Békés Megyei Népújság, 1972. május (27. évfolyam, 102-126. szám)
1972-05-05 / 104. szám
A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA NÉPÚJSÁG A panaszok többsége jogos volt is jellemző volt, hogy többségűik Felhős idő Várható időjárás ma estig: Változóan fel hős idő, elszórtan, záporral, zivatarral. Mérsékelt, időnként élénk északi, északkeleti szél. A hőmérséklet nyugaton is emelkedik. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5—10. legmagasabb nappali hőmérséklet 11—21 fok között. Távolabbi kilátások hétfőig: Változóan felhős idő, többfele záporral, helyenként zivatarral. 1 nappali felmelegedés fokozatosan erősödik. Legalacsonyabb ha jnali hőmérsékletek 6—12 fok között. Legmagasabb nappali hőmérsékletek eleinte 15—19 később 19—23 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 milliméter) csapadék az ország területének 70 százalékán vár ható. (MTI) — VIRÁGDÍSZBE ÖLTÖZÖTT a szarvasi Arborétum. A 156 hol das természetvédelmi kertben a szokásosnál két héttel korábban kezdett virágozni a tiliomfa, a kanadai júdásía, a turkesztáni gyöngycserje, s á rendkívül erős illatú kínai orgona. De bontogat, ja szirmait a bazsarózsakert. százféle virága is. — HEVES VIHAK söpört at Mexikó városán és környékén szerda éjjel. A felhőszakadással ki» sért égiháború következtében sok ház összeomlott, negyvenen meghaltak. — LAKÁSÉPÍTÉS. A múlt évben Újkígyóson a tanács 82 építési engedélyt adott ki. Ezek közül 46 új lakás építését engedélyezte, 25 közületi építésre szólt. Ebben az évben eddig 18 építési engedélyt adott ki a tanács. — EGYMÁSNAK ROHANT a nyugat-néinetországi Soltau és Bucholz között csütörtökön reggel egy katonai szerelvény és egy tehervonat. Hárman meghaltak. 25-en megsebesültek. BRAVURÖS NYOMOZÁS Május 3-án. szerdán betörtek a Gyula és Vidéke ÁFÉSZ eleki 2-és számú kisvendéglőjébe. Felfeszítették az ablakot és azon keresztül bemászva elraboltak 1200 forint készpénzt és 1300 forint értékű italt. A gyulai rendőrkapitányság nyomozócsoportja azonnal megindította a vizsgálatot az ügy íelderítéséAz elmúlt évben megyénk Né. pi Ellenőrségi Bizottságaihoz 82 panasz érkezett. Legtöbb a mezőgazdasági termelőszövetkezetek helytelen intézkedéseit sérelmezte. Különösen sok volt az olyan panasz, amely a háztáji föld kimérésére, valamint a föld- járadék fizetésére vonatkozó — gyakran a jogszabállyal ellentéte — döntések orvoslását sürgette, Az iparral és a kereskedem lemmel foglalkozó panaszosok a jótállásra és a garanciális javításokra vonatkozó rendelkezések érvényesítéséhez kértek segítse get. A panaszokra ezenkívül az — ÚJRA FOGAD LÁTOGATÓKAT az újjáépített kiscelli írni «um. Május 1-től ismét felkereshetik a művészetek kedvel« a hajdani Schmidt kastélyt. A múzeum ked d en - esü tör tökön és vasárnap 11-tői 8 óráig fogadja a látogatókat. — PARKOSÍTÁS. Kondoroson nagy gondot fordít a tanács a község tisztaságára és parkosítására. Ebben az évben parkosításra 87 ezer forintot, a köztisztasági feladatok ellátására pedig 38 ezer forintot irányoztak elő. Légpárnás kesztyű Mint ismeretes, a rezgés Károsan hat az emberi szervezetre. Különösen szembetűnő ez a légkalapázcsal végzett munka során. Kiderült, hogy a. rezgés könnyűszerrel kiküszöbölhető. Lengyelországbo,n o'u/av kesztyűt készítettek, amelyet viselve a rezgés egyáltalán nem érzékelhető. A kesztyű gumiból van, a gumirétegek között pedig számos parányi légpárnát helyeztek el, amelyek légcsatornákon keresztül közlekednek. re. Gyors nyomozással órák alatt elfogták Szabó Mihály 20 éves, Elek, Vasút 7., Biri Sándor 18 éves, Elek, Eötvös u. 18, Lá- zqg Béta 18 éves Békés, Herényi, u. 33 és L. Mihály fiatalkorú eleki lakosokat, akik a .bűncselekmény elkövetésével alaposan gyanúsíthatok. A gyulai rendőr- kapitányság előzetes letartóztatásba helyezte őket. egyéni sérelem mellett közérdekű bejelentést is tartalmazott. A népi ellenőrzési bizottságok 22 panasz ügyében vizsgálatot rendeltek el, 36 ügyet saját hatáskörükben intéztek el, s mindössze 12 ügyet kellett átadni más szervnék felülvizsgálat céljábóL A 82 panasz közül 28 alaptalannak. bizonyult. A többi pa- oasztévőnék viszont igaza volt és sérelmeiket hamarosan orvosol, ták. , * Évforduló Hetven evvel ezelőtt, 1902. má„ jus 5-én halt meg 63 éves korában Bret Francis Harte amerikai novellairó és költő, realista elbeszélő. Az elbeszéléseiben rajzolt kaliforniai életet a saját tapasztalataiból ismerte. 1868-ban, 29 eves korában tűnt fel egy folyóiratban megjelent elbeszélésével amely egyszerre írói hírnevei szerzett neki. — JOGÁSZ ANKÉT. A Magyar Jogászszövetség Békés megyei Szervezetének vezetősége ma délután Gyulán, a megyei bíróság dísztermében ankétot rendez. A jogászszövetség feladatáról tart előadást dr. Prandler Árpád, a Magyar .Jogászszövetség főtitkára. — BOMBA ROBBANT csütörtök hajnalban a brit légitársaság teheráni irodája előtt. Ugyanebben az időben Stockholmban is bombamerényletet követtek el, ezúttal a török légitársaság hivatala ellen. A robbanás csekély anyagi kárt okozott, személyi sérülés nem történt. — MAGYAR—NORVÉG közös vállalkozásban kétezres törzsállományú nyérc-telepet hoztak létre a biharugraí .halgazdaságban, Az értékes prémű norvég nyércek gyorsan megszokták új környezetüket és fészkeikben öt. nyolc kis nyércet hoztak a világ, ra Köszöntjük a Györgyiket A nini Györgyi a Georgia görög névből származik. Ebben a névben a ,,ge’ a föld görög neve, míg az .,ergon” a munkát jelenti, így az értelme „földművelő”. A Szocialista Munka Vállalata A Békés megyei Élelmiszer Kis kereskedelmi Vállaltait 15 éves fennállása óta ötször nyerte el a Kiváltó Vállalat címét, egyszer KPVDSZ Vörös Zászlaját és hatszor a Bélkeresikedéltmá Minisztérium és a KPVDSZ, a megyei tanács és az SZMT dicsérő oklevelét. Most az elmúlt év kiemelkedő tejesíitményé- ént a Szocialista Munka Vállalat címet kapta meg. Az eztt .igazoló oklevelet Csatárt Béla, a Békés megyéi Tanács elnökhelyettese adta ált. Köszöntik az öregeket A Körösvidéki Cipész Ktsz Március 8. brigádja hosszabb ideje patronál 32 idős embert, aki. két a békéscsabai Serényi úti otthonban rendszeresen meg is látogatnak. Most elhatározták, hogy Anyáit napja tiszteletére mla délután köszöntik őket és ajándékot, édességet visznek, valamint üdvözlő kártyával tiszte, lik meg az otthon lakóit — JANUS PANNONIUS ÉS KORA címmel kiállítás nyílik szombaton a Magyar Nemzeti Galériában. A költő életét, mun. Ijásságát szemléltető anyagokat a kiváló magyar reneszánsz poéta halálának 500. évfordulója alkalmából mutatják be. — NYUGDÍJAS TSZ-TAGOK Békéscsaba négy termelőszövetkezetének 3853 tagja van. Közülük 1325-en nyugdíjasok. A legtöbb nyugdíjasa a Szabadság Termelőszövetkezetnek van. Szá. műk 471. — ÉDESANYÁKAT KÖSZÖNTIK. A békéscsabai tanács Tanácsköztársaság úti óvodájában 220 kisóvodás már napok óta készül az Anyák Napjára. Ma délután és holnap délelőtt versekkel es virágokkal köszöntik az édesanyákat. — BÜCSÜ AZ ISKOLÁTÓL. Ara eleki általános iskola és gimnázium végzős tanulói május 6-án. szombaton tartják meg ballagási ünnepségüket, — EDDIG két; vízkivételi hím elkészítését vállalta a vízgépészeti vállalat gyulai gyáregysége az NDK részére. A második szerelését most végzik áss üzem dolgozói az Elbán. BÉKÉS menüst.r Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja. FŐSZERKESZTŐ« CSEREI PÁL rOSZERKESZTÖHELYKTTEtSs Deák Gyula OLVASÓSZERKESZTŐK: Varga Dezső, Varga Tibor HEL.PQErrn.vAi rovatvezető« Bocskár János GA2DASAGPOL1TTKAI ROVATVEZETŐ: Pot^na Péter, MTfVELÖDESPOLMTKAI ROVATVEZETŐ: Bass Ervins SPORTROVATVEZETŐC Maebalek István Szerkesztőség: Békéscsaba, Szabadság tér Hl. Hl,- emelet. Telefon: Ta—196 is—296. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Békéscsaba 11., Tanácsköztársaság ti tje 9, Telefon: 11—021 11—051 FELELŐS KIADÓ: Eehoczkl Mihály Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hóra 20,-— Ft, Békés megyei Nyomdaipari Vállalat Békéscsaba. isüül Két hét múlva nyitja kapuit a BUDAPESTI NEMZETKÖZI VÁSÁR amelyen 1972. május 19-től 29-ig bemutatják a magyar ipar legkiválóbb termékeit, valamint "40 ország sok ezer gyártmányát Májas 22-e és 26-a között lü-töl H óráig: szakmai napok, Belépés: külön szakmai belepőjeggyel. Ezeken a napokon a vásár a nagyközönség —azegyéni és a csoportos látogatók részére 14-től 20 óráig vasa nyitva. A többi napon a vásár 16-től 20 óráig tekinthető meg- A pavilonok este 19 orakor zárnak. Szerezze be Ön is a vásórigazolványt, amely a vásár egyszeffi megtekintésére belépőjegyül szolgál^ és vidéki látogatóinkat 3,1 százalékos utazási kedvezményre jogosítja! A vásárigazolvány beszerezhető: a MÁV jegypénztár rainál, az IBUSZ menetjegyirodáinál, valamint a városi és á községi tanácsoknál. A vásárt rendezi és felvilágosítás ad: a HUNGEXPO Magyar Külkereskedelmi Vásár- és Propaganda Iroda. Budapest, XIV., Városliget.