Békés Megyei Népújság, 1972. szeptember (27. évfolyam, 206-231. szám)

1972-09-17 / 220. szám

400 növendék 10 tanszakon Tizenhét évvel ezelőtt, ami­kor 1955-ben mostani helyére került az orosházi zeneiskola, mindössze 4 kinevezett tanár tanított ott 150 növendéket. Az­óta sokat változott a helyzet és ebben a tanévben már 16 zene­tanár közel 400 tanulót oktat. Kezdetben a legtöbben zongo­raórákra jártak, más hangsze­reik iránt alig mutatkozott ér­deklődés. Dr. Kovács József, a zeneiskola igazgatója elmondta, hogy az utóbbi időben sikerült megteremteni az egészséges arányt az egyes tanszakok kö­zött, és ma már igen sokan és szívesen tanulnak vonós- és fúvóshangszereken is. Az orosházi zeneiskola a vá­ros zenei életének kisugárzó központja lett. Jó a kapcsolata más intézményekkel, elsősorban a városi művelődési házzal és természetesen az iskolákkal. KISZ-seregszemlékre, kulturá­lis vetélkedőkre — kétévenként például a gyulai Erkel Diák­ünnepekre '— a zeneiskola ta­nárai készítik fel a növendé­keket. Közös programokat szer­veznek a művelődési központ­tal is, évente két nyilvános nö­vendék-hangversenyt tartanak itt, egyszer pedig tanári kon­certet. Ez az idén december­ben lesz. Rendszeresek a stú­dió-hangversenyek, melyen egy- egy tanszak növendékei évente egy alkalommal bemutatják felkészültségüket, ezeket a hangversenyeket az iskola nagy zenetermében tartják, 50—60 szülő és érdeklődő jelenlété­ben. Túlnyomórészt az orosházi zeneiskola tanárai muzsikálnak a nagyhírű Orosházi Szimfoni­kus Zenekarban is, a valami­kori Orosházi Filharmonikus Társaság utódjában. Az idén például az Ifjú Zenebarát Hangverseny-sorozat III. évfo­lyamán szerepelnek és Mező László gordonkaművésszel együtt 10 alkalommai a ro­mantikus muzsikával ismertetik meg a fiatal hallgatóságot. Az Országos Filharmónia négy bérleti hangversenyt rendez Orosházán, ezek közül egyen az Orosházi Szimfonikus Zenekar adja a műsort. Az idén is gond, már évek óta az, hogy a zeneiskola épü­lete szűk és ez az iskola fej­lődését gátolja. A vonós-tan szak ki is szorult az épületből, és a 2-es számú általános is­kolában kapott ideiglenes el­helyezést. Ugyanakkor a zene­iskola tíz évvel ezelőtt épült nagy zeneterme veszélyessé vált, alapozása megsüllyedt, az épületrész felülvizsgálata azonban — többszöri kérésük ellenére — nem történt meg. A közelmúltban összegezték a Gyopároson megrendezett II. Zenei Tábor eredményeit. A táborban a megye zeneiskolái­nak legjobb vonós-növendékei vettek, részt, és .ismerkedtek meg a országos hírű vendég- művészekkel is. Az orosházi ze­neiskola igazgatója elmondotta, hogy a tábort jövőre is meg­szervezik és örül annak, hogy kezdeményezésüket a, megyei tanács művelődésügyi osztálya tavaly és az idén is megfelelő­en támogatta. A KNER NYOMDA felvesz férfi segédmunkásokat és nyugdíjas éjjeliőrökéi Jelentkezni: '■ Békéscsaba, Lenin u.9. Terv- és Munkaügyi Osztály x tóKÉS Q • V**5* || 1972. SZEPTEMBER 17. V / Egy eszméről — a pártról, egy korról vallanak... Krisztóff Andrásné: a veteránok emlékezéseinek olvasása egy életreszóló élményt, tanulságot jelent. Iskolásán gyeirmekies és resz- ketően elfáradt kezek írásainak olvasása közben találtam éppen Krisztóff Andrásnét, a Népfront megyei titkárságon, Békéscsa­bán. Pillantásom elkapott egy sort: „... amire még emlék­szem, szívesein megírom.. Nem tudom, melyik idős ember írta le e szavakat, de nekem úgy tűnt, mindegyikük, vallo­mása ez, akjk életüket, sorsúkat leírták ég eljuttatták ide, a nép­fronthoz. Nem is tudom, mi szabja meg, milyen külső és belső törvények, hogy egy ember ne önmagáért, hanem másokért éljen? Ha siet, ne önmagáért siessen, ha sürget valamit, ne önmagáért sürgesse, ha kér valamit, ne önmagáért kérje. Az igazi magyarázatot csak egy teljes emberi élet, csak egy teljes embert egyéniség ad­hatja meg. Ilyen egyéniségek­nek, ilyen embereknek tartjuk azokat akiknek élete, gondja, ■ kudarca és eredménye ott fek­szik a kézzel írt sóinkban. De ilyen egyéniségnek, tartom Krisztóff Andrásnét is. a Békés megyei Népfront Bizottság mun­katársát, akinek egész