Békés Megyei Népújság, 1972. szeptember (27. évfolyam, 206-231. szám)

1972-09-30 / 231. szám

Mindenkit hazavárnak Sok balesetet okosnak a kerékpárosó gyermekek 1\1egyelik területén az el­múlt évben 31 közlekedési bal­esetet okoztak a kerékpározó gyermekek, melynek során li­en súlyos, 18-an könnyebb sé­rülést szenvedtek. Közülük C. József 11 éves tanuló irányjel­zés nélkül elébe kanyarodott balra ,a vele szemben érkező motorkerékpárosnak, amely el­főtte. Olyan súlyos sérülést renvedett, hogy kórházba szál­as után néhány nap múlva I 'halt. 1 (Szeptember 16., vasárnap) Tegnap házibulin voltunk Gerenday Bogyóéknál. Ezennel örökös barátnőmmé fogadom a Gerendayt — még azt is meg­bocsátom neki, hogy a múltkor nem súgott matekból —, mert neki köszönhetem, hogy megis­merkedtem Csabával. Nincs szebb férfinév a Csabánál, han­gulatos, romantikus. Csaba egyébként is a zsánerem, szőke, nyurga, és 16 éves (azaz 15 múlt néhány nappal), éppen mint én. Nincs gyönyörűbb a diákszere­lemnél! Csak az egykorúak tud­ják igazán megérteni egymást. Es egy nő számára nem lehet szebb élethivatás annál, mint egy atlétikai világbajnok hitve­sének lenni! (Csaba kitűnően fut, és gerelyhajításban harma­dik lett az iskolabajnokságon). Hétfőn beiratkozom különtor- nára, és előfizetek a sportújsá­gokra. (Szeptember 23., vasárnap) Tegnap összejövetel volt ab­ban a pénzügyi hivatalban, ahol Anyuci dolgozik. Egy élet­re szóló tapasztalattal lettem gazdagabb ezen az estén. Meg­értettem, hogy az igazi öröm és igazi boldogság nem a lármás, hangos szórakozásokban talál­ható meg. Mennyivel szebb en­nél kedélyes asztaltársaságban üldögélni, vidám élcelődés és csendes nótázgatás közben, olyan érdekes, izgalmas fogal­makkal ismerkedni, mint pél­dául: adóalap, illetékmentesség, számlalikvidálás. Persze csak akkor, ha ott ül az oldalunkon az eszményi férfi- egy alacsony, barna, érett korú pénzügyi szakember. Agyő, naplóm, sie­tek, elcsentem néhány közgaz­dasági szakkönyvet Anyucitól, azt akarom olvasgatni! Egyébként Ferenc a legszebb férfinév a világon! (Szeptember 30.. vasárnap) Illetve: Tibor! Csakis Tibor! Tegnap este ismerkedtem meg A gyermekbalesetek leggyak­rabban az irányjelzés elmulasz­tása, a szabálytalan kanyaro­dás az áthaladási elsőbbség meg nem adása miatt követ­keznek be. Ezek a szabályta­lanságok éppen a KRESZ sza­bályainak nem, vagy nem kellő mértékben való ismeretének, illetve be nem tartásának tud­hatok be. A gyermekek még nem képesek a KRESZ jármű­vezetőkre vonatkozó rendelke­zéseit megtartani, még nincse­az Igazival Apuéknél, a Vegyi­gyár bálján. Mindig ilyenről ál­modtam: 22 éves, koromfekete, középmagas vegyésztechnikus. Ez nagyszerű! A jövő a vegy­iparé! Természetesen, én is ve­gyész leszek, és együtt fogunk kísérletezni Tiborral a hőlég- álló kencelakk előállításán! Csak tudnám, mi az, hogy hö- légálló? Azonnal'/ fel is hívom a ■ különleges tudakozót. (Október 6., vasárnap) Pályát választottam, végleg és visszavonhatatlanul: pedagó­gus leszek. Az a pálya, amelyen j olyan kiválóságok működnek, f mint Jávorlaky Adám, az új j osztályfőnököm, minden híva-, tásnál különb lehet! Valóságos férfiideál: magas termet, kissé hajlott hát, őszülő halánték. Es hogy muzsikál az a gyönyörű neve! Tegnap este, az iskolabá­lon ismertem meg közelebbről. Táncolt velem egy tangót, s köz­ben az iskolai önkormányzatról beszélgettünk... Holnap kikölcsönzöm a: könyvtárból az egész pedagógiai , szakirodalmat! (Október 23.) Tegnap iggzi húshagyókedd j volt nálunk. Még a húst. is ott hagytam a vacsoránál. Apu any- nyira murizott velem az ellen­őrzőm miatt. Az a vén, undok Jávorlaky képes volt beleírni: ,.Leányuk tanulmányi előmene­tele minden tárgyból fokozato­san romlik.” Így hát nagyon kell tanul­nom, napiócskám. Egy nőnek, aki örökre kiábrándult a fér­fiakból, sokat kell tudnia ah­hoz hogy egyedül, a férfiak tá­masza nélkül megálljon az élet viharában! Es tanulnom kell azért is, hogy Apunak a kedvé­ben járjak, különben nem en­ged el jövő szombaton Geren- dayékhoz, házibulira. Pedig, úgy tudom, Csaba is ott lesz ... Radványi Barna nek a biztonságos vezetésre ké­pes állapotban melyet a jármű- vezetés egyik feltételeként ír elő a KRESZ szabálya. A gyermekbalesetekért — ha nem is büntetőjogilag — a szülők is felelősek. Sokan szó­rakozás céljából adják oda gyermeküknek a kerékpárt, nem törődve annak következ­ményeivel. Vajon nem a szülő felelős-e azért is, hogy az is­kolai tanuló gyermek kivilá- gítatlan kerékpárral közlekedik a sötét utakon szülői felhívás­ra, vagy éppen barátaival kö­zös sétára indulva. Valószínű, hogy nem a szüleik tudta nél­kül közlekednek hiányosan fel­szerelt kerékpárral a közuta­kon. A gyermek állandó ne­velésére, oktatására van szük­ség. Ahogy az otthoni visel­kedésre neveljük őket, úgy ar­ra is szükség van, hogy milyen magatartást kell tanúsítaniuk az utcán. Nem szabad megfe­ledkezni arról, hogy a kerék­pár' a gyermek kezében veszé­lyes játékszer. Egyetlen sza­bálysértés is örökös gyászt, bá­natot, fájdalmat okozhat. Gyakran látni, hogy a gyer­mek egy másik gyermeket szállít kerékpáron. Ez különö­sen veszélyes. Ilyenkor imbo- lyogva halad a kerékpár, na­gyobb problémát jelent az egyensúlytartás, nem beszélve arról, hogy irányjelzés miatt — csak egy kézzel kellene azt ve­zetni. Éppen egy ilyen KRESZ-sza^ bály megsértése miatt fordult elő baleset Szeghalom község­ben, amikor egy iskolai tanuló egy 3 éves gyermeket vitt ke­rékpárján, irányjelzés nélkül akart balra kanyarodni, mi­közben egy motorkerékpárossal összeütközött. Mindkét gyer­mek súlyos sérülést szenvedett. Bár az óvodákban iskolák­ban ma már pedagógusaink is nevelik, tanítják a gyermeket a KRESZ szabályaira, azonban korántsem úgy — ilyen korban még nem is várható el, hogy a gyermek képes legyen a ke­rékpár biztonságos vezetésére. A gyermeket veszélytelen he­lyen kell megtanítani kerékpá­rozni, olyan téren vagy utcán, ahol nincs forgalom. Első fel­adat a biztonságos hajtás be- gyakoroltatása, majd mellékut­cában, kis forgalomban szok­tassuk őket a szabályos hala­dási irányra, tanítsuk meg őket a szabályos előzésre, ka­nyarodásra, irányjelzésre. Csak fokozatosan szoktassuk őket az egyedüli kerékpározáshoz. Kerítik számon a gyer­mektől a közúti jelzőtáblák jelentőségét, azok pontos be­tartását. Csak a KRESZ-szabá- lyok kellő ismerete és betartá­sa mellett engedjük őket — kisforgalmú utakon kerékpá­rozni. Csak olyan kerékpárt adjunk kezükbe, amelyek az előírásnak megfelelően fel van­nak szerelve. Ne engedjük a gyermeket kerékpárral a köz­útra, különösen akkor, amikor a látási viszonyok már korlá­tozottak. Kisérjük figyelemmel a közlekedésben tanúsított ma­gatartásukat. Felelősek vagyunk értük! Neveljük oktassuk, ta­nítsuk őket. Ne felejtsük el: Mindenkit hazavárnak! Békési Imre rendőrőrnagy A BE .<ésszentandrAsi AfEsz PÁLYÁZATOT HIRDET az alábbi egységvezetői munkakörök betöltésére: Furugyi, tanyai bolt-itabolt közös kezelésű egységbe, havi 40 000 Ft forgalommal; Duzzasztói, szezonális büfébe havi 40 000 Ft forgalommal; 2. sz. italboltba, havi 60 000 Ft-os forgalommal; Fűtőolajtelepre, havi 25 000 Ft-os forgalommal; Piactéri büfébe, havi 60 000 Ft-os forgalommal. A pályázónak rendelkeznie kell az 5/1972. Bk. M. sz. rendeletben foglalt alkalmazási feltételekkel. A rendelet megismerhető és bő­vebb tájékoztatás az ÁFÉSZ központi irodában nyerhető. A pályázat benyújtásának, határideje: 1972. október 15. ÁFÉSZ, BEKESSZENTANDRAS. 357555 Közilletek munkaerőigénye A Békéscsabai Városi Kórház felvételre keres hentes és mé­száros, valamint géplakatos szakmunkást. x • • • Takarítónőt keres a leány- kollégium, Békéscsaba, Kun Béla u. 1. 80807 Felvételre keresünk gyakor­lattal rendelkező bérszámfejtőt. Göngyölegellátó Vállalat, Bé­késcsaba, V., Gyár u. 4. 80197 • * * Felveszünk szakképzetlen, 18. életévet betöltött férfi és női dolgozókat. Vidékiek részére szállást biztosítunk. (Házaspá­rok részére külön kétágyas szoba). Kedvező feltételek és munkakörülmények' Gumiipari gépek kezelésére betanítjuk. Jelentkezni lehet írásban és személyesen: Cordatic Gumi­gyár, Budapest, VIII., Kerepesi út 17. Keleti-pályaudvar mel­lett. 767 m Vídia Kereskedelmi Vállalat Telcpe# Békéscsaba, Szerdahe­lyi út felvételre keres targonca- vezetőt, kályhafütőt, valamint raktári dolgozókat. x • * * A Budapesti Közlekedési Vál­lalat 44 órás munkahéttel, ál­landó i műszakos beosztással, azonnali belépésre keres: laka. tos, marós, kőműves, villany- hegesztő szakmunkásokat, vala­mint vasipari és építőipari be­tanított és segédmunkásokat. Munkaidőbeosztás: hetenkénti szabad szombat. Felveszünk továbbá: szakma nélküli férfi dolgozókat, vasúti pályája vitást és építési munkára, nődolgozó­kat: pályatisztítási munkára. A munkaidőbeosztás: kétheten­kénti szabad szombat és sza­bad hétfő. Egyenruhaellátás. Vidéki dolgozók részére mun­kásszállást biztosítunk 1 Bérezés­ei kollektív szerződés szerinti Minden dolgozó és családtagja részére autóbuszra, villamosra, HÉV-re és Metróra szóló díj­mentes utazási igazolványt biz. tositunk. Felvétel: Budapest, VII., Kertész utca 16, és a vál­lalat valamennyi telephelyén. 397S ... A Lőrinci Fonó (elvételt Hir­det IS éven felüli lányok ré­szétel A betanulási Idő 1 bő­nap, kereset: 1700—2100 a be­tanulás után. Vidéki lányok ré­szére szállást biztosítunk Cim: PIV, Lőrinci Gyár, Budapest, XVIII., Gyömrői út «5—91, ... Vizsgázott kazánfűtőket és se­gédmunkásokat felvesz a Férfi Fehérneműgyár Békés­csabai Gyára. 2233 ... Békéscsabai Patyolat Vállalat kazánfűtőt, lakatost felvesz. 80737 A tótkomlós! „Viharsarok” Mg. Tsz az 1973-as övre fólia alatta termesztéshez TÁPKOCKÁS PALÄNTA NEVELÉSÉT VÁLLALJA. Jelentkezés: A tsz primőrtelepén Telefon: 51. (x) Értesítjük a kertbarátokat, telepítőket, hogy októ­ber 15-től faiskola-le- rakatunkat, Szeged - Felsőváros, Fecske u. 6. sz. alatt megnyitjuk. Mag as törzsű, köszméte (eg­res), piros és feketeribisz- ke-oltványok kaphatók. Debreceni Szakszövetkezet. _____________ 371829 F izessen elő lapunkra! FELVESZÜNK gyártástechnológiai munkakörbe gépészmérnököt vagy nagy gyakorlattal rendelkező gépésztechnikusokat és egy fő gyakorlattal ren­delkező műszaki ellenőrt. FIZETÉS MEGEGYEZÉS SZERINT. JELENTKEZÉS: VÍZGÉPÉSZETI VÄLLALAT II. sz. Gyáregysége GYULA, Béke sugárút 54. (x) AZ Alföldi Közmű- és Mélyépítő Vállalat 2. sz. Főépítésvezetősége azonnali belépéssel fel­vesz: vasúti felépítményes brigádot BÉKÉSCSABA, Aulich u. 13/a. 80816 40—80 négyzetméter alapterületű, jól zárha­tó raktárhelyiséget közút mellett és raktárost keresünk. „Közület” jeligére a bé­késcsabai hirdetőbe. ______________ 80803 ! Mim itanlfino ■ rendszeres élményt és szórakozást nyújt r ■ r ■ r ■ . II a Q7|nhQ7hpnpt jlYIIIII I licnKiiic ^ állandó helyet és kedvezményt biztosít Ö^IIIIIQ£iUCI IGl: . < • Bérletek válthatók és megújíthatók a színház pénztárában • és az üzemi közönségszervezőknélI Egy hölgy naplójából

Next

/
Thumbnails
Contents