Békés Megyei Népújság, 1972. július (27. évfolyam, 153-178. szám)

1972-07-29 / 177. szám

„Tanulni, sírni, nevetni..." Beaaélgetéa Tímár Bélával éa Ferenexi Krisztinával, a gyulai várjátékok két fiatal művészével Tímár Béla varosunkban szü­letett, itt is érettségizett. Első jelentősebb sikerét egy Erkel Diákünnepek alkalmával aratta, most pedig már hatodik éve vesz részt a várjátékokon. Nehezen: indul el a beszélgeté­sünk. Mentegetőzik. — Elég későn ért végét a teg­nap esti próba, kicsit táradt va­gyok. — Hogy indultál el...? — 1966-ban érettségiztem a Rózsában, a szegedi bölcsész kar magyar—angol szakára jelent­keztem. Nem> vettek fel és ez egy kicsit fájt... A postán dol­goztam, aztán a Jókai Színház­nál lettem segédszínész, segéd- rendezői Wiajd egy évig „szó nélkül játszottam”, aztán az Oké, mister Kovács című zenés vígjátékban kaptam egy nyúl­farknyi szerepet. Ekkor gondol­tam először a főiskolára. Később egy másik darabban valami jót csinálhattam, mert javasolták jelentkezésemet. Es ez a felvé­teli sikerült, pár hete kaptam meg a diplomámat. — Főiskolás éveid...? — Adám Ottó osztályába ke­rültem. Ha lehet arról beszélni, mit jelent a mester—tanítvány nagyszerű kapcsolata... Sokat,, regeteget tanított bennünket, és: mi nyolcán igyekeztünk a lehe­tő legtöbbet megtanulni, átven­ni a technikákból, a színpadmes­terségből, hiszen így lehet a szíházművészetet megfoghatóvS tenni; egy rácsot kaptunk, amelynek hálózatát a mi tehet­ségünk, képességeink kell, hogy kitöltse. — A diplomád mellett már megvan a következő évadra szó. ló szerződésed. Hová szerződtél, milyen darabban játszol? — Adrim Ottó — aki a Madách Színház igazgatója — szerződte­tett színházához. A Kamaraszín­házban az első, bemutató darab­ban játszom. Bemard Shaw: Candida-jának March Banks szerepét kaptam meg. Nagy le­hetőség, s szeretném úgy formál­ni March Banks alakját, hogy méltó legyek a partnereimhez; Mensáros, Doniján, Nagy Anna és Kerényi Imre rendező tehet­ségéhez. — Ha már a szerepeknél tar­tunk megkérdezem, mi az ide­álod, melyik szerepet szeretnéd majd egyszer eljátszani? — Szerepideál...? Bármit a legkisebbtől a legjelentősebbig, amit lehet, amit majd egyszer rámosztanak. A színjátszás mű­vészete a hosszútávfutáshoz ha­sonlítható. Ha végig akarunk jutni a sokmeríőldes távon, be kell osztani minden lélegzetvé­telt, az időt, tudni kell rendel­kezni erőnkkel. Valamennyi lé­pést a legjobban kötelező meg­tenni. Ezt tudom, és szeretnék jó színésszé válni. — Neved, játékod nem isme­retlen a nézők előtt, hiszen a srnmsm ] 19751, JULIUS 29, mozikban, a TV-ben mar talál­koztunk veled. — Kedves epizódszerepem volt a „Végre, hétfő” című film­ben. A televízióban nemrég ve­títették Gyurkó László: A bűnös című Szinetár rendezésű film­jét, s nemsokára a TV-nézők elé kerül a Nagyvilágból már ha­zánkban is ismert kiváló olasz novellista, Goífredo Partisse: A főnök című kisregényéből írt filmváltozata, Mihályfi Gábor rendezésében... En azonban | igyekszem csak es tejesen a’szfn" padnak élni. A filmet, a televíziót iskolának, nagyszerűen nevelő, sokat nyújtó iskolának tekintem. — A vizsgaelőadások kritikái­ban külön kiemelték Wilder: Bunbury-ban nyújtott alakításo­dat... — Három vizsgadarabunk volt. Victor Hugo Királyasszony lovagjában Don Ceasar de Ba­sán figurája, Tamási Áron Éne­kes madarának Kökény Marcija és Wilder vígjátékéban John Wortingen alakja volt az enyém. De a szerepek élének, humorá­nak, színességének láttatását el­sősorban Ádám Ottónak köszön­hetem. Beszélgetésünket Ferenczi Krisztina megjelenése szakítja meg. Tímár Béla magyarázóiam közbeveti: — Egy éve vagyunk házasok. — Lakás nélkül, de boldogan, hogy mindkettőnket meghívtak Gyulára. Most legalább a mun­ka mellett nyaralhatunk is — veszi át a