Békés Megyei Népújság, 1972. július (27. évfolyam, 153-178. szám)

1972-07-30 / 178. szám

^•A*c£o4»^®OüK Szilánkok A maga nemében egyedülál­ló naptárreform-javaslatom: Kezdjük az esztendőt az 52 vasárnappal, majd toldjuk meg a fizetett munkaszüneti na­pokkal, utána vegyük ki a fi­zetett szabadságokat, s a sza­bad szombatokat, s végül kvit- teljük le a csúsztatásokat. Így az év hátralévő részében már nem lesz munkanap-áthelyezé­si gondunk.... • • • A gyár technológiai osztá­lyán új kelmét kísérleteznek ki. — ɧ megfelelő a fonal sza- kító-szilárdsága? — kérdezik. A tervező, homlokát ráncolva, imigyen fejezi ki aggályát: — Háát... nem éppen egy súlyemelőbajnoknak készült... * • • X írói tevékenységére jellem­ző, hogy igyekszik minden .mondatában megcáfolhatatlan maradni. Ez a naturális törek­vés legutóbbi regényének még a címében is félremagyarázha- tatlanul kifejezésre jut: „A ful­dokló szivacs.” * * * Az ismert futball-sztár pa­rázs veszekedést rendez a fele­ségével. Már-már tettlegesség- re kerül sor, amikor a férj ki­merültén abbahagyja a szócsa­tát, felemeli a kezét s így szól: —: Félidő! * • * A népszerű komikus ezúttal csapnivalóan játszik. A nézőtér egyetlen fagyos mosoly, a nem­tetszés nyilvánvaló. A rendező a színfalak mögött korholja, amiért nem a szokott jó for­mában játszik, mire ő indigná- lódva fakad ki: — Hogyisne! Hogy mindenki rajtam röhögjön?! — kazár — Humorszolgálat Mesterségem címere. Esküvői szertartás után az ifjú pár kilép a templomból. Ebben a pillanatban egy fiatal- | ember válik ki a tömegből és mosolyogva, fensőségesen így szól a fiatalasszonyhoz: — Ejnye Luciana, minden­áron féltékennyé akarsz tenni? * * * Henry Ford, a gépkocsigyár­tás úttörője és a szerelőszalag atyja egyszer a következő kér­dést tette fel egy újság hasáb­jain a7 olvasóknak: „Mit tenne az emberiség életfeltételeinek javítása céljá­ból?” A beérkezett válaszok között volt a következő is: „Rugalmasabb kárpitozással készíttetném az ön kocsijait.” • • • — Egek, a szótáram! — kiált fel kétségbeesetten az apa, ami­— Ne marháskodj Balázs, ez csak egy műhold! Hírek ttéháMif sorban Brigitte Bardot Saint-Tro- pez-i villájának kertjében se­besült bagolyra bukkant. Ha­zavitte és meggyógyította. Az­óta a madár nem akar többé megválni tőle. „Senki nem ké­pes ellenállni BB-nek” — je­lentette ki Roger Vadim, ami­kor tudomást szerzett a dolog­ról * * * Egy krétai fiatalember, aki gyakori lázrohamokban szenve­dett, megkísérelt eltéríteni egy mégymotoros Boeing gépet, mert Londonban akarta kezel­tetni magát. » * * Vastartalmú, 540 gramm sú­lyú meteorit hullott le egy Lo­di közelében lévő udvarba. Es­tében súrolta a kert tulaj do- aosnójének karját. A Wisconsin állambeli Clay­ton rendőrségnél bejelentést tett egy hölgy, akinek ellopták a kertben szellőzni kitett két kabátját. Csakhamar azonban visszakapta az elveszett ruha­darabokat a mellékelt sorok kíséretében: „Sajnálom, de mindkettő kis­sé szűk.” Leyla Gengert és Giacomo Argallt valósággal meiostro- molta a nápolyi San Carlo színház közönsége, amely Do­nizetti több mint száz éve nem hallott Caterina Cornaro c. ope­rájának bemutatása után el- özönlötte a színpadot. A viha­ros tetszésnyilvánításnak a tűzoltók vetettek véget. (Ford.: Draskovite Emma). kor észreveszi, hogy fia kitépi a kötet lapjait. — Ugyan ne dühöngj édes fiam — szó^ közbe a feleség. — Láthatod, Äogy a gyerek csak az X és Y oldalakat tépi ki, ilyen szavakkal pedlig soha nincs dolgod! • • • — Én nem hiszem, hogy az autó teljésen kiszoríthatja a lovat! _ ?? — El tudsz képzelni lovas- scobor helyett autósszobrot? « * • A férj kinyitotta a ruhásszek­rényt és elképedt: — Ember, mit csinál itt a szekrényemben ? — Nem fogja elhinni: a fe­lesége elől bújtam ide; • * * Az öreg lord behívja a ko­mornyikját: — John, attcSI tartok, sztráj­kolnia kell. Nincs miből kifi­zetnem a bérét. * * * A lelkipásztor vigasztalja az özvegyen maradt férjet: — Felesége oda távozott, ahol örök nyugalom és béke honol. — Akkor ön nem ismeri az én Mártámat — jegyzi meg az özvegy. — Ahová ő megy, ott vége a békének és nyugalom­nak! * * * i — Anyu, mikor lesz a szüle-: tésnapom? — Még ötöt alszxink és már! itt is van. — Akkor feküdjünk le dél- j után is aludni, hogy gyorsab- ; ban itt legyen. CH. J.) ■■••■•■■■■•■■I A baleseti osztályon Mia Jer tat Ilyen zöld a saláta-mj-ehogy azt gondolják, a / V filmnél a sztár a leg­± ’ fontosabb! A legfonto­sabb a cím! Persze, Holly­woodban ezt már rég kitalál­ták. Ezért is írtak ki nemzetkö­zi pályázatot. Nyolcvankilencen jelentkeztek. Természetesen csak egy győztes lehetett. Az igazgató magához hivat­ta a címkitalálókat. — Kedves jelöltek. Mindnyá­jan tudják, hogy egy filmnek a címe a legfontosabb. Akár­miről is szóljon, s ha a vilá­gon semmi sem történik benne, a címe okvetlen legyen meg­nyerő! Itt szünetet tartott. — A jó tartalmú filmeknek könnyű címet adni. De a tar­talom nélkülieknek már nehe­zebb! Ezért határozta el a Glamour Film AG, hogy pályá­zatot hirdet következő filmjé­nek címére. — Képzeljenek egy filmet, mely a salátáról szól. Igen a salátáról. Egy Vitamin 3 D film. Semmi tartalom. Semmi szereplő, semmi díszlet. Csak a saláta, elölről, oldalról, hátul­ról. Ez lenne minden, aki eh­hez címet talál, megkapja az állást. A pályázók között nagy az izgalom. Mindenki töprengett, gondolkodott. Aztán felírták a címet a fehér papírra és be­adták. Egy órával később lelkendez­ve jött vissza az igazgató. Csak úgy sugárzott az örömtől. — Találtunk Önök között va­lakit, akinek ötletei vannak és jövője. Szenzációs a cím, amit a salátafilmről kitalált, egysze­rűen szenzációst — És hogy hangzik? — kiál­tották a többiek. Az igazgató felemelkedett. Egy pillanatig halálos csönd a teremben. Aztán felolvasta. A salátafilm címe: tm ,.Megjelenik minden ta­vasszal.” Fordította: Steiner Katalin Jevgenyij Turovsxkij: Elfutunk az infarktustól szórók: ,,A négyszer 100 méteres váltó futás döntője következik. Fel­hívjuk a közönség fi­gyelmét az utolsó vál­tásban futó, hetvenhá- roméves Alfréd Fomics Zsuravszkijra.” Teljes nyugalom szállt meg, biztosan tudtam, hogy bajnok leszek. Amikor átszakítottam a célszalagot, a stadion szinte felrobbant a taps­tól. Idegen emberek fog­tak közre, öleltek, csó­kolgattak, fényképeztek. Én meg