Békés Megyei Népújság, 1972. május (27. évfolyam, 102-126. szám)

1972-05-23 / 119. szám

NÉPÚJSÁG a megy£i pártbizottság és a megyei tanács lapja Zápor, zivatar ff nt, Várható időjá- ', rás ma. estig: ,t Változóan fel- ' hős idő, már csak egy-két he­lyen előforduló 'záporesővel, zi­vatarral. A haj­nali és korareg­geli órákban a nyugati megyék­ben néhány helyen köd. Gyen­ge, a nappali órákban időnként kissé megélénkülő, változó irá­nyú szél. Várható legalacso­nyabb éjszakai hőmérséklet 7—« 12, legmagasabb nappali hőmér­séklet 21—25 fok között. Távolabbi kilátások péntekig: Kevés, főleg nappali felhőképző­dés, néhány helyen zivatar. A hőmérséklet emelkedik. Leg­alacsonyabb éjszakai hő­mérséklet: eleinte 7—11, ké­sőbb 11—15 fok között. Legma­gasabb nappali hőmérsékletek 20—£3, később 24—27 fok kö­pött, Olajkályhát, jobb felszerelést I kérnek a pusztaföldvári óvodások! Pusztaföldváron, a községi tanács végrehajtó bizottsága ma tartja soron következő ülé­sét. melyen fő napirendként a két óvoda működéséről, az ott folyó nevelőmunkáról tárgyal­nak. Pusztaföldváron is, mint általában megyénk jóméhány községében évről évre növekvő igény tapasztalható. Egyre több azoknak a gyermekeknek a száma, akik nem nyernek felvét telt, holott szüleik körülményei, s a gyermek nevelése feltétlenül szükségessé tenné az óvodába járást. A zsúfoltság ellenére a beszámoló szerint igen szép eredményeket érnek el az óvó­nők a közösségi nevelés, vala­mint az önállóságra szoktatás terén. Ehhez a szülőik is sok segítséget nyújtanak, különösen a környezetismereti foglalkozá­sok előkészítésében. Az óvónők a szülők részére munkadélutá­ügyeletes riporterünk nokat szerveztek. melyeken nagy aktivitással vettek részt, javították a játékokat, babaru­hákat varrtak és szemléltető­eszközöket készítettek. Gond viszont az óvodai felszerelés bő­vítése, melyhez nincs anyagi fe­dezetük, s általában a fejlesz- í tés. Mindkét óvodának kerítésre, j valamint korszerűbb, olajfűté- j ses kályhára lenne szüksége, j Feltehető, hogy a községi ta- j nács. valamint társadalmi segít, j ség útján ez megoldható. \ Köszöntjük | a Dezsőket ■ ■ A Dezső eredeti formája a la- 5 tin „Desiderius” vagy „Deside- ■ ratus” volt. Jelentésére a latin j ..desiderate” ige ad magyaré- " zatot, mely óhajtást, kívánást fejez ki : Munkában a kirakatrendezők — MEGKEZDTE ÜZEMELÉSÉT az ország legmagasabb kehely {Fotó; Demény Gyula) «nSBUHilHI HALALT OKOZOTT A MARADISÄG! Petróleumlámpával világított Zsadányban özvegy Sárközi Ist­vánná, 78 éves, Lengyel Ferenc út 15 szám alatti lakos. Bár a ház­ban villany is volt, ő jobban sze­rette a lámpafényt, és ez az éle­tébe került. A vizsgálat eddigi megállapításai szerint a lámpa felborult, és az égő petróleum szétfolyt a lakásban. Egy része NÉPÚJSÁG » a* MSZMP megyei bizottság* és » megyei tanács lapja. FOszerkesztOc CSEREI PÁL FŐSZERKESZTŐ HELYETTES; Deák Gyula OLVASÓSZERKESZTŐK; Varga Dezső, Varga Tibor BELPOLITIKAI ROVATVEZETŐ» Rocskár János GAZDASAGPOLITIKAI ROVATVEZETŐ: Podina Péter. művelődéspolitikai ROVATVEZETŐ: Sass Ervin SPORTROV ÁTVEZETŐ: Macii alek István Szerkesztőség: Békéscsaba, Szabadság tér 1T, ni; emelet. Telefon: 12—198 12—296. ftladja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Békéscsaba II., Tanácsköztársaság útja s. Telefon: 11—021 U—05J FELELŐS KIADÓ: Leboczk! Mihály Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hóra 20,— Ot, aékés megyei Nyomdaipari Vállalat Békéscsaba. 23Eä az idős asszonyra folyt, aki en­nek és a keletkezett nagymeny- nyiségű füstnek következtében meghalt. A tüzet a helyi önkén­tes tűzoltók oltották el. Az anya­gi kár nem jelentős. A rendőr­ség és a tűzoltóság tovább foly­tatja a vizsgálatot. — BOLGÁR VENDEGEK BÉ­KÉS MEGYÉBEN. Ma. kedden délelőtt 11 órakor K. N. Kai- csev, a szófiai Dimitrov Köz­gazdaság! Akadémia tanszékve­zetője mezőgazdaság-szervezés­ről tart előadást a gyulai Mun­kácsy Mihály Termelőszövetke­zetben. A professzor tegnap Gyula nevezetességeivel ismer­kedett és ellátogatott a TXT Természettudományi Előadóter­mébe. — LONDONT IS MEGHÓDÍ­TOTTA. A Szegedi Ruhagyár két évvel ezelőtt tört be a nyu­gati piacokra. Üj típusú férfi­öltönyével meghódította Lon­dont. A siker titka az volt, hogy más cégeket megelőzve jelentke­zett a világpiacon az úgyneve­zett hőrögzítéses technológiával készülő öltönyökkel — véradás kardosküton. A Vöröskereszt járási, valamint üzemi szervezetének rendezésé­ben május 23-án, kedden térítés- nélküli véradónapot tartanak Kardosküton. Ezúttal a Kőolaj­termelő Vállalat dolgozói járul­hatnak hozzá vérre szoruló em­bertársaik gyógyulásához. alakú víztornya Dunaújváros­ban. Innen látják el vízzel a város központjában felépült és ezután épülő többszintes háza­kat. — JÓL MŰKÖDIK a csanád- apácai Petőfi Sándor úttörőcsa­pat tűzoltó társadalmi szakköre. Az elméleti foglalkozások mel­lett nagy gondot fordítanak a gyakorlati munkákra is. A szak­kör a nemrég megrendezett já­rási tűzoltóversenyen első, az ifjúsági fiúraj második helyezést ért el. amelyért 700. illetve 580 forint pénzjutalomban részesül, tek. — A LA MANCHE CSATORNA alatt építendő alagút megvaló­sításával foglalkozó angol és francia szakemberek csoportja elkészítette a szakértői jelentést. Az alagút építése a becslések szerint 300 millió font sterling­be kerül. Víz alatt járó autó Leningrádi mérnökök kétsze­mélyes, víz alatt járó autót ter­veztek. A kocsi, amely a Mak­réla nevet kapta, 40 méter mélységbe tud lemerülni, órán­kénti sebessége 6 kilométer. A kocsi hátsó részében helyezték el az elektromos motort, a pro­pellert, az akkumulátort és az utasok számára szükséges oxi­gént. — MÜT NYÚJT A LAKOSSÁG­NAK? Eleken a tanács végre­hajtó bizottsága ma délután ülést tart. Többek ' között meg ­vitatják az eleki Építő, és Ve­gyesipari Ktsz szolgáltaié tevé­kenységét, Évforduló Hatvan évvel «»előtt, 1912. május 23-án került sor Buda» pesten, — majd az ország más városaiban Js — a munkásság forradalmi megmozdulására; ez volt a „vérvörös csütörtök”. A nagyszabású politikai tö­megsztrájknak és hatalmas kor­mányellenes tüntetésnek a® előzménye a parlamenti véderő- javaslatok miatt kitört kor­mányválság volt. Május 23-án csak a -főváros­ban és környékén mintegy száz­ezer munkás lépett sztrájkba. A tüntetők a kormány pusztulását és általános választójogot kö­veteltek. — GYAMHATÖSÄGI SEGÉLY. Mezőberényben ebben az évben 231 ezer forintot fordít a tanács szociális gondozásra. Gyámha­tósági segélyben 204 kiskorú gyermek részesül. Az erre a cél­ra előirányzott segélykeret ősz- szege 20 ezer forint. — ÜJ KÖNYVEK. A Kossuth Könyvkiadó gondozásában je­lent meg Secord és Backmann; Szociálpszichológia című műve. A két neves szerző az egyén vi­selkedésének szociális összefüg­gését vizsgálja könyvében. — BUDAPESTI NEMZETKÖZI VÁSÁR első vasárnapja, amely a hagyományok szerint elsősor­ban a nagyközönségé, igen sóik érdeklődőt vonzott. A vásár fő­pénztáránál május 21-én, vasár­nap 160 ezer jegy kelt e!L — VAGYONNÖVEKEDÉS. A Körösök Vidéke Tsz Szövetség, hez tartozó termelőszövetkeze­tek közös vagyona 4 év alatt 34 százalékkal nőtt. 1968-ban a va­gyon összege 2,6 milliárd forint volt, 1971-ben pedig már 3,4 mii. liárd. — KÉSZÜL az ünnepi Könyv* hétre a gyulai könyvesbolt is. Sátrat állítanak az edénybolt előtt és több könyvet küldenek a SZOT—MEDOSZ üdülőbe, amellett ellátják a vidéki bol­tokat fa. A könyvhétre jelzett 97 mű egyharmada már megér­kezett Gyulára. — VÁLTOZATLANUL jő az érdeklődés a borítékos sorsje­gyek iránt. A hét végéig körül­belül 8 ezer fogyott. A nyere­mények között 500 forint volt s legtöbb, a 8—10—20 és 100 fo­rintosokból már több akadt. — SOKSZOR CSENGETT szom­baton a Várfürdő telefonja. Az érdeklődés a Bánk bán-fa álla­potára vonatkozott a péntek délutáni hatalmas vihar miatt, amely néhány fiatal fát csavart ki a Kossuth utcán, a Grúza parkban ágakat tört le, és a vá­ros más részein is okozott ká­rokat. A Bánk-fát megkímélte a vihar. Mindenkit v PÁVA ruházati áruház Battonyán. Az új áruház osztályain a legmagasabb igényeket kielégítő választékkal várjuk kedves vevőinket kötött- és divatáruk cipő, bőrdíszmű, ajándéktárgyak, férfi, női, gyermek készruhák, méter* és lakástextil Impozáns áruház! Nagy választék! Nyitás: 1972. május 31. Battonyai ÁFÉSZ

Next

/
Thumbnails
Contents