Békés Megyei Népújság, 1972. augusztus (27. évfolyam, 179-205. szám)
1972-08-20 / 196. szám
A jubiláló Balassi Néptáacegyiittes Augusztus 12. és 20 között gazdag eseménysorozattal ünnepli megalakulásának 25. évfordulóját a békéscsabai Balassi Néptáncegyüttes. A sikerekkel, eredményekkel, ugyanakkor gondokkal, problémákkal is teli 25 évről beszélgettek augusztus 19-én az együttes régebbi és mostani táncosai, ezekről ad számot a jubileumi kiadvány és kiállítás. Az együttes munkájának jelentőségét jelzi az évforduló alkalmából kiosztott hat Szocialista Kultúrá- ért kitüntető jelvény, hat Miniszteri dicséretet és egy kormánykitüntetés. Az egyre, magasabb követelményeket támasztó jelent és jövőt pedig az ünnepi műsor tartalmi és formai megoldásaiban kell keresnünk. A Balassi Együttes 25 éve alatt felbecsülhetetlen szolgálatot tett városunknak, megyénknek de nyu- . godtan mondhatjuk, hazánknak is. Tevékenységével ápolta, új köntösbe öltöztette a szűkebb és tá- gabb hazánk népművészetét, repertoárjában az alkalmakhoz illően a szomszédos, baráti szocialista országok népeinek táncát Is megtalálhattuk mindig. Fellépései, műsorpolitikája mindenkor szerves része volt városunk, megyénk közművelődésének, művészeti életének. A békéscsabai együttes egyike az ország legrégibb néptáncegyüttesének, s műsorával, művészi felfogásával, s a néptáncnak a ma színpadára való vitelében mindig önálló, és sajátos ízű felfogása jelentősen hatott a hazai néptáncmozgalomra. Ennek mérlegét megvonni nyilván nem a mi feladatunk, s itt csak utalok a Csende Béla szerkesztette jubileumi kiadványban idézett véleményekre, s arra a tényre, hogy az együttes kétszer nyerte el a Kiváló Együttes címet és egyszer a Szocialista Kultúráért kitüntető jelvényt. A 25 év alatt a Balassi Együttes közel 2 000 alkalommal lépett fel, s 11 országban járt, 25 alkalommal. Az utóbbi években Békéscsabán évente 8—10, Békés megyében 10—15 alkalommal lép fel, s megyén kívül általában 20—25 fellépése van, amiben minden évben van 1— 2 külföldi turné is. Az eltelt negyedszázad alatt mintegy 3—400 fiatalnak jelentett nemes szórakozást és a világ megismerését a Balassi Együttes. Az együttes 25 éves története elválaszthatatlanul összeforrott néhány kiemelkedő munkát végzett vezető nevével, a néptáncmozgalmat Békéscsabán megindító Rábai Miklóssal, a koreográfusi, művészeti vezetői tisztet több mint húsz éve betöltő, alapítótáncos Born Miklóssal, az együttest ugyancsak több mint húsz évig vezető, alapító Gécs Jenővel, az együttes zenekarát 9 évig vezető Palotai Miklóssal, a több mint tíz évig működő énekes-szólista Andó Mihály nevével. S itt csak a különösen kiemelkedőket említjük meg, de jóné- hány 5—10 évig táncoló fiatal neve is idekívánkozna. A társadalmi és gazdasági szervek vezetőinek, különösen a városi és megyei párt és tanácsi vezetőknek, a támogatása nélkül bizonyára nem érhette volna meg az együttes a 25 éves jubileumot. Feltétlenül köszönetét érdemelnek a táncosok munkahelyi kollektívái és vezetői, akik a gyakran hosz- szantaító külföldi és belföldi / utak alatt saját többletmunkájukkal lehetővé tették, hogy a heti 8—10 órányi megfeszített munka gyümölcseit élvezhessék táncosaink, igaz, egyben öregbítve városunk, megyénk, országunk hírnevét is. A legnagyobb örömet, a legfőbb inspirációt azonban mindig a békéscsabai közönség tapsa és szeretete jelentette. Ügy vélem, ezektől igazán „Balassi” a „Balassi”. És attól is, hogy minden erőnkkel arra törekszünk az ország egyik elismerten vezető, amatőr együttese legyen. Ugyanakkor szeretnénk kiszélesíteni a néptáncot értő és szerető közönség körét. Ézért is gyarapodott a néptánc-bemutatók száma Békéscsabán, s ezért is tervezünk 1973-tól néptáncfesztivált Békéscsabára. . Az együttes műsorpolitikáját az jellemzi ezután is, hogy a magyar népművészeti (néptáncos) hagyományok mellett megyénk szlovák, román és szerb lakosságának a tánca is a mindenkori műsor része legyen. Az együttes belső életében az irányítás szakmai, politikai színvonalának emelésén kívül a demokratikus szellem biztosítása is jellemző. Tervezzük azt is, hogy olyan, 10—12 tagú zenekart szervezünk az együtteshez, amely képes a zeneszerző és a koreográfus művészi gondolatainak kifejezésére, ugyanakkor önállóan játszik népi muzsikát is. Az éredeti magyar népzenei hagyományok ápolása érdekében a jelenlegi zenekar tagjai vállalták a népi hangszerek (tárogató, duda, cite- ra stib.) megszólaltatását. A hangszereket már beszereztük, sajnos a rendelkezésre álló kevés idő alatt a jubileumi bemutatón még nem tudnak fellépni velük. A tervezett és már megvalósított törekvések helyességét, eredményességét a tavalyi, kétszer is megismételt színházi előadás, az eredményes négy külföldi turné, s a jubileumi eredmények eddigi sikere bizonyítja. Reméljük, egy budapesti önálló előadás sikeres megvalósulása is újabb jelentős állomás lesz az együttes további életében. A jó kollektív szellemű együttes tagjai mindent megtesznek, mint ahogy eddig is megtettek ahhoz, hogy a sikereket újabbak, s azokhoz méltóak kövessék. S mindennek kulcsát az adja, hogy az együttes tagjai és támogatói nemcsak a nevét viselik a reneszánsz vitézi költőjének Balassi Bálintnak, hanem eszméit ápolva törekednek maradéktalanul megvalósítani a költői gondolatot: „Az jó hírért, névért, s a* szép tisztesséaért ők mindent hátra hadnak. Emberségről példát. vitézségről formát mindeneknek ők adn. k.’’ Litauszki Tibor a Megyei Művelődési Központ igazgatója A mosolygó halál szárnyain Sass Ervin gyere csak fickó ülj fel arra a gépre aztán okádd ki a gyomrod és a tüdőd meg a lelkiismereted is nem vagy már ember csak zabálsz és szeretkezel és szórod a repeszbombákat a mosolygó halált gyere csak fickó ülj fel arra a gépre és gépfegyverezd a rizsföldeket nem a tiéd nem is a miénk az a senki földje már vérszagúak a vizek és a kutak és hullák a kilométerkövek hogy honnan meddig miért és hogyan él az ember a modern pokolban gyere csak fickó oké az egész egy lövés egy dollár tíz lövés csak kilenc dollár és egy igazi gyönyörű bomba erkölcsi értéke felbecsülhetetlen v dám János, Ám mint a leejtett teli zsák esett. JMBmL a székre. Mé- M lyet sóhajtott, hosszú kezét a térdére tette és a párttitkárra emelte a szemét. Nem szólt ő eddig semmit, de most már eljött, mert ismét zaklatják. A nyáron már járt nála a gróf intézője, de ő nem szólt hozzá, úgy vette,, hogy a kivert kutya is visszasompolyog régi helyére, hátha befogadják. Legutóbb, amikor újra nála volt, akkor már követelte, hogy a tíz hold juttatott földet hagyja ott, mert az övé az, a gróf úr neki hagyatékozta. Az arablakon át nézte az emberáradatot. Hosszú feje oldalra billent, átkozód- na)k az elvtársak. Inognak az új hon pillérei. A senkiházi Varga István, ez a csirizrágó suszter, a vörösök párttitkára arra kényszerítette még nemrégen őt, hogy úgy nyilatkozzon erről a csürhéről, mint amely új hont alapít. És mint Szent István nem tűri meg azokat akik ez ellen vétenek. Az emberáradás félkörbe fogta a községházát és mint a mennydörgés kígyózott a hangorbón. — Vesszen a reakció! Vajon meddig koptatják a pofájukat? Hirtelen összezárult az ajka, mert még jobban megszorftotta a balta nyelét és rohant ki az utcára. Eszébe jutott, hogy Oroszországban a oáricini csaták idején, ha álomból verte fel őket a riadó, mindig időben ott voltak, ahol ütni kellett a fehéreket. Szentkúti Ernő a bejárati lépcsőn visszahőkölt, amikor meglátta a rohanó Mészáros Antal kezében a fényes élű baltát. — Mozgás! — kiáltottak a sorok elejéről. — Vagy nem tiszta a gatyád? Háttal a falhoz tapadva lassan megindult a lépcsőn lefelé, s közben Mészáros Antalt figyelte, aki fenyegetően rázta a baltát. ról szóló okmányok közjegyzői letétben vannak, ö ezt afféle kutyaugatásnak vette, hiszen megvan a földről a birtoklevele. De most már a párttitkárhoz fordul, mit tegyen, mert ügyvédi felszólítást kapott miszerint birtokháborítást skövetett el és adja át a tíz hold földet tulajdonosának, a gróf intézőjének. — Itt van a papír, fulladna meg a vérszopó — húzta ki zsebéből az ügyvédi felszólítást és kiterítette az asztalra. Mellékönyököltek az okmánynak és sokáig olvasgatták az írógéopel írt sorokat. A párttitJkár nagv- sokára felegyenesedett és szinté rágta a szavakat. — Mocskos férgek! Ez a piaci nap is olyan volt mint a többi. Alkudoztak, rángatták ki egymás kezéből a jobb holmikat. Batyuk, kosarak hevertek mindenfelé. Egyik helyen egy köcsög zsír, a másik helyen egy szilke lekvár cserélt gazdát, amott vászon zacskóból túrót kanalaztak ki bögrébe. Nagy lárma kerekedett hirtelen. Hiába szólítgat- ta az előtte állókat aki a sorok közt targoncát tolt, hogy álljanak félre, senki nem mozdult. Dehogy mentek volna arrébb, amikor szappant láttak meg az árusok sorában, hiszen, ha elmozdulnak, elviszi más. — Micsoda népség! — hangoskodott a targoncás. Amazok rátámadtak. — Ne lármázzon! — Maga nem szokott mosakodni?! — Koszos is, mint a' cigány ! — Bújjon ide! — leb- bentette fel a szoknyáját egy asszony. A piactérnek azon a részén, ahol annak idején arra vártak az emberek, hogy napszámba hívják őket, elkeseredett szavak röpködtek. — Nagyon kinyílt a csipájuk! — Zaklatják megint a szegény népet! — És eltűrik nekik! Ügy tűnt messziről, mintha papír tenger hul- lámzana a fejek fölött, mert a magasba emelt kezekben cédulák lebegtek. — A pofájukba kéne tömni az ügyvédeknek! — Az urak megint urak akarnak lenni! Ádám János fúródott ki a többiek közül, fulladna meg minden vérszopó s a nyakán kidagadtak az erek. — Erre embereik! — integetett nagy tenyerével. Csattantak a szavak, amint sorokba verődve utána indultak. — Menjen az istenhez! — Keressék meg a ben- dőjükbe valót! — A föld a miénk! — Egy ölet sem adunk vissza! A piactérről a községháza irányába fordultak. Szentkúti Ernő főjegyző az a tömött sorokból öten kiváltak s elindultak a bejárathoz. Miután meglátta köztük Ádám Jánost, sziszegett, az intéző földje kellene nélki. A gyü- levész banda! Azok, akik kiváltak a sorokból, a bejáratnál megálltak. Ádám János felment a lépcsőn és onnan kérdezte hangosan. — Kik a reakciósok? Röppenteik a nevek. A bejárat ajtajára irkalapot fektetett Ádám János és felírta a neveket, azután egyenként felolvasta. Amikor Szentkúti nevéhez ért nagy zaj hullámzott végig. — Gazember! — Le vele! — Felkötni! — Ott a fa az ablaka alatt! Nagynehezen jutott ismét szóhoz Ádám János, szavait újra és újra elnyomta a fergeteges lárma. Majd tele torokból kiáltotta, így nem mennek semmire, és hosszú kezével csendre intette a többieket, hogy most már bemennek és hazaküldik azokat a vérszopókat, akiknek a neve fel van írva. Ne rontsák többet a községházán a levegőt. Kétszer is kopogtattak Szentkúti Ernő ajtaján, de az nem szólt semmit. Harmadszori kopogtatásra már nem vártak választ, benyitottak. Szentkúti Ernő tettetett szigorúsággal szóltt. — Mit kívánnak? — Azonnal hagyja el a hivatalt! — Hát mi vagyok én? Pojáca! — csattant a hangja. — Csendesebben. Vagy kiszóljak az ablakon? — lépett közelebb hozzá Ádám János és vállánál fogva megrázta. Szentkúti Ernő dühösen lökte le Ádám János kezét a válláról, aki erre nagy tenyerével tarkón vágta. A főjegyző megingott és ösztönösen Ádám János karjához kapott, az hóna alá nyúlt és kilökte a folyosóra. Majd ott gallérjánál fogva felmelte és rámordult, menjen haza, mert nem szereti, ha a vérszopók incselkednek vele.... Mészáros Antal, a pártház gondnoka gyújtóst vágott a fáslkamrában, amikor felhangzott a sok torokból: „Vesszen a reakció!” Megállt a kezében a balta, figyelt egy ideig, azután \— Tegye el a baltát Antal bátyám — szólt a főjegyző mögött felbukkanó Ádám János. — Csak nógatom, nehogy visszaforduljon. Szentkúti Ernő megrázkódott a közelről hallott zajtól és gyorsan egy akác mögé állt. Ekkor látta meg a többiek közt Varga Istvánt. Ez ül most törvényt, neki meg, aki a nemzet becsületét védi, el kell tűrnie a gyalázatot. Üjra felmordultak a sorok. — Te alispáni kutya! — Megint kéne ■ a zsírunk! Vacogni kezdett a foga, olyan érzések kerítették hatalmukba, mint azt az uralkodót, akit ellenfelei rideg nyugalommal elfogtak, pedig néhány órával azelőtt gúnyosan nevetett volna, ha hívei közül valaki arra figyelmezteti, hogy, hatalmára törnek. Negyven lépésnyire volt a sarok, ahol elfordulhatott Szentkúti Ernő, mégis úgy tűnt neki, hogy végtelen idő óta menekül. A sarkon túl másodpercekig úgy állt mint egyszer a félbolond Zsiga cigány, aki egy átmulatott éjszaka után hajnalban kétrét hajolt meg előtte, hogy neki családja van s a rajkóknak juttasson valamit a nagyságos főjegyző úr. Szentkúti kikapta a cigány kezéből a hegedűt és hozzávágta. A hegedű nyalka a főjegyző kezében maradt, többi darabja pedig kopogva hullt a kocsma olajos padlójára. A félbolond Zsigának le- fittyent az ajka, szeme az összeránduló tépett húrokon függött, melyeken soha nem sír fel már kedvenc nótája. Aztán meg hirtelen kifényesült Szentkúti Ernő szeme. Apja elbeszélései jutottak eszébe, aki 19-ben tagja volt a tiszti különítménynejk és esténként sokszor mesélt neki arról hogyan semmisítették meg a tetves vörösöket. Egynek maga vágta le a fejét, amely úgy gurult a szalmakazal tövében, mint a tök, mert ott bújt meg a tetves. Ronda hosszúszőrfl kutyája vonyítva szagolta körül és aztán olyan kö- nyörgőn nézett az apjára, hogy felfordult a gyomra s annak is levágta a fejét. Majd a megdöglött tetves feleségével gödröt ásattak s a kutyával együtt beka- partattók vele. ...