csak mosolyog­tam, s mondtam valamit a számhoz emelt mikro­fonba. Nehezen jutottam el a doktorhoz, hogy gratuláljak neki közös győzelmünkhöz. szólta komoran az egyik orvos. — Nagyon feliz­gatta magát a versenyen. Nem bírta a szíve. A doktor felnyitotta a szemét, rámnézett és halkan, csaknem suttog­va mondta: — Ilyen az élet, öreg! Én nyugtatóan megve­regettem a kezét: — Semmi baj, fiacs­káin! Majd talpra állí­talak! Az orvostudomány még nem mondta ki az utolsó szót! „Elfutunk az infarktustól!” — tu­dod mit jelent ez? Most feküdj egy kicsit, az­után megkezdjük a fu­tást. Havas Ervin fordítása — Tudja doktor úr, egyhíteni szeretnék szegénykéim fáj­dalmain. — Hát igen, rosszul állnak a dolgok — je­gyezte meg az orvos, amikor befejezte a vizs­gálatot. — Hetoenkét- éves korban az infark­tus nem gyerekjáték. Volt valami előzménye? — Szurkoltam, doktor úr. — Szurkolt? Mivel? — Nem ,.mivel, ha­nem „kiért’! Magáért, doktor úr! Egy szót sem értek az egészből. — Mi ezen az érthe­tetlen? Maga tegnap­előtt tagja volt a válo­gatottnak a 4x100 mé­teres váltóf utasban. Igaz? Igaz. Nahát én magáért meg a csapat­ért szurkoltam és annyi­ra felizgattam magam, hogy ime .... A fiatal, atletikus termetű orvos elpirult az örömtől, megvereget­te a kezem A azt mond­ta: — Semmi baj, öreg, Én majd talpra állítom magát. Az orvostudo­mány még nem mondta ki az utolsó szót! „El­futunk az infarktustól!” — tudja mit jelent ez? Most feküdjön egy ke­veset ,azután megkezd­jük a futást. Amikor a kék mele­gítőben először léptem ki az utcára, elég hit­vány bőrben voltam. A doktor pedig vezényelt: „Rajt!" — és megindí­■ tóttá a stopperóra rnu­, tatóját. Én pedig jó tízméteres óránkénti se­■ bességgel száguldani ■ kezdtem, s lehagytam minden egyhelyben álló tárgyat. Mellettem nagy ' horkantásokkal, mint a csődörök eliszkoltak az egészséges futók; ez egyiknek még arra is jutott ideje, hogy gú­nyosan megkérdezze, nem a temetőbe üge­tek-e ilyen „őrült” tem­póban'' De mi a doktorral ügyet sem vetettünk a gúnyolódókra! Minden­nap futottam, a doktor mérte az időt a stopper- ral, s kezdődtek a kelle­mes meglepetések. Elő­ször a kerület rokkant- jait és nyugdíjasait hagytam le. azután az óvodásokat, majd az asszonyokat, akik konty­ba tűzték a hajukat fu­tás előtt. Végül orrhosz- szal megelőztem az egészségeseket is. akik­nek ugyancsak elment a kedvük a nevetéstől. —. Várj csak, apus- kám! — dörzsölgette ke­zeit a doktor. — Futsz te még a válogatottban is velem! Rá kell állnod a 4xl00-ra. Nem nagy ügy, csak tíz másodperc alatt kell futnod a szá­zat. Bekövetkezett a régen várt nap. Az ünneplő stadion megtelt a tíz­\ »* ezres tribünök hullám­zó gúláival, napsütéssel, zászlólobogtatással. A doktor, az ismerős stop- perral a kezében mellet­tem állt, egyik cigaret­táról a másikra gyúj­tott rá és ellátott az utolsó, taktikai taná­csokkal. Megszólaltak a hang­A doktor hordágyon feküdt, fehérköpenyes orvosok gyűrűjében. Megérkezett a mentő­autó is. Egészen sápadt volt, bal kezében gör­csösen szorította a stop- ■ perórát. Odaléptem a hordágyhoz: — Mi történt vele? —5 Infarktus — vála-

Next

/
Thumbnails
Contents