Békés Megyei Népújság, 1972. szeptember (27. évfolyam, 206-231. szám)

1972-09-02 / 207. szám

Romániai körutazás Kn7í>l háro™ hetet töltöttem ívűvel Romániában, és ez­Idő alatt állandóan Bolintinea- nu költő egyik verssora volt az eszemben: „Arany jövője van a mi hazánknak.” (Viitor de aur tara noastra are). A nagy­arányú építkezések, a nagy­ütemű iparosodás és az opti­mista hangulat igazolja a több mint százéves profétikus állí­tást. Százával építettek új vagy újjá gyárakat és városokat. Na­gyon kultiválják a népi hagyo­mányt: néptáncok, dalok, fo­nás, szőttes, népviselet, ami azt is jelenti, hogy erősebbek a családi kötelékek, kevesebb a válás és nagyobb a népszapo­rulat. Az ifjúságot internacio­nalista szellemben nevelik, mondván: nem lehet valaki jó internacionalista, ha nem szere­ti saját népét, nem ismeri múltját és nem munkálkodik jobb jövőért. A romániai váro­sokban is lehet találkozni olyan emlékművekkel, amelyek az új idők történelmi eseményeit hirdetik, de a múltat sem ha­nyagolják. Déva város szívében például ott díszeleg Decebal vezér és Gróza Péter egykori miniszterelnök szobra. Az utób­biról nem árt megemlíteni, hogy Déváról indult nagyszerű karrierjének csúcsa felé, és mint a magyar iskolák egykori neveltje, sokat tett a magyar— román barátság elmélyítéséért Örnmmpl tapasztaltam Ro- urumniei mániában, ahol nemzetiségek is élnek, az ők nemzeti hagyományairól sem feledkeznek el. Marosvásárhe­lyen az új városnegyedeket román és magyar forradalmá­rokról nevezték el: Vladimi- rescu, Ady, Dózsa. Nagyszeben­ben például ázt az utcát, amely­ben Petőfi Sándor lakott 1848. áprilisában Petőfi utcának ne­vezik, azzal párhuzamosan fut a Schiller utcával. Az átlag ro­mán polgár is tudja, érzi, hogy ugyanazon égbolt alatt élünk, tehát tisztelnünk kell egymást. Bukarestben nemrég Petőfi-kultúrházat létesítettek, hogy az ott élő magyarság tud­jon anyanyelvű kultúresemé- nyeket rendezni. Csak két napot töltöttem Bukarestben, de az is elég volt észrevenni, milyen sok Ikarus fut a román főváros utcáin. A szocialista Románia végre igazságot szolgáltatott a leg­nagyobb román költőnek, Emi- nescunak. Szobrot kapott, még­pedig az Atheneum előtt, saj­nos azonban, ez a szobor nem a legsikerültebb. A román ,eXS«S fürdőhely Kelet-Európábán. Százezrével látogatják az ide­gened: németek, csehek, ola­szok, franciák és mások. Százá­val sorakoznak a szebbnél szebb ■ üdülők, Mamaiától kezdve Mangaliáig. Azért is keresik az idegenek, mert szép ez a hely, és azért is, mert más üdü­lőkhöz képest olcsóbb. Constancában a Teresa nevű kerthelyiségben nem győztük csodálni a sok szép magyar nó­tát, amit a zenekar játszott. Az ottani emberek, akikkel ta­lálkoztam, baráti hangon be­széltek a magyarokról, korrekt népnek nevezték a magyar né­pet. A tengerparton lépten- nyomon találkozik az ember székely népművészekkel, akik faragványokat és taplóból ké­szült táskát és sapkát árusíta­nak és hímzéseket árusító ka­lotaszegi asszonyokkal. A szé­kely lányok már nem cselédes- kednek szerte az országban mint valaha, csak nyári szezon­munkára járnak még. Kiejté­sük és szép arcuk elárulja, hogy honnan jöttek. Romániában vegyefhá! zasság, és ennél fogva szapo­rodnak azok a kötelékek, ame­lyek összébb hozzák a két né­pet, hiszen az ilyen vegyeshá- zásságokból született gyerekek nem lesznek elfogultak egyik néppel szemben sem. Igaz, hogy az úgynevezett Ó-Romániában senki sem törődik azzal, ki mi­lyen nemzetiségű. Így teljesül a történelemnek az a parancsa, melyet József Attila így fogal­mazott: „Rendezzük végre kö­zös dolgainkat!” Ivános Illés dául az elkövetkező három évre kevesebb hűtőbútor-igényt je­leztek, mint amennyit csupán idén vásárolnák;»ez talán a pon­tatlan adatközlés következmé. nye. De kiderült az is, hogy míg egyes vállalatok fejlesztési alap­juk arányos részét kívánják er­re a közérdekű célra fordítani, mások még a nagyon kedvező beszerzési lehetőséggel sem él­nek. S ez a kedvező beszerzési le­hetőség ugyancsak publicitást érdemel. A Belkereskedelmi Mi. nisztérium a közelmúltban fel­hívta a vállalatokat: állami tá­mogatás segítségével, féláron juthatnak bizonyos hűtőbútorok­hoz. Természetesen nem korlát­lan mennyiségben: a költségve­tés az idén 12 millió forintot for­dít erre a célra. Dz állami támogatásra azért van szükség, mert a hűtőbúto­rok értékesek, drágák. Így a 12 millió forint sem túl sok; mivel a vállalatok újabb 12 milliót tesznek hozzá, mintegy 6—800 új mó'yhűtőbútorral növelhető ilyen módon a kereskedelem ál­lománya. Ez azt jelenti, hogy újabb 6—800 helyen árusíthat­nak majd mirelit-készítményeket az országban. A hűtőlánc kiépítésére nagy gondot fordít a Belkereskedelmi Minisztérium, ami azért is ör­vendetes, mert a vállalatok, a »^vetkezetek némelyike „taka­rékoskodik”; még ha van pénze, akkor sem vásárol annyi hűtőbe- berendezést, amennyi a lakosság megfelelő ellátásához szükséges. Máskor az elromlott berendezé­sek javítását halogatják, sőt, az is előfordul, hogy nem rendelnek elég árut, s ezért üresen áll a drága hűtőszekrény. A hanyag, felelőtlen kereskedelmi munka mellett mindezt az is tetézi, hogy a hűtőbútorok üzemeltetése is sokba kerü1, ugyanakkor a hű­tést igénylő élelmiszerek árába az ilyen költségeket nem kalku­lálták be. Ezért — mivel a vállalati ér­dekeltség nem ta’álkozik kellően a vásárlóközönség kívánságával —, örvendetes a minisztérium gondoskodása. A gondoskodásnak csak egyik formája a 12 millió forintos állami támogatás. A fej­lesztést szorgalmazó módszerek közül említésre méltó például az a levél is, amelyet az il’etékes miniszterhelyettes írt a napok­ban a megyei tanácsok elnökhe­lyetteseinek. Ebben ismerteti a bolti hűtés problémáit, s a taná­csok segítségét kéri. Közelebbről azt: hívják fel a tanácsi irányí­tás alatt működő élelmiszerke­reskedelmi vállalatok figyelmét a gépesítés fontosságára, segít­sék elő, hogy a fogyasztási szö­vetkezetek reális beszerzési ter­vet készítsenek, s ellenőrizzék, szorgalmazzák a már meglevő berendezések jobb karbantartá­sát, rendszeres javítását. ‘ G. Zs. Emberek Körös mentén A gátőr munkahelye a víz­part, az ártér, a töltés, a holt­ágak, csatornák világa. Minél többet kell az említett helyeken tartózkodnia. Ugyanakkor fel­adata a gát tövében épült őr­házban tartott telefonügyelet. Egy ember az egymást kizáró két tennivalót nem tudhatja megcsinálni Mégis van megol­dás, a módját Timár Istvánná magyarázta el, az endrődi híd melletti jobb parti gátőrház la­kója: — Sokat van távol a férjem. Kint, az őrjárás területén. Vagy értekezleten, mint például most is. így aztán nekem is szolgá­latban kell lennem folyton, itt, a ház körül. Benne van az uram szerződésében. Ezért nem alkal­maznak mást, mint házas em­bert, gátőrnek. Ha cseng a tele­fon — a ház falán is van csen­gője, hogy a7 udvaron is hall­jam a hívást — én veszem fel a kagylót, jegyzem az üzenetet, ha a gátat járja a párom. Nem is megyünk el együtt sehová. Mondják is a gyerekek, két lá­nyom él Endrődön és kettő Gyomán, meg hat unokánk is van már, hogy soha nem nyit­juk rájuk az ajtót. De hát nem lehet a szolgálat miatt. Meg az­tán a jószágra is vigyázni kell valamelyikünknek mindig, sok­ba kerülne, ha belegázolnának a szomszéd földjébe. És szük­ség van, hogy állatot tartsunk, a fizetés magában nem volna ÍJj módon A szövetkezeti gazdák kéré­sére új módszert vezettek be a háztáji föld hasznosítására Ka­szaperen. A hagyománytól el­tértek s itt már nem kizáróla­gosan kukoricát vetnek, hanem olyan növényeket is, melyekkel a szövetkezet nagy tábláin fog­lalkoznak. Az idén 95 holdat fordítottak cirok és étkezési hagyma termesztésére — mon­dotta Varga József tsz-elnök. Akik új módon hasznosítják a háztájit, azok jó előre szám­vetést készítettek: melyik nö­vény adja a nagyobb jövedel­met; a kukorica, vagy pedig a cirok, esetleg a vöröshagyma. A számvetés végeredménye vé­gül is a ciroknak és az étkezési hagymának kedvezett. S akik így határoztak, most a hagyma­szüret idején látják, nem bán­ták meg. Holdanként 100 mázsa vöröshagymát szedtek, melyért 26—27 ezer forintot kaptak. Ha ebből levonják a dughagyma árát és a ráfordított munka ér­tékét, akkor 8—10 ezer forint jövedelemre tettek szert. A ku­korica holdankénti hozamértéke Kaszaperen 7—8 ezer forint. Vagyis, ha a tiszta jövedelmet kukoricára váltják, akkor egy holdnál valamivel nagyobb te­rület termését vásárolhatják meg. A cirok is szépen díszük a háztáji területen. Hatvanöt hol­dat vetettek. A tagság jól be­művelte. A betakarítása a kö­zeli napokban kezdődik. A vár­ható jövedelemhez vaskos re­ményeket fűznek. mindenre élég. Még jó, hogy van ez a szolgálati lakás, amibe most vezetik be a villanyt. Na­gyon örülök neki, én is mosha­tok már géppel, mint a lánya­im mind. Mert én voltam az utolsó a családban, aki eddig mindig csak kézzel mosott... Timáréknál is közelebb lak­nak a vízhez a másik parton Trubóék. A hídfeljárónál házuk szinte odatapad a töltéshez. Azért lehetséges így, mert ma­gasan fekszik az épület, a gát, a legnagyobb árvíz sem emel­kedik idáig. Ahogy Trubó Ist­ván mondja: — Még 1970-ben sem érte volna él a szint a küszöböt, pe­dig ha akkor kiönt a víz az ol­tár tetejét is ellepte volna a templomban, azt hiszem. Persze mi sem voltunk azért gondtala­nok. Dolgoztam a gáton, a túl­partról Pedig ide jöttek, akiket otthon fenyegetett a víz... Az idén szerencsére nem volt ilyen nehézség. Száraz az ártér, hor­gászni is lehet nyugodtan — a legutóbbi versenyen nyertem egy horogtartó dobozt, pedig özön volt, aki nem fogott egy fia halat sem. Sok sátrat vertek fel a kirándulók, Csabáról is, Pestről is, Szegedről is, többet, mint eddig bármikor. Szerszá­mokért, edényért hozzánk is bekopogtak néha ... Hogy mit ad nekünk a Körös? Először is azt, hogy' szép ez a hely. JSs fő­leg, hogy a folyóból, közelről hordhatjuk a vizet a jószágnak. Nem kell fél kilométerről ci­pelni, mint magunknak ..; A tsz-ek is csak örülhetnek a Kö­rösnek, szivattyúkkal eláraszt­hatják a rizst, öntözehetik a he­rét ... Szóval, nekünk jó itt. Itt születtünk. Olyan levegő van, hogy az külön fogalom. Mikor a fűz, meg a nyírfa elkezd virá­gozni ... Persze, aki a falu má­sik végére való, mint mondjuk Timár Máté, az író, akivel isko­latársak voltunk, annak esetleg lakókkal • találkozva — emléke­zetes élmény. Kedves a Körös, mikor visszavillantja az égbe a napot; fenséges, mikor vizet porlaszt, hullámokat csap fel­színén a szél; festőt, fotómű­vészt kíván a parti virágerdő, a füzek bozontos koronája; meg­fejthetetlen titkokat mesél haj­naltájt a madarak, bogarak kü­lönös hangversenye.:. A gyönyörű természetnél is megkapóbb azonban a Körös mellett élő emberek világa. A gátőré — két év óta tudjuk iga­zán, mit ér a nagyobb közös­Trubó István ségnek is a munkája; a szdvaty- tyúkezelőé — mentesíti a bel­víztől a termőterületet, vízzel ad életet a szomjazó haszonnö­vénynek; a vízügyi szakemberé — okosan tartja akarata alatt a folyót; a hajósé — szállít, partot véd. nagyobb hajópark­ról álmodik; a tengerre vágyó fiúé — disznóparéjt sized a par­ton, hús kerül abból az asztal­ra egy esztendő múlva; a halá­szé — hűtőpultokban látjuk fá­radsága eredményét; mindazoké az ezreké, akik mindennapjai­kon kapcsolódnak a vízhez. S akiknek munkája tíz-, meg százezreknek teszi hasznossá a megfékezett folyót. A Körös — része Békésnek, része mindannyiunk életének. A Körös kitartó szerelmesei a horgászok. (Vollmuth Frigyes rajzai) nem tetszene a házunk kör­nyéke. De nekik meg az ő por­tájuk a nagyon kedves. Mint ahogy nekünk ez a miénk. Mert szeretjük, megszoktuk. Hozzá­tartozik az életünkhöz... Néhány napot a Körösön töl­teni, vízen haladva, meg-meg- állva, ártéren sátorozva, tájban gyönyörködve, gáton, partmenti falvakban ott-dolgozokkal, ott­Sokkal szebben fogalmazva, ahogy a „vizes” igazgató mond­ta: „A Körös nekünk az életet jelenti”; s ahogy Endrődön val­lották: „Szeretjük, megszoktuk. Hozzátartozik az életünköhz.” Daniss Győző Bt KÉS MíCYH, 1972, SZEPTEMBER 2. 5

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents