Békés Megyei Népújság, 1972. október (27. évfolyam, 232-257. szám)
1972-10-20 / 248. szám
Megsúgom Magának ... hogy eddig azt hitte w, hogy a feledékenység csak az idősebb korra jellemző, a fiatalok memóriája pontos, „olajozottan” működik, nincsenek benne kihagyások, tévesztések. Most mégis arra kell gondoljak, hogy nincsen azért minden teljesen rendjén a fiatalok emlékezőtehetségével sem. Mert mit is mondanak azok a főiskolákra és egyetemekre jelentkező fiatalok, akik pedagógusok akarnak lenni? Általában a következőt: azért választottam ezt a hivatást, mert szeretem a gyerekeket, oktatni és nevelni akarom őket. Azután telnek az évek, a friss diplomán megszárad a tinta, jön a szeptemberi tanévkezdés, és országszerte pedagógushiánnyal küzdenek az iskolák. (Az idén végzett pedagógusok közül 1100 újdonsült diplomás nem érkezett meg az iskolákba!) Még a Művelődésügyi Minisztériumban sem tud- s ják egyelőre, hova lettek a friss erőtől duzzadó pályakezdők. Pedig munkájukra égetően szükség volna, mért 6411 állásra hirdettek az idén pályázatot az iskolák. Addig is, míg megkerülnek a pályát tévesztett pedagógusok, lenne néhány szerény javaslatom arra vonatkozólag, hogy a jövőben egyértelműbben értsék a felvételiztető bizottságok egyes fiatalok „hivatástudatát”. Elsősorban azt kell konkretizálni, hogy a „gyerekek” szó jelentés- tartalmán egyértelműen városi gyerekeket kell érteni. Persze nem azért, mintha olyan lényeges különbség lenne a falusi és a városi gyerekek között, hanem azért, mert városon élni az mégiscsak más. Tudom, hogy most Maga azt fogja nekem válaszolni, hogy tanítani ugyanúgy kell a városon is, mint a falun. De hát ki beszélt itt most a tanításról? Azok a fiatalok, akik szerződéses nevelőként helyezkednek el inkább egy nagyobb városban, mintsem falura mennének — elsősorban városban akarnak lakni és élni, s csak azután, vagy amellett tanítani is. Mi tehát a megoldás? Én megsúgom Magának, mert két elképzelésem is van erre vonatkozólag. Az egyik az, hogy az elkövetkezendő esztendőben 1100 hallgatóval többet vegyenek fel a pedagógusképzéssel foglalkozó intézmények, s akkor ha megint ennyi pályakezdő nem talál be az iskolák kapuján, üsse kő, be van kalkulálva! Persze tudom, hogy ez költséges dolog, ezért magam is a második elképzelésemre szavazok, miszerint az elkövetkezendő oktatási évben keve'sebb hallgatót vegyenek fel a pedagógus pályára készülök közül, de azok olyanok legyenek, hogy már augusztus utolsó hetében az iskolákban sürögjenek, forogjanak, s legfőbb gondjuk az legyen: ők tanítani akarnak. Sz. A. Jobb az egészségügyi ellátás Mezőgyánban Mezőgyánban az utóbbi időben javult az egészségügyi ellátás, bár a körzeti orvosi rendelőben igen nagy a betegforgalom. Ez év január 10-től október 1- ig, amióta az új körzeti orvos dolgozik, összesen 7 ezer 968 beteget vizsgáltak meg és fekvőbetegként 901-et kezeltek. Szakrendelésre 432-en, kórházba pedig 51-en kerültek. A mozgó szakorvosi szolgálatot 183-an vették igénybe. Mint ismeretes, korábban körzeti ápolónő nem volt, s a helyzet azóta változott, ebből adódik az is, hogy több a fekvőbeteg, jobban el tudják látni őket. Az egészségügyi do’go- zók lelkiismeretesen teljesítik munkájukat, különösen a tanácsadást. Az e célra berendezett helyiség jól felszerelt, s áldozatkész. jólképzett védőnő fogadja a tanácsadásra érkezőket. Csupán egy