Békés Megyei Népújság, 1972. augusztus (27. évfolyam, 179-205. szám)

1972-08-30 / 204. szám

Hétfői Hírek Megjelent a . A hírlapárus (Kotroczó István felvétele) Budapest, Somogyi Béla utca. Szerkesztőségek, Szikra Lap­nyomda. Vasárnap délután 2 óra. Befutottak a kocsik, a taxik, egymás hegyén-hátán a fiatalok. Felbúgott, már csattog a rotációsgép, ezrével, tízezré­vel ontja az újságot, megjelent a Hétfői Hírek első kiadása. Megpakolják a taxikat, az újságkötegekkel, irány az eláru­sító-standok, pályaudvarok. A Hírlapkiadó Vállalat kocsija egy fiatal férfi parancsnoksága alatt a Balatont körözi, fél négy­kor már az üdülők ezrei értesül­hetnek a lapból a nagyvilág és hazánk jelentős eseményeiről. És a főváros utcái, terei, standjai? És a presszók, a ká­véházak, a futballpályák? öt éve kezdték az amatőr­rikkancsok — középiskolások és egyetemisták — az újságárusí­tást. Akkor mindössze harmin­cán voltak. Szórakoztató volt és jó pénzt is hozott. Ma már két­száz fiatal tolong vasárnapon­ként a terjesztési expedícióban. Felmálházva, hatvankilós cso­magokban cipelik az újságot, két-három helyen lerakják. Az­után fejükre teszik a kedvesen csibészes sapkájukat és: — Megjelent a Hétfői Hírek legújabb kiadása! Hetvenezer lapot adnak el a fiúk és lányok minden vasár­nap. Cservény Mariann tizenhét éves, gimnazista. A Margit- hídnál dolgozik, a pesti hídfő­nél. Az utca kedves embere, la­kója, színfoltja. Emberek, autók között siklik, mozog. És közben tapasztal embereket, szokáso­kat ismer meg. És jól keres. Néhány óra alatt százötven fo­rintot, rendszeresen, évek óta már. De Mátyás Sándor másod­éves egyetemista és öccse, Ká­roly minden vasárnap délután családi szocialista brigádban több ezer lapot ad el és hivata­losan, bérszámfejtve is hat-hét- száz forintot keresnek. Az ott­hagyott ötven fillérekről nem is szólva... És kellemes a munka, a fia­talok varázsa mindenkit levesz a lábáról, az emberek szeretik őket, kedvesek és jók, sőt ga­vallérok hozzájuk. Sokszor az is vásárol újságot, aki egyébként nem venne. * Valamelyik nap a nagy vi­harban az újságárus gimnazis­ta-leány egy fa alá menekült. A fa se védte őt a nyári záportól, vele együtt ázott az újság is) Négyen mentek érte esernyővel és bekísérték, a csomagját be­vitték a kapu alá. A srácok és lányok gyűjtik a pénzt, azt mondják, szépen gyű­lik. Becsülik és szeretik ezt a munkát. Amikor elkészítem ve­lük ezt a rövid kis interjút, vá­sárolok én is tőlük egy Hétfői Híreket. Mosolyognak, értik a tréfát. Uj postahivatal Búcsún Bucsán három hónappal ez-1 előtt még düledező vályogház­ban volt a postahivatal. Tető- > zetét alá kellett dúcolni, hogy | le ne szakadjon. A postahivatal új épülete a község egyik ékessége. Modern, lapos tetejű, csupa üveg. A bel­ső elrendezése is igen jó. A pos­tások megfelelő körülmények között dolgozhatnak és szolgál­hatják ki a közönséget. Az épületben van egy kétszo­bás, fürdőszobás szolgálati la­kás is, melyben Békési Károly, a hivatal vezetője lakik család­jával együtt. A felesége is pos­tatisztviselő. Nagy öl öm szá­mukra, hogy végre kényelmes, szép lakáshoz jutottak. Remé­lik, hogy egy-két éven belül el­készül a községi törpevízmű, s akkor majd a vizet is bevezet­hetik. A hivatalban 10 óra a napi munkaidejük. Egyszer több, máskor kevesebb az elfoglalt­ságuk, de az bizonyos, hogy az utóbbi években 30 százalékkal nőtt a postai forgalom. S ez még folytatódik a 3200 lakosú Bpcsán. Emiatt persze nem pa­naszkodnak a postások. Szíve­sen dolgoznak. Szerények, nem követelődzők. De azért őszre szeretnének egy olajkályhát a kézbesítők szobá­jába is. Mivel pedig nincs, Bé­kési Károly kérte a Szegedi Postaigazgatóságot: engedélyez­te, hogy a hivatal meglevő olajkályhájában kétszer annyi olajat használhassanak el és ak­kor— nyitott ajtónál — a kéz­besítők szobája is felmelegszik. A válasz elutasító volt. Az a szabály, hogy egy kályhában csak a norma