szót Ferenczi Kriszti­na, aki a Színművészeti Főiskola harmadéves hallgatója. — A Ra­cine vígjáték után mindketten dolgozni fogunk. Béla a „Nagy Ev”-re készül, én Bán Róbert rendezővel forgatok — Mándy Iván Az ördög konyhája című könyvéből írt Leányarcok című filmjét. Kicsit már előre is drukkolok, hiszen ez lesz az első jelentős feladatom. Szeptember­ben pedig szintén Bánnal forga­tok, meghívást kaptam új film­jének főszerepére... — Te hogyan indultál el erre a szép és egyben nagyon nehéz, a kívülállók számára talán ro­mantikusnak tűnő pályára? — Majdnem teljesen ugyanaz, mint Béla eddigi útja. Csak en­gem francia—magyar szakra nem vettek fel. Kisdiák korom­ban amatőrküdtem, tíz évet zon­goráztam, Szolnokon érettségiz­tem... Es a Nemzeti Színházban voltam segédszínész az első si­kertelen főiskolai felvételim után. Mcst Várkcnyi Zoltán szí­nész-rendező osztályában tanu­lom a „mesterség ábécéjét’... Lassan szedelőzködünk. A két fiatal művészt autó várja a Kö­rös Szálló előtt. Költözködnek Gyulára. Este lesz az első kosz­tümös főpróba, fárasztó, de a si­ker reményével teli... Nemesi László M indjárt esni fog! — Sebaj. Kell az eső. A nagyapám is min­dig azt mondta, hogy első az eső. — Tényleg kell. Az eső kell. — De mennyire kell. Képzeld el, ha nem esne. Egy szem se esne, mondjuk egy évig... nem, két évig ... Mi lenne? — Mi lenne? — Szárazság. Szomjhalál. Kipukz- tulna minden. Ezért kell az eső. Az öre­gekben lehet bízni. A tudományra ugyan fittyet hánytak, de amit tudnak, azt tud­ják. Azt mondta a nagyapám, ugye, hogy első <az eső .. ■ Hát nem igaz? — De. Igaza volt. Ezek szerint. Már esik is. — Tényleg. Már esik. Érdekes, hogy mindig lefelé esik. Ezért is nevezték el esőnek. Esik az eső. így rögtön tudod, hogy nem emelkedik. Ellenkező esetben le­het, hogy az esőt emelkedőnek nevez­nék? —. Mikor? — Hát ha alulról felfelé esne, azaz­hogy emelkedne az eső, azazhogy az emelkedő ... Mit gon­dolsz? — Lehet. Annyi, mindent hall az em­ber, hogy ez is lehet — Na ugye! Mi­lyen bölcs a magyar nyelv. Nincs is böl- csebb nyelv talán a magyarnál. Ennél a Viszlát a délutáni zápornál nyelvnél öregem, ami felülről jön lefe­lé, az az eső ... — Kórózsné kiesett a harmadikról, ű is eső? — Persze. Azaz, hogy leeső. Mert az eső az az eső. Vilá­gos? Állati klassz ám a magyar nyelv. Van ez az izéje, ez a ,.le”, meg „fel” ... — Igekötője? — Az az, az van neki. Igekötője. Es ha köti az igéhez, mint ebet a karóhoz, rögtön más lesz az árnyaltsága a szónak. Mint ennek a Kórozs- nénak az esetében is. Más az ugyanis a ma­gyar nyelvben, ha Kó­rózsné esik, vagy ha az eső esik ... Vilá­gos? — Persze, hogy vi­lágos. Vajon meddig esik? — Ha bugyborékol a víz, akkor sokáig. Bugyborékol1 — Nem bugyboré­kol ... — Akkor nem esik sokáig. A nagyapám csak kinézett a tor­nácról, bele a kacsák vizes lábasába. Bugy­borékol. — Sokáig esik az eső, hagy es­sen — mondta. Ha bugyborékolt, persze Ha nem bugyboré­kolt, egy szót sem szólt, Az olyan eső neki nem volt eső, ami nem bugyboré­kolt. Az olyan esőt ö szóra sem méltatta. Ilyen ember volt a nagyapám. — Na, el is állt. Mehetünk. — Elállt? Nagysze­rű. Kicsit huzatos volt ez a kapualj, de legalább jól kibeszél­gettük magunkat. Nem igaz? — De igaz. Kitűnő­en. Délutánra újból záport jelzett a me­teorológia .. Bejön a kapu alá? Találko­zunk? — Magával? Öröm­mel! Viszlát a dél­utáni zápornál. Gyurkó Géza Racine í A pereskedők A Gyulai Várszínház vígjáték-bemutató ja A fiatal szerelmcspáv alakítói: Pap Éva Jászai-díjas és Som­hegyi György. A poruljarl pereskedők és a furfangos Alpery (középen) — Horváth Gyula, Tordy Géza Jászai-díjas és Szentlrmay Éva Jászai-díjas. A fiú és az apa, Kendmegh bíró: Somhegyi György és Dégi 1st» ván Jászai-díjas,

Next

/
Thumbnails
Contents