Békés Megyei Népújság, 1972. május (27. évfolyam, 102-126. szám)
1972-05-17 / 114. szám
Nyolc gyerek és mennyi még,,,? Általános Iskola! igazgató Jelentése, melyet a községi tanács ülésére készített. Egyebek mellett arról szól. hogy az iskola mintegy százötven tanulójából harminc hátrányos helyzetű. Ketten rossz lakásviszonyok, szűkös anyagi helyzet miatt, ketten egészség- ügyi okokból, ugyancsak ketten ideggyengeségből .nyolcán pedig túlkorosságból, gyenge képességekből és egyéb tényezőkből következően számítanak hátrányos helyzetűnek. A fenti, inkább objektívnek számító akadályok tehát tizennégy gyerek {felkészítését nehezítik. Ezeket az akadályokat legyőzni nagyon nehezen vagy sehogyan sem lehet, jórészt meghaladják a környezet, vagy az orvostudomány erejét. Tizenhat másik gyereknél azonban jobbára szubjektív, tehát elsősorban rajtunk múló okokat sorol a jelentés. Négyen kedvezőtlen családi viszonyok, négyen az otthon és az otthonon kívül érvényesülő erkölcsi ártalmak, nyolcán pedig a kellő segítség, . ellenőrzés, felügyelet hiánya miatt vannak hátrányos helyzetben. Legfájóbb mindezekből a felsorolásban utolsóként szereplő nyolc gyerek sorsa. Mert döntően emberi figyelmetlenségből alakult így. Az illető községben minden huszadik gyerek hét, vagy tíz, A megyei tanács & a megyei rendőr-főkapitányság illetékes osztályai a gyomai Viharsarok Halászati Tsz-szel közösen tanácskozást rendezett a Körösök vízrendszerében működő halőrök, társadalmi ellenőrök részére. Értékelték az elmúlt évi munkákat s megtárgyalták a további tennivalókat. vagy tizennégy éves általános iskolás azért indul hátránnyal egy, öt vagy nyolc év múlva a továbbtanulásnak, vagy a termelőmunkának, mert valaki, vagy valakik nem fordítottak kellő gondot rá. Talán a pedagógusok sem — bár ők a leggyakrabban a többi gyereknél alaposabban foglalkoznak a hátrányos helyzetűekkel — talán az utca felnőtt járókelői sem, elsősorban pedig —, ez derül ki a jelentésből — a szülők nem! Akik pedig mégiscsak a legnagyobb felelősséggel tartoznak gyermekük jelenéért, jövőjéértA nyolc gyerek közül a !eg- fiatalabbakon még az általános iskolában sokat lehetne segíteni. Nemcsak a tantermekben, hanem az utcán, a játszótéren, otthon, a konyhában, az udvaron, a rádió vagy a televízió mellett. A most nyolcadikosok továbbtanulásuk, termelőmunkájuk közben igényelnek majd fokozottabb törődést. Nyolc gyerek sorsáról, jövőjéről van szó. Egyetlen kisközségben csupán! És hány kisközség, meg nagyközség, meg város van a megyében, az országban, ahol nyolc, meg nyolcvan, meg nyolcszáz gyerek igényli, hogy többet törődjön vele a szülő, az Iskola, a felnőtt társadalom?! (d—ö) 1971-ben az ellenőrzések során 970 szabálysértést lepleztek le s kezdeményezték felelősség- revonásukat az engedély nélküli halászoknak, horgászoknak. A tanácskozás résztvevői elhatározták: az idén sokkal gyakrabban rendeznek brigádellenőr- aést. Ülést tartott az SZVT vezetősége A napokban tartotta meg a Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság megyei szervezete rendkívüli vezetőségi ülését Békéscsabán. A tanácskozáson részt vett Frank Tibor, az SZVT központi titkára is. Elsőként a vezetőség megtárgyalta a XI. félévi munkatervet, valamint azokat a feladatokat, amelyek a program megvalósítását teszik lehetővé Ebben első helyen szerepel a munkahelyi középvezetők képzésének megoldása. Ezt a feladatot a szervezet a jogi tagvállalatok igényeinek egyeztetésével kívánja megoldani. A tanfolyam egyes turnusain azonban lehetővé teszik más vállalatok középvezetőinek részvételét is. Az ülésen a vezetőség javaslatot tett a munkahelyi vezetőképző bizottság megyei csoportjának létrehozására. Ezenkívül a második félévben tervezik az igazgatók klubjának és a szövet_ kezetpolitikai szakcsoport megalakítását Második napirendi pontként a vezetőség meghatározta azokat a feladatokat, amelyek a szeptember 15-én és 16- án Békéscsabán rendezendő országos vezetőségi ülés megfelelő előkészítését szolgálják. A sikeres rendezésre előkészítő bizottságot hoztak létre. Felnőttek és gyerekek Döntő érv A járda és az úttest kö- \ zött ideális játszóhely: füí vés, bokrokkal szegélyezett * és a fák sem hiányoznak. 