Békés Megyei Népújság, 1972. szeptember (27. évfolyam, 206-231. szám)

1972-09-24 / 226. szám

Orosházi ünnepség

Emléklapot kaptak a Somogybán segítő békési kombájnosok

Csupa ismerős arc. Meghitt beszélgetés az orosházi művelődési ház klubtermében. Igazi ünnep volt ez a hétköznap ott. A résztvevők legalábbis annak érezték. A békési és a somogyi tájakon emberségből, helytállásból egyaránt példát adó kombájnosokat ünnepeltünk.

— Köszönetemet fejezem ki a helytállóknak — mondta Horváth Pál, a Dél-békési Ter- melőszövekezetek Területi Szövetségének titkára. Öröm volt hallani róluk a jó híreket. Az idei nyár a szövetkezeti mozgalom újabb próbatétele volt. Kiálltuk a próbát.

Siszler István, a Dél-somogyi Termelőszövetkezetek Területi Szövetségének titkára nem minden meghatódottság nélkül beszélt. A somogyi tsz-ek, az MSZMP Somogy megyei Bizottsága és a megyei tanács köszönetét tolmácsolta:

— Az Önök segítségével nyertük meg a „kenyércsatát”. 23 450 hektáron kellett learatni. Százhetven kombájn állt rendelkezésünkre. „Sima” aratásra számítottunk. Az esőzés azonban véget vetett reményeinek. A lezúduló csapadék elérte, majd meghaladta a 300 millimétert. A gépek megsüllyedtek, a gyom csaknem úrrá lett a gabonán. Nyolcvanmillió forint értékű veszteséget okozott az időjárás. A segítségkérési időpontig 7034 hektárról sikerült betakarítani. A kenyér- gabona száz százaléka még lábon állt. A mi munkaeszközeink, energiaforrásaink kevésnek bizonyultak. Elnökségünk ezért fordult az orosházi szövetséghez. Július 26-i tanácskozásunk eredménnyel zárult-: néhány napon belül negyven dél-békési kombájn indult el felénk. Kétszer adtak, mert gyorsan adtak. Elismeréssel adózunk a szövetség szervező- készségének, a szövetkezetek lojalitásának, a kombájnosok- nak, akik megyéjüktől messzire szakadva bizonyították be emberségüket. A békési tsz-eket nem a nyerészkedési vágy, de a segíteni szándékozás vezérelte. 1650 hektárról 460 vagon gabonát takarítottak be. Csak

így sikerülhetett nálunk az aratás. Most már egyedül kell helytállnunk. 24 000 hektáron kell talajelőkészítést végeznünk és vetnünk. 2500 hektárról silókukoricát, 3000-ről burgonyát betakarítanunk. A kukorica szedését még meg sem kezdhettük, mert a levelek zöldek. Azért tájékoztatom ezekről Önöket ,mert tudom, hogy együttéreznek . velünk. Barátság szövődött tsz-eink között. Ezek a kapcsolatok — melyek nemcsak gazdaságiak — nem halványulhatnak el a jövőben sem.

Frankó János, a Békés Megyei Tanács mezőgazdasági osztályának helyettes vezetője további helytállást kért a kom- bájnosoktól:

— Ránk is nehéz ősz vár; kedvezőtlen az időjárás. 170 000 hektár őszi kalászost kell elvetnünk, 130 000-en pedig különböző terményeket betakarítanunk.

Ezután Gergő Sándor, a délsomogyi szövetség titkárhelyettese emléklapokat nyújtott át a dél-békési szövetség titkárának, 21 tsz elnökének és 78 kombáj- nosnak.

Ifjabb Bajusz Ferenccel, a végegyházi Szabadság Tsz kombi jrosával együtt olvastuk az oklevél szövegét: „A Délsomogyi Termelőszövetkezetek Területi Szövetsége elnöksége köszönetét mond az 1972. évi aratási munkák során nyújtott önzetlen segítségéért és kiváló telj esi tményéér t.”

— Huszonkét napot töltöttem a csurgói Zrínyi Tsz-ben. Nehéz napok voltak. Megmondom őszintén: nem számoltuk a levágott holdakat. Nem értünk rá arra. A gabonának minél előbbb a tárolóhelyen kellett lenni.

Hegedűs István végegyházi elnök így emlékezett a nyáx'ra:

— Két kombájnt küldtünk. Ferivel és Szakáll Mátyással. Nyolc-tíz ember közül választhattam. Feri önként jelentkezett. A legjobbakat akartam küldeni. Ezért választottam őket. Magam is jártam Csurgón, az ottaniak csak jót mondtak róluk. Aztán — az őszi munkákban — két csurgói traktor dolgozott Végegyházán.

