Békés Megyei Népújság, 1972. július (27. évfolyam, 153-178. szám)

1972-07-08 / 159. szám

KEMÉNV ISKOLA — AZ ÁHÍTOTT SZIGET — ÁLLATOK. KÉPES- KÖNVVBEN Három Mora-ujdonság ARKAGYIJ P. GAJDAR neve jól cseng az ifjú olvasók fülé­ben, hiszen a Timur és csapata felnövő nemzedékek kézről kéz­re adott könyve. Ügy látszik, az Iskola népszerűsége sem kicsiny, holott ez nehezebb, tartalmasabb olvasmány. Gajdar a maga gyermekkoráról szól benne — ő Borisz, a főszereplő —, s ezek az évék a forradalom, a polgár­háború időszakára esnek. Köz­vetlen hangon, minden felnőttes komolykodást kerülve meséli el Gajdar, miként eszmél rá sorsa helyes útjára Borisz, hogyan kényszerül saját lábára állni apja kivégzése után, s miféle kalandokon megy át, míg a Vö­rös Hadsereg katonája lesz. Az eseményekben gazdag, őszinte­ségével megkapó erejű munkát Ék Sándor illusztrálta, s a Móra az ukrajnai Kárpáti Kiadóval közösen jelentette meg. JÓVAL FELHŐTLENEBB gyermekkar egy darabját tárja elénk a kiadó másik újdonsága, Fehér Klára kedves könyve, a Lesz nekem egy szigetem. Zsoli, azaz Kovács Zoltán nyolc- esztendős ifjú, napjaink gyerme­ke. Természetes társa a techni­ka, a modem élet, s talán ezért él olthatatlan vágy benne egy ■„lakatlan sziget” iránt. Az írónő színesen, nagy mesélő kedvvel mondja el, hogyan teljesül az álom, miként rendezi be a csa­lád a kamrában Zsoli és barátai számára a szigetet, s mit kér érte, fegyelmezettségben, az otthoni dolgokban való segédke- zésben. Napjaink Kovács csa­ládja egy picit eszményibb ugyan, mint a valóság típus­családjai, ám Zsoli ennivalóan kedves srác, s apró kalandjai megszívlelhető tanulságokat is rejtenek. A kötetet Demjén Zsu­zsa rajzai díszítik. ÖTVENEZER PÉLDÁNY! Minden bizonnyal vevőre talál, hiszen Koroknay István — Az állatok nagy képeskönyve cím­mel — izgalmas felfedező útra hívja az olvasót. A földön élő mintegy hetvenezer gerinces ál­latfaj közül kiválasztott kétszá­zat veszi tüzetesen szemügyre. Milyenek szokásaik, miért nem egyforma két tojás, hogyan vi­selik el az állatok' a szomjúsá­got, mivel vívják harcukat — ilyen és hasonló kérdésekre ke­resve a választ, végül is az ál­latvilág s az ember bonyolult kapcsolatára, illetve az állatfa­jok létének feltételeire ad ma­gyarázatot. Az érdekesen meg­írt fejezetek tematikusán tárják fel az állatok világának rejtel­meit, a jól válogatott sok fény­kép pedig az olvasottak vizuális megjelenítését segíti. Hasznos szolgálatot tesz a könyv végén közölt névmutató, amelynek se­gítségével gyorsan meglelhető a keresett állatfaj, a repülő mó­kustól a vízilóig. (m) Közfiletek munkaerőigénye A Budapesti Közlekedési Vál­lalat 44 órás munkahéttel, ál­landó i műszakos beosztással, azonnali belépésre keres: lakatos, marós, kőműves, villanyhegesztő szakmunká­sokat, valamint vasipari és építőipari betanított és se­gédmunkásokat. Munkaidő­beosztás: hetenkénti szabad szombat. — Felveszünk továb­bá: szakma nélküli férfi dol­gozókat: vasúti pályajavítási és építési munkára, női dolgo­zókat pályatisztítási munkára. A munkaidőbeosztás: kétheten­kénti szabad szombat és szabad hétfő. Egyenruhaellátás. Vidéki dolgozók részére munkásszál­lást biztosítunk! Bérezés: a kol­lektív szerződés szerint! Minden dolgozó és családtagja részére autóbuszra, villamosra, HEV-re és Metróra szóló díjmentes uta­zási igazolványt biztosítunk. Felvétel: Budapest, VII., Kér» tész utca 16. és a vállalat vala­mennyi telephelyén. 5848 A Pamuttextilművek Békés­csabai Gyára ipari tanulókat vesz fel szövő szakmára. Je­lentkezhetnek fiúk, lányok, akik 8 ált. iskolai végzettséggel rendelkeznek és a feltételek­nek megfelelnek. (Címünk: Bé­késcsaba, IV* Bezerédi u. 1.). A Lőrinci Fonó felvételt hir­det 15 éven felüli lányok ré­szére! A betanulási idő 1 hó­nap, kereset: 1700—2100 a be­tanulás után. Vidéki lányok részére szállást biztosítunk. Cím: PIV, Lőrinci Gyár, Bu­dapest, XVIII., Gyömrői út 85—91. 4124 ••• Több éves gyakorlattal ren­delkező, univerzális hűtőgép- szerelőt felvesz az Utasellátó Vállalat 46. számú békéscsabai egysége. 28 Kétmuszakos munkára gépi varrónőket és gépi kötőket, betanításra is felveszünk. (Géphurkoló részleg; Békés­csaba, Bajza u. 9.) x • • • Villanyszerelő és lakatos szakmunkásokat azonnalra fel­veszünk. Fizetés megegyezés szerint. Békés m. Tégla, és Cse­répipari Vállalat, Békéscsaba. 413360 • • • Gyakorlattal rendelkező ma­róst keres szerszámkészítő munkára az Október 6 Tsz, Bé­kés. 3166 ••• A KISZÖV takarítót azonnal felvesz. Békéscsaba, Szabadság tér 16—18, Pénzügyi osztály. 413452 Apróhirdetések Eredeti Jawa oldalkocsi el­adó. Gyula, Sittye u. 13. x 350-es Junok és P—10-es Pannónia oldalkocsival ol­csón eladó Gyoma, Vörös­marty 11. Brachna. 3165 Lakást bérelnék, lehetőleg komfortosat, lehet egyszo­bás is ..Azonnal” jeligére a kiadóba. _______________3144 1 40 cm magas szamár el­adó. Pávai Jánosnál. Bat- tonya. Néphadsereg 168. Gépállomás mellett. 2153 Fél ház eladó. Békéscsaba, Péki U. 2._______________3133 T rabant 601-es kitűnő álla­potban eladó. Érdeklődni: Lapkiadó V.-nál 8—16-ig, vagy 18 órától Békéscsaba, Felsőkörös sor C/2. fsz. 2. Sárközi. ________________ x G yula, Budrió IV/B. 9. örök­lakás sürgősen eladó. Ér­deklődni: J7 óra után ugyanott._______________366599 Elcserélném békéscsabai la­kásomat hasonló orosházira, ,,n.-ben” jeligére a békés- csabai hirdetőbe. >_____413393 6 hetes magyar vizsla törzs­könyvezett kan eladó. Bé­késcsaba, ör u. D—7 épület. D-lépcsőház, I. 5. Anda László. __________4-13407 K étszobás, erkélyes szövet­kezeti lakás eladó. Érdek­lődni: 3—6 óráig Békéscsa­ba, Kulich lt. 30. B IV. 14. _________________ 4Í3410 9 00-as Wartburg generálo- zott, most vizsgázott, el­adó. Megtekinthető: Békés, csaba. IV., Áchim u. 12 ______________________ 413384 1 0 darabból álló ebédlő gar­nitúra és nagyméretű fe­hér konyhaszekrény eladó. Békéscsaba, Telep u. 22 !_____________ * 413346 C H Wartburg eladó. Sarkad. Veres Ferenc u. 12. 366601 Autók, motorkerékpár-mo­torok hengerfúrása. fel­újítása. futó javítások. Ben. de István szerelőmester. Gyula, Zsinór u. 6. 365598 Eladó Orosházán, Csapó Mi- hályné utca 2 szám alatt két ház beköltözhetően. I__________________ 256286 M éhészet, 29 darab nagybo- conádi kaptár 24 keretes 2 fészkes, olcsón eladó. Elek, Kun Béla u. 2. 413279 Beteghez ápolónőnek men­nék. ..Gondos” jeligére a békéscsabai hirdetőbe ____________ ■_______413278 Ú j, kétszobás, kertes ház beköltözhetően eladó. Bé­késcsaba, I. Partizán u 13. J______________________ 413358 B ékéscsaba, Gyöngyösi u. 81. számú ház eladó. Érdek­lődni : Gyöngyösi 86 alatt. _ 3178 Magánjáró körfűrész Diesel és egy kétkerekű utánfutó eladó. Békéscsaba. Rákóczi U> 2?___________________ 3177 H álószobabútor eladó. Bé­késcsaba, Hajnal u. 36 *3176 Két család részére is alkal­mas ház eladó. Békéscsaba. V., Lugosj u. 12. sz._____3174 5 0/150 törékeny, barna asz. szony, egyszerűen, szeré­nyen élve várja egy olyan komoly, magányos férfi le­vélét. aki őszinte, meleg családi otthonra vágyódik. Leveleket „Két összetört élet válhat még egészséges, szép egésszé” jeligére a ki- adóba.____________________3173 Udvari házrész eladó Bé­késcsaba, Egressy u. 47 sz. _________________________3172 M oszkvics-motor eladó. Bé­késcsaba, V. Rózsa F u. 38.________________________3171 B ékéscsaba, Lázár utca l. számú ház fele része elfo­gadható áron eladó, 3 szoba, előszoba, 2 konyha fürdő­szoba, 2 kamra. Minden szoba parkettás. Igényesnek megfelel. Kajdi. 3167 Elveszett egy férfi (G 051029) és egy női (TH 011937) ke­rékpár Kérném a becsüle­tes megtalálót, vagy megvá­sárlót, hogy a talált tár­gyak osztályára hozza be. ___________________________3168 Fekete tacskó kölykök, 300 kg-os mázsa. 55o darab új csempe eladó. Békéscsaba, Hajnal u, 3._____________3156 Kondoroson ,az Aradi kö- vesút mellett kisebb ház el­adó nagy kerttel ugyanott I60 négyszögöl házhely is. Érdeklődni: Kondoros Ság- vári u. 24. szám alatt min­dennap.______________3159 Békéscsaba, Tavasz u. 45. számú ház azonnali beköl­tözéssel eladó. Érdeklődni: VI kér. Dobozi u 38 ___________________________3160 Elcserélném Kulich lakóte­lepi kétszobás, erkélyes, n. emeleti összkomfortos laká­somat kétszer egyszobásért. „Sürgős” jeligére a lapki- adóba. ____________________3152 T 5-ös Pannónia olcsón el­adó. Érdeklődni: Békéscsa­ba Szt. László u. 22. 3149 Békéscsaba, V., Ludvigh u. 30. sz. fél ház beköltözhe­tően eladó 3126 Békéscsaba, Szt. Miklós 254. számú tanya eladó. Köves- úthoz, buszmegállóhoz kö­zel._______________________3154 Modern, konyhabútor, háló­szobabútor, négyszemélyes rekamié eladó. Békéscsaba, Sallai u. 19.____________413370 M ost vizsgázott 50-0-as Tra­bant Combi jó állapotban eladó. Békés, Kossuth u. 4 a bíróság udvarában. 