hiányosság van itt, hogy a kismamák a gyermekkocsit csak szabad területen tarthatják, nincs a tárolásra megfelelő szin. Ennek építéséhez kérték a községi tanács segítségét. ( A védőoltásokat egyébkent folyamatosan végzik, s a megjelenés 100 százalékos. A körzeti orvos és az itt do1- gozó egészségügyi középkáderek munkájához tartozik a higiéniai ellenőrzés, melyet rendszeresítettek és az eddigi ellenőrzések során csupán a napköziotthonos konyhán, valamint a tejbegyűjtőben tapasztaltak szabálytalanságot. Szervezik az egészségügyi nevelési és felvilágosító munkát is. A téli időszakban több előadást tartottak és az elkövetkező időszakban hasonlókat terveznek. Ehhez segítséget kapnak a társadalmi szervektől, elsősorban a Vöröskere6zttó'. A vöröskeresztes aktívák segítségével szervezték meg a véradást, melyen a község lakosságának létszámához viszonyítva sok volt a jelentkező. Jól dolgozik az iskolában az ifjú vöröskeresztes csoport is, amely az elmúlt tanévben a járási vetélkedőn első helyezést ért el. Tárgyalóteremből: Meglopta a szomszédját— Három év szabadságvesztés • Magyarföld, ahol ismeretlen a magyar újság... Mindig ízt gondoltam magamról, hogy jól forgolódom a nagyvárosi emberek között, mondjuk még Pesten és Budán is. Vagy legalábbis elvegyülök közöttük úgy, hogy ne mindjárt töktermesztőnek nézzenek. Tévedtem. Bár nem is az öltözködésem, vagy általános megjelenésem tett idegenné inkább naiv Ságom. Igen, a naívságom. Ügy tűnik ez a helyes megállapítás önmagámról. Annyi országot és nagyvárost bejártam már, mégis nagyon- nagyon butának tűntem saját fővárosunkban, annak is egy talpalatnyi területén, ott Budán, a Gellért Szállóban. Ha azt mondom: ott szálltam meg az országgyűlés időszakára, nem mondtam semmit, mert mindenki ott száll meg Budapesten, ahol szobát kap és ahol a saját, illetve vállalati pénztárcája bírja , Semmi esetre sem ott, ahol szeretne. Ilyen körülmények dobtak engem is a Gellért Szálló ötödik emeletére. Node nem' is ebben mutatkozott az én naívságom, hanem abban, hogy reggelente szeretek újságot olvasni, Magyarországon magyar újságot is — és ott, Budán is. Az első reggelen oda is léptem az otthont adó Gellért Szálló halijának üvegkalitkája elé, ahol „Tabak” kiírást olvastam, meg egy halom napilap kínáltatta magát, csaknem az egész világ szenzációjával. (Legalábbis, akik írták, cikkeikről ezt feltételezték, csakúgy mint én most.) — Kérek egy Nép- szabadságot! — Mit, kérem? — hajol közelebb hozzám a bájos kortársnő (52 éves vagyok!). Megismétlem: — kérek egy Népszabadságot. — Ö rám néz, rúzzsal elkerekített ajka mögül villogtak a fogorvosi tudomány művészi alkotásai. Aztán biggyentett egyet, kettőt, hármat, végignézett ábrázatomon úgy, mintha a Gön- cöl-szekér lyukas kaskályából pottyan- tam volna oda, s megszólalt: — Ugye, az magyar újság? Akartam válaszolni: hogyne, kérem, nem tetszik ismerni? Be kár, hiszen nevében benne van egész politikánk eredménye: népszabadság. De nem jutottam szóhoz, mert folytatta. — Ebben az épületben kérem, nincs egyetlen magyar újság sem. Sem Nép- szabadság, de még Magyar Nemzet se, sőt még Népszava sem... Talán egy török újságot kaphatnék itt Budán — járt agyamban a sok-sok gondolat, de nem szóltam. Álltam naivan, kimutatva nagy- nagy járatlanságomat a „megszállt” Budán.' TYUKODI IMRE Almáskamrás, Béke út 13. szám alatti la-1 kos bűnügyét a Battonyai