Békés Megyei Népújság, 1972. június (27. évfolyam, 127-152. szám)

1972-06-29 / 151. szám

Munkájuk aranyat ér Versenyző brigádok öntevékeny közösségek H. A mű úttól néhány száz méterre jelentektelennek látszó épülettömb áll. Jóval tíz év­vel ezelőtt készültek, még a szerfás építkezési korszakból származnak. Cirokszár- és nád­tetősek. Belül tiszták, téliesí­tettek, frissen meszeltek, beto­nosak. Dudaszeg István bribád- jának a munkahelye. Az egyik­ben Pelle János és Józsa Pé­ter dolgozik. Lassan már húsz éve lesz, hogy hajnalban kel­nek, késő este fekszenek. Ilyen a hízómarha-gondozók sora Me- zőkovácsházán is és máshol is. Mégsem panaszlkodnak. Megta­lálják számításukat. Jól keres­nek. Pelle magabiztosan mond­ja: — Sohase vigyek haza keve­sebb pénzt, mint tavaly. Negy­venezret kerestem. Itt a bi­kák közt veszélyes dolgozni, de csak annak, aki nem szereti a jószágot. Olyanok ezek, mint a kezes bárányok — mutat rá az egyikre. — Tizennégy hónapos és 450 kilós. — Szállításra készülünk — mondja a brigád vezetője. Köz­ben megérkezik az állatorvos és a tsz egészségügyi felcsere. Vért szednek a bikáktól egész­ségügyi vizsgálatra. A külföldi kereskedők csak garantáltan betegségmentes jószágokat vesznek. Pelle beieáll a jászol­ba, karikát nyom az egyik bi­ka orrába és felfelé is meg ol­dalra is húzza a fejét. Józsa Péter kötelet vet át a bika nya­kán, meghúzza. Kidudorodnak az erek. Az orvos kémcsőbe szedi a vért, azután újra ismét­lődik ez a folyamat veszélyes környezetben, legalább hatvan- szor-hetvenszer. Ritka szép hízott bikákat gondoznák a mezőkovácsházi Üj Alkotmány Tsz aranyistálló­jában, az egykori Katalin-ma- jorban. Dudaszeg István bri­gádjának, köztük Pelle János­nak és Józsa Péternek a mun­kája valójában aranyat ér. A tsz-ben Katalin aranyainak mondják a kezükből kikerült jószágokat. Dudaszeg brigádve­zető említette: — Ha új kereskedő jön, ak­kor a főállsfttenyésztő végig vi­szi a többi istállóban. Először a gyengébb minőséget kínálják eladásra. Ez a gyengébb minő­ség itt az „Á” kategóriának felel meg. Amikor a kereskedő örül, hogy jó üzletet kötött és már távoznak, akkor beleülte­tik valamelyik személygépko­csiba és elviszik Katalin-ma- jorba. Ott azután tovább vá­sárol. A príma portékának nem tud ellentállni. Ha viszont régi kereskedő jön, az egyene­sen csak oda kormányozza a kocsit. Megnézi, hogy ott mi van és azután mosolyogva jár­ja végig a több istállót. Dudaszeg István Katalin-ma- jori szocialista brigádjában egyáltalán nem unalmas a munka. Minden napnak meg­van a maga tréfája, vidámsága. Ez az életerőt és tettrekész- séget bizonyítja. Mert nem .is lehetne megbirkózni néhány embernek ezekkel az állatnyi állatokkal, ha nem lennének ügyesek, fortélyosak. Szerencsé­re balesetük még nem volt, pe­dig egy-két alkalommal úgy elszakította a bika a kötelet, mint varrónő a cérnát. Azt mondja Pelle, hogy ilyenkor nem szabad a jószágot hábor­gatni. Kijátsza magát, azután megnyugszik és visszamegy a többi közé. Ha ingerük, akkor könnyen megtapossa az embert. A mezőkovácsházi Űj Al­kotmány Tsz hizómarha-gondo- zóinak — itt csak sőréseknek mondják — kiválóak a munka­eredményeik. Tavaly havonta átlagosan 38 kilót gyarapodtak a gondozásukban levő bikáik. Ilyen súlynövekedést csak igen lelkiismeretes munkával lehet elérni. Amióta Dudaszeg" István áll a brigád élén, azóta nem­csak a jó munkára futja ere­jükből, hanem egymás segíté­sére és támogatására is. — Felkészültségemhez képest igyekszem megsokszorozni mun­katársaim jóindulatát. Ez év ta­vaszán határoztuk el, hogy idős Gigacz György nyugdíjas ház­tájiját megműveljük. A brigád­ból rajtam kívül hárman csat­lakoztak e kezdeményezéshez. Pele János, Józsa Péter és Ma- tyuska Mátyás. Ök dolgoznak a legjobb eredménnyel a hizlaldá­A múlt év végén kiadott ren­delkezés szerint — olvasóinkat erről többször tájékoztattuk — június 30-ig be kell jelenteni és nyilvántartásba venni a telek-, a lakás- és az üdülőtulajdonokat, A megállapított határidő két nap múlva lejár, éppen ezért ajánljuk az érdekeltek figyelmé­be a bejelentésre vonatkozó főbb szabályokat. Az ország területén bárhol Bejelentésre az a személy — család — kötelezett, akinek az ország területén bárhol beépítet­len lakó- vagy üdülőtelke, illet­ve egynél több lakástulajdona, vagy egynél több üdülőtulajdo­na van. A rendelet meghatáro­zása szerint a család: a házas- tánsak és a kiskorú gyermekeik, továbbá a házastársakkal együtt lakó nagykorú — nőtlen, haja­don — gyermek. A tulajdonjogi kérdéseket szabályozó új rendel­kezések szerint a házastársakkal együtt lakó nagykorú nőtlen, ha_ jadon gyermekek tulajdona is beleszámít a család együttes tu­lajdonába. Nem kell bejelenteni Nem kell bejelentést tenni akkor, ha a személyi, családi tu­lajdonban nincs beépítetlen te­lek, és csak egy lakás, s egy üdülőtulajdon t van. Nem kell bejelentést tenni azoknak sem, akik már eleget tettek a telek­adóról szóló rendeletben előírt kötelezettségüknek. Amennyiben azonban az adóbevallásban fog­laltakhoz képest a családi vagy ban äs. A többiek munkája' még nem éri el ezt a színvona­lat. Nem árulok el titkot: mi négyesben azonban fáradozunk, hogy a másik négy társunk is az „aranyistállóhoz” hasonló eredménnyel hizlaljon. Brigá­dunk vállalásában ez is sze­repel. Most, hogy hazajöttem a szocialista brigádvezetők IV. országos tanácskozásáról, meg­erősödött bennem, jó úton bon­takoztatjuk ezt az új verseny- formát itt, Kovácsházán is. Ehhez a munkához Duda­szeg István egy kis biztatást is kapott. A szocialista brigádve­zetők IV. országos tanácskozá­sa alkalmával a Parlament kupola-csarnokában vette át a Munkaérdemrend ezüst fokoza­tát. i Külföldi kereskedőt vár­nak Mezőkovácsházára. Eladás­ra készítik elő a hízott biká­kat. Van és lesz miből válo­gatnia az olasz cég megbízott­jának. Ha ezeket meglátja, alig­ha tud majd kifogást találni. Bizonyára mindegyiket megve­szi s ezzel öregbíti majd a Katalin-majori munka értékét. Dupsi Károly a tulajdonviszonyokban változás történt, akkor újabb bejelentést kell tenni. Lényegében ki kell tűnni a bejelentésből, hogy a tu­lajdonosnak hány lakása, illetve üdülőtulajdona van. Ha a beépítetlen telek nagy­sága többszöröse az előírtnak, akkor azt annyi lakó-, illetve üdülőteleknek kell számítani ahányra az építésügyi szabá­lyokban és a rendelkezési terv­ben, vagy a helyi tanács által megáUapított telek nagyság sze­rint felosztható. Arról, hogy a földrészlet hány lakó- vagy üdü­lőteleknek minősül, a tulajdonos kérésére az illetékes építésügyi hatóság ad tájékoztatást. Szabálysértési eljárás A Pénzügyminisztérium ren­delkezése alapján hívjuk fel a figyelmet arra, hogy a kötelezet­tek bejelentésüket legkésőbb 1972. június 30-ig kötelesek meg­tenni állandó lakóhelyükön a tanács végrehajtó bizottsága pénzügyi szakigazgatási szervé­nél. Abban az esetben, ha az ingatlan nem a tulajdonos ál­landó lakhelyén van. akkor a be­jelentés példányát meg kell kül­deni az ingatlan fekvése sze­rinti pénzügyi szervekhez is. A bejelentés elmulasztása vagy va­lótlan adatok közlése — mint isnjeretes — szabálysértési eljá­rást von maga után. A Békéscsabai Építő és Épületkarbantartó Klsz felvesz férfi segédmunkásikat és éjjeliőröket Jelentkezés: a K étegyházi úti telepen. 413224 1972. JŰNIÜS 29. Még a szocialista brigádveze­tek országos tanácskozása előtt, a vasasok kongresszusán hall­hattam és jegyeztem fel, az egyébként sokszor és sokféle­képpen megfogalmazott pa­naszt: a szocialista brigádok eredményes munkáját, vállalá­saik maradéktalan teljesítését sokszor akadályozza a rossz munkaszervezési, a rendezetlen munkakörülmények, a műhely a gyáregység, vagy az üzem veze­téséből adódó hibák. Számtalan példát lehetne so­rolni e panasz jogosságára, ám mégiis: nem egészen érthető a dolog. A rossz szervezésnek oka van. Ha nincs anyag, ha késve érkezik az alkatrész, ha várat magára a tmk, ennek is oka van. A termelőmunkát aka_ dályozó — s a brigádok által oly sokszor felpanaszolt — té­nyezők, nem tartoznak a cso­dák, az emberektől függetlenül létező objektív dolgok világába. A szervezetlenség embereken múlik, mégpedig olyan embere­ken, akik egyrésze szintén bri­gádokban, szocialista közössé­gekben dolgozik, s alkik az effé­le panaszkodásokkal lényegében saját munkájukról állítják ki a bizonyítványt. Arról nem is beszélve, hogy a munkahelyi kiscsoportok — függetlenül attól, hogy minek nevezzük ezéket a csoportokat és milyen elvek alapján, milyen konkrét célok érdekében dolgoz­nak —, egyszóval ezeknek a csoportoknak, brigádoknak a megalakítása, többék között, a szervezettebb munka érdekében történik. Nyilvánvaló, hogy a többé-kevósbé homogén csopor­tok esetében jóval egyszerűbben és célszerűbben lehet megszer­vezni a munkát, mint egyes sze­mélyek esetében. S alighanem erről az alapigazságról maguk a brigádok is gyakran megfeled­keznek, s azt a bizonyos szerve­zést, mindig másoktól, a mun­kahelyi vezetőktől, vagy hivatá­sos szervezőktől várják. Pedig egy-egy csoport, egy-egy brigád bőven kap ciyan feladatokat, amelyek ellátását sajétmaga tudja a legcélszerűbben meg­szervezni. Egyszóval elkelne itt egy kis öntevékenység is, s alig­hanem rögtön kevesebb lenne az olyan panasz, mint amit a bevezetőben idéztem. A brigád belső munkájának megszervezése persze feltételezi az öntevékenységet, azt a fajta aktivitást, amellyel ugyancsak megelőzhetők az ilyen panaszok. Végtére is: a szocialista brigá­dok — mint mondjuk — új tí­pusú közösségiek. S ha ez így van, akkor bizony nehezen ért­hető, hogy egy-egy viszonylag könnyen megoldható probléma láttán, olykor ölhetett kezekkel ülnek, panaszkodnak és várják, hogy valaki majd segít a ba­jon. Bonyolult kooperációs gon­dokon persze aligha segíthet egy-egy brigád elhatározása; de, hogy a szomszéd műhelyből időben érkezzen az alapanyag', vagy az alkatrész, az, az esetek többségében:, minden külső be­avatkozás nélkül is előre moz­dítható. Itt már valóban csak arra lenne szükség — s ilyesmi­re is lehetne néhány példát mondani —, hogy a szóbanforgó két műhely szocialista brigádjai közösein segítsenek a gondokon, magyarán: közösen segítsenek egymáson. Maguk a gazdasági vezetők sem látnának semmi kivetni va­lót abban, hogy a szocialista brigádok, szabályos: védnökséget vállaljanak egy-egy gyártmány, egy-egy termelési program, vagy az üzem életében, munká­jában fontosnak tartott egyéb gyártási folyamat fölött. Lénye­gében ez a célja a néhány évvel ezelőtt megindult komplex bri­gádmozgalomnak isi, ám itt is jóval kevesebb kezdeményező­készséggel, öntevékenységgel ta­lálkozni, mint amennyit a komplex brigádok szervezeti felépítése, személyi összetétele alapján elvárnánk. Igaz: sok­esetben az üzem belső renedve, ügyivteli rendszere gátolja akár a komplex brigádok, akár az „egyszerű” brigádok gyors, ru­galmas munkáját. S ha így van, akkor csak egyetlen megoldás kínálkozik: az adminisztrációt, az ügyrendet az ügy érdekébe kell állítani, a tenni akaró em­berek igényei szerint kell mó­dosítani. Hogy ne kelljen útón- útfélen azt hallani: „mi dolgoz­nánk, de ha nem lehet... ha egy­szer nincsenek meg a feltéte­lek...” Idevág egy mondat, amit a brigádvezetők országos tanács­kozásán mondott Ivits Tibor, a Magyar Hajó- és Darugyár szo­cialista brigádvezeiője: „... bri­gádjaink ma már belátják, hogy a külső okokra való hivatkozás helyett tenni kell. A vállalat belső életének kedvező alakítá­sa, a termelési eredmények ja­vítása, senki másé, csakis a reá feladatunk”. (Folytatjuk) Vértes Csaba Közöljük valamennyi kedves vevőnkkel és áruátadó termelőkkel, hogy a MÉK békéscsabai zöldség-gyü­mölcs telepén és az ugyanott levő húsüzemében í. hó 30-án és július hó 1-én leltározunk A leltározás ideje alatt sem áruatvétel, sem árukiadás nem lesz. MÉK TELEP BÉKÉSCSABA 413274 A Budapesti Mezőgazdasági Gépgyár felvételt hirdet az alábbi fizikai munkásállományű dolgozók felvételére: esztergályos, marós, lakatos, szórópisztoly-festő munkakörök betöltésére. Ezen túlmenően férfi és női segédmunkás munkakörök betöltésére. Vidékről (Tarhos, Bélmegyer, Vésztő) bejáró dolgozóink részére kedvezményes utazási lehe­tőséget biztosítunk. A felvételre kerülő, arra al­kalmas segédmunkásokat 2 hónap után betaní­tott munkásokká képezzük át. Fizetés megegye­zés szerint. 44 órás munkahét. Jelentkezni lehet a gyár üzemgazdasági osztályán; minden­nap 8—15 óráig. 417045 Ma és holnap még nem késő Június 30-ún lejár a telek- lakásbejelentési kötelezettség ideje

Next

/
Thumbnails
Contents