Békés Megyei Népújság, 1972. május (27. évfolyam, 102-126. szám)
1972-05-18 / 115. szám
Egy érrel a választások után Kérdéseinkre válaszolt Rákóczi Ferenc, a KPVDSZ megyei bizottságának titkára Merészség Valaki azt mondta, nem merem megírni, hogy Békéscsabán, a Tanácsköztársaság útja és a Tulipán utca sarkán, az úgynevezett téglagyári lakásoknál, az egykori gyermekjátszótér helyén két sor garázs épült. Bátortalanságomra azért hivatkoztak, mert egyrészt a városi tanács a garázsépítésre engedélyt adott, másrészt a tulajdonosok között „fejesek” is vannak. Nem tartom merészségnek, hogy mégis írok erről a garázs- építésről, ami egymagában aligha tekinthető említésre méltónak. De az már igen, ahogy a tulajdonosok -a gyermekjátszótérrel elbántak. A hat hinta állványát, a négy libikókát és a körhintát mintha kitépték volna a földből, aztán egymásra hányták. Olyan az egész, mint valami rozsdatemető. Persze könnyű elbánni a gyerekekkel. Legfeljebb siratják a szép emlékeket. Ök nem képesek a felnőttek „játékát” elrontani. A közben gyerekké serdülők pedig nem is tudják meg, hogy mi az a libikóka. De emlékeztetni kelj a felnőtteket arra, hogy a tanács úgy adott engedélyt a játszótér lebontására, hogy, a hintákat a közelben újra felállítják. Igaz, ez munkával jár és számukra ennek semmi haszna nincs. Nem úgy, mint a garázsnak. Arra ezerszer több energiát sem sajnáltok. Ha valamit merészségnek lehet nevezni, akkor a garázstulajdonosok tette az. Egy gyermekjátszótér elpusztítása nyílt nappal, sokak szemelát- tára. Ä Honvédelmi Minisztérium illetékes szervei összegezték a csapatok játék- és rövidfilmmél történő ellátásának és a filmvetítések gyakoriságának 1971. évi adatait. Ezek szerint 1971-ben 1970-hez képest mintegy 18 százalékkal növekedett a csapatok számára megigényelhető és műi Megyénk valamennyi szak. szervezetének megyei bizottságai, így a KPVDSZ is mérlegre tette, számbavette az utóbbi egy esztendő munkáját. A napokban felkerestük Rákóczi Ferenc elvtársat, a Kereskedelmi, Pénz. ügyi és Vendéglátóipari Dolgozók Szakszervezetének titkárát, ínra kértük: összegezze az egy esztendő tapasztalatait — Hogyan érvényesültek az alapszervezetek javaslatai az üz, letpolitikai tervek kidolgozásában. a munkaverseny mozgalom kiszélesítésében? — A szakszervezeti bizottság gok javaslatait — melyek alapvetően a dolgozók élet- és munkakörülményeinek további javítására vonatkoztak — a gazdasági vezetés általaiban elfogadta- Legtöbb szakszervezeti bizottságunk azonban csak a javaslatok megtételéig és a vélemények ki- nyilvánításáig jutott e-L Nem volt ' kielégítő kezdeményező, mozgósító szerepük, testületi állásfoglalásuk. Jelentkezik ez abban, hogy a szakszervezeti bizottságaink egy része még nem talált magára a gazdasági feladatok vitáiban. Ugyanakkor a szakmai vezetés — és ez általánosítható — alapvetően még mindig csak a gazdasági feladatokra mozgósít Jelentkezik ez abban, hogy a szocialista brigád vagy a kiváló egység cím elnyerésének feltételei szinte azonosak, ami azt jelenti, hogy az esetek többségében elmarad a tanulásra, a szocialista módon élésre és nevelésre való mozgósítás. Tapasztalható az is, hogy a gazdasági vezetés a munkaverseny szervezését rendszeres értékelését, nyilvánosságra hozatalát több helyen elhanyagolja. — A szakmai oktatás segítése, a munkavédelem állandó javítása naponkénti beszédtéma az állami és szövetkezeti kereskesorra tűzhető játék, és rövidfilm kópiák száma. A csapatoknál élnek is a lehetőségekkel. 1971-ben a néphadsereg laktanyáiban összesen 87 ezer filmvetítés volt, 50 százalékkal több, mint öt évvel korábban, 1966- ban. delemben. Mit lehetne erről hallani? — Látva az utóbbi évek szak-1 képzésének visszaesését, megyei bizottságunk a múlt évben szorgalmazta e probléma megoldását. Ez abban jutott kifejezésre, hogy a KPVDSZ megyei bizottsága, a megyei tanács kereskedelmi osztálya, a MÉSZÖV elnöksége és a Kereskedelmi Szakmunkásképző Iskola között 1971. március 20-án megállapodás alapján részt vettünk a tanuló- versenyek szervezésében, segítettünk a felnőtt szakoktatás feltételeinek megteremtésében, a tanulófelelősök pedagógiai nevelésében. Megyei bizottságunk, de a szocialista megállapodást aláírt többi szervek is szakelőadókkal segítették a szakmai képzést. És bar 1971-ben is emelkedett a tanácsi, illetve a szövetkezeti kereskedelemben foglalkoztatott ipari tanulók száma, azonban csaknem 7C0 fiatallal lett kevesebb beiskolázva, mint amennyire igény volt- Következett ez az iskolai férőhely szűkösségéből. Viszont kedvezőnek ítélem meg a munkavédelem jövőbeni helyzetét. Ugyanis a KPVDSZ megyei bi- zottságáhóz tartozó vállalatok és szövetkezetek a IV. ötéves tervidőszak alatt több mint 41 millió forintot kívánnak fordítani erre a célra. Ez az összeg 16 millióval több mint, amennyit az előző ötéves tervidőszak alatt a dolgozók munkakörülményeinek javítására költöttek. Az említett milliók jő részét a baleset- veszélyek csökkentésére, a fizikai munkák enyhítésére, de különösen a dolgozók munkakörülményeinek javítására fordítják. — Mit tettek az alapszervezetek a bérrendszer helyes érvényesüléséért, a munkaidő csökkentéséért, a túlóráztatás megszüntetéséért? — Ellenőrzéseink alapján 1971- ben a tanácsi kiskereskedelemben 2,7—1,5, a fogyasztási szövetkezeteknél 3,1 százalékkal emelkedett az átlagbér. Az alap. szervezetek sokat tettek azért, hogy az átlagbér a szóban forgó szektorokban így alakuljon. Viszont a jövedelemszínvonal a szövetkezeti ágazatban és a nagykereskedelmi vállalatoknál nem érte el az előző éves szintet. Következett ez abból, hogy az említett két szektorban a nyereségrészesedés 1970-hez képest csökkent. A szövetkezeteknést nem lehet kizárólag a szabályozók rovására írni. Ennek bizonyításául tenném szóvá, hogy a múlt évben 13 szövetkezet nem használta fel a kedvezményes bérfejlesztést. Ezzel szemben több szövetkezet viszont a kedvezmenyes bérfejlesztés határát túllépve emelte a bérszínvonalat, ami a részesedési alap csökkenéséhez vezetett E tapasztalatok arra figyelmeztetik a KPVDSZ megyei bizottságát hogy évközbeni ellenőrzésekkel segítse a szövetkezetek, de más ágazatok gazdasági és szakszervezeti vezetőit is a bérpolitika helyes betartására. A munkaidő csökkentéséről és a túlóráztatásról a következőket mondanám el. — Mint ismeretes a tanácsi és a szövetkezeti kiskereskedelemben egyaránt sok a nődolgozó Ebből is következik a munkaidő csökkentésének szükségessége. A KPVDSZ Országos Elnöksége már elkészítette az erre vonatkozó végrehajtási elveket és módszereket. Az idei esztendő — annál is inkább mivél a kormány ilyen irányú határozata még ezután várható — a felkészülés esztendeje lesz. Van azonban egy másik ismert jelenség is a kereskedelemiben: a túlóráztatás. A kollektív szerződések szabályozták a túlóráztatást, azonban e tekintetben a helyzet még tovább romlott. Már pedig amíg a túlóráztatások léteznek, addig aligha lehet a kereskedelemben munkaidő csökkentésről beszélni. Elsősorban alapszervezeteink vezetőinek kell az adott vállalatoknál és szövetkezeteknél többét tenni a túlóráztatás megszüntetéséért. Jóllehet a megyei bizottságnak is határozottabban kell fellépni a túlóráztatások ellen — fejezte be kérdéseinkre válaszadását Rákóczi Ferenc, a KPVDSZ Békés megyei Bizottságának titkára. E hét végén, pénteken, szombaton és vasárnap rendezik Szolnokon a szövetkezeti ifjúsági klubok találkozóját, ahol az ország minden részéből érkező fiatalok a klubok elkövetkező feladatairól, a művészeti ízlés fejlesztésének tartalmi és módszertani kérdéseiről tanácskoznak, cserélik ki tapasztalataikat. A programot gazdagítja a