Járásbíróság tárgyalta. A 29 éves vádlott már négy ízben állt bíróság előtt. Legutóbbi büntetésének letöltése után Almáskamráson vállalt munkát. Állandóan pénzszűkében volt, mert keresetét elitta. Elhatározta, hogy újra bűncselekmény útján szerez magának pénzt. Június 6-án észrevette, hogy szomszédja M. Vendel eltávozott lakásából. A drótkerítésen ke* resztül bemászott a sértett udvarába. onnan pedig, mivel nyitva találta a konyha ajtaját, belopakodott a szobába. Az asztalon a terítő alatt 250 forintot talált. A pénzt magához vette, s Másnap felutazott Budapestre, s £ a 23-as számú Építőipari Vál-; lalatnál munkát vállalt. Június • 25-én ismét visszajött A'más- ■ kamrásra. Természetesen újra £ elfogyott a pénze. Szemügyre; vette hát a szomszéd lakását. M. ■ Vendel nem volt odahaza. Tyu- ■ kodi fogta magát és bemászott; a szomszéd portájára. Megkeres- • te a lakás kulcsát, s a szoba £ egyik szekrényében a fehérnemű £ alatt egy köteg 500 forintost ta- £ Iáit. Először az egészet zsebre- £ gyűrte, de aztán feltámadt a ; lelkiismerete. Csupán 1500 forin- : tot tartott meg magánál, a többit £ visszatette. Másnap egyik barátjával fel-; ült a pesti vonatra. Pesten azon ! ban igazoltatta őket a rendőr- £ ség. Minthogy Tyukodi barátjá-; nak nem vo'tak rendben az ira- ; tai, a rendőrség kiutasította a £ fővárosból. A vádlott is visszau- £ tazott Almaskamrásra. Útközben ; jót szórakoztak, s pénzüket az • utolsó fillérig elitták. Sebaj, — ; hangoztatta fennhangon Tyukodi; — akinek gógyija van, annak ; lesz pénze is. Eszébe jutottak • ugyanis M. Vendel szekrényében • lévő 500 forintosok. Kissé ugyan ; bántotta, hogy hallgatott a lelki- ; ismeretére. De ami késik, nem > múlik. Még aznap éjszaka ál- ! kulccsal bement M. Vendel la- ; kásába, s a szekrényében hagyott ; 4000 forintot is ellopta. Ezenkí- jj vül magához vett 4 darab jó: 4 emnicriL^n 1972. OKTÓBER 20. Korszerű fűtést kérnek a gyulavári bölcsődébe állapotban lévő nylon-inget és egy márkás karórát. A következő nap újra Pestre utazott. Az ingeket és a karórát eladta. A pénzt italra költötte. A járásbíróság Tyukodi Imrét folytatólagosan elkövetett lopás bűntette miatt 3 év szabadságvesztésre ítélte Súlyosbító körülményként értékelte a vádlott büntetett előéletét. Mellékbüntetésként 4 évre eltiltotta a. közügyek gyakorlásától. Ezenkívül alkohol-elvonó kezelésre is kötelezte. A szabadságvesztést fegyházban kell letöltenie. Az ítélet jogerős. (Serédi) Gyulaváriban, a bölcsődében jelenleg 19 gyermeket gondoznak a kihasználtság 97 százalékos. A községben lakó édesanyák tehált a jövőben is nyugodtan jelenthetik be gyermeküket felvételre. Megnyugtató az is, hogy az itt dolgozók nagy odaadással, lelkiismerettel látják el feladatukat, munkájukban hiányosságot nem lehet tapasztalni. A tárgyi feltételek biztosításában viszont van iimiviiiiifiiiviiiiivuii még tennivaló. A bölcsődének jelenleg hordozható csempekályhái vannak, s ez már korszerűtlen, elavult. Központi fűtés, vagy pedig olajkályhák beállítására lenne szükség. Rossza bölcsőde melléképülete* így a gyermekkocsikat a folyosón kénytelenek elhelyezni és raktározási gondjuk is van. Mindehhez kérik a községi tanács segítségét. Gerencsér Miklós: Fekete tél 10. Nevetve, majdnem sajnálkozva figyelte Volkhardt Faragót. — Megbízom Léni Rieffensthal letartóztatásával. Vállalja? — Parancsára — vágta rá fegyelmezetten