volna tisztában azzal a magyar urak, hogy Volkhardt csupán a jóságos kántor-tanító szerepét töltötte be az ő feladatához képest? Sejtelme se lenne arról ennek a nyalka taknyosnak, ennek a szép bajúszú főispánnak, hogy mire emeli poharát? Prinz Ges- tapó-őmagy nem óhajtotta felvenni az ünnepi modort, kényelmesebbnek érezte megszokott hűvös kedélyét. Üres szósallangok helyett a nyers valóságot részesítette előnyben: — Azt hiszem, a győzelembe vetett hit mindannyiunktól elvárható. Az ilyen erkölcsi előfeltétel tudatában emlékeztetem az urakat, hogy küldetésem távolról sem rokon a tréfával. Közös feladatunk lesz teljesen homogén lélektani állapotot teremteni itt a hadműveleti területek mögött. — Igen, ez rendkívül fontos! — vágott közbe szuszogva Szöliősy Jenő — Miután az akaratban teljes ' az összhang, ejtsünk szót a tárgyi feltételekről — szólt az őrnagy és beszéd közben még- jobban kiütközött arcán a szenv- telenség. — Munkánkhoz keményszívű férfiakra van szükség. Szónási Józsefnek felcsillant a szeme. Végre a lényegről kezd. tek beszélni. — Pártunk elegendő vitézzel rendelkezik — jelentette ki önérzetes hangon a miniszterelnökhelyettes. — A magyar férfiak színe-java áll mögöttünk. A főispán szembetűnően feszengett, majd minden ok nélkül bajúsza alá nyomkodta a szalvétát. — Szó se róla, Szöliősy testvér ,.. Ámbár .. — Ámbár? Tekintsem ezt ellentmondásnak? (Folytatjuk) teti meg velünk.” „A tanárnő a történelemmel nevelt is bennünket. Pedig nem ő volt az hanem beszélgetés közben érosztályfőnök.” „A legfontosabbnak azt tartom, hogy ne féljenek a gyerekek a történelemtől, szeressék a történelmet. Nálunk ez így volt.” Az idézetekből kitűnik, hogy a rendkívüli tanulói teljesítmények mögött magas színvonalú tanári munka rejlik. A szóban forgó verseny után megkérdeztük a gyerekektől azt is, hogy láttak-e az elmúlt tanévben tanítási órán mozgófilmet, diavetítést, tv-adást, hallottak-e magnetofonfelvételt, hanglemezt, dolgoztak-e képes történelmi atlasszal, volt-e az osztályban csoportmunka, tanulói kiselőadás, feladatlapos ellenőrzés, felolvasott-e a tanár történelmi szemelvényeket, van-e történelem szaktanterem az iskolában. A válaszok összegzése: Az alkalmazott 58 osztályból (eszköz, illetve) mennyiben eljárás alkalmazták? mozgófilm 20 diavetítés 23 tv-adás 22 magnetofon 15 hanglemez IC szemelvények 57 képes történelmi atlasz 31 csoportmunka 44 kiselőadás SS feladatlap IS szaktanterem 10 Az adatok világosan mutatják, hogy a kimagasló eredményt elért tanulók jórészt az átlagosnál korszerűbb módszertani kultúrával dolgozó tanárok tanítványai közül kerültek ki. Ami megint csak azt bizonyítja, hogy a gyermekeikben rejlő lehetőségek csak kellő pedagógiai segítséggel válnak valósággá. A tehetség kibontakoztatása kedvező körülményeket, megfelelő feltételeket is igényel. Az egyik ilyen feltétéi a magas színvonalú pedagógiai munka. Ahhoz azonban, hogy a jelenleginél korszerűbb nevelés és oktatás általánossá váljon, és így a „gyengébb” iskolák felzárkózhassanak az „erősebbek” mellé, széleskörű társadalmi összefogásra van szükség. Arra, hogy az állami és társadalmi szervek, a pedagógusok és a szülők, a patronáló vállalatok és üzemek magukévá tegyék a párthatározat megállapítását, miszerint: „Az oktatásügy fejlesztését a következő időszakban kiemelt társadalmi feladatként kell kezelni...” Dr. Szebenyi Péter főiskolai docens Országos Pedagógiai Intézet Fotogram í a tűztoronyról [ A litván vilniuszi egyetem ; szakemberei különleges fény- : képezőgépet szerkesztettek. Ez S nagy pontossággal rögzíti az j épületek és az őket kömye■ ző területrészek méreteit. A • készülék a tervezőket, építé- ; székét és restaurátorokat men- : tesíti az épületek megmérésé■ nek körülményes munkájától. : Segítségével elkészítették pél- ; dául a litván fővárosban a régi : tűztorony és más restaurálanj dó műemlékek fotogramját. ■ ■ ________i____________________ : ■ 1 972. OKTÓBER 28. A közvélemény formálásával a népfront is segítheti a környezetvédelmet A tavasszal megtartott V. népfront-kongresszus állásfoglalása nyomán a Hazafias Népfront Országos Elnöksége mellett környezetvédelmi munkaközösség alakult. Ennek az új társadalmi bizottságnak a feladatairól, általános és helyi teendőiről nyilatkozott S. Szabó Ferenc, a munkaközösség elnöke: — A természet- és környezet- védelem korunk legfőbb nemzetközi, politikai témái közé került. Hazánkban helyes és korszerű törvények, rendeletek tanúsítják. hogy a kormányzati szervek törődnek és törődtek a környezetvédelemmel. Megfelelő jogszabályok biztosítják a levegő és a vizek tisztaságának védelmét, ugyanígy az erdő- és vadvédelem is szervezett formában történik. Védelemben részesülnek a földtani alakulatok, a ritka vagy kiveszőfélben levő növények, állatok és olyan területek, táj részek, amelyek tájképi jellegzetességük vagy kedvező természeti tulajdonságuk miatt különösen jelentősek. — A jó törvényeket, rendeleteket azonban meg kell tartani, s ezek végrehajtását nem lehet egy újabb rendelettel megoldani. Széles körű társadalmi segítségre és ellenőrzésre van tehát szükség. Erre vállalkozik a népfront környezetvédelmi munka- közössége. A népfrontbizottságok — igaz, különböző mértékben — már eddig is művelték a környezetvédelem szinte minden ágát, és szép eredményeket értek el. Fásítottak, parkosítottak, protestáltak a természeti kincsek megóvásáért és ha kellett, a társadalom nevében felléptek a károsítások ellen. Most az a cél, hogy az egyes tennivalóknál kialakult tapasztalatokat egy megalapozott közös szemlélet szerint végezzék tovább és gazdagítsák a népfront-aktivisták. — Három fő tennivaló van: számbavétel, megóvás és fejlesztés. A természet szeretetének, így a növények, állatok védelmének hazánkban szép tradíciói vanfiak. Bízvást mondható, hogy a népfront-mozgalom tekintélyét is növelni fogja, ha a környezetvédelmi feladatok megoldásából továbbra is és az eddigieknél is hatékonyabban részt vállal. (MTI) Fegyveres erők nyugdíjasai Pattogó indulók mellett Udvözlik az érkezőket a parancsnokok. Megelevenednek a régi emlékek. (Fotó: Demény) Október 25-én, szerdán Bé-1 késcsabán, a Fegyveres Erők! Klubjában fogadták a fegyveres | erők parancsnokai a Nyugdíja- I sok Hete alkalmából a honvédség, rendőrség, munkásőrség, pénzügyőrség és a tűzoltóság nyugdíjasait.