Békés Megyei Népújság, 1972. szeptember (27. évfolyam, 206-231. szám)
1972-09-09 / 213. szám
Marija Békéscsa bán A TIT Békés megyei szervezete meghívására két napot töltött a megyeszékhelyen a legendás hírű Marija Fortusz, a nemzetközileg is nagy tiszteletnek, népszerűségnek örvendő idős szovjet internacionalista harcos. Csütörtökön a Tudomá- i nyes Ismeretterjesztő Társulat ! Hadtudományi Szakosztálya tagjainak tartott előadást, pénteken pedig a Rózsa Ferenc Gimnázium és Szakközépiskolába látogatott, ahol küzdelmes életéről beszélt az orosz tagozatos II/E osztály tanulóinak, majd megtekintette az iskola szertárait, szakelőadótermeit; A TIT-előadás előtt a Központi Tiszthelyettes Iskola parancsnoka fogadta a vendéget. Marija Fortusz a különlegesen érdekes orosz órán. BÉKÉSCSABAI BÚTORIPARI SZÖVETKEZET felvételre keres férfi asztalos szakmunkásokat, polyeszter csiszolónak férfi és női segédmunkásokat Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezés: Bútoripari Szövetkezet, Békéscsaba, III., Herényi út 122. sz. x Felvételre keresünk egyetemi végezettséggel és nagy gyakorlattal rendelkező közgazdászt Ajánlatokat „Informálható” jeligére a békéscsabai Magyar Hirdetőbe kérjük. Erkölcsi bizonyítvány szükséges. 80441 Áss asztalon színes szőtte®, rajta feketemázas kancsó, piros rózsákkal. A kép harmonikusan illeszkedik a modem bútorzathoz. Ha nem tudnám, akkor is sejteném, hogy nő lakja a tanácselnöki szobát Csak nők tudják ilyen finom ízléssel megteremteni a színek harmóniáját. A csabacsűdí tanácsház elnöki szobájának berendezésében a pedagógus tudatos esztétikája is benne van. Oláh Miklógné tanácselnök, pedagógus. E szép pólyát hagyta ott a nagyobb közösségiért, az osztály helyett egy egész falu munkájának irányításáért. — Nem vagyok jó riportalany — ezzel kezdte szavait a bemutatkozásnál, hogy miért, arra azonnal válaszolt —, mert jót nem tudok magamról mondani. Sosem gondoltam, hogy el kell hagynom a katedrát — folytatta, erősen hangsúlyozva a „kell” szót, s ezt nem lehetett nem észrevenni. — Ezt a pozíciót is úgy kaptam, hogy nem volt más, vállalnom kellett. Ugye furcsa hallani az ilyen szavakat? De higyje el, nekem a tanáccsal régebben csak annyi kapcsolatom volt, hogy évente egyszer befizettem az adót. Talán így érthető, hogy nem lelkesedtem, amikor megválasztottak. Tanácstag is alig pár éve vagyok, s most az új ciklusban lettem elnök. Egészen váratlanul a nyakamba zúdult egy község gondja. A férjem hallani sem akart róla. „Nehogy elvállald, sok bajod lesz!” — intett Aztán mégis beletörődött, sőt vállalta a gyerekeket. Két kislányom van, 9 és 4 éves. A gondozásuk és nevelésük — mivei nemcsak anya, pedagógus is vagyok — eddig az én feladatom volt. Természetesnek vettem, hiszen a férjem öntő szakmunkás, Szarvasra jár dolgozni, így hát kevés ideje volt erre. És mégis nagyobb részt vállalt most a családi teendőkből, így a nevelést is. Kell ez a segítség: hiszen sokszor későn megyek haza, s az első hónapokban azt sem tudtam mihez kezdjek. Aztán elküldték öthónapos tanácsakadémiára Szombathelyre. Ott elárasztottak bennünket előadásokkal, elméleti anyagokkal, törvények ismertetésével. Zúgott a Az elnöknő mssza-visszanéz... fejünk. De mindez hogyan lesz a gyakorlatban, mit kell tennünk újaknak, arról egy szót sem hallottunk. Szerencsére voltak ott tapasztalt, régi, gyakorlattal rendelkező elnökök is, így hát tőlük érdeklődtünk egyről és másról. Amikor hazajöttem viszont már egészen másként láttam a munkához, mint elmenetelem előtt. Persze, most — hátam mögött a másfél évi tapasztalattal — sem mondhatom azt, hogy belejöttem. Vissza-visszanézek a pedagógiai pályára, a szívem cdáhúz. Miért? A gyermekekkel sokkal könnyebb... Ezeket hallgatva már-már az az érzésem támadt, hogy a tanácselnöknő tele van pesszimizmussal. S őszintén szólva ezen nem is lehetne csodálkozni. Van alapja. Nem sok segítséget kapott — és kapnak általában az újak — a felsőbb vezetéstől. A járási hivataltól mégcsak el-el- látogatnak, bár ezek is inkább ellenőrző, mint gyakorlati tapasztalatokat átadó találkozások. A megyétől viszont mégcsak látogató sem volt, nem érdeklődnek hogyan, kínlódik a nehézségekkel egy új ember és milyen segítségre van szüksége. Elmek ellenére amikor a falu gondjaira terelődött a beszélgetés egyszeri bea megváltozott. Tenniakarás, a közös gondok iránti felelősségérzet feszült benne. Arca kipirult, s hol aggódó, hol lelkesedő hangon szélt a jelenről és a jövőről. Jól látja hol szorít a cipő. fis itt is elsősorban a pedagógus szólalt meg benne. Kicsi az óvoda, kevés az iskolai tanterem! Bővíteni kellene, de a község a vízmű miatt még adósságban van. Így hét megyei segítség és társadalmi összefogás szükséges. A művelődési ház bővítése is évek óta égető gond. Szereti az ifjúságot, örülne, ha szép, kellemes környezetben szórakoznának. Mindehhez azonban pénz, pénz és harmadszor is pénz kell. Sok... A községben viszont nincs nagyobb üzem, csak egyetlen tsz, amelyre támaszkodhatnak. Az állami gazdaságnak is csak üzemegysége van. Más forrás, ahonnan pénzt várhatna egy község, nincs. Így hát nagy jelentősége van a közös összefogásnak, vagyis a társadalmi munkának akár az óvoda, vagy éppen a művelődési ház bővítéséről volna szó. Ennek szervezésén fáradozik... Az is kitűnt a beszélgetésből, hogy még nincs egyedül, hiszen a helyi tanácsnál ott vannak a régiek,'a sok tapasztalattal rendelkező munkatársak, elsősorban a jólkópzett vb-titkár: Balczó Pál, aki a legtöbb segítséget adja. A többiekre is lehet támaszkodni. Tisztelik és meg is szerették 3bz új tanácselnököt. A korábbi előítéleteket pedig lassan sikerült leküzdenie, s a lakosság ma már egyre nagyobb bizalommal fordul hozzá. Egy idős bácsi nemrég valami gondjával kereste fel, de a mondanivalójának volt egy része, amit nem tudott csak szlovákul közölni. A meglepetés akkor érte, amikor a tanácselnöknő szlovákul válaszolt. Nagyon megörült, hogy anyanyelvén szóltak hozzá, és búcsúzául ezeket mondta: eljövök máskor is, nemcsak ha baj van, hanem csupán egy kis Ezeket hallva József Attila szép sorai jutnak eszembe: Én egész népemet fogom /nem középiskolás fokon/ taní-tani! Kasnyik Judit iimniiiiiiiiiminminiiiimiiMiniimiMiiiiiiiiiniiiMiiiiintnimiiiiuiinvi 8 K ÓPIUM - MORFIUM - CSANDU M ° Mákon; — Mámor » 2| Gyilkosság 2 HASIS—MARIUH AN A—MESZK AL—LSD \ Heroincsempészet t Isztambul a világ legnagyobb > kábítószer-kereskedelmi köz- ; pontja. Innen indul el a leg- ; nagyobb mennyiségű ópium a ■ világ minden tájára. A. Mos■ kow ismert amerikai • újságíró 5 egy álló évig tanulmányozta: S hogyan kerül egy nevezőre a ■ máktermesztő, a csempész és a S fogyasztó. Tapasztalatairól ér- ! dekes riportsorozatban számolt S be — ennek alapján ismertet- g jük a kábítószer útját Törökor• szágból Amerikába. S * * * ■ , ■ A Karaván-bár előkelő hely. ■ Berendezése fényűző, s diszkrét ■ megvilágítása, valamint állandó • zsúfoltsága nagyszerű környeze- ; tét nyújt teljes titoktartást kö• vetelő üzletek lebonyolításához. ■ Itt ült Levoinien heroinkereske■ dő, aki származását tekintve ör- : mény, de Franciaországban nőtt i fel. Isztambulba a marseille-i 5 alvilág vezető személyiségének • megbízottjaként érkezett. Ha si- | keres üzletet köt, részesül a o mindig éhes amerikai piacon értékesített „áru” profitjából. Ez természetesen igen magas ősz- szeg, de Levoininnek további tervei is voltak — ennek az üzletnek a végén bekerülhet a nemzetközi kábítószer-csempészet főnökeinek szűk körébe. Az üzlet is, a karrier is attól az embertől függött, akivel a Ka- ravan-ban találkája volt, Csakhamar meg is pillantotta, amint hanyagul a bárpulthoz dőlt. Nála valamivel fiatalabb volt. alacsony termetű és meglehetősen kövér. Eleganciája elárulta, hogy Isztambul leggazdagabb emberei közé tartozik. Ahmed Baykalnak hívták. A legnagyobb szívélyességgel üdvözölték egymást. Éjfélig együtt szórakoztak, amikor a török felszólította Levoinient: — Menjünk be a terembe, nézzük meg a műsort! Egy sötét sarokban levő asztalhoz mentek. Nem volt valószínű, hogy a rendőrség itt lehallgatókészüléket helyezeti volna el. Ugyanis az isztambuli rendőrség már hosszabb ideje figyelte Baykal virágzó üzletét és sejtette, hogy a legnagyobb török kábítószercsempészek egyike, de bizonyítékok hiányában tehetetlen volt. Baykal mindent csempészett de főleg ópiumot. Az ópiumtermelő parasztokat a rendőrség szigorúan ellenőrzi, senki idegen velük kapcsolatba nem léphet tudtuk nélkül, csak Baykal tudta, hogyan lehet tőlük illegálisan ópiumot venni és azt a török határon túlra szállítani. Ők ketten már működtek együtt, de a nagy vállalkozásra ezúttal került sor. — Sikerült meggyőznöm marseille-i üzlettársaimat, hogy önnek lehet hinni — mondta Levoinien. — Most 500 kiló ópiumra van szükségem. Baykal először elképedt, aztán elégedetten nyugtázta a hallottakat. — Rendben van. Három hét múlva szállítom a kért mennyiséget. Ezután az ár feletti vita kezdődött. Baykal nagyobb összeget kért, mint a múltkor, de Levoi- niennek erős ütőkártyái voltak, azok az emberek, akiket ő képvisel, úgyszólván kezükben tartják a kábítószerpiacot. Végül megegyeztek: kilója 350 líra, összesen 175 000, fele előre fizetendő, a többi az áru átadásakor. — Három hét múlva embereink a Szíriái Azazban találkoznak. Az ön embere a Blue Cof-