Faragó, de megsejtette, hogy valami tréfa készül a rovására. Nem éppen biztató arcjáték váltakozott pil’anatról-pillanat- ra a Gestapo-főnök kövérségbe puhult vonásain. Annál barátsá_ gosabban töltötte megint csordultig Faragó poharát. — Ezt vártam öntől. Ez a Léni Rieffensthall érdekes nő. Hallott már róla? — Rémlik... — Ugye? Nekem is. Berlinben megtalálja. Valahol a Kancellária környékén. Lengyel félzsidó. Nagyon szereti a Führer, mert az egyik legkiválóbb rendezőoperatőr. Ne törődjön vele. Le fogjuk tartóztatni. Egy részeg sem hahotázhatott volna közönségesebben, mint a színjózan Volkhardt. Alig tételezhette volna fel Faragó, hogy megfér ennyi durva vidámság a mindig kimérten jólnevelt SS századosban. Gyomra görcsbe rándult és fagyasztó fuldoklást érzett, mintha jégcsap szorult volna a torkába. — Ne pazarolja fölösleges dolgokkal az idejét — ajánlotta szinte szeretettel a Gestapo-főnök, visszakomolyodva hivatali tekintélyéhez. — Hagyja békén Domer kisasszonyt. Sokkal fon. tosabb feladatot tudok adni magának. — Felállt, a páncélszekrényhez lépdelt, mozgása, viselkedése megnyugtató hangulatot árasztott. Sötétszürke dossziét emelt ki a páncélszekrényből, ezzel tért vissza a társalgó sarokba. — Néhány percre egyedül hagyom, muszáj törődni a vendégekkel. Ne haragudjon. Nézze át kényelmesen ezeket az aktákat. Atyai bizalommal megérintette Faragó vállát, majd kisétált a dolgozó szobából. Már az első irat elején falfehér lett, a jóvágású fiatalember arca. Egész lényét lebegővé tette a rémület, egyedül az akták soraiba tudott kapaszkodni, azokból pedig a biztos halál nézett vele farkasszemet. Egész pá_ lyafutását kiolvashatta a papírokból. „...Amikor a brünni katonai fegyházból a siralomházba kísérték a halálraítéltet, leütötte őreit és megszökött. Azóta nyoma veszett. Ha a körözött szőke, vényt bárhol sikerük letartóztatni, a legrövidebb úton főbe lövendő”. Nem remélt irgalmat. Tudomásul vette, hogy ütött utolsó órája. Csak percei lehetnek hát. ra. Viszik és ki végzik, így, ahogy van, szmokingban, lakkcipőben. Különös, kéjes, borzalmas érzése volt. Élni és mégsem élni. Arca áttetszőre dermedt. Volkhardt a frissen, vidáman ébredt ember harsogó kedvével nyitotta rá az ajtót. — Ugye érdekes papírok, kedves Faragó? Na, ne roskadjon ennyire magába! Emlékszik még október tizenötödikére? Bizony kissé szórakozottan beszélt az előéletéről. Ki gondolta volna, hogy egészen izgalmas múltja van. Amilyen okos fiú maga, nem szükséges a szájába rágni a következményeket. Szóljon, ké rém, aggaszt a hallgatása. Faragó nem tudott szólni. — Na igen — figyelte együttérzően a Gestapo-főnök. — Rossz közérzete némiképp indokolt. Sajnálom, őszintén sajnálom. Én mindent megtettem magáért. Egyetlen szavamra vezető pozícióba került. Na, Faragó, legyen már egy kicsit férfiasabb. Mivel nem áll módomban a részletekkel foglalkozni, Schultz őrmester majd felvilágosítja a továbbiakról. Nagyon kérem ne próbálja megkísérelni a brünni pankrációt. Az én katonáimat már nem olyan egyszerű leütni. Na menjen szépen. Vegye fel a télikabátját is, nehogy megfázzon. Éteri messzeségből érték a szavak Faragó halott fülét. A felszólításra gépiesen cselekedett, pontról-pontra engedelmeskedve a Gestapo-főnök kívánságának. Kétéltű terepjáró várakozott a villa udvarán. Ugyanaz a kocsi, amellyel Lébénybe utaztak a nyolc magyar katonatiszt végze.