417048 Gyomán kétszobás főbérleti lakást bérelnék. „25 000 Ft befizetéssel” jeligére a bé- késcsabaj hirdetőbe. 413442 Kétszobás, gázos, OTP örök­lakás eladó. Békéscsaba, Achim ltp. 31. III 16. ____________________413439 4 0 mázsa teherbírású lovas- kocsi eladó. Békéscsaba, Szöllő U. 79.___________ 413438 1 Vizsgázott, jó állapotban levő Pannónia motorkerék­pár eladó. Békéscsaba, V„ Franklin u. 1/5.________413437 Tanya eladó, közel a város­hoz. Villanybevezetési lehe­tőség van Érdeklődni: Bé­késcsaba, VI., Peter Jilem- niczky u 16 Zsírosék. _________________________413430 D obfelszerelés eladó. Mező- megyer, Szécsi u. 5. 413428 Elcserélném gyomai kétszo­bás, OTP-S. III. emeleti er­kélyes lakásomat békéscsa­bai hasonlóra. Érdeklődni: Békéscsaba, Aulich u. 3. 17 óra után.____________ 413426 B ékéscsaba. Gyóni Géza u 18 számú ház kétharmad ré­sze, beköltözhetően eladó. Érdeklődni: 16 óra után. vasárnap egésznap.___413403 S koda 1000-es MB, március­ban műszaki vizsgázott, tel­jesen felújított, eladó. Ér­deklődni: napközben 12— 969 este 6-tól 13—470-es te- lefonszámon.___________413401 2 és fél szobás családi ház 400 négyszögöl telekkel el­adó. Murony, Lenin út 33. _________________________413429 Nemrég vizsgázott Opel Olimpia gépkocsi sürgősen eladó. Békéscsaba, III., Mokri u. 13.____________413399 9 holdról betakarított takar­mánybúza napi áron eladó. Érdeklődni: Békéscsaba, Le­nin út 18. vagy Mezőrne- gyer általános iskola ________________________413411 S koda S—100 eladó. Békés­csaba. Szarvasi út 38. ________________ 413391 E lcserélném Békéscsaba, Kulich Gy. lakótelepi két­szobás házfelügyelőségem hasonló lakásra. „Lakáscse­re” jeligére a békéscsabai hirdetőbe. 413357 Asztalt villany-varrógép el­adó. Békéscsaba, Kazinczy U. A fl. D. 2.___________413356 K étszobás ház eladó. Békés­csaba, IV., Vasvári Pál u. 20_______________________413345 M űszaki vizsgázott 500-as Trabant eladó Békéscsaba, Vasvári u. 17._________413394 6 01-es Trabant eladó. Bé­késcsaba, Lázár u. 7. Vlcskó Ferenc._________________413322 A lig használt. ' mély gyer­mekkocsi eladó. Békéscsa­ba, I., Aradi u. 4.______413367 G aranciális MZ 125/1-es mo­torkerékpár sürgősen eladó Érdeklődni 8—9-én egész nap konzervgyár (Csüriék). _________________________413338 G yermek sportkocsi eladó. Békéscsaba, III., Botyánszki Pálné u. 25.____________413387 B ékéscsaba, Jókai u. 56 szá­mú fél ház eladó. 413450 * 1 Fiat 850-es személygépkocsi eladó. Békéscsaba, III.. Ká- polna u. 3.________ 314451 4 0 mázsás billenős kocsi el­adó. Békéscsaba. V.. Bes­senyei u. 2.__________413447 4 08-as Moszkvics eladó Bé­késcsaba, Lajta u. 15. __________ 413445 N éhány sor kézírásából leg­őszintébb jellemábrázolást küldöm egyéniségéről. Ada­tok: kor. foglalkozás, vá- aszbélyeg. Somoskéry Pál, Budapest, 10, postafiók 144 ___________________________7156 K ét családnak is megfelelő kertes ház beköltözhetően eladó. Békéscsaba, VI.. Te­lep u. 21/1.