Békés Megyei Népújság, 1972. július (27. évfolyam, 153-178. szám)

1972-07-05 / 156. szám

Tárgyalások a KNDK és Dél-Koreá között a két ország egyesítéséért Mint ismeretes, Kim ír Szén, a Koreai Munkapárt KB főtit­kára, a KNDK minisztertaná­csának elnöke, javaslatot tett Korea békés egyesítésére. Ennek a kezdeményezésnek eredmé nyeként Phenjaniban és Szöul­ban tárgyalásokra került sor a KNDK és Dél-Korea hivatalos képviselői között. A phenjani tárgyalásokat Kim Jang Ju, a KMP KB osztályvezetője és Li Hu Rais, a dél-koreai központi hírszerző hivatal főnöke foly-; tatta, Szöulban pedig Pák Szong Csői, a KNDK minisztertanácsa | elnökének második helyettese; tárgyalt I A hivatalos koreai hírügynök­ség jelentése szerint a tárgyalá­sok eredményeként aláírták „Észak és Dél közös nyilatkoza­tát”. A nyilatkozat az alábbiakat tartalmazza: A felek az országegyesítés következő elveiben jutottak m egállapodásra: O Az egyesítés kérdését külső beavatkozás nélkül, külső erőkre való támaszkodás nélkül, önállóan kell megoldani. O Az egyesítést békés úton kell elérni, anélkül, hogy a felek fegyveres erőt alkalmaz­nának egymás ellen. Az amerikaiak tovább folytatják barbár támadásaikat Jelentés Vietnamból A dél-vietnami népi felszaba­dító erők keddre virradóan tá­madásba lendültek Saigon íővá rostól alig száz kilométerrel északnyugatra, Tay Ninh tarto­mány ban. A népi erők ot'fenzí- vájának feltartóztatására akció­ba léptek az amerikai harci re­pülőgépek. A saigoni amerikai parancsnokság kedden reggel beismerte, hogy a B—52-es óri- bomibázók hétfőn éjszaka több hullámban bombázták a tartom mány felszabadított területeit. A hazafias erők tavaszi offenzí- vájának kezdete óta most fe­nyegeti a legközvetlenebb ve­szély Saigon fővárost Erre utal az amerikai parancsnokság szó. vivőjének az a magyarázkodása, hogy a B—i2-es hadászati re­pülőerődök „kénytelenek voltak támadni” a főváros közvetlen közelében, Saigontól mindössze 65—112 kilométerrel északnyu­gatra levő területeket. Dél-Vietnam északi frontján, az ország két legészakibb tarto­mányában — Quang Triben és Thua Thiemben — az elmúlt 24 órában is heves fegyveres ösz- szecsapások voltak. A nyugati hírügynökségek azt állítják, hogy e két tartomány visszahó- dítására múlt héten szerdán megindított offenzívában beve­tett mintegy húszezer saigoni tengerészgyalogos és ejtőernyős egyik felderítő alakulatának keddre virradóan sikerült beha­tolnia Quang Tri tartományi székhely Mai Linh nevű déli elővárosába. xon elnök békeszólamai ellenére egész Indokínára kiterjesztette az egyre kegyetlenebb, egyre barbárabb háborút. A párizsi négyes értekezlet munkájának felújításáról szólva nyomatékosan aláhúzta: „A két fél számára kétségtelenül a bé­kés út a legjobb. De ennek az útnak a sikere az Egyesült Álla­mok komoly és felelőségteljes kötelezettségvállalásától függ, hogy feltétel nélkül kivonja csa patait Dél-Vietnamból, s véget vet a Thieu-rezsim támogatásá­nak, hogy lehetővé váljék a nemzeti egységkormány meg­alakítása, az általános választá­sok megtartása, a szabad és de- mokratikus rendszer létrehozá­sa.” O Az ideológiai, az eszmei és a rendszerbeli különbségek­től függetlenül, mindenekelőtt arra van szükség, hogy egységles nemzetként törekedjenek a nagy nemzeti konszolidáció megteremtésére. A felek megállapodtak abban, hogy enyhítik a feszültséget Észak és Dél között, megterem­tik a bizalom légkörét, nem rá­galmazzák és nem támadják egymást, tartózkodnak a fegyve­res provokációktól és aktív lé­péseket tesznek váratlan fegy­veres összetűzések elhárítására. A felek abban is megállapod­tak, hogy különböző téren sok­oldalú cserét hajtanak végre Észak és Dél között annak érde­kében, hogy helyreállítsák a megszakadt nemzeti kapcsolato­kat, előmozdítsák a kölcsönös megértést és meggyorsítsák az önálló békés egyesülést. A tárgyaló felek megállapod­tak egy állandó, közvetlen tele­fonkapcsolat létesítésében Phen- jan és Szöul között, hogy elejét1 vegyék a váratlan katonai kon­fliktusoknak és' az Észak és Dél között, felmerülő kérdéseket köz­vetlenül, gyorsan és pontosan oldhassák meg. A KCNA közleménye rámutat, hogy Li Hu Rákot, a dél-koreai központi hírszerző hivatal veze­tőjét phenjani tartózkodása alatt fogadta Kim Ír Szén. Kim ír Szén kifejtette előtte az or­szágegyesítés három elvét. Li Hu Rak kifejezésre juttatta, hogy teljes mértékben támogat­ja ezeket az elveket. A hírügynökség Pák Szong Csői és Pák Csöng Hi dél-koreai elnök szöuli találkozásáról tudó­sítva megjegyzi, hogy a két ve­zető között őszinte beszélgetés folyt. Pák Csöng Ili kifejezésre juttatta, hogy teljes mértékben támogatja Kim ír Szénnek az országegyesítésre vonatkozó há­rom elvét. (TASZSZ) Fock Jenő Mongóliában Fock Jenő, az MSZMP Po-' litikai Bizottságánk tagja, a Minisztertanács elnöke ked­den feleségével látogatást tett az Ulan-Bator-i forradal­mi múzeumban. A második napja itt-tartóz- kodó magyar vendéget a mú­zeumlátogatásra elkísérte D. Molomzsame-, a Mongol Népi | Forradalmi »Párt Központi Bizottságának* tagja, a Köz- I ponti Bizottság titkára, vala-1 mint több más mongol veze­tő. Az Unen keddi számában az egész első oldalt Fock Je­nő mongolóiai látogatásának szentelte. A lap hírt ad az érkezésről, a koszorúzásról, a Cedenbal és Fock Jenő közöt­ti tárgyalásokról, valamint a magyar vendég tiszteletére adott ebédről. Közölte az ebéden elhangzott beszéde­ket. (Moncame) A Igéria tíz éve szabad Francia-nyugatnémet csúcs ti megbeszélést tartott. E meg­beszélés útán a két ország küldöttségei teljes létszámban ültek össze. (AFP) Algéria népe ma ünnepli fel- szabadulásának 10. évfordulóját. Az ország népe hosszú és véres harcban küzdötte ki szabadsá­gát, függetlenségét gyarmati el­nyomóival szemben. Egy évti­zed óta viszontagságokon át, sok nehézséget leküzdve, a függet­len és szabad Algériában a dol­gozó nép kezébe kerültek az or- i szag javai. Államosították az I ipart, a bányászatot és szocialis­ta jellegű célkitűzéseket hirdet­tek meg. Az ország főkincse, az olaj jö­vedelmére építve, Algéria nem­zeti ipart teremtett, és ezzel szi­lárd gazdasági alapokra helyez­te függetlenségét, szuverenitását. Algéria mos*t, tíz esztendő után jutott el a földreformhoz; most adnak elégtételt a falvak népének a sok évszázados tár­sadalmi * igazságtalanságért. Gondosan, felkészülve látnak hozzá a mezőgazdasági szövet­kezetek megszervezéséhez. A nemzeti ipar segítségével a kormányzat hatékony támoga­tást nyújt mind az egyéni gaz­dálkodóknak, mind a mezőgaz­dasági szövetkezeteknek, s ezzel biztosítja a mezőgazdaság gyors felvirágoztatását. Algériában hihetetlenül rövid idő alatt győzött a' politikai és társadalmi forradalom, amely a felszabadító nemzeti háborúval kezdődött, s az ipar átszervezé­sében és a földreformban telje­sedett ki. Az ország vezetői — a fejlődés tartalmát tekintve — joggal beszélnek szocialista jel­legű fordulatról, bár ez a szoci­alizmus néhány lényeges voná­sában nem hasonlít ahhoz, amit másutt a marxista—leninista pártok vezetésével értek el. Algéria a nemzetközi életben is szilárd, antiimperialista poli­tikát folytat. Jó a viszonya a szocialista országokkal, gazdasá­gi és politikai kapcsolatai az utóbbi években sokoldalúvá váltak. A nép javát szolgáló belpolitika és az antiimperialis­ta külpolitika alapján ma jog­gal sorolják Algériát a világ- ha­ladó országai közé. A magyar nép figyelemmel és együttérzéssel kísérte az or­szág sorsát a szabadságharc éveiben. Örömmel köszöntötte győzelmét, és most ezen az ün- ifcpen barátjaként, küzdőtársa­ként üdvözli a szabad, függet­len Algériát. K. I. Egyezmény India és Pakisztán között © A népi erők rakétái és tüzér­ségi lövedékei csapódtak be hét­főn éjszaka és kedden a haji-nli órákban a valamivel délebbre levő Hűé egykori császárváros katonai célpontjaiba. A legfrissebb jelentések sze rint a B—52-es amerikai óriás­gépek szőnyegbombázásai teg­nap Quang Tri tartomány fel­szabadított területére, a Hűétől! 40 kilométerrel nyugatra levő Ashau-völgyre, s a fegyver- mentes övezettől északra levő térségre, vagyis a VDK terüle­teire összpontosultak. A VDK légvédelme hétfőn le­lőtt két Phantom típusú ameri­kai repülőgépet — közölte a VNA-hírügynökségt Ezzel 3715. re emelkedett a demokratikus Vietnam légiterében eddig meg­semmisített amerikai támadó repülőgépek száma. 0 Nguyen Thi Binh asszony hétfőn befejezte az olaszországi Emilia-Romagnában tett látoga­tását. A bolognai városi tanács fogadást adott tiszteletére. Ezen a DIFK külügyminisztere és Pá | rizsban tárgyaló küldöttségének, vezetője egyebek között kijelen­tette; az Egyesült Államok Ni­Willy Brandt nyugatnémet kancellár hétfő este, kétnapos francia—nyugatnémet csúcsta­lálkozó első napi tárgyalásai­nak befejeztével vacsorát adott a Bonn közelében levő egyik kastélyban a párizsi vendégek tiszteletére. Pompidou francia államfő a vacsorán mondott pohárkö­szöntőjében a Közös Piac ki­bővítésének perspektíváiról, a nemzetközi valutarendszer problémájáról beszélt. Kijelen­tette, hogy már a hattagú EGK is tett néhány jelentős kezde­ményezést és hozott olyan elvi döntéseket, amelyek „meghatá­rozzák a későbbi lépéseket” a gazdasági és valutaunió terén is. Reményét fejezte ki, hogy a tíztagú kibővített EGK októ­berben Párizsban tartandó csúcstalálkozója elősegíti Nyu- gat-Európa problémáinak mi­előbbi megoldását. A vacsora után Willy Brandt kancellár nyilatkozott az új­ságíróknak. Azt mondotta, hogy Pompidouval tartott megbeszé­lésein „még a valutáris kérdé­sekben is sikerült haladást el­érni”. Reményét fejezte ki. ; hogy a kibővített EGK csúcs- találkozóját a terveknek meg­felelően októberben tartják meg. Nyomban hozzáfűzte azon­ban: „Az NSZK számára a tizek értekezlete sohasem volt abszolút szükséges, de úgy vé­lem, hogy e találkozó előnyös lesz Európa számára.” Kedden, a francia—nyugat­német csúcstalálkozó második és egyben utolsó napján Pom­pidou elnök és Brandt kancel­lár délelőtt újabb négyszemköz­Egyezmény megkötésével írt véget az Indiai Számlában Tndira Gandhi indiai miniszterelnök- asszony és Zulfikar Ali í»~dttc 'kisztáni elnök ötnapos taláko ,ója. Képünk az egyezmény alá­írásáról készült. (Telefotó — AP—MTI—KS)

Next

/
Thumbnails
Contents