Mintegy példájaként annak, hogy a békési és a somogyi tsz- ek között szoros barátság szövődött; együtt láttuk Lipták András mezőkovácsházi elnököt Keserű Józseffel és Nagy Istvánnal, a darányi tsz elnökével és főagronómusával. A további együttműködésről folyt a diskurzus.

Leskó László

9oooooooooooooooooooooooogooooooooooooooooooock>

A Békés megyei Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat

p iiiiiiiiiiiiiiiiiuiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiHiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiip

E gépipari vagy élelmiszeripari

l_ technikumi végzettséggel

v rendelkező

e férfi munkaerőt 1

s i

technológusi munkakör betöltésére. =

^ lllllillllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllliÜ

Jelentkezés: Békéscsaba, Gyulai út 2.

Személyzeti vezetőnél, 8066B

Két nap Kállai Gyulával

Az utóbbi időben abban a szerencsés helyzetben van megyénk, hogy gyakran tisztelik meg látogatásukkal magas rangú párt- és állami vezetők. Nemrégiben járt itt a kormányfő, majd miniszterek jöttek, legutóbb pedig Kállai Gyulát, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagját, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnökét köszönthettük. Megtiszteltetés és bizakodás; megyénk dolgozóinak megbecsülése tükröződik ezekben a látogatásokban. Törődés sorsunkkal, mint ahogy megyénk lakosai sem választják külön a megye ügyét az országos ügytől.

Nem könnyű feladat jutott az

újságírónak, hogy csokrosítsa mindazt, ami számára és azok számára, akikkel találkozott megyénk kedves vendége, hűen adja vissza a két nap eseményeit. Talán nem felesleges vargabetű, ha leírom: nem reprezentálni jött, hanem eszmét cserélni, vitázni úgy, igaz szenvedéllyel, hogy egyetértsünk. A párt egyik vezetője summázás- sal raktározta e] eredményeink mellett a gondokat. Nem mulasztotta el feljegyezni egyik legégetőbb problémánkat sem, a lakásgondokat. Erről Frank Ferenc, a megyei pártbizottság első titkára tájékoztatta. A 29 és félezer tanya a statisztikában sajnos még lakásnak számít — bár legtöbbjében már senki sem lakik. „Megértésre már sokaknál talált, de orvoslásra nem. Jó az, ha ezt is ismeri Kállai elvtárs”. Az első titkár szavad ezek, de példázhatnék máshonnan is, melyek figyelmet igényelnek, számos olyan sepdális megyei követelmény és adottság van, mely meghatározója az itteni munkánknak. Ezekről bizonyos tapasztalatot szerzett Kállai elvtárs.

A két nap alatt szemügyre vette három megújult városunkat: Békéscsabát, Orosházát és Szarvast. Négy éve járt megyénkben a Kohán-hagyaték ünnepségen Gyulán. Nem nagy idő a négy esztendő, mégis valami új levegőt szippanthattunk, amerre jártunk.

Az őszi táj, amerre a gépkocsik haladtak festői szépségű. Rozsdásodik a szőlő, särgup a kukorica, mellettük meg feketén csillog az őszi barázda, fis milyen szorgalmas a határ; Szüretelik a szőlőt, ládákba, zsákokba gyűjtik a burgonyát, kupacokban várja a szállítást a cukorrépa, amely az idén több és édesebb az átlagnál. Nincs semmi ok a panaszra. A Békés megyeiek ismét tömik az ország kamráját — amit elvárnak tőlük.

Ezen a kimondott igazságon érdemes elgondolkozni. Eszerint ítélik-e meg egyes főhatóságok a visszajuttatásokat? Egy kicsit mintha az árnyaltabb lenne a vártnál. Nem panasz ez, de így fogalmazódott meg a sok-sok beszélgetés folyamán. Kimondatta ezt a dolgozók ügye iránti törődés, akiknek munkája hozta létre az új értékeket. Persze mi minden kerül majd az országos leltárkönyvbe”, nem tudom. Lehet, hogy az is, hogy az idén már 16 mázsán felül adott átlagot a búza holdanként. És bizonyára bejegyzik azt is, mennyi a szövetkezeti tagok jövedelme. hogyan élnek a nagyüzemi telephelyek itteni dolgozói és mi a gondjuk, problémájuk.

Azt mondta az egyik üzemi munkás Kállai Gyula elvtársnak. „Dolgozni csak kétféleképpen lehet. Jól vagy rosszul. De ha az ember tudatosan vállalja ezt a környezetet, nem érzi magát egyedül.” De míg idáig jut, sok minden történik.

Hadd írjak le egy kedves epizódot, amit Czina Sándor, az Orosházi Üveggyár igazgatója említett ottjártunkkor. Orosháza

fejlődésében igen nagy Szerepet játszott az üveggyár az első kapavágástól kezdve. Az új munkáskollektíva kialakítása nem volt zökkenőmentes. Több száz olyan munkás került a gyárba, aki azelőtt a földeken, vagy a háztartásban dolgozott. Nem szokta meg az ipari munkásokat jellemző fegyelmet, nem ismerte a 8 órás munkanapot. Az újdonsült ipari munkások egy része nem csinált gondot a késésből, de annál inkább iparkodott haza. Egy példa a sok közül: Egy tanyáról idekerült munkás kétségbeesetten kereste fel — mondja a7 igazgató. — Panaszkodott, hogy a művezetője hazaküldte. Közölte vele, hogy ne is jöjjön többet dolgozni, mert több napot igazolatlanul hiányzott. Kérdezem tóle. miért hiányzott? Hát volt egy kis elintéznivalója a városban. Neki senki sem mondta, hogy ide mindennap muszáj jönni dolgozni.

& most többen így vallottak: „Lefelé húzott a föld. Hajlott lett a hátam a sok kapálástól. Kiegyenesednem csak az ágyban volt idő. Itt a gyár, tudomásul vesszük, szeretjük.” Igen, ma már legtöbbje a gyári munkával letudja napi elfoglaltságát. Egyre kevesebbet törődnek a háztájival.

Tanulnak? Egyik törzsgárda- tag (tíz éve, a gyár születése óta dolgozik ott) így válaszolt Kállai elvtársnák:

— Nyolc általánosom van. Gyermekem van, s házat építek. Nem érek rá ...

Őszinte szavak. Őt nem a gépiek, hanem a biztos kereset, a megélhetés tudata vonzotta; otthont teremtett, jól érzi magát. A gyári holnap pedig megvárja.

Így verbuválódott össze a már kétezres kollektíva.

fis tovább? Üj gyáróriás épül, a húzott síküveggyár. Újabb nyolcszáz ember jön a földekről, a fakanáltól. És így lépünk mindig egvet-egyet az iparosodáe útján.

A Békés megyei faluk is most élik a nagy változás korát, korszakát. Most alakul, formálódik ki az új, a holnap« élet. melynek gyökerei a mába és a múltba kapiaszkodnak. Sok még a harc a régivel, a megszokottal, az elavult felfogással, a sokszor tévesen értelmezett tradícióvá! is.

Szarvason látta Kállai elvtárs, hogy most érkezik vissza a falura az új értelmiség és már nemcsak a városok felé kacsingat az ifjúság, hanem azon van: otthon találja meg a megélhetését.

— Így élünk mi — mondta a Kner Nyomdában az egyik munkás. — Igen, így élünk, tudatosan. És jó, ha ezt látják ott „fent” is.

Igen, fentről jött Kállai elvtárs, bár úgy mozgott az itteni emberek között, mintha mindig közöttük élne. Minden túlzás nélkül leírhatom: mélységesen tiszteli az alkotó embert. E megállapításom nem a két nap hangulatának utóhatása, nem is valamiféle kötelező tisztelet- adás, hanem egyszerű valóság. Tanúnak hívom azt a csaknem kétszáz embert, akivel Kállai Gyula találkozott, kezet fogott.

Mondhatná valaki, ez így illik. Jól mondja. Csak arról is hallottam, hogy ti,, éve egyik vállalatnál dolgozik az illető, és a 'főnöke még sohasem fogott vele kezet. Ezzel nem akarom mondani, hogy a kézfogás —1 minden. De egy régi közmondás azt tartja, nyújtsd a kezed és megmondom ki vagy. Ég ha még azt is hozzáteszem, amit egyik munkás így fogalmazott meg: „Tévében sokszor láttam Kállai élvtársat, személyesen, „életben” még nem. Politikai bizottsági tag... elnök... Az a képzelet társul: szigorú, csak politizáló férfi. És most megdőlt

bennem az elbizakodott; vezető típusa.”

Ez a vallomás mondatja velem: egy őszinte kézszorítás erőt, bátorságot ad. A bajba jutott szívesen fogadja a feléje nyújtott segítő jobbot. Nem véletlen, hogy akik kézt kézbe, kart karba öltve élnek — legyenek azok barátok, munkatársak vagy harcostársak — gyorsabban haladnak előre, többre képesek. Milyen sokat is mondanak a némának tűnő kezek. Erő van bennük: mégpedig csodálatos és legyőzhetetlen erő.

Én így éreztem ezeket a kézszorításokat és így éreztem a „viszontlátásra, Kállai elvtárs” búcsúzó köszöntést is.

Rocskár János

Tessék nézni, ez a Kner Ny© mda, a mi második otthonunk.

(Fotó: Bamácz István)