Békés Megyei Népújság, 1972. május (27. évfolyam, 102-126. szám)

1972-05-16 / 113. szám

V. Meteorit a Holdon Ezer torna TNT robbanő- hatásának megfelelő erővel nagyméretű meteorit csapó­dott szombaton a Holdra, pár kilométernyi távolságra az Apollo—14 asztronautái által Fra Mauro térségében elhe­lyezett laboratóriumtól— kö­zölte a New York-i Columbia egyetem geológus professzora Gory Latham. A meteorit, amelynek lezu­hanását az Apallo-programok során a Hold felszínén elhe­lyezett négy szeizmaméter re­gisztrálta, egy futballpálya nagyságú, körülbelül 100 mé­ter átmérőjű krátert; vájt ki, s valóságos kőesőt okozott a körzetben. A becsapódás után a műszerek három órán ke­resztül észleltek kisebb na­gyobb erősségű „holdmoz­gást” krátert körülvevő 1000 kilométeres körzetből. Az el­ső becslések szerint a Hold­ra vágódott meteorit legalább három méter átmérőjű volt. Az eseményt észlelő szeizmo- métereket az Apollo—12, -14, -15, és -16 asztronautái he­lyezték el a Hold felszínén. Az első hold-expedíció, az Apollo—11 műszerei már nem működnek. (AFP) Gyermekkönyv , Pista bácsi és Petőfi Verseskötetek, remények, ta­nulmányok alatt roskadozó pol­cok. folyóiratokat ajánló tablók, alkalmi kiállítás. Az asztalok mellett minden szék foglalt. Pa. pírzizegés, tolisercegés, semmi mással össze nem téveszthető könyvtári zsongás- Aki a pará­nyi olvasóterembe lép, önkénte­lenül is meghajtja a fejét. Ta­lán, mert alacsony a halvány­zöld téglából ti v, de inkább, hogy tiszteletet adjon a tenger betű­nek. Hétköznapi délután a szeghal, mi könyvtárban. Tavaly félszázezeméű, több! kötetet kölcsönzött hat könyv­táros, fcishíján kétezer olvasó művelődési, szórakozási igényeit j igyekezett a lehető legjobban ki, j elégíteni. Köztük négyszáz kö­zépiskolásét és félezer tizennégy óv alatti diákét, mesekönyvlapo- aó négy-ötévesét. A statisztika szerint két és fél kötet jut a község minden lakójára. Jelen­leg, mert a huszonötezres állo­mány ötvenezer forint értékű új művel gyarapszik az idén. A gyeremekrészleg kedves el­lentéte: leporellót forgiató óvo­dások, tőlük fél méterre pedig | régiségek között, ódon vasaló. Az ablak melletti világos sa­rokban három törzslátogató ke­res olvasnivalót. A legidősebb jogán a hetedikes Jakó Csabáé a sízó: — Legutóbb a KalózMráiyok és királyi kalózokat, meg a Mág, lya a2 őserdőben-t olvastam. Sze, retem a történelmi könyveket, mert régész akartam lenni. De ez tavaly volt, mármint a ré- gészség. azóta inkább jogásznak készülök. Persze, változhat még a dolog. — Milyen gyakran vagy itt a könyvtárban? — Majdnem mindennap — És körülbelül hány köny­vet olvastál ebben a tanévben? Kisgépbemutaiő A műszaki fejlesztési hónap programjában rendezett békés- sabai kisgépbemutatón ax ér- leklödés középpontjában állt a 4 rnjm 1973. MÁJUS 16. GUTBROD nyugatnémet cég li­cenciája alapján magyar—cseh­szlovák kooperációban készülő öt lóerős kistraktor. A traktor­hoz különféle munkagépeik csat­lakoztathatók — éke, fogas, ta­lajlazító, fűnyíró, töltögetek apa, pótkocsi, tolólap, hómaró, fű­kasza —, melyek könnyítik a háztáji munkát. (Fotó: Bciiíiáez) — Hát... lehet vagy száz. — Nem sok ez egy kicsit? — Inkább kevés — siet olva­sója segítségére a könyvtáros. Százötven köteten is végigrágta mór magát Csaba az idén. Kristoo Szidónia, a könyvtár vezetője elmondja, hogy nem Csaba az egyetlen, aki. Ilyen szinte elképesztő' . mennyiségű könyvet olvas. Hogy néha gond — persze, nagyon kellemes gond — olyan könyvet ajánlani, andre a kölcsönző nem mondja rá azonnal: „Köszönöm, már ol­vastam”. Móricz, Jókai a legi- népszerűbb írók, a maiak közül Szabó Magda, Németh László és természetesen Veres Péter meg Szabó Pál, akiket sokan ismer tek is a községben. És mindig megnő a kereslet egy-egy tv- adásban, rádióreklámban sze­replő könyv iránt.... Három éve megajándékozott a könyvtár minden olyan civasót, aki egy évtizede kölcsönzött rendszere­sen. A jubilánsok aztán klubot alakítottak, tagjai közt vannak mezőgazdaságban dolgozók épp­úgy, mint pedagógusok, háztar­tásbeliek vagy gyári munkások- Megegyeznek abban, hogy sze­retnek olvasni, igénylik a köny_ vet- Amitől egyformán gazda­godnak érzésben, tudásban ak­kor is* ha egyesek közülük nem tudják pontosan kiejteni vala­melyik szereplő nevét, vagy is­meretlen számukra egy-egy Sizerző pontos életrajza... Az ajánlás kellemes gondja mellett vannak olyanok is, amelyek aka­dályozzák a munkát. Kevés a pi*opagandaa/nyag, saját maguk­nak kell minden hirdetményt, tablót elkészíteni. És ez a kisebb baj. hiszen azért mégiscsak el­készül egy-egy tabló, a községi hangoshíradó bemondja a fiók­könyvtárak kölcsönzési idejét, a moziban, a tanácsnál, a rendelő- intézetben ott függnek az aján­lótáblák. A legnagyobb nehéz­ség hogy az állomány s az ol­vasok kinőtték a helyiségeket! A könyveknek csak mintegy ne­gyedéhez férhet hozzá közvetle­nül az, érdeklődő. És hová lehet majd tenni az új szerzeménye­ket? A meglevő lexikonok mellé például szeretnénk megvenni — mert iskolai munkájához na­gyon sík diák igényli — a hár romkötetes világirodalmi g a tel­jes Pallas Lexikont. Ha régi ki- adásűak is. szinte nélkülözhe­tetlenül egészítik ka az -Íjakat. Csakhát a hely, az nagyon hi­ányzik. Csonté néni meg Boruzs néni tagjai a könyvbarát bizottság­nak s természetesen maguk is szorgalmas olvasók: — A szépirodalom mellett szakkönyveket olvasok elsősor­ban, ezeket a bíróságtól kapom, mert népi ülnök vagyok. Most Gyulán készül a cola- és jalfa-szörp Kevesen tudják, Hogy a Bé­kés megyei Szesz- és Szikviz- ipari Vállalat gyulai telepén készül a közkedvelt üdítő italok alapanyaga, a cola- és a jafja- szörp. Vereska Pál a szörp­üzem vezetője elmondta, hogy az itt készült szörpök­ből, a megyei igényeken kívül tekintélyes mennyiség jut az ország más részébe is, Így Deb­recenbe, Miskolcra, Egerbe, Szegedre, Sárospatakra szállí­tanak rendszeresen, összesen 100—110 mázsát. Az első negyedévben colából 538, jafíából 754 mázsa készült. Jóval nagyobb mennyiséget gyártanak az elkövetkező hó­napokban, hiszen a szezon még csak ezutáqi jön. Ez már ta­pasztalható volt az elmúlt hó­napban is, amikor 445 mázsa jafía- és 273 mázsa cola- szörpöt gyártottak és értéke­sítettek. az újságok kedvéért jöttem be ide. A férjemnek meg vadászat­ról szóló könyveket viszek haza. Ez a foglalkozása- — Hogy mire emlékszem leg­szívesebben a könyvekből? Pél­dául a Hegy és göröngyre. Az uramat is megírta benne Csoór Pista bácsi és másokat is a falu bői. Voltak, akik megsértődtek. Pedig nagyrészt úgy estek á dolgok, ahogy írva van, Volt néhány szép irodalmi es­tünk, délutánunk — mondja isi­mét a könyvtáros. Baranyi Fe­rencet, száznál többen hallgat­tuk. Pedig akkor délután már négyszáz diákkal találkozott költő. S nagyon szép volt Szabó Pál emlékest, ahoi Soós Aladámé nyugdíjas pedagógus, a klub társadalmi vezetője be­szélt az íróról. Az olvasótermi asztalnál nagy halom könyv, újság mögül szin­te egyszerre tekint fel Ági. Ilona és Bálint. A Péter András Gim­názium és Szakközépiskola ta­nulói. Ági Petőfi -d ülgozatra ké­szül, Ilona a Rákóczá-szabadság- harcról számol majd be történe­lemórán, Bálint meg ötletszerű­en forgatja a lapokat, másnap gyakorlati foglalkozásuk lesz, előtte szabadabb hát a délután. Életről, iskoláról, tervekről, ta­nárokról beszélgetünk, aztán Petőfiről. Vita kerekedik: — Az apostol szenzációs vers. — Hát szóval.-. — De igen. szenzációs, mert olyan lelkesítő, nagyszerű a fő­hős jelleme. — Túl sok benne a romantika, a nagy szavak. Hogy ha a nép­nek nem sikerül valamit meg­csinálni, akkor majd megcsinál­ja a dolgot ő egyedül. Ez nem hiszem, hogy menne. — Miért? A példamutatás nem kell? Ha mondjuk valamilyen társadalmi munkát szervezek és nem én jelen kezem elsőnek, eljönnének szívesen a többiek? — Ez igaz. — Szóval mégiscsak kell az olyan ember, mint az Apostol volt ...Halkan fogalmazódtak a kérdések, gondolatok, de a szo­bánál nem nagyobb olvasóte­remben ez is csendháborításnak tűnt. Befejeztük hát a beszél­getést. Búcsúzáskor óvatosan léptünk át az alacsony boltív alatt s közben még egyszer fel- idéződött a délután néhány em­lékezetes pillanata: a gyermek- könyvtár szorgalmas látogatójá­nak arca. Csonté néni kedves zsörtölődése, a könyvtárosok vá­gyai, az olvasótermi vita, a rak­tár zsúfoltsága, legfőképpen pel dig űj ismerőseinknek szenvedé­lye az írott szó iránt. Danis® CJycwee Magyar segítség Magyar szakembereik is részt vesznek a Kuba gazdaságában fontos szerepet játszó állatte­nyésztés és húsipar fejlesztésé­ben; Évtizedes a kapcsolat a Phy- laxia Oltóanyag- és Tápszerter­melő Vállalat, valamint a Ku­bái Országos Állategészségügyi Intézet között. A magyar szak­emberek segítségével teremtet­ték meg például a kubai állat­egészségügy alapjait az állat- egészségügy szempontjából fon­tos ölitóanyagtermelé&t. A válla­lat a gyártásihoz szükséges kor­szerű baktérium, és vírustör- zséken kívül teljes technológia- kát, néhány egyszerű, de fontos berendezést adott, átengedte azok gyártási -kivitelezési raj­zait, megtanította a kubai szakembereket a részükre szük­séges vakcinák előállítására. A magyar szakemberek dolgozták ki példáiul az egyik sajátos ku­bai szarvasmarha-betegség szé­rumának gyártási technológiá­jút, mégpedig olyan seánvona- Jon, hogy az ellenőrzések során a7 olasz és az angol termékek­nél is jobbnak bizonyult a ku­bai vakcina. Ezen túlmenően a magyar szakemberek munkája hozzájá­rult az intenzív szarvasmarha-' tenyésztés megszervezéséhez, a hozza szükséges anyagok gyár- tásának meghonosításéihoz. Reá. lismafc látszik Kubában is a kor­szerű keveréktakarmány-gyár- tás alkalmazása a világszínvo­nalnak is megfelelő magyar ke * verék-takarmánytenmelés adap­tálása. s az ehhez szüksége."! technikai , szakmai ismeretek átadása. Hyem igények alapjait 'magyar szakértők utaznak a napokban a távoli országba az újabb együttműködés élőké-j szítésére, Kubáiban nagy vágóhidak van­nak, amelyek melléktermékért azonban nem hasznosítják, ér­tékesítik eléggé. A magyal1 szakértők részt vesznek a ku-’ bai állati fefaérjefeldolgozóápar fejlesztésében .segítséget nyúj­tanak az értékes fehérjekon- centráitumofe gyártásához, be­rendezéseket is szállítanak majd, A magyar—kubai kormányközi megállapodás szerint Magyar- ország sokoldalú támogatást nyújt a kubai vágóhidak re- konsfrufcciőjáhjoe, a húsfeldol­gozói par korszerűsítéséhez is. (MTI) Tiszámén!! Vegyiművek Vállalat Szolnok, Tószegi út felvételre keres termelő üzemeihez férfi segédmunkásokat, valamint karbantartó üzeméhez elektrikus és villanyszerelő szakmunkásokat Jó kereseti lehetőség! Csökkentett munkaidő! Szükség esetén munkásszállást biztosítunk'] 332519

Next

/
Thumbnails
Contents