Békés Megyei Népújság, 1972. július (27. évfolyam, 153-178. szám)

1972-07-04 / 155. szám

Miért „menekül” a falusi pedagógus? Szociális gondoskodás Dévaványán Zömében jő meglátásokat, in­tézkedéseket sürgető gondolato­kat vet fel Farkas Mátyás gimnáziumi tanár „Pedagógus­föld” c. írásában, mely a Kritika 72/5. számában je­lent meg. Egy megállapításával azonban úgy érzem, szükségszerű vitat­kozni. Ezt írja: „És egyre több fiatal nevelő menekül-e el a faluból, mert elűzi őket a gaz­dálkodással járó hiábavaló küsziködés, a majdnem ered­mény nélküli fáradozás? Igen”. Erre a kérdésre én nem felel­nék ilyen határozott „igen”-nel. Nem, mert több, mint egy év­tizedes „falusi” tapasztalatom gazdag vonatkozó példatárában még csak véletlenül sem talá­lok egy olyan esetet sem, ami­kor a távozás oka, az illetmény- földdel kapcsolatos „küsziködés” lett volna. (Vándorlás pedig volt bőven!) Sokkal nyomosabb, sokkal emberibb okok voltak azok, amelyek távozásra késztették az itt dolgozó kollégákat. Volt, aki csak azt várta, hogy a levelező tagozaton megszerzett oklevelén megszáradjon a tinta. A nők közül legtöbbet a csa­ládalapítással járó változások vittek el a faluból. Mások azt únták meg, hogy a tisztálkodási lehetőségek során — közművesítés nem lévén — nem jutottak tovább a francia fürdőkádnál, a „lavoárnál”. így kapva-kaptak az olyan lehető­ségen, ahol vízvezetékes szol­gálati lakás várta' őket, s ezért rájuk még haragudni sem le­het. De ha már a témánál tartunk, érdemes talán elmondani azt is, hogy ebben a témakörben mozogva nem lehet általános­ságban szólni, mint ahogy ezt Farkas Mátyás teszi. Nem lehet azért, mert az idők folyamán — a meglevő rossz példák el­lenére — számos olyan jó, egészséges kezdeményezés ala­kult ki az íslkólák és a közös gazdaságok között, mely meg­nyugtatóan rendezte ezt a kér­dést. Számtalan olyan község van ma már, ahol a pedagógu­sok— uram bocsá’ — azt sem tudják, hogy hol fekszik illet­Ez a nyom is téves — állapí­totta meg Szász. — ö nem hihet az öngyilkosságban. De, hogy ebben száz százalékig biztos le­gyen, ahhoz meg kell győződnie Balátai szándékáról, elképzelé­seiről. Az embert kell megis­mernie, sokkal, de sokkal ala­posabban. mint ahogyan eddig tette, mert a kulcs nála rejtőzik. Ha bebizonyosodik, hogy Balátai semmiképpen sem gondolhatott öngyilkor-.ágra, akkor nyilván, valóvá válik, csakis gyilkosság történhetett. A következő lépés megkeresni azokat, vagy azt a személyt, aki elkövethette a gyil­kosságot. Kiknek állt érdekében meg­szabadulni tőle? — az a kér­dés. Balátai útjában állt a német követelések teljesítésének. Ezért félre kellett állítania. De vajon nem lehetett-e ehhez elég az is, ha elvették tőle újabban feltárt területeit? Az embert is meg kellett semmisíteni? Szász Dánielné, miután a fo­lyosón férje elköszönt tőle, nagyanyja szobájába sietett. — Nem megyek vacsorázni — jelentette ki az öreg hölgy, majd magyarázatul hozzáfűzte még: Nagyon gyenge vagyok drágám, és képtelen lennék egy falatot is lenyelni. Ellenben hálás lennék, ha szólnál a portásnak, küldes­sen fel nekem egy csésze teát némi kétszersülttel. — Nem kellene orvost hívni? — aggódott Éva, és igyekezett alaposan kifürkészni nagyanyja sápadt arcát, vékony, vértelen ajkát és a szeme alatt a szokott­nál mélyebb és sötétebb árnyé­kot. Nem akart feleslegesen ag­ményföldjük, mivel a termelő- szövetkezettel olyan megállapo­dást kötöttek, hogy minden esztendőben fix összeget kap­nak zárszámadáskor az illet­ményföldért, melyet a tsz hasz­nál. A feszültséget — általánosít­ható feszültséget — inkább az okozza ezen a téren, hogy van­nak községek, ahol ugyanannyi területről évi 30—40 ezer fo­rintos hasznot is lehet húzni, mert olyanok a talajviszonyok, hogy igényesebb kultúrákat is elbírnak (dinnye, mogyoró) — míg máshol (szikes, kiélt tala­jon) jó ha nincs ráfizetés egy aszályosabb esztendő során. De ezért még senki nem ment el a községből, előreláthatólag sen­ki nem is fog. És aki ezért megy el, azért megy el — bár­honnan —, mert gazdagodni akar, mert az illetményföldet többre becsüli, mint hivatását, mert a szántóföldön akar gyom­lálni és nem a reá bízott ta­nulók gondolatvilágát akarja „bekapálni” — az menjen. Személyével egy embert nyer a magyar mezőgazdaság, de nem veszít egy pedagógust a magyar közoktatás! ( Szilárd Adávn Miként ahogy csupán egyet­len cseppje is a tengernek me­sélni tud magáról a tengerről, úgy az egyetlen mozdulatot őr­ző pillanatkép is elénk tárhat­ja a valóság egy kis darabká­ját. Ha ez a darabka, ez a moz­zanat nem is a leglényegesebb, nem is a legfontosabb, akkor is lehet érdekes, mint egy-egy pillanatfelvétel, amelyre csak futó pillantást vetünk. Már csak kíváncsiságból is függetlenül attól, hogy tudnánk: mikor ké­szült. Engedtessék meg nekem, köz­readni egy-két ilyen pillanatké­pet a megye két járásából azzal gódni. de félelmét alig tudta tit­kolni: mi lenne, ha Dédi rosz- szabbul lenne? Az ő korában már minden bekövetkezhet, és akkor az esetleges olasz út... — Nincs komolyabb bajom, gyermekem — mondta akarato- san a bárónő. Elviselhetetlennek érezte volna, ha gyengébbnek látszik, mint amit saját maga mértéke megenged, és amit ön­magának bevall. — Menjél csak egyedül, vagy a férjeddel. — Jó, akkor kettőnk helyett is eszem — tréfálkozott Éva, és távozott. Dédinek, úgy látszik, valóban nincs szükség arra, hogy istápol- ják. Lent a portásnál meghagyta, vigyék fel a harmadik emelet ötbe, mit nagyanyja kért, aztán az étterembe nyitott. Egy ablak melletti, négyszemélyes asztal­hoz ült, ahonnan a függöny ha- sadékán át a tenger sötét vizére nézhetett. A szálló vendégeinek többsége már elköltötte vacso­ráját. és a társaság szétszéledt — a kártya, és játékszobákban, vagy a bárban. A pincér kedve, sen, tört magyarsággal kérdezte, mit parancsol a hölgy? Éva szó­rakozottan húzta végig ujját az étlapon, és találomra rábökött egy névre. — És egy pohár dal­mát bort is hozzon? — tette hoz­zá. A márkára nem emlékezett, csak általánosságban ismerte az italokat: skót whisky, francia pezsgő, lengyel vodka, dalmát bor. (Folytatjuk) Dévaványán a tanács 1967-berí 110 ezer forintot fordított szo­ciális segélyre. Ezzel szemben ebben az évben 263 ezer forint támogatást nyújt a rászorulók­nak. A tanács jelenleg 41 olyan személyt tart nyilván, akik ko. ruk, egészségi állapotuk miatt munkaképtelenek. Sem vagyo­nuk, sem jövedelmük, sem pe­dig tartásra kötelezhető hozzá­tartozójuk nincs. Vagy ha van is, eltartásukról saját hibáján kívül nem képes gondoskodni. Készükre a tanács rendszeres szociális segélyt folyósít A se­gély összege havonta 406 forint. 1968-hoz képest 66 forinttal emelkedett. Ugyancsak rend­szeres szociális segélyt kap 31 termelőszövetkezeti járadékos. A segélyt azok közt a tsz,-tagok közt osztották ki, akik tsz öreg­ségi munkaképtelenségi, vagy özvegyi járadékra jogosultak, de családi és szociális körülmé­nyeik a járadéknak a segéllyel történő kiegészítését indokolttá teszik. A segély összege havonta 104 forint. A községben 32 vak él. Részükre személyi járadékot — havi 500 forintot ad a Nyug­díjfolyósító Intézet. Ezenkívül öten rendszeres szociális segély­ben is részesülnek. Nagy jelentősége van ennek. A jogszabály értelmében az ré­együtt, hogy elárulom: a „felvé­telek” egészen frissek, a múlt héten, kedden „készültek”. o Sarkad. Esik az eső. Az egyik ház falán szerény tábla: Hala­dás Tsz. Egy név motoszkál a fejemben: Áros Albert. Még a tavasszal találkoztam vele, pa­naszkodott, hogy a tsz elvette a háztáji földjének a felét. Mi le­het most vele, mert akkor na­gyon el volt keseredve. Marcsó János főagronómus megnyugtat. Már kiegyeztek. Áros Albert belenyugodott ab­ba, hogy a rendeletet, amely szerint neki csak 800 négyszögöl jár, a tsz sem szegheti meg. Az irodába bejön Sajti Lajos, az elnök is. Az esőre panasz­kodik. Nem tudnak aratni miatta. Pedig 23-án már elkezd­ték egyszer, s még aznap be is takarítottak 3 és fél vagon őszi­árpát. Hatszáz holdon van kalá­szosuk. Jó termésre számítanak, úgyhogy lesz dolga vagy 20 na­pig a két SZK—4-esnek. A Lenin Tsz központja csak néhány házzal van odébb. Ko- zsuch János elnöknek is sír az egyik szeme az eső miatt. (A másik nevet, mert ez az eső jól jön a kapásnövényekre.) Csütörtökön, pénteken már 33 vagon ősziárpát arattak le, ami­ből éppen ma vittek be húszat a gabonafelvásárló helyi kiren­deltségéhez. Most . áll a 10 SZK— 4-es, pedig 3 500 holdnyi gabona vár rájuk. Hosszú lesz az ara­tás, de remélik, hogy a Felső­nyomási Állami Gazdaság, meg a sarkadkeresztúri Egyetértés Tsz is besegít majd. o Cs. Nagy Sándor, a sarkad­keresztúri Egyetérés Tsz-elnöke a tsz-iroda ablakán át kémleli az eget. — Kell ez az eső, nagyon kell — mondja. — Nincs semmi probléma, hiszen a pénteki próbaratáskor már 12 mázsát adott az ősziárpa. Ez nagyon szép eredmény ezektől a 8 aranykorona alatti értékű föl­dektől. Tavaly csak 8 mázsa termett rajtuk holdanként 0 Zsadány. Az Erzsébet út két oldalán világocsikékre festett rá­csok övezik úgy 200—200 méte­szesülhet rendkívüli szociális segélyben, aki körülményei folytán saját hibáján kívül át­menetileg nehéz anyagi helyzet­be kerül. Tehát gyors anyagi segítségre szorul. Ám az új ta­nácstörvény életbeléptéig a ké­relem elbírálása és a segély­összeg kiutalása járási hatáskör­be tartozott. A községi tanács vb szakigazgatási szerve a ké­relmet kivizsgálta, s a környe­zettanulmánnyal és javaslattal együtt a járási tanács egészség- ügyi osztályához továbbította. Eármilyen gyorsain intézkedtek, az eljárás több mint egy hetet vett igénybe. Ebben az évben azonban a kérelmeket már a községi tanács bírálja felül és szükség esetén a rendkívüli szo_ ciális segélyt azonnal kiutalja. Ebben az évben a tanács költ­ségvetésében rendkívüli szociá­lis segélyezésre 29 ezer forintot irányzott elő. Az év első négy hónapjában, ll-en kaptak sze­mélyenként 400—400 forintot. A sokgyermekes édesanyák anyagi támogatása is tanácsi feladat. A múlt évben hat, vagy ennél több gyermekes édesanyát jutalomban részesítettek. Több mint tízezer forintot osztott ki a tanács ilyen címen. Ebben az évben egy sokgyermekes édes­anya kapott jutalmat. ren a házak előtti virágágyáso­kat. Az ágyasokban rózsák és gömbakácok. Mindez kellemes a szemnek. De szokatlan is. Saj­nos, megyénk községeiben nem mindenütt adnak arra, hogy szépek legyenek az utcák, vagy legalább a főutca. Zsadány kivétel. Tovább, Biharugra felé. Jobb­ra dróthálóval elkerített tó. Bal­ra szikes legelő. A tavon a ka­csákat „halásszák” le éppen a vízről. A szikes legelőn kolom- pok hangja. Elnyújtott tehénbő­gés. Harsanó füttyszó. Kiáltás: — Ne. ereszd! Ne ereszd! Guj Gyula 7. osztályt végzett tanuló parancsszavait kutya­ugatás követi. Pillangó, a bor­zasszőrű puli csaholva tereli össze a 128 tehenet. Ebből 126 az egyik Zsadányi tsz-é, kettő pedig Gujéké. Gyuszi édesanyját lesi: jön-e már, dél van. Tökfőzeléket Ígért ebédre. De csak a bátyó — Sa­nyi — közeledik, karikásostorát csattogtatva. Eleken tanul, te­henész lesz, mint a, édesapja. 