5 Amióta jó idő van, gyer• mekzsivajtól hangos itt « minden. Főleg a fára má■ szás örvend nagy népsze\ rűségnek. m — Budapest, Moszkva, ■ Bécs! — zengi éppen a fa S tetejéről az egyik srác —, merthogy repiilőutazásost játszanak, s indul a járat. Az utasok szép sorjában „beszállnak a gépbe’'. \ vagyis felmásznak a fara. Csak a legkisebb nem mozdul, pislog felfelé. — Én csak Pestig mennék! — jelenti ki. — ? — Mert még azt a másik két várost nem tanultuk! Szigorítják az ellenőrzést 1/ I« •% Hl n a Korosokon 1470 és 1474 között Édesapjuk, Dózsa Tamás gyalogsági kapi tány nem élt magas kort. Gyermekei még serdül etlenek voltak, amikor a család Dalnokról átköltözött a Székelyföld másik végébe, a Küküllő menti Mák- faivára- György gyermek- és ifjúkorának időszaka zavaros politikai és társadalmi eseményektől volt terhes. A főurak vetélkedései, zabolátlan túlkapásai szinte elviselhetetlenné tették a kiszolgáltatott néptömegek életét. Éppen Marosszékben, Dózsa lakóhelyén volt legnagyobb a forrongás. Az akkori erdélyi vajda. Bátori István meg akarta semmisíteni a székelyek ősi kiváltságait olymódon, hogy a „veszélyes” székelyeket kiirtja, a többit pedig jobbágysorba taszítja- Bizonyos tehát, az ifjú Dózsa székely nemes létére mindent elkövetett jogai védelmére, s e küzdelmekben szigorú, bátor katonává edződött. Nos, ez a bátor katona megelégelte a szendrői törökök kihívó szemtelenségét, és magát jelölte bajvívónak, amikor újra elhangzott a felszólítás: Ki vív meg Ali vezérrel? Helyszínül a két vár közötti síkságot jelölték ki, az időpontot pedig február huszonnyolcadikéban, 1514 húshagyó keddjében határozták meg. Szép idő vojt az összecsapás napján. Dózsa nem fogadko- zott, nem bizonygatta elszántságát Komoly volt és csendes. Lovát, fegyverét ruházatát gondo_ san előkészítette, majd nyugodtan indult a helyszínre. Nyomában katonái, bajtársai, akik vegyes érzelmekkel mentek küzdelembe. Mire a megállapodás szerinti helyre értek, a törökök már ott várakoztak és magabiz; tos derűlátással ordítottak át a magyarokhoz, aztán azonnal elő is ugratott a valóban félelmetes Ali szpá hi vezér. Rövid ideig tartott a küzdelem. A mindeddig nyugodt, szin. te lomha Dózsa György egyik pillanatról a másikra nekiszila- jult és néhány attak után tőből levágta Epeirosi Ali páncéllal védett jobb karját. Olyan hatalmas volt az ütés, hogy a levágott karral együtt a .ketté szelt páncél is földre hullt A következő vágással halálra sújtotta ellenfelét a székely vitéz. Győzelme megfélemlítette a törököket a magyarok pedig diadalújjongással fogadták a sikert. Dózsa ugyanúgy tért visz- sza Nándorfehérvárra, mint ahogy a viadalra indult: nyugodtan, csendesen, a vitézi gőg minden jele nélkül. Gerencsér Miklós Következik: A vitéz Budára jön Helyesírás óhl Ablakokban, falra, fára tűzve, üzletajtók előtt és kirakatokban egyre-másra hirdetések állítják meg a járókelőket. A téma rendkívül változatos. Itt tojás kapható, amott mély gyermekkocsi, virág, szalonna, máshol tanulót, segédmunkást keresnek. Ezeket természetesen nemcsak a felnőttek olvassák — viszont ők írják- Be hogyan. A mély gyermekkocsit j-vel. a szalonnát egy n-nel, az éjjeliszekrényt egy j-vel. a bútorozott szobát egy t-vel, és így tovább. 3 i ■ S : ■ ! S mindezt olvassák a ke- ! lyesírási szabályokkal most birkózó iskolások is! Nem \ csodálnám, egy sikertelen | helyesírási dolgozat után a kisdiák végső mentségül elszipogná: „a szomszéd ■ néniék ablakában is j-vel ; írták ki!” Szegény pedagógus! A felnőtteknek nem adhat egyest!-U- j 'ttMMMC«<BaBII«IIBiaaatí8aaiS**S9S3f&9C£2ft98S Szobrok, vers, zene Búza Barna Kossuth-tííjas szobrász volt a Közművelődési Hétfők Művészeink sorozatának május 15-i vendége a Megyei Művelődési Központban Békéscsabán. A találkozó házigazdája, Koszta Rozália festőművész nyitotta meg a kamaratárlatot, mutatta be az alkotót az érdeklődőknek s ő vezette a később kialakult beszélgetést Az estet hegedűszóval és Mucsi József köl töményeivel tették még emléke, zetesebbé a sorozat szervezői.. A csaknem harminc szoborból plakettből összeállított tárlato május 26-ig tekinthetik meg t képzőművészet barátai ;$*! t .....J *2* B úza Barna Esőben című alkotása. Mucsi József verset olvas, jobbról Búza Barna, mellette Koszta Rozália. (Fotó: Bódis Miklós) F elk érjük kedves vásárlóinkat, hogy az 1973. évre szóló haszongépjármű-rendeléseiket formanyomtatványunk kitöltésével mielőbb küldjék meg. Ismételten felhívjuk figyelmüket hogy 1973-ra csak a feladott rendelések alapján tudunk kötelezettséget ÜJAÜTÖKERESKEDELMI üzletág Budapest, XIII., Gogol u. 13. Információ: 20—22—20A Hódmezővásárhelyi Közúti Építő Vállalat Gyulai Főépítésvezetősége (Gyula, Henyei úti telep) (elvételre keres 1 íö gépésztechnikust, továbbá hosszabb időre bérbe venne 2 db dömpert 366479 vállalni. ÁUMER