résztvevők. közös daltanulása, játéka, s ff ff r f • Járási ifjúsági Töröskereszfes vetélkedi" Békésen A békési járás 12 általános iskolájából 60 úttörő vett részt Békésen, a KISZ székházában meg. rendezett vöröskeresztes vetélkedőn. A csapatokat Hüttner Vilmos, járási úttörőtitkár — aki egyben a vetélkedő játékvezetője — üdvözölte. A versenyen az úttörők elméleti és gyakorlati tudásukról adtak bizonyságot játékos formában. Az ötfős csapatok sorszámmal versenyeztek, így a zsűri nem tudta melyik szám melyik iskolát képviseli. A gyerekek egészségügyi totót töltöttek ki, sakk-rejtvényt oldottak megidézetek alapján ismertek fel tudósokat, orvosokat, egészségügyi témákból előadást tartottak, majd pedig egy „tömeges szeren, csétlenség sérültjeit” részesítették elsősegélynyújtásban. Szakszerűen oldották meg a felnőttek számára is nehéz feladatokat. A zsűri értékelése után a járási Vöröskereszt titkára. László Imréné kihirdette az eredményt, s átadta a jutalmakat, az okleveleket. Az első helyezett a békési 1. sz. iskola csapata lett, s 450 forintos vásárlási utalványt kapott. A második helyen — mindössze 3 ponttal lemaradva — a múlt évi győztes, a békési 2. sz iskola csapata lett. 350 forintos, illetve 250 forintos utalványt kaptak. A megyei Vöröskereszt titkára az első helyezett csapatnak könyvjutalmat adott át és bejelentette, hogy az 5 kislány részt vesz egy országos szaktáborozáson is. v A vetélkedő hangulatos, gördülékeny, volt, s e járásban évek óta sikeresek az ifjúsági vetélkedők, mert a vöröskeresztes tanár-elnökök odaadással foglalkoznak a csoportokkal, az egészségügyi' dolgozók sokat segítenek a szakmai felkészítésben. az alkalmi képzőművészeti és filmbemutató. Békés megyét öt szövetkezeti klub mintegy ötven fiatalja képviseli a .találkozón, ahol a gyulai Ötök Klubja bemutatja az életükről készült keskenyfilmet, Mi. halik József, a Tótkomlósi Vegyesipari Szövetkezet klubjának tagja pedig a már több békési községben, városban is kiállított rézdomborításait. nel történő jövedelemcsökke j^^hhhmbsbb*****®®®**®'***®®* ** ® •* ej sczaasixKeBcaaeBCMUsaa Százötven lóerővel —ot Film a laktanyákban Balkus Imre Klub-találkozó Szolnokon Kasznár Mihály, a Felsönyomási Állami Gazdaság traktorvezetőié másfél hónapja „ura” annak a 150 lóerőnek, amelynek irányításával most 70 holdnyi szántó tárcsázását végzi el 8 óra alatt. A Felsönyomási Állami Gazdaságnak egyébként két ilyen új gépe van, és a múlt hónapban két hét alatt összesen 3000 holdon alapozták velük meg az idei kukoricavetést. (Fotó; Domeny) lavui a zöldségellátás Endrödön (Tudósítónktól) Régebben a helyi ÁFÉSZ egyetlen zöldségboltja biztosította a lakosság zöldség-gyümölcs, ellátását Endrödön. Néha bizony akadozott az ellátás. Most viszont azért mondható kielégítőnek, meri; a helyi termelőszövetkezetek is kertészkednek. Termelvé- nyeiket elsősorban helyben, a lakosság ellátására értékesítik. A hetipiacon rendszeresen megjelennek és zöldségből bő választékot kínálnak. A Lenin Tsz és az Űj Barázda Tsz a közelmúltban zöldségüzletet is nyitott De nemcsak az endrődi zöldségéllá- tás javul, hanem a környező községeké és városóké is, mivel a két tsz-ből ezek hetipiacait is látogatják. A konyhakertészet mellett jelentős szerepet tölt be a Béke Tsz virágkertészete. Így Endréd virágból is önellátó. Anyák napjára és a ballagás alkalmával csaknem 2500 különböző színű szegfűt adtak el. Sztanyik Károly Aa Orosházi Városi Tanács V. B Pénzügyi — Terv- és Munkaügyi Osztálya felvételre keres 1 főt 1533 kulcsszámú állás betöltésére. Jogász vagy közgazdasági végzettséggel rendelkező jelentkezhet. 1 fő 1524 kulcsszámú műszaki ügyintézői állás betöltésére. Mélyépítő technikusi képesítéssel rendelkezők jelentkezhetnek. LAKÁST BIZTOSÍTANI NEM TUDUNK. Fizetés a 108/1967. MŰM számú utasítás alapján. 256026