Békés Megyei Népújság, 1972. május (27. évfolyam, 102-126. szám)
1972-05-21 / 118. szám
KÖRÖSTÁJ KULTURÁLIS MELLÉKLET Mozaikok a színházról Két szál deszücara van csupán szükségünk, s színház- művészetet tudunk teremteni — vallják már három évezrede a színészek. A történelem azóta igen sokszor bizonyította igazukat — amikor a „színház” valóban nem volt több két szál fatönkre fektetett deszkánál. Szerencsésebb korokban a „két szál deszka” ácsolt dobogót, fedett termet, vagy — napjainkban — légkondicionált nézőtérrel, raffi- nált színpadtechnikával ellátott. bonyolult szervezettségű nagyüzemet jelent. Esztétikai szempontból pedig a színházművészet legfontosabb élettelen alkotóelemét. Ebben a vonatkozásban a két szál deszka ugyanolyan értékű, mint a XX. század ' ultramodern színházcsodái. Hiszen egy célt szolgálnak: környezetet adnak a Játéknak. S amint ezt megteszik, megszűnnek egyszerű dolgok lenni. Élni kezdenek. Az „élettelenséget” leg- makacsabbul a páholysorok, nézőtéri folyosók, zsöllyék, az előcsarnok, maga a színházépület őrzik. Bár az ellenpéldák száma sem kevés: az ókori görögök színpada és nézőtere tulajdonképpen maga az akkori eleven élet; a Gyulai Várszínház kőfalai nyaranta Csák Máté sasíész- kévé, vagy Mirandolina fogadójává változnak; az új budapesti Nemzeti Színházban mozgatni lehet majd egyes nézőtéri falelemeket, változtatni a színpadnyílást, az általános és helyi megvilágítást... „mintha élnének” ezek az épületek. Legkönnyebben viszont a jelmezeknél lehet érzékelni az élettelen-élő változást. Az élettelen fém-, bőr-, textil- vagy műanyag-ruhák azonnal életet kapnak, ha felveszi őket a színész; Hamlet, Bánk, Ve- reczkei Szilvia öltözékévé válnak... sőt, egy kissé magává Hamletié, Bánk bánná, a Csárdáskirálynővé. A legsajátosabb, legérdekesebb problémákat azonban nem a fentiek, az épület és a jelme'z, hanem a díszlet — és bár kisebb súllyal, de ehhez kapcsolódva: a kellék — veti fel Díszleten értve ezúttal a színpad „talaját” és „egét' is — szemben a szakemberek körében is nem egyszer előforduló ’ leegyszerűsítő, díszletnek csupán a színpadi tér függőleges elemeit tartó véleménnyel. Ez utóbbi felfogás egy régi, XVI—XVII. századi nézet maradványa, amely a díszletben csupán óriási méretű festményt látott. Erről az elvről szellemesen jegyzi meg a kitűnő svájci tervezőművész, Adolphe Appia: „Mineí jobb egy díszlet, mint festmény. 1; annál rosszabb, mint díszlet.” Az ilyen látványt a függöny felmenetelekor rendszerint megtapsolja a közönség — néhány másodperc alatt azonban törvényszerűen megmerevedik, meghal a síkdíszlet, a kétdimenziós táblakép — hóhéra az élő, plasztikus színész. Idézzük ezzel kapcsolatban egy másik tervező, az amerikai Lee Simonson gondolatát: a színházi előadás egységét csak úgy lehet elérni, ha a díszlet minden részletét a színészhez viszonyítjuk; a színész három dimenziós, tehát a Montázs: Yollmuth Frigyes díszletet is három dimenzióssá kell tenni; csak a következetesen és minden ízében plasztikus díszlet lehet teljes értékű, esztétikailag megalapozott. E szabálynál is erősebb törvényszerűség, hogy a díszletnek egységesnek kell lenni stílusában. Mai színpadokon is lehet látni olyan díszletet, amely nemcsak a drámával, a színészszel nincs összhangban, hanem még önmagával sem: naturalista- hűségű meny- nyezet és stilizált formájú, anyagú padló; könnyű, lebegő háttér, előtte masszív keményíagerendák. esetleg igazán rozsdásodó, valódi fémlap. Ugyanígy a különböző kellékeknél: súlyos, korabeli barokk asztalra nem egyszer kerül műanyagból készített, primitíven festett „ezüst” kupa vagy pohár; a főszereplők fémfegyvereinek csengését gyakran váltja a mellék- szereplők fakardjának tompa kopogása. Látszólag békésen megférnek egymással ezek az össze nem illő elemek... Valójában igen nagy, olykor a legfenköltebb tragédiát is nevetésbe fullasztó mértékben rontják a közönség illúzióját. Az élmény gyengül vagy akár teljesen meg is szűnik — akár ismeri ennek okát a néző, akár nem. Nincs olyan szabály, amely alól ne lenne kivétel. A bármennyire helyes eszmével is szerencsésen perelhet néha a valóság: vannak olyan színdarabok, amelyeknél élesen el kell különíteni a színpadképtől a színészt, a tárgytól az embert. Ilyenkor esetleg éppen a kétdimenziós díszlet. a „festmény” szolgálja legjobban a célt; éppen a fakard az. amelyik legjobban illik a csatába. Mindezek természetesen kivételek csupán. Létjogosultságuk akkor van, ha az alkotói# valamilyen ok miatt szándékosan térnek ei az esztétikailag törvényszerűtől, a „szabályostól”. Mert egyébként a díszletnek háromdimenziósnak, valamennyi vízszintes és függőleges elemében — padlójában, oldalfalaiban, mennyezetében — egységes stílusúnak kell lennie. Ez nem jelent semmiféle uniformizálást. Hiszen a plasztikus, jól összehangolt díszlet lehet naturalista hűségű szobabelső és lehet a semleges színű körfüggönnyel határolt üres színpad. Az alapvető lényeg, hogy a díszlet — és tulajdonképpen az egész színházi üzem — a színészt, a drámát, s rajtuk keresztül a közönséget szolgálja. De fordítva is így van ez. Ahogy a már idézett Simonson fogalmazza: „Csak a színész töltheti meg élettel a színpadképek dísztelen formáit, hogy azok többek legyenek puszta építészeti elemeknél: másfelől csak a színész gátolhatja meg szavával, cselekedeteivel, hogy a színpadtechnika csodái puszta dekorációvá fajuljanak. S ebben az esetben a díszlet nemcsak az elektromos világítás ■finom árnyalatait tükrözheti, hanem azoknak a gondolatoknak a fényét is. amelyek a színház falain túlról vetülnek a díszletre — az életből a színházra.” Danist, Győző Sztankí Judit, Jakuba János, Ezüst György ás Lukoviczky Endre képei Oroszlányban Oroszlányban a Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetsége és Oroszlány város tanácsának közös rendezésében nagyszabású kiállítás nyílt négy békéscsabai származású festőművész képeiből. A tárlatot számos érdeklődő jelenlétében, akiknek soraiban ott volt Garam- völgyi József művelődésügyi miniszterhelyettes. Mokri Pál, g Komárom megyei pártbizottság titkára, Steiner Tibor, a Komárom megyei tanács elnökhelyettese, dr. Kővágó László, a Művelődésügyi Minisztérium Nemzetiségi Osztályának vezetője, Gyulavári Pál, a békéscsabai városi pártbizottság első titkára és dr. Haraszti János, a városi tanács elnöke, Such János, a Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetségének főtitkára nyitotta meg. Az ünnepélyes megnyitó után D. Fehér Zsuzsa művészettörténész mutatta be a négy kiállító művészt, ismertette munkásságukat, művészi törekvéseiket. — Nem stílus, nem iskola és nem is az életkor köti össze az itt kiállító művészeket — hangsúlyozta tárlatvezetése közben —, ha- nem a. közös származás. Mindegyikük Békéscsabán született, s családjuk szlovák eredetű. így a városban élő nemzetiség életének körülményei hagyományai határozták meg gyermekkorukat, ifjúságukat. Mindegyikük eddigi munkássága is hűen tükrözi a szülővárosukhoz való kötődést, s ez befolyásolja művészetük jellegét és tartalmát is. Valóban, a kiállított képek túlnyomó többségét Békéscsaba, a békési tanyavilág ihlette. Világító házak, napfényes tornácok, példás rendben tartott udvarok, a népi hagyományt őrző berendezési tárgyak elevenednek meg képeiken, a Város, mozgalmas és nyugodt hangulata, a tiszta szobák csendje és a családok hétköznapjai tárulnak i nézők elé. — Jakuba János a leghűségesebb Csabához, szinte valamennyi képe csabai fogantatása Kedvelt témája a zsilip és környéke, amelyet minden évszakban megörökít. Képeire a Urai, könnyed színek a jellemzőek. Sztankő Judit művei drámaiabbak. Színkont- rasztokkal s különböző megvilágítási fokozatokkal komponálja képeit. Ezüst György leíróbb eszközökkel, élénk színekkel mozgalmas jeleneteidet, mint pl. a csabai piac, vagy a diny- nyevásár, s folklór emlékeket dolgoz fel. Lukoviczky Endre a század modern formaeszközeivel komponál. Geometri kus-konstruktív motívumait Szentendre ihlette ugyan, de formálásukban elő-előbukkan a csabai házak, szántóföldek, kerítések ritmusának emléke is. A négy művész kiállított képeivel négyféle módon vall a szülőváros iránt érzett hűségéről. Ezt a hűsé get a felnevel* környezet kifogyhatatlan élményekkel jutalmazza. Ez határozza meg pesti életüket, magatartásukat is. Csak így lehetséges. hogy fővárosi műtermükben is a békési tájak friss atmoszférája, az ott élő emberek egyénisége eíeyenedik meg képeiken. A négy békéscsabai származású művész közös tárlatát május végéig látogathatja a bányászváros lakossága. Bárkányi Zoltán Valaki elől... Podhraczky István Valaki elöl mindig futottam síkságon át s a völgyön át a hegy lábáig s a hegy lábától a csúcsig es a csúcson nem volt sem síkság1 sem völgy sem hegyláb sem hegy sem csúcs csak pazar kilátás arra aki elől mindig futottam A tárgyak élni kezdenek...
