Békés Megyei Népújság, 1972. április (27. évfolyam, 78-101. szám)

1972-04-22 / 94. szám

Megyei döntő; Diákok vetélkedője Orosházán Vallomás a hétköznapokról Fiatal munkásnők örömei és gondjai Vasárnap délelőtt 10 óra­kor az orosházi Művelődési Központban rendezik meg a diákok politikai vetélkedőjének megyei döntőjét. A versenyen kül- és belpolitikai, a KISZ szervezeti életével, a Dóesa-féle parasztháború történelmi ese­ményeivel kapcsolatos kérdé­sekre kell választ adniuk a résztvevőknek. A 24 résztvevő ezen kívül já­tékos történelmi és politikai feladatok megoldásában méri össze felkészültségét Az első helyezett részt vesz május 14-én az országos dön­tőn, a további helyezettek könyvjutalomban részesülnek. A vetélkedő jelszava: „őse­inknek akarata jár teveled”. Dó­zsa György születésének 500. év_ fordulója jegyében meghirdetett vetélkