Békés Megyei Népújság, 1972. május (27. évfolyam, 102-126. szám)
1972-05-18 / 115. szám
Magyarország— Románia 2:1 (1:0) GÖrXOVOK; KOCSIS, SZŐKE Hl. BÍEAGU Verseny tá rsu n k ■ I rr az idő A Bundestag megszavazta a szovjet— nyugatnémet szerződést A műszaki fejlődés, mtet minden progresszív változás, az egyszerűtől halad a bonyolult felé. Nem kétséges, például, hogy a telefonnál bonyolultabb technika a rádió, a rádiónál összetettebb a televízió. Mégis, különös módon, ahogy megyünk előre a műszaki fejlődés, a technikai bonyolultság lépcsőfokain, úgy csökken egy-egy fontos felfedezés és annak gyakorlati alkalmazása közötti idő. íme: a fényképezésnél ez az idő még több mint 100 év, a telefonnál több mint ötven, a rádiónál harminc. a televíziónál tizénkettő, a (ezernél öt év., Mindez sajátos módon példázza, hogyan gyorsul meg korunkban, a tudományos és technikai forradalom időszakában, a fejlődés. Mivel magyarázható, hogy a mind bonyolultabb megoldások egyre gyorsabban hasznosíthatók? Az egyes ember szellemi teljesítőképessége lényegében változatlan maradt, a kísérletek és kutatások kockázata pedig inkább növekedett. Egy dolog változott időközben. Sokszorosára növekedett az egyazon feladat megoldásara koncentrált szellemi erők és anyagi eszközök mennyisége. S a koncentrált mennyiség minőségi változassa! párosul. Az egyre gyorsuló műszald fejlődés megnövelte az időtényező szerepét s kiélezte a világcégek és a világrendszerek versenyét Bizonyos élenjáró ágazatok, főként a kozmosz és az atom titkainak kutatásj igénye olyan nagy, hogy a verseny a két gazdasági világhatalomra, a Szovjetunióra és az USA-ra szűkül. Jogos tehát az a kérdés: hogyan állhatnak helyt a ha- , zánkhoz hasonló kis és gazdaságilag közepesen fejlett országok? A fejlődő országok — a harmadik világ — és a fejlett tőkés országok között műszaki és gazdasági különbségek például nem csökkentek, hanem észrevehetően növekedtek az utóbbi évtizedben. Hazánkban jelentős erőfeszítések árán sálterült elérni, hogy lemaradásunk nem nőtt tovább. Szakembereink közül többen is állítják: belátható időn belül nem érhetjük utol műszakj színvonalban, a gazdaságilag fejlett országokat, legfeljebb tarthatjuk a távolságot. Rövid távon ez az állítás meggyőzőnek tűnik, Äm, ha történelmileg vizsgáljuk, kiderül, hogy a Szovjetunió rendkívül elmaradott országból vált a világ második ipari hatalmává. Hosszabb távon nemcsak az egyenlőtlen fejlődés törvénye érvényesül, hanem a szocializmus potenciális előnyei (a terv- gazdaság, a dolgozók tulajdonosi aktivitása, a magasabbrendű er- bölcsiség, a műveltségi monopólium felszámolása stb.) is kibon takozhatnak. Ebből azonban nem következik. hogy dolgainkat az időre bízhatjuk, mondván: hosszú távon automatikusan megoldódik minden. Ellenkezőleg: a legfőbb tankurrenciánál is nagyobb versenytársunk az idő. Meg kéU tanulnunk becsülni a perceket és a másodperceket. Nem általában sietség, hanem céltudatosabb munka, magasabb fokú szervezettség szükséges. Azért, mert országunk viszonylag kicsi, s erőforrásaink végesek, nem fordíthatunk kevesebb szellemi erőt, vagy anya® eszközt egy- egy önálló kutatási és fejlesztési témára — ha hasonló idő alatt akarjuk világszínvonalra fejleszteni azt — mint például az Egyesült Államok. A felzárkózás időszakában persze némileg kevesebb anyagi és szellem; ráfordítással licenceket, gyártási eljárásokat vásárolhatunk. De még itt is lerövidül az ^átvételi, az adaptációs idő, ha nő a szellemi és az anyagi erők koncentrációja. Hasonló módon, fokozott koncentrációval meg inkább meggyorsíthatjuk a műszaki fejlődést az önálló, a saját kutatási témáknál. Miután erőink, eszközeink végesek, műszáki haladásunk meggyorsítása nem utolsósorban attól függ. hogy milyen mértékben sikerül a kutatási és a fejlesztési témák számát csökkenteni. Persze nem mechanikusan, hanem a hazai adottságoknak megfelelően, és a jövő követelményeit leginkább szolgáló főirányba koncentrálva az erőket. A műszaki fejlesztés, amely végső soron a termelékenység emelésének s így az egész társadalom anyagi fejlődésének alapja, nem szorítkozik kizárólag kutatóintézetekre, laboratóriumokra, kísérleti üzemekre. A társadalom adott technikai színvonalát legalább ilyen mértékben befolyásolják például a beruházások. vagy a termelés szubjektív tényeződ (a szakképzettség, a vezetés szintje stb.) A leghatásosabb technikai vívmányok is csak akkor válnak anyagi erővé, ha széles körben képesek azokat alkalmazni, hasznosítani. A tennivalók tehát sokrétűek. A gyorsuló fejlődés az egész társadalom számára diktál ja a tempót, az idő mindenki számára pénz. Az anyagi és szellemi erők átütőerejű összevonása egyébként a hatékony beruházás; és termelőtevékenységnek egyaránt feltétele. Vagyis időt nyerünk — esetenként éveket —, ha nem kezdünk el több beruházást, mint amennyinek gyors kivitelezésére erőnkből futja. Hasonlóképpen szükséges a gyártmányválaszték szűkítése is ahhoz, hogy termékeink mind az alkalmazott technológiát, mind a sorozatnagyságot tekintve világszínvonalon készülhessenek. A műszaki fejlesztésben, minőségben csak akkor lehetünk igényesek, ha a mennyiségi feladatok vállalásában mértéktartóak vagyunk. Magunktól is sokat tehetünk ezért, de erőnk meghatványozódhat a KGST-orszá- gok összefogásával, a nemzetközi szakosítással és kooperációval, a szocialista inten grációval. K, i. Bonn A bonni Bundestag elfogadta a szovjet—nyugatnémet szerződést. Bochkor Jenő, az MTI tudósítója jelentése szerint a név szerinti szavazás során a szerződést a koalíció 248 képviselője szavazta meg. Nem-mel szavazott 10, tar-! tésskodott: 238. Elfogadták j a lengyel-nyugatnémet szerződést A képviselők a lengyel—nyugatnémet szerződésről is szavaztak. A parlament 248 szavazattal elfogadta a lengyel—nyugatnémet szerződést is. A szavazat- ! arány itt annyiban módosult, hogy a nemmel szavazók száma 17 volt, a tartózkodóké pedig 230. A nyugat-berliniek közül ismét 12-en mondtak igent, ti- j zen pedig tartózkodtak. Az ellenzék „beadta a derekát’9 Boriikor Jenő, az MTI tudósítója jelenti: Szerdán délután folytatta a j szövetségi gyűlés a múlt héten félbeszakadt ratifikációs vitát, még ezen a napon a szavazásra is sor került a szovjet— nyugatnémet és a lengyel— nyugatnémet szerződés életbeléptetéséről. Jóllehet a kormánykoalíciónak Günther Müller SPD képviselő kedden történt kizárásával már papíron sincs még az abszolút többsége a ratifikálás nem volt veszélytelen. Kedden este a televízióban két kereszténydemokrata képviselő, Emst Majonica és Ferdi J Breit bejelentette, hogy korábbi fenntartásai tisztázódtak és szerdán igennel szavaz. Így is tett. A CDU—CSU frakciója szerdán délelőtt ugyan még npm zárta le vitáját. Az ellenzéki képviselők kedden egész napon át tanácskoztak és szerdán reggel újabb fordulóra ültek össze. A maratoni tanácskozáson nyolcvan képviselő jelentkezett felszólalásra. A keddi vitában a felszólalók fele hajlott Barzel pártelnök támogatására aki felismerte, hogy tovább halogatni nem lehet a döntést és ezért azt tanácsolta pártja képviselőinek, ne álljon a ratifikálás útjába ha már megakadályozni, illetve „elfektetni” nem tudja. A CDU—CSU Strauss és I Schröder köré csoportosuló | jobbszárnya szembeszállt Bar- í zellal és egységes elutasítást] követett a frakciótól- Az igen ! és a nem hívei között támadt I ellentétek feloldására Hall- stein CDU képviselő azt in-l dítványozta, hogy a frakció szerdán délután tartózkodjék a szavazástól. I Washington I A Fehér Ház szerdán délután adott tájékoztatása szerint Nixon elnök és kísérete szombaton reg. gél indul Washingtonból, s a salzburgi pihenő után május 22-én, hétfőn 16.00 órakor érkezik Moszkvába. A program szerint a szovjet vezetők este vacsorát adnak Nixon elnök felesége és kísérete tiszteletére. Az amerikai elnök kíséretében lesz Peter Flanigan tanácsadó, Szerdán befejeződtek a Hazafias Népfront által rendezett magyar—német barátsági napok. A május 16-án lezajlott jól sikerült tótkomlósi barátsági est után tegnap délelőtt dr. Christian Mährdel, a Lipcsei Marx Károly Egyetem docense Békéscsabán, a megyei pártbizottság oktatási igazgatóságán előadást tartott Európa biztonságáról. A német kérdésről elmondottakat egy mondatban így összegezhetjük: Közvéleményünk természetesen élénk érdeklődéssel kíséri a bonni politikai csatát, amely hatásait és következményeit teRainer Barzel a CDU elnöke azt kérte, hogy a frakció tartson „próbaválasztást” Ennek eredménye lett aztán a mérvadó a frakció délutáni állásfoglalására. Gerald Smith, a SALT-tárgyalusokon résztvevő amerikai delegáció vezetője és Martin Hil- lenbrand, európai ügyekkel megbízott, külügyi államtitkár is. Május 23. és 26. között kerül sor a hivatalos tárgyalásokra, illetve a kötetlen megbeszélésekre. Az amerikai államfő szovjetunióbeli látogatásának tudósítására 238 amerikai újságíró, rádió-, televízió- és fotóriporter, illetve technikai munkatárs repül Moszkvába. leintve nem nyugatnémet bel- ügy, hanem egyetemes európai kérdés. Dr. Christian Mährdel és felesége Vichnái Pálnak, a megyei nemzetközi Béke és Barátság Munkabizottságának titkára kíséretében a délutáni órákban Gyula város nevezetességeivel ismerkedett. Ezt követően Lökösházára utazták, ahol a község művelődési házában rendezett magyar—német barátsági esten vettek részt és Európa biztonsága kérdéseiről német vendégünk tájékoztatta a nagyszámú hallgatóságot. Nixon szombaton reggel indnl Moszkvába Magyar—német barátsági nap Lökösbázán Or. Christian Mährdel előadása az Oktatási Igazgatóságon Dr. Christian Mährdel tolmácsa segítségével a népfront székházában adott fogadáson a magyar és német nép közös céljairól beszél. Mellette a felesége. (Fotó: Demény)