0 „Felszabadult Föld” — ez a hiharugrai tsz neve. Tornyi Ferenc főkönyvelő szerint a kenyérgabona 900 holdján re­kordtermésük lesz az idén. Kell is, mert 3 milliójuk ment el a belvízrendezésre. Most meg még talán jól is jött az eső, hiszen két kombájn­jukat alkatrész-hiány miatt még mindig nem tudták rend- behozni. Az éjjel mennek — ki tudja hányadszor — Pestre, hogy mire a gabona „megszá­rad”, mind a hat gép munkába állhasson. o Az utolsó állomás:* Körös- nagyharsány. Innen már nincs tovább Észak felé, mert akkor nemcsak egy járás határát, ha­nem a megyéjét is átlépnénk. A kanyarban a körösnagyhar- sányi Egyetértés Tsz központi irodája. Fél egy van. Az utcai kapu tárva. A benti ajtók zár­va. Sehol senki. Ügy látszik na­gyon „lejöttünk a térképről”. Meg azután edébidó is van már. L>egjobb lesz visszafordulná! (kővár?) lamina vagy Erzsébethely? H ivatalos iratokban, bead­ványokban és kiadvá­nyokban ha Békéscsaba V. kerületét nem számmal, ha­nem kerület névvel illetik, azt írják Erzsébethely. A városnak arról a területéről van szó, ame­lyik a vasútállomáson túl fek­szik, vagyis Jamináról. Az ott- lakók és a benszülött csabaiak amióta azon a részen az első kunyhó felépült következetesen Jaminának nevezik Jaminát. Miért van ez a kettősség? Ennek magyarázatára idézzük Cseres Tibornak, A kétszázötven éves Békéscsaba című munkájából néhány sort: „Csaba száz esztendeig a göd­rökből épült Azon túl, kezdet­ben, nem volt sémmd. Az ötven év múltán a Gödrökön túli föl­deket szőlőskerték céljára osz­tották szét. Az édes fürtű venyi­gékkel egyidőben aztán a csabai nép legkeserűbb emberei is ki­húzódtak a „kertekbe”, a sze­gények. A község, majd a város váltig tilalmazta ezt a félrehú- zódást — a szegény ember vi­szont, ha már jobban nem élhet, mint lehetséges, szeret úgy élni, hogy minél távolabb legyen a hatalom kezeügyétől. Tehát legi- alább a lélek képzelete szerint szabadon, függetlenül. Sokasod­tak a Gödrökön túl (ottani szó­val: jaminiai) szőlőbeli lakások, de csak 1880-ban bátorodtak meg annyira, hogy a felsőbbség_ tői (szolgabíró, alispán) község­gé való önállósulásukat mérjék kérni. Az anyaváros akkoriban semmit sem törődött a jaminai- akkal. Csak az adószedőket küldték ki gyakran, hozzájuk, noha olyan szegények voltak, hogy adójuk is nevetségesen csekély összegre rúgott. Az ál­landó visszautasítá* élt is ezzel az argumentummal minden al­kalommal, amikor önállóságért folyamodó kérvény érkezett Ja. minából. Olykor már-már úgy látszott, hogy a szőlőskert lakói Litemty- falva esetleg Üj-Csaba néven önálló faluvá alakulhat. Az előbbi nevet maguk a jaminaiak kérték ügyvédjük iránti hálá­jukban, az utóbbit a konzerva­tív megye ajánlotta. Végül is Erzsébethelynek keresztelték el a városrészt, mert az önállósá­gát később sem engedélyezték, minthogy csupán a vasút, illet­ve a pályaudvar választotta el Jaminát Gsiabától. Az új név, immár kerületnév, a meggyilkolt királyné iránt táplált rokonszenv megnyilvá­nulása volt. Biztos, hogy vala­hol fentebb találták ki, nem a gödrökön, s a vasúton túli né­pek körében. Mert Erzsébethe- lyet azóta is Jaminának hívja a lakosság.” Eddig az idézet, amelyből ki­tűnik, hogy Békéscsabának ez a munkáslakta területe egy volt Habsburg királynő nevét viseli. Pedig ha az ott lakókat meg­kérdezzük, valamennyien azt mondják: amit az utóbbi 100 évben szüleik, nagyszüleik nem tudtak elfogadni, azt a ma élők még inkább nem érzik maguké­nak. Nem érzik magukénak az 1800-as évek végén a nép által Jaminának elnevezett kerület hivatalból adott Erzsébethely kerületjelzőt. Nem valószínű, hogy azok az emberek, akik a múlt századiban a hatalom elől kihúzódtak Ja- minába, a kertekbe, ma egyet­értenek a kerület hivatalos ne­vével. Ml lenne tehát a megoldás? Ha az 1800-as évek végén a hatalomnak jogában állt olyan területnévvel felruházni a munkáslakta kerületet, amellyel az ott lakók nem értettek egyet, a munkáshatalom állami szervé­nek, a városi tanács végrehajtó bizottságának jogában áll ezt a területnevet eltörölni és törve, nyesítani az ősök által adott és elfogadott Jamiina megnevezést. B. J, PILLANATKÉPEK ÖT KÖZSÉGBŐL

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents