Békés Megyei Népújság, 1972. szeptember (27. évfolyam, 206-231. szám)
1972-09-02 / 207. szám
Filmsserep és hortobágyi palacsinta Sebők Klara 1967-ben végezte el Marosvásárhelyen a Szín- művészeti Főiskolát. Másodéves volt, amikor először állt a kamerák élé. A Vidámság negyede című filmet forgatták Manule Marcus rendezővel. A sikeres román író T. Popovics ekkor lopta be magát a színésznő kedvenceinek sorába. A Kolozsvári Állami Magyar Színház tagja, de rendszeresen szerepel filmekben is. Feledhetetlen élménye az ítélet című magyar-román-szlovák közös Dózsa-film: — Csodálaté® három hónap volt a forgatás. A színhelyek, a magyar és a szlovák kollégák társasága. Kosa Ferenc rendezői egyénisége legkedveI műit, i jelen, a fövő.» Szeptemberi kisfilmek Az ősz első hónapjaiban a nw- zanézők a magyar kisfilmgyár- tás hét új rövidfilmjét láthatják. Buda és Pest egyesítésének egy évszázados évfordulójára készült a Város című színes Ms- fiim, mélynek rendezője Kiss József. A játszóterek, gyermek- kertek fontosságára, a kisgyermekek pedagógiai nevelésében betöltött szerepére hívja fel a fittyeimet Préda Tibor alkotása, a Játszótereik a kőrengetegben című dökumentumfilmje. A rendező másik filmje művészettörténeti jellegű: a sümegi templom rokokó festészeti remekeit, aa osztrák mester, Maulbertsch freskóit mutatja be a kamerák szemével. A színe® film címe: A rokokó Sixtus-kápolnája. A hónap műsorán szereplő másik művészeti témájú film rendezője Tímár István. Torontóba kalauzol eb alkotásának címe magáért beszél: Indián emlékek Kanadáiban: A párválasztás és a magány szociológiai és pszichológiai bemutatását. elemzését láthatja a mozinéző Jeli Ferenc: Egy a szívem... és Kovásznál György: A rügyfakadás című kisfumjelben. Politikai témájú rövidfiimmei ritkán találkozhatunk: Glósz Róbert érdekesnek ígérkező j filmje az Egyesült Államok jelenlegi elnökének, Nixonnak életútján kísér végig egészen az elnökválasztástól a guana doktrína megfogalmazásáig, ahol a film címe is elhangzott: „Több dollárt, kevesebb vért!” A földrajzi filmek kedvelőihez szól a világpolitikában a manapság sokat szereplő államról, Írországról szóló csehszlovák kisfiám, valamint a két hősi, szovjet város bemutató film- Szevasztopol és Kujbdsev. E két szovjet alkotás a „Tíz perc Szovjetunióban” sorozat legújabb részed. A grúz föld csodalatos, legendákkal teli világába, földjére viszi el a nézőt a Legendák világa című szovjet kásáim Románia történelmi és irodalmi nagyjait bemutató képzőművészeti tárlat anyagát mutatja be a Képzőművészeti kiállítás című román filmalkotás. A 88. Világmagazin a zene hatalmas világában vezeti a nézőt: a zene csodás alkotásai kőummcrtki?' 1972. SZEPTEMBER 3. í sebb emlékeim közé tartozik. A film cselekményének atmoszféráját, a kivégzés jelenetét nem lehet elfelejteni ... Színpadi szereptó rendkívül változatosak. Mindent játszik. A szubrett-szerepektől a drámai hősökig, a paraszt alakoktól a szalon vígjátékok figurájáig A kolozsvári közönség egyik kedvence. Sokszor meghívják a gyárakba, az egyetemi klubokba, vallatják színpadi- és filmszere- peiről. — A román televízió magyar adásában nemrégen volt egy félórás show-műsorom. Zenés irodalmi összeállítás. Nagy Lász. ló Ki viszi át? című versét mondtam el és három romániai magyar költő néhány művét. Közben színpadi alakításaimból, filmszerepeimből játszottak be jeleneteket Furcsa volt megszokni, hogy ezután többen észrevették a7 utcán... Az elmúlt héten néhány napot Magyarországon töltött Sebők Klára. Részt vett legújabb filmjének, az Ipu halálának budapesti és kétegyházi bemutatóján. Pesten felkérték egy filmszerepre, de vissza kellett utasítania, mert otthon várja már két újabb alakítás. Ismét Popovics filmjeiben, az „összeesküvésben” és a „Menekülésben” játszik. Amikor szabad idejéről érdeklődöm, kedvesein felnevet: — Nem., Nincsen szabad időm. De ez a jó, tehát nem panaszkodom. Általaiban köztudott, hogy az amatőrfiimezés még napjainkban is az egyik legköltségesebb kedvtelésiek közé tartozik, hiszen egy-egy technikai eszköz, készülék árát négy-öt számjegygyei lehet csak leírni. Talán ezért is gyarapodnak olyan szép számmal az amatőrfilmes klubok, szakkörök. Békés megyében Gyulán találjuk e szép szórakozás-tanulás . bázisközpontját, amelynek nemrégen lett függetlenített vezetője: A hónap elején ért véget a szentesi tájegységi továbbképző tábor. A klub munkájáról, jelentőségéről, technikai felszereltségéről kérdeztük Jenei Kálmánt, a gyulai Erkel Művelődési