Békés Megyei Népújság, 1972. május (27. évfolyam, 102-126. szám)

1972-05-28 / 124. szám

Fiatal lányoknak Itt a nyári szünidő, az iskolás lányok • leteszik az egyforma munkaköpenyt és az anyukák gondja most kezdődik mát ad­janak serdülőkorú lányaikra. A képünkön látható ruhácskákat selyemből, kartonból, vászonból egyaránt elkészíthetik, Ízléses, szép viselet. Nagy Ilona a gyularemetei all ami nevelőotthon lakója volt éve­ken át. Tavaly végzett, s mondott búcsút az otthonnak, hogy az­után az élettel is közelebbről me gismerkedhessen. A gyermekott­honban töltött évek emlékeit idé zve közöljük két versét. Vidám úttörők Amikor még... Gyere pajtás kirándulni! - Vár ott téged erdő, rét. Hozz magaddal vidám kacajt, S jó kedvedben szórd azt szét! Addig jó, míg úttörő vagy Nincsen gondod senkire Sok szép vidám perc vár még rád Ke gondolj most semmire. Amikor még kislány voltam (vonj le kilenc évet) Nem kellett más énnekem csak egy babakészlet. Nekem akkor fiú s lány mind csak pajtás voltak E kettő között különbséget most fedeztem föl csak. Vidám verseket mondanak a dévaványai lányok. Ünnepi köszöntőt mond a legkisebb vendéglátó. A lélek sebei nehezebben gyó­gyulnak. A megyében 1431 gyermek állami gondozott 67 százaléká­nak élnek a szülei. 16 százalé­kukat szülés után elhagyta az anyja, a többi árva. Akik kis­korukban kerülnek otthonba, azokkal nincs sok baj. A fő gondot a tizenévesek okozzák és az úgynevezett Veszélyeztetet­tek. Ök néha elképesztő álla­potban kerülnek ide. Vadak, nehezen kezelhetők. Gyakran megszöknek, a rendőrség visz- szahozza őket, megint megszök nek, de végül nagy .többségük rájön, csak nevelőotthonban válhatnak tisztességes emberré. Nevelőszülőknél 539 gyermek van. Ök havonta 480—850 forin­tot kapnak. Van 32 nevelőszülő, aki lemondott a támogatásról. Eddig évenként^ átlag 18—25 be­fogadás történt, az idén már 15. Az egyik nevelőnő mondja: — Ez a pólya nagyon szép, de nagyon nehéz. Aki sok pénzt akar, ne jöjjön ide, aki sok örömet, az annál inkább. Nincs nagyobb boldogság, mint mikor felkeresnek a régi gyerekeink s mesélnek, mi lett belőlük. A kedvencem Marika. Csecsemő­ként került hozzánk, a szemem előtt nőtt fel. Ott voltam az esküvőjén, egy falubeli juhász vette el. Majd mindennap be­jön, játszik a gyerekekkel hazaviszi őket. És engem úgy szólít: Mama. Lőnyal László A legkedvesebb ünnep 1936 óta ünnepeljük meg' a gyerekek napját. Kezdetben a Nemzetközi Demokratikus Nő­szövetség és a DÍVSZ elhatáro­lása alapján emlékeztek meg a gyerekekről, később sok-sok nemzetközi szerv csatlakozásá­val és az ENSZ felhívására egyetemes ünneppé vált ez a nap, Sokhelyütt rendeznek mst hazánkban is játékos ünnepsé­geket. Szükség van ezekre még akkor is, ha már-már egyik leg­főbb gondja nevelésünknek, hogy egész évben szinte korlát­lanul mindent megkapnak a gyerekek. Egy iskolai vagy egy községi, kerületi rendezvény azonban más dolog, sokáig em­lékezetes lehet számunkra, örül­jünk annak, hogy a mi gyere­keinknek lehetőségük van az önfeledt játékra. De közben gondoljunk arra fe, hogy a világ sok tá ján még ezen a napon sem lakhatnak jól a gyerekek, s Vietnamban ma is háború van, az amerikai bom­bák áldozatainak listá ján sok az ártatlan kisfiú és kislány. Bor­zalmak borzalma, hogy akadnak amerikai katonák, akiknek ott­hon gyerekeik vannak, de hideg­vérrel oldják ki bombáikat a vietnami varosok, lakott terü­letek felett. S gondoljunk arra, hogy e mo­demnek mondott világban az iskoláskorú gyerekek kéthar­mada nem járhat iskolába. Mert vagy nincs iskolájuk, vagy idő előtt dolgozniuk kell, hogy éhen ne haljanak. S még így is sok a gyerkkori éhhalál, a rosszul- tápláltságból eredő betegség. Es sokhelyütt még orvosok sincse­nek, akik gyógyítanák őket. Rájuk, a nyomortól, ax éhín­ségtől, a kizsákmányolástól, a háborús brutalitástól szenvedő gyerekekre emlékezve az a kö­telességünk, hogy saját fiainkat és lányainkat a béke, a szocia­lizmus, a népek közötti barátság és szolidaritás szellemében ne­veljük. Arra készítsük fel őket, hogy a technika vívmányaival és a kultúra kincseivel az embe­riség javát szolgálják, s küzdje­nek minden brutalitás, minden megkülönböztetés, minden el­nyomás és kizsákmányolás ellen. S tehetjük-e azt hatásosabban, mint úgy, hogy megmutatjuk nekik mindazt a jót és szépet, amit a szocializmus biztosít ne­kik és szüleiknek! Vigyük hát el őket ma is cukrászdába, ve­gyünk nekik játékokat, menjünk velük kirándulni, hogy legyen mércéjük, ismerjék meg a bol­dogságot, amihez minden gye­reknek joga lenne. Tóth László Az állam gyermekei BöSoés megyében 1431 állami gondozott gyermek vám. Ök 18 éves korukig részesülnek élel­mezésben, ruházatban, zsebpénz­ben. Ha tovább tanulnak, ta­nulmányaik befejezéséig álla­mi gondozottak maradnak. Túl­nyomó többségük rendes ember. Az 1431-ből mindössze hússzal, wit komolyabb probléma. A karmester beintett és a battonyai nevelőotthon fúvósai rázendítettek egy indulóra. A zene ütemére lépkedve először elekiek nevében egy csöppség köszönti a résztvevőket és már peregnek is a műsorszámok. A gyerekeken látszik az igyeke­zet. Szinte görcsösen akarják a sikert. A sikert, melyért dicsé­ret jár, pár jó szót, ami nekik a legtöbb. Állami gondozott gyerekek, anya, család nélkül felnövők. — A legnehezebb a szeretetet pótolni — mondja Szászfalvi László, a megyei gyermekott­hon vezetője. Az élelem, ruha Az eleki óvodások ajándékokkal kedveskednek a vendégeknek. a legkisebbek, az eleki gyer­mekotthon óvodásai jöttek. Az­tán sorban a többiek. Fáspusz­taiak, remeteiek, battonyaiak, dévaványaiak. Megkezdődött a megye nevelőotthonainak ötö­dik közös gyermeknapja. — Sajnos, nem tudtunk min­den gyereket elhozni — mondja Székely János, a megyei Gyer­mek- és Ifjúságnevelő Intézet igazgatója. Eleken 80 óvodás, Fáspusztán 80 I:—IV. osztályos, Gyularemetén 85 VIII. osztá­lyos, Battonyán 120 fiú van I.— VIII. osztályig és Dévaványán 60 I—VIII. osztályos lányt ne­velünk. Mint látható, a csopor­tosítás kor szerint történik, ezért előfordul, hogy a testvérek elszakadnak egymástól. Mikor kiválasztottuk, melyik gyereke­ket hozzuk a gyermeknapra, nagyon vigyáztunk, hogy azok, akiknek más otthonban él test­vérük, eljöhessenek Minden otthonból egy busz hozta őket es a szereplőket. Megszólal egy hangszóró és a színpadhoz kérik a szereplőket és a vendégeket. A vendéglátó mind megvan. Ha az utcán egy állami gondozottal találko­zik valaki, láthatja, hogy sem­miben sem tér el az átlagtól. Az állam évente 18—-22 ezer forintot fordít minden gyerme­kére, de az otthonias, családias légkört nem lehet pénzen meg­venni. Nagy csapat lány seregük a színpadra és tréfás verseket adnak elő. Egy alacsony, neve­tőarcú kislány vezényli őket. Mikor előrefésült haját felleb­benti a szél, előtűnik egy for­radás. Egy késszúrás nyoma. Az apja tette. A szülők ke­gyetlenségének más látható je­le már nincs. Begyógyultak a sebek, melyeket a nadrágszíj hagyott. Nem látszik a bokáján az a horzsolás sem, melyet az a kötél okozott, amellyel az apja részegen lábánál’ fogva a fára akasztotta fel. Elmúltak a rúgások, ütések nyomai, melye­ket simogatás -helyett kapott. Nemrég eljött érte az anyja, hogy hazaviszi. Nem ment el vele. Azt mondta, ha visszaad­ják az anyjának, öngyilkos lesz.

Next

/
Thumbnails
Contents