______________41340 0 km-es Zsiguli eladó. Bé­késcsaba, Áchim It. M/8. fsz. 1. Érdeklődni: vasárnap 8— 12 óráig._______________413441 B ontásból 2 darab 140x90~es ablak eladó. Békéscsaba, I„ Révai u. 10. Érdeklődni: minden délelőtt._______413368 K onyhabútor és egy príma fotelágy eladó. Békéscsaba. Lipták András u. i9. 413414 Jó állapotban levő 6Ö0-as Trabant eladó. Békéscsaba, Kinizsi u. 6. Édreklődni: 18 óra után.__________ 413385 M indennemű kőművesszer­szám. létraállvány kölcsö­nözhető. Békéscsaba, Szarva­st Út 57.___________ 413427 B ontásból épületfa, padlás­feljáró eladó. Békéscsaba, L. Erkel u. 13. _________413429 K ét nő keres szoba-konyhás albérletet, központhoz kö­zel. „Leinformálható” jeli­gére a békéscsabai hirdető­be.______________________413388 Fürdőszobás, kertes ház el­adó. Békéscsaba, VI.. Ko­vács Pál u. 9. _______ 413382 Ú j. szép, modem gyermek­sportkocsi eladó. Békéscsa­ba, V., Reviczky u. 1. _______________________ 413377 A ranyérmes kuvasz szülők­től származó kölykök el­adók. Pécs, Jókai u. 51. I. 7. ajtó.____________________446702 I ZS motorkerékpár teher ol­dalkocsival eladó. Szarvas, Bem U. 33.______ 357462 Ü j gumis kerekű stráfkocsi eladó. Szarvas, Hl. kk. 236. Ezüstszőlő._________’ 35746Í 4 12-es Moszkvics nyeremé­nyen nyert kiutalás eladó. „Készpénz 2” jeligére a békéscsabai hirdetőbe. _________________________413376 Eladó 330 darab 20x20-as tégla. 100 darab új. ÍOO da­rab használt mozaiklap, 1 darab felső cement kútgyű- rű. Békéscsaba V., Revicz­ky u. 1._______*______ 413378 T ársaság hiányában férjhez adnám értelmiségi barátnő­met, egy gyermekkel, szin­tén értelmiségi, magas férfi­hez. 45 éves korig. Csak ko­moly leveleket kérek „Ha­rangvirág” jeligére a bé­késcsabai hirdetőbe ________________________4i3315 H ázrész eladó fizetési köny- nyítéssel. Érdeklődni: dél­után 3-tól. Békéscsaba, Há_ mán Kató u. 3. 413381 Német gyártmányú piros, mély gyermekkocsi eladó. Békéscsaba, Gyöngyösi u. 98.______________________413373 C sabaszabadiban 1421 számú tanya épületenként bontás­ra Bonh-féle cseréppel el­adó. Érdeklődni: Káman ko­vácsnál. 413404 Beköltözhető házrész eladó. Érdeklődni: Békéscsaba, III., Zöldfa u. 27/b.____41340-2 1 6 nagylevelű filodendron eladó. Békéscsaba, Kuliph ltp. V/30 C. lh. IH. 9. ________________________413400 A lig használt gyári szecska­vágó, magasnyomású per­metezőgép eladó. Békéscsa­ba, Fürjes, Tanya 1651. Franklin utca mellett. 413398 Békéscsaba. Fényesi szőlők megállónál 1954 számú ta­nya eladó. Villany van; Szabadi._______________ 413397 1 100-as Fiat, üzemképes ál­lapotban eladó. Békéscsabai Kulich ltp. V/31. IV. 12 Tel.: 13—217. 18 órától. 413396 407-es Moszkvics eladó. Te­lekgerendás Petőfi Sándor u. 53.______1___________413419 K étszobás házrész beköltöz­hetően eladó. Békéscsaba, Mendnyánszky út 15. 413409 Kétszobás családi ház 368 négyszögöl telken eladó; Mezőmegyer, Alkotmány u. 18.______________________413408 G yermektelen házaspárnak albérlet kiadó. Békéscsaba, Rákóczi u. 44.__________413359 C saládi ház nagy telekkel, beköltözhetően eladó. Bé­késcsaba, Vörösmarty u 14. ________ 413413 U dvari fél ház eladó. Bé­késcsaba, VI^ Móricz Zsig- mond u. 30. Konzervgyárhoz közel.________ 413354 K isipari hálószobabútor és hordozható csempekályha eladó. Érdeklődni: Békés­csaba, Szőnyegszövő, porta 16 óra Után. _________413351 B ékéscsaba, Kisrét 9 számú tanya eladó. Konzervgyár után második dűlő. 413347 Kétszobás ház és 601-es Tra­bant eladó Békéscsaba, I* Lehel u. ' 6. Érdeklődni: szombat, vasárnap egész nap, hétköznap 17 óra után 413395 Trabant 500-as. üzemképe­sen, olcsón eladó. Érdeklőd­ni: szombat, vasárnap: Bé­késcsaba Berényi út 92. _______________413406 H asas koca eladó. Békés­csaba, VI., Csíki u. 32. 413405 4*5 LE-s Diesel-motor, dará­lóval eladó. Békéscsaba, Fé­nyes. 1938/2. Bencsik. 413365 Kertes családi ház eladói Békéscsaba, Báthori u. 78. _______________________413369 Bérelnék camping vagy héü végi házat. „Pihenés” jeli­gére a békéscsabai hirdető­be______________________413454 7 hetes fekete szuka tacskó eladó. Békéscsaba, Revicz. ky u. 52._______._____ 413453 H áz 600 négyszögöl kerttel, kövesút mellett eladó. Víz­vezeték van. Újkígyós, Rá_ kóczi u. 6._____________413366 E perpalánita, legkorábbi, folyton termő, karózható Góliát, harmincanként 100,—* virágzó anyatövek tasakban 10,—, egyszer termő, korai Góliát százanként 70,’—. ter­mő fügefák 40,—, 60,—, 100,— Ft. Sorszámozott előrende­lésre utánvéttel. Szabó, Sop. ron, Lövészút._________403579 M edgyesbodzás határában tanyaépület egy kataszt. rális höld földdel, kö­vesút mellett vagy eladói vagy Orosháza területén lakható mellékhelyiségért elcserélhető. „Jó helyen van” jeligére az orosházi hirdetőbe._________ 262270 E rdei motoros „Still” fűrész eladó. Újvári, Bajcsy-Zs út 16. 366605 Fizessen elő lapunkra! Jó szakma — jó kereset A GYULAI SZABOK KTSZ felvesz női dolgozókat 17—45 évig. Betanulási idő 2 hét, melyre betanulási bért fizetünk, utána véglegesít­jük, szövetkezeti tag lesz, teljesítménybérezéssel. MEGTANUL VARRNI 3 év múlva szakmunkásvizsgát tehet. 44 órás munkahét, vásárlási kedvezmények. Jelentkezés személyesen: Gyulai Szabók Ktsz, Városház u. 7. személyzeti vezetőnél. Köz ül etek, magánosok figyelem! Szövetkezetünk azonnali II Gyulai Vasipari Szövetkezet teljesítéssel vállal családi FELVESZ: és társasház-építést, ács­gépkocsikísérőket (rakodókat), állványozó munkát, falbur­szerszámlakatos, lakatos, hegesztő kólát-, parketta-készítést, és öntő szakmunkásokat parketta-csiszolást. és segédmunkásokat. Olcsó ár, kiváló minőség. FIZETÉS MEGEGYEZÉS SZERINT. Keresse fel szövetkeze­JELENTKEZÉS: tünket Békéscsaba, Két­a szövetkezet Dobozi úti telepén a munkaügyi egyházi úton. osztályon, 366575

Next

/
Thumbnails
Contents