szerint olajmeny- nyiséget lehet eltüzelni. — De az talán nem szabály, hogy meg kell óvni a dolgozók egészségét? Egyelőre, hiányzik a szőnyeg és a függöny is a szép irodá­ból. Nincs olyan fülke sem, ahonnan. a postatisztviselő Szeghalomra a gyűjtőállomásra zavartalanul tudná telefonon továbbítani a feladott távirato­kat. Mert jelenleg csak az nem hallja, aki nem akarja a fel­adók esetleges titkait. És úgy tűnik, hogy a betörés ellen sincs kellően biztosítva a hiva­tal, amely sok értéket és tit­kot őriz. Megérné, hogy az aj­tókra, ablakokra rácsot szerel-, jenék és a biztonsági jelző- berendezést is megfelelően ké­szítsék el Békési Károly fiatalember, aki hivatásának tartja a foglal­kozását. Szabad ideiében régi­ségeket, dísznövényeket gyűjt, az akvarisztika lelkes művelője és ráadásul fest. A postások szerény, szorgalmas és napi 10 órás elfoglaltságot jelentő mun­kája mellett is tele van ambí­cióval. Ámbár ő ezt nem veri nagydobra. Nem is igen veszi észre senki. Az útvesztőket el lehet kerülni! Gondolatok as autóstopról Észrevettem, hogy néhány hé­ten át sok csabai fiatal nem jött ki az ifjúsági parkba, noha törzs­vendégek voltak ott azelőtt. Legnagyobb meglepetésre meg­tudtam. hogy csaknem ötvenen utaztak külföldre. Hogyan? Au­tóstoppal ! ? A Széchenyi-ligetben a békés­csabai „ifiparkban” beatzene szól. Lemezekről. Néhányan táncolnak, legtöbben összehúz­zuk magunkat a teraszon. Szo­katlan még ez a hűvös idő. Fá­zunk, de egy-egy sör mellett kellemesen elbeszélgetünk. Van mit mesélni, hiszen közöttünk vannak azok, akik világot látni mentek, és nem is akárhogyan, hanem autóstoppal. — Mehettünk volna vonattal is, de van egy sor dolog, ami miatt a stop mellett döntöt­tünk — kezdi Bursán Sándor, aki harmadmagával Csehszlová­kiában és Lengyelországban járt az idén. — Feledhetetlen él­mény így az út és sokmindenre megtanít. A váratlan fordulatok megoldása megtanít a döntésre, a magunkrautaltság az önálló­ságra. az egymásrautaltság a fe­lelősségre. Ha vonattal utaz.unk, soha nem kerülünk olyan köz­vetlen kapcsolatba az emberek­kel. eev idegen ország ménét nem ismerhetjük meg úgy. mint amiknr me®állítiuk az autóju­kat. f®v saiátos helyzetben is­mertük meg. milyenek hozzánk, és milvenek egymáshoz. Velük bosszankodunk, vagy unatko­zunk az utakon. ff® nedig meg­hívnak. akkor náluk lakunk, kö­zöttük élünk. TVlegfontoTt Szavak, vaincáeos élményre énülő vélemények Azt hiszem. íev csak a gverekkor- han ismerkedhet, az ernhej. a vi- lá««al. e^ért nem szabad az al­kalmat elszalasztani. sJénöor és harárai indultak el piőször. de csak Krakkóig jutot­tak. mert megbetegedett e®vík társuk ég vissza kellett fordul­ni. Fsehszinvákiai é' mén veikről beszél: — Mindenütt kedvesen, harátkéot fogadtak bennünket. Rrnóban meeb.'vást kantunk egv ecrvetemi kl"bba. a «student Kisckotéba. Az volt a legfeltű­nőbb. mennyire mozgalmasak a bétköznapiaik. Mindennap van a klubban ..lemezlovas” műsor. wsov törne® iön össze ilyenkor és táncolnak, vitatkoznak, poli­tikáról. művészetről beszél cet­nek. közben colát isznak. Nem hallottunk anarchista nézeteket, higgadtak. tár®vila®osak vo’tak. nem voltak előítéleteik. Amikor megtudták, hogv magyarok va­gyunk. gratuláltak az Ómega- együtteshez. Csehszlovákiában meghívtak egy családhoz vacso­rára. aztán ott is aludtunk. Az autóstop? Bizalmat kellene kelteni nálunk is ehhez az em­berekben, és valahogy észreve- tetni, hogy az ifjúság nagy több­sége becsületes. jószándékú ember. Jó lenne, ha nálunk is j kiadnának sorszámmal ellátott jegyeket, és ezt megkapnák a gépkocsivezetők a stoppoló fia­taloktól. Így, ha valami történ­ne is, ellenőrizni lehetne, ki volt az alkalmi utas... Mielőtt ők hazajöttek Békés­csabáról .elindult egy másik cso­port. Sokan voltak, egyszerre mentek majdnem ötvenen.. Az­tán elváltak útjaik, de mindig találkoztak valahol. Lengyelor­szágban lementek egészen a 4 békés mmn mustéi I#?3. AUGUSZTUS 30. tengerig, és átmentek Berlinbe is. — Jártunk az Odera-folyónál. Azelőtt nehezen tudtuk megje­gyezni mi is az az Odera-Neise határ, és most egyszerre meg­ragadt bennünk. Tudja a csoda, de más azt hallani, és más látni is... Drienyovszki János, Békefi István, Hajdú Attila, Kiss Mi­hály, Mikula György, Knyihár László, a Varga testvérek, és a többiek. Tizenhat-tizenhét éve­sek. Szemükben az öröm, a büszkeség, az önbizalom, hiszen kitárult előttük a világ. Egyi­kük azt meséli, némi önkritiká­val, hogy farmernadrág után szaladgáltak Berlinben, aztán észrevétlenül városnézés lett be­lőle... — Meglepő volt, hogy kint közvetlenebbek vagyunk egy­máshoz. A magyarok, akikkel külföldön találkoztunk, azonnal barátaink lettek. Azt hiszem, olyankor nincs érvényesülési vágy, úgy, mint itthon, — mond­ja Drienyovszki Jancsi. — Sokat tanultunk a lengyelektől is. Többször előfordult például, hogy ha nem tudott már tovább vinni bennünket valaki a ko­csiján, kiszállt és ő stoppolt ne­künk. Ha nem sikerült, volt, h-gy fél óráig próbálkozott. A lengyel srácoktól szerénységet és őszinteséget tanultunk. Nem csinálnak „balhékat”. Legalább is legtöbbjük. Nem akarnak töb­bet mutatni igazi önmaguknál... A park fáin összerezzennek a levelek. Átjár bennünket a hű­vös augusztusi szél. Ezek a fiúk sem csináltak .balhékat”. Romantikusan utaz­tak, és látni akartak. Volt szál­lásuk és elegendő volt a pénzük. Az autóstoppot nem szükségből* ráutaltságból, nem egyetlen le­hetőségként választották, hanem mert ebből a sajátos helyzetből akartak élményt gyűjteni a vi­lágról. Közvetlen közelről és be­lülről akarták látni egy másik ország életét. Ebben a korban természetes ez az igény. Apáink 30, 50 évvel ezelőtt ugyanígy akarták látni a világot. Azzal a különbséggel, hogy ők bicikli­vel, gyalog mentek, vagy sze­kérre kérezkedtek fel. Legtöbb­ször — és a csabai fiúk eseté­ben is! — értékes jellemformáló ereje van az ilyen utaknak. Akaraterőre, összetartásra, fe­lelősségre, őszinteségre nevel. De megvan a veszélye is. Út­vesztőket is rejt, ha elfogy a pénz, ha nincs program, ha cél­talan csavargássá válna az uta­zás. Ök is igénylik a szervezett­séget, az odafigyelést, mert tisz­tában vannak azzal, hogy ez védelmet biztosít. Azt javasol­ják, legyen autóstop-igazol­vány. Igen. Ezt azoknak kellene ki­adni, akik például tagjai a Fia­tal Utazók Klubjainak. Az iga­zolvány biztosíték lenne arra is, hogy nem csavargó, csövező a stopoló fiatal. Egy ilyen klub szervezhetne autóstoppos utakat is. Játék lehetne, komoly és népszerű mozgalommá válhatna ez a most oly sok előítélettel emlegetett autóstop. / Réthy István Dóssa-emlékműsor Békéscsabán A nagy parasztvezér születé­sének 500. évfordulóját e hóna­pokban, hetekben, napokban ün­nepelte és ünnepli az ország. Ennek jegyében hétfőn este a megyeszékhelyen, a városi ta­nács klasszicista épületének ud­varán rendezte a Megyei Mű­velődési Központ és a városi tanács a Dózsát idéző emlékmű­sort. Elsőként Bessenyei Ferenc színművész Juhász Ferenc Té­kozló ország című költményé- ből adott elő részleteket, majd Szabó László karmester intésére felcsendült Erkel operájából Dó­zsa György esküje Horváth Bá­lint tenorista és a Debreceni MÁV Szimfonikusok tolmá­csolásában... Fél évezred sok szenvedést látott levegőjét hoz­va, tiszta emberséggel szóltak Koncz Gábor Petőfi-versei, fi­nom líraisággal Győry Fran­ciska előadása, Bodor Tibor iga­zul átélt magyar klasszikusai^ Bessenyei Ferenc mindent be­töltő forradalmi sodrása... A Debreceni MÁV Szimfonikusok és a három nagyszerű énekes —< Kovács Eszter, Szirmay Márta és Horváth Bálint — varázsol­ták még ünnepibbé a felejthe­tetlen estét, amelynek maradan- dóságát a jó szervezés és a ta­nács szép udvara tettek még emlékezetesebbé. Nemesi László A zenekar más hallgat, Bessenyei Ferenc szavaival kezdődött az emlék műsor. Pásztor Béla

Next

/
Thumbnails
Contents