Ház munkatársát. — Milyen feladatokat lát el a klub? — Elsődlegesen a megye amatőrjeinek összefogása a cél — amellett, hogy filmklub vagyunk, a bazisközpont szerepköre is a miénk. Az oktatással tehát együtt jár a szervezés, az összetartás munkája A harmadik feladatunk természetesen maga a filmezés, azaz a gyakorlat. A szentesi találkozó jegyeben a megye filmesei három előadást hallhattak. Gyulán Raffai Anna szakíró a film előkészületi munkáiról, a megyeszékhelyen Baglya Sándor, a Magyar Amatőrfilmesek Szövetségének titkára a filmforgatás gyakorlatáról, Orosházán pedig Kiss István szegedi filmes a befejező munkák mikéntjéről tartott igen színvonalas előadást. Remélem, hogy egy hasonló sorozatot az ősszel is tarthatunk. A , szervezés tekintetében elsődleges egy országos, átfogó hálózat. Az élőbb említett Akkor lennék elkeseredve, ha nem dolgozhatnék, A színésznek mindig színpadon, mindig lámpák előtt kell lennie Ez az éltető eleme. Ha pedig mégis marad néhány órám, akkor előveszem kedvenc rezsómat és főzni kezdek. Ez a kikapcsolódás. Mosolyog és örömmel mondja, hogy megtanulta, hogyan kell elkészíteni a hortobágyi palacsintát ... Kedves, közvetlen egyéniség. Mindenkihez van néhány barátságos mondata. Kétegyházán zsúfolásig megtelt a mozi. Látni akarták Clara Sebőköt — Sebők Klárát A filmszínésznőt aki a község román nemzetiségű lakóit anyanyelviikön üdvözölte, majd szavait megismételte magyar nyelven is. (réthy) MAFSZ februárban Gyulán tartott szakmai tanácskozást, a mi bázisközpon tünkhöz tartozó három megye — Bács-Kiskun, Gsongrád és Békés — szentesi továbbképző táborát is ekkor beszéltük meg. Az idén — és ezután minden évben — október—november hónapban a tájegységi szemlék megrendezésére kerül sor. Az ez évi szemlére az előzetes felmérések szerint az előző évekhez viszonyítva még nívósabbak, még érdekesebbek az elkészült fűinek. Ez a szemle is a megye és a tájegység sok-sok új, eddig még nem jelentkezett amatőrfilmesének felbukkanását hozta. — Technikai felszereltség, felkészültség tekintetében Gyula milyen szinten áll? — Felszereltségünk jónak mondható. Persze egy-egy új, gép sohasem árt. Jelenleg a filmhangosításhoz szükséges magnócsíkozó beszerzése a feladat. Azonban országos probléma az, hogy a mágnescsík felragasztását az országban csak egy helyütt végzik... De vannak egészen apró, annál bosz- szantóbb bajok is: mintegy fél éve hiánycikk a filmhívó, így dolgozni sem tudunk... Felvevőgépek közül egy új 16 mm-es készülék któiene, mert a régi már használhatatlan... Az elmúlt évben halogenid lámpákat vásároltunk: az égető „világos” problémánk ezzel „kivilágosodott”. A hangosításhoz szükséges volna egy szinkron riporter- magnetofon, de az M—6-os típus ára olyan magas, hogy egyelőre le kellett mondani megvásárlásáról ... Ámatőrfilmesek Gyulán A NYUGELLÁTÁSSAL KAPCSOLATOS, ÖSSZES FONTOS KÉRDÉSBEN MINDENKIT ELIGAZÍT A NÉPSZABADSÁG KÜLÖNKIADVÁNYA, AMELY A LEGFRISSEBB RENDELKEZÉSEKET IS TARTALMAZZA, ÖN IS KISZÁMÍTHATJA, ELLENŐRIZHETI BELŐLE: MI ILLETI MEG, MIRE TARTHAT IGÉNYT, Meddig kaphat a szövetkeze® tag öregségi íéb munkaképtelenségi járadékot? Mikor és hogyan kérhető a nyugdíjra jogosító idő megállapítása? Mikor mentesül a szovtófoeaete tag a nyugdíjjárulék fizetése alól? Lsekre is és még számialan kérdésre válással a kiadvány Kapható az újságárusoknál és a postás kézbesítőknél fra: 4 forint _____________________________________ Fehér és ssínes komplett fürdőszoba« berendezés, fatüzelésű, olajtüzelésű fürdőszobakályha, gáz- és villanyboyler, fehér, színes és mintás faliesempe NAGY VÁLASZTÉKBAN OTP hitellevélre is ®APHAW A AONDOROSI ÁFÉSZ VAS-MŰSZAKI BOLTJÁBAN. <*) AZ ALFÖLDI KŐOLAJ- 85 GÁZIPARI GÉPGYÁR felvételre keres lakatos szakmunkásokat Bérezés megegyezés szerin*, Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi osztályán. Orosháza, Bajcsy-Zsilinszky u. 41—43. 585W A Felsőnyomási Állami Gazdaság Telekgerendás megvételre felajánlja az alábbi eUfeßwö gépeit 1 db FT—S kukoricásban to 1 db IMC—130 áramfejlesztő 5 db P—5—35 eke 4 db Tigar eke 4 db Lipos eke 1 db lengyel szalntabaiázo 3 db ETB—18 tárcsa 3 db XT—3 tárcsa 1 db DT—75 traktor 2 db T—-100 M traktor 2 db KPD iker fűkasza 2 db K—213 fűkasza, valamint ezen gépek új és bontott alkatrészeit. A gépek és alkatrészek megtekinthetők és megvásárolhatók a gazdaság központi gépműhelyében. Ügyintéző: SL Petnovsafcy Mátyás főmérnök, Telefon: Telekgerendás 4txj ___________________________________________________ N emesi László