Békés Megyei Népújság, 1972. április (27. évfolyam, 78-101. szám)
1972-04-02 / 79. szám
«ÉKÉSCSABA-0R0SHÁ2A ___Bemutatkozik jel entős élelmiszer A BÉKÉSCSABAI BAROMFIFELDOLGOZÓ Futtainer rendszerű csomagolási □ Egységes kollektíva ^gyárainkban több éves ff múltra tekint vissza a szocialista munka- verseny. A korábbi szervezeti formában is jó né hány megtisztelő címhez segítette ez a békéscsabai és az orosházi gyárat. Érdemes röviden áttekinteni e mozgalmat. amely ma szerves része, lendítője egesz tevékenységünknek. Orosházán tizenkét évvel ezelőtt, 1960-ban alakultak meg az első brigádok, amelyeket újabbak követtek. A hatvanas évek végén mind erőteljesebbé vált a mozgalom, 1968-ban 19, egy évvel később 22, 1970ben pedig 30 brigád versenyzett a Szocialista címért. A harminc kollektíva több mint ötszáz dolgozót tömörített. A szocialista módon élni, dolgozni, tanulni jelszó mindegyikének igyekeztek megfelelni a brigádok. Különösen a termelésre vonatkozó vállalások és azok teljesítése volt jelentős, amelynek eredményeink is tulajdoníthatók. Az élénk mozgalmi élet bizonyítéka az orosházi gyárnál rendezett több szellemi vetélkedő, amelyeken a brigádok a harmadik jelszóban foglaltak teljesítéséről is számot adtak. De nemcsupán a vetélkedőkön való részvétel, hanem a valóban magasszintű kollektív szellem is bizonyítja, hogy lényeges tudatbéli változást hozott a szocialista bri gádmozgalom. Büszkék va gyünk a Kállai Eva, a Martin Luther King, a Tyeresko- va, a TMK, a Csomagoló és Áruátvevő brigádokra, amelyek számtalanszor tanújelét adták annak, nem érdemtelenül birtokosai az aranykb- szorúnak, az ezüstjelvénynek, vagy a brongfokozatú kitüntetésnek. Miként Orosházán, úgy Békéscsabán is folyamatos fejlődés jellemzi a szocialista brigádmozgalmat. Vállalati szinten 47 brigád küzdött a Szocialista címért, amelyek közül 43 elérte a megtisztelő kitüntetést Így összesen 842 dolgozónk vallhatja magát szocialista brigád tagnak. Több kollektíva bekapcsolódott a magasabb szintű versenyformákba, tavaly hét egység küzdött a Szocialista műhely, üzem, osztály címért, * közülük öt teljesítette a feltételeket Vállalatunk gazdasági és társadalmi szervezeteinek vezetői rendszeresen figyelemmel ki. sérik a brigádmozgalmat, értékeljük tevékenységüket, anyagilag és erkölcsileg egyaránt jutalmazzuk munkájukat Hogy milyen fontosságot tulajdonítunk ennek, jellemző erre az a tanácskozás, amely a közelmúltban zajlott le, ahol részt vettek a vállalat szocialista brigádvezetői, az alapiszervezetek képviselői. A múlt évi munkánk eredményeiről így elsőként a szocialista brigád vezetőket tájékoztattuk, köszöntük meg odaadó, lelkiismeretes munkájukat, s megkértük, hogy ezt tolmácsolják a brigád tagoknak. Egészséges versenyszellem alakult tehát ki vállalatunknál, s s ez olyan erőtartalék, amely az egyik legbiztosabb alapot jelenti a jövőre nézve is. £ ^ Megbecsülés, gondoskodás V vállalatunk törzsgárdájának erkölcsi és anyagi megbecsüléséről a törzsgárda szabályzat rendelkezik. A kollektív szerződésben előírt többletrészesedési juttatáson kívül a törzsgárdatagságot évente a béralap terhére egyszeri pénzben! jutalomban részesítjük. A harminc vagy annál több éve itt dolgozók háromezer, a 25—30 éve ittlevók kétezer, a 20—25 éves munkaviszonnyal rendelkezők ezer feldolgozók érdekvédelmét szolgálja, hogy a balesetek csökkentésére mozgósítottuk a vállalat egész kollektíváját. Ehhez megfelelő segítséget adnak a társadalmi szervek és a szocialista brigádok. Ezek az erőfeszítések eredményesnek bizonyultak, vállalati szinten csökkent a balesetek és ennek alapján kiesett napok száma. A nrumkakffc rülmények javítása érdekében minden munkahelyen biztosítottuk 3 megfelelő szellőzést és 20 Bt,miMSMSJ 1972. ÁPRILIS 2. rlnt Jutalomban részesülnek. A rövidebb munkaviszonnyal rendelkezőket is jutalmazzuk az eltöltött időtől függően 300—800 forintig. A 25 éves törzsgárda- tagság évében ezen kívül ezer forintos vásárlási utalványt, a 30 éves törzsgarda tagság esztendejében pedig arany pecsétgyűrűt és emlékplakettet is adományozunk dolgozóinknak. A lörzsgárdatagsagot a különböző juttatásoknál — lakásépítés támogatása, gyermekintézmények igénybevétele, üdülés, jutalom- istzabadság esetén — is előnyben részesítjük. Büszkén -mondhatjuk, hogy egyre nagyobb a törzsgárdánk 382 azoknak a dől. gozóknak a száma, akik öt-tíz éve, 200, akik 10—20 éve, 66, akik több mint 20 éve dolgoznak az iparban. A törzsgárdatagság érdekeinek képviselete mellett valamennyi dolgozónk körülményeinek javítására is törekszünk. Az előírásnak megfelelően éveríte emeljük a bérszínvonalat, igyekszünk érvényesíteni az egyenlő munkáért egyenlő bért elvét A fűtést Különös gondot fordítottunk a nők helyzetének javítár Sára, eleget téve ezzel a rendkívüli fontosságú követelménynek. Felkutattuk azokat a területeiket, amelyeken tovább tudtuk javítani a nők munkakörülményeit s minden kedvezményt megadtunk a családos édesanyáknak. Különösen figyelemre méltók ezek az eredmények azért is. mert néhány munkahelyen rendkívül rossz körülmények között dolgoztak az asszonyok, s megfeledő szervezéssel, átcsoportosítással tudtunk kedvezőbb feltételeket teremteni HüNGAVIS •SaÉSKÍBí-ÜRUSTO Választékos, ízletes áruink egy része. Ízletes termékünk a fiistölt-pácolt libáméit.