eddigi életéin végig ívelt a másokért élés szándéka. Korát tekintve ő még nem veterán, ám társadal­mi tevékenységében töltött ide­je, már-már súrolja a határt. Huszonkét éve párttag, és ti­zenöt éve munkásőr. Kellemes külsejű, élénken beszédes asz- szony. Szabatosan beszel, sza­vait gondosan illeszti egymás mellé. Nem saját magáról fag­gatom, hanem munkájáról, an­nak is egy részéről, melyet a legszebbek közé sorol. — Mióta foglalkozik visszaem­lékezések gyűjtésével? — 1968 ősze óta, amikor a Ha­zafias Népfront mellett mega­lakult megyénkben a Honisme­reti Helytörténeti Bizottság, kapcsolódtam be ebbe a nagyon szép munkába, vagyis csatlakoz­tam azokhoz a „megszállott” emberekhez, akik ezt a munkát hosszú évek óta végzik me­gyénkben. Ám ilyen szervezett formában 1971 óta foglalkozom vele, pártmegbizárásként. Hu­szonkét év alatt nagyon sok szép és felelősségteljes pártmeg- bizatást kaptam, s ha lehet ár­nyalati különbségiét tenni, úgy ez a legszebbek közé tartozik. — Hogyan érlelődött meg a gondolat? — Mint említettem, pártmeg- bizatásként kaptuk, melyet szá­mos aktívával, pártvezetővel folytatott beszélgetés, meditáció előzött meg arról, hogy miként lehetne mielőbb, minél több visszaemlékezést gyűjteni. A konkrét megbízatást a megyei pártbizottság illetékes vezetőjé­től — aki egyben a megyei nép­front választott tisztségviselője is — kapta bizottságunk. Az elvtár­sak, veteránok saját maguk írta visszaemlékezés módját azért választottuk, mert így láttuk a legszélesebb alapok biztosítását annak, hogy mielőbb, minél több visszaeml§jíezést tudjunk ösz­szegyűjteni. Annak tudatában, hogy már így is sok értékes szel­lemi kincs összegyűjtését mu­lasztottuk el a megyében, igye­keztünk minél előbb munkához látni. Levélben kértük fel a Vihar­sarok 1919-es internacionalistá­it, partizánjait, ellenállóit, fel- szabadulás előtti párttagjait az emlékeik megírására. A vála­szok, melyek felkérésünkre ér­keztek, igazolták, hogy nem volt alaptalan aggodalmunk: számos idős veterán írta: „előbb kellett volna, mert sokmindent elfelej­tettem már”, vagy: „amire még emlékszem, szívesen megírom”, stb. Még egy év sem telt el a fel­kérés óta, s mintegy 270 "'közül néhány híján 120 elvtárs vissza­emlékezése jutott el hozzánk az általunk rendelkezésükre bocsá­tott, e célra rendszeresített fü­zetekben megírva. Kérésünkre olyan, történelmi értékű doku­mentumokat is csatoltak vissza­emlékezésükhöz — csaknem öt- venet, melyek ritkaság számba mennek. Ezek a számok és té­nyek is érzékeltetik, hogy a ve­teránok' jelentős része is köte­lességének érezte közölni az utókorral mindazt, amit átélt. — Mi a hasznossága a gyűj­tésnek? — Nagyon sok. Egyike ezek­nek az a nagyon fontos mo­mentum, hogy egy-egy vissza­emlékezés egy ember életútját mutatja be gyermekkorától nap­jainkig, mely egyben társadalmi tükörképet is ad két társadalmi rendszerről. Rendkívül sok ap­ró részeseményt írnak meg, me­lyek eddig alig, vagy egyáltalán nem voltak ismertek a 'feltárt eseményekből. A megíráshoz több hónap áll a veteránok ren­delkezésére, így sok olyan apró részletet meg tudnak örökíteni, melyek egy meghatározott be­szélgetésnél talán nem is jutnak eszükbe, vagy csak a későbbi időben. Külön érdeme nagyon sok írásnak, hogy olyan korabeli személyekről szólnak részlete­sen, akiktől már nincs módunk­ban visszaemlékezést gyűjteni, de tevékenységük szorosan ösz- szeforrt a Viharsarok történel­mével. Csak egyetlen nevet — Birkás Imre nevét említem meg az ilyen jeles személyiségek kö­zött. Ezekkel talán érzékeltet­tem is, hogy egyik nagyon fon­tos momentuma a gyűjtésnek a Viharsarok korabeli eseménye­inek minél részletesebb feltárá­sa. Igaz. nem kronológiai sorrend­ben, nem az események téma szerinti csoportosításával történt az írás, erre nem is töreked­tünk. A történészek dolga lesz, hogy a visszaemlékezésekből megfelelő csoportosítással — a mozaikok összerakásával — tör­ténelmi képet alkossanak. Mi az életek krónikáját kértük és kap­tuk. — Mi tetszik legjobban a, visszaemlékezésekben? — A legjobban az, hogy meg­íródtak. Általuk megőrizhetjük mindazt, amit a veteránok együtt és külön-külön tettek egy adott korban és társadalmi rendben. Amit átéltek, láttak, aminek részesei voltak. Egy olyan kor krónikáját írták meg, amely a fiatal nemzedék szá­mára ma már történelem. Azt, hogy bár önmagukról írnak, mégsem ezt teszik egészen, mert egy eszméről, a pártról, egy korról vallanak elsősorban, amelyben felnőttek, éltek, dol­goztak. Számomra a veteránok emlé­keinek olvasása, a velük való találkozás, levélváltás egy életre szóló élményt, tanulságot jelent. Ezért én gyűjtőfogalommal fe­jezem ki mindazt, ami vala*- mennyiből kicsendül: .......min­d ig azt tettem, amit a párt fel­adatul adott számomra.” Talán még azt emelném ki, hogy a krónikák egy része Oroszország­ban kezdődött a ■forradalommal. 1917-ben és folytatódtak a dicső Tanácsköztársaság eseményeivel, majd a fehér terror szennyeit feltárva jutnak el a régen meg­álmodott, oly sok áldozattal megszületett felszabadulásig. A részesemények felelevenítik a felszabadulást követő hősi kor­szakot, az 1956-os ellenforradal­mat, ezek helyi eseményeit. Mi - ez, ha nem egy emberöltő tör­ténelme, krónikába megörökít­ve? — A további sorsa ezeknek az írásoknak? — A csatolt dokumentumok másolatai elkészültek, most fo­lyik ezek beazonosítása. Az em­lékezésekbe való beragasztásuk után átadjuk a Békés megyei pártarchívumnak megőrzésre. Nagyon sok szempontból fontos, hogy ott legyen. Mindenekelőtt az, hogy ott van a helye az eddig összegyűjtött hasonló dokumen­tumok mellett. így mind a me­gyei kutatáshoz, mind a párt­történeti intézetben folyó gyűj­tések adatainak kiegészítéséhez, újabb kutatásokhoz együtt van minden eddig összegyűjtött írá­sos és fényképdokumentum, amely a Viharsarok forradalmi munkás- és agrárszocialista mozgalmával kapcsolatos. — Kik segítették a gyűjtést? — Pártbizottságok és párt- szervezetek, KISZ-esek és út­törők, csapatvezetők, feleségek, gyermekek, unokák, tanácsi dol­gozók, ki-ki hogyan tudott, igye­kezett segíteni. Szeretném kie­melni azon fiatalok, KISZ-esek és úttörők munkáját, akik ön­ként, emberségből, törődésből siettek az idős, beteges veterá­nok segítségére, hogy diktálás után hetekig, hónapokig róják a sorokat, majd gyöngybetűkkei átírják a füzetekbe. Ök a szóra­kozás, pihenés, játék helyett vál­lalták e nemes munka segíté­sét. A sok kedves ismert és is­meretlen fiatal közül is szeret­ném három békésszentandrási kislány nevét megemlíteni, akik 10 veterán visszaemlékezését ír­ták meg. Kovács Etelka, Szító Ágnes, Farkas Edit volt ez a három derék kislány, akik kiér­demelték munkájukkal, hogy fényképük is bekerüljön az ál­taluk megírt füzetekbe, a vete­ránok fényképe mellé. És olvas­sa csak ezt a levelet, így fogad­ták felkérésünket: Tisztelt titkár elvtárs! Elő­ször is megköszönöm hozzám küldött levelét. Kötelességem­nek éreztem ezt a munkát el­végezni, hiszen ezeket az idős veteránokat tiszteletben és be­csületben tartottam mindig, az önfeláldozó munkájukért és cse­lekedetükért. önök kérését szí­vesen teljesítem, s itt e levél­ben küldöm a fényképemet" A Megyei Múzeum Igazgató­ságának segítségével vált lehe­tővé, hogy az elkészült másola­tokból a népfront egy veterán albumot készíthet magának. Kérem tolmácsolja a sajtó né­hány kérésünket. Kérjük, akik még nem küldték be írásaikat, tegyék azt meg, és küldjenek fényképet. A szerkesztőségtől pedig azt kérjük még, találjon módot, lehetőséget arra, hogy a visszaemlékezésekből minél több részletet közöljenek. Ne­mes gesztus lenne a Népújság ré­skéről, ha elsőként közölne rész­leteket az emlékezésekből, e be­szélgetést követően. * * * Örömmel teszünk eleget a ké­résnek és a közeljövőben jóné- hány visszaemlékezésnek adunk helyt a Népújság hasábjain. Miért? Hogy az elvtársnő szava­ival éljek: „az, hogy bár önma­gukról írnak, mégsem ezt te­szik egészen, mert egy eszmé­ről, a pártról, egy korról valla­nak elsősorban, amelyben fel­nőttek. éltek és dolgoztak.” Ez pedig a fiatal nemzedék számára már történelem. Rocskár János A derék három kislány: Kovács Etelka, Szító Ág nes, Farkas Edd

Next

/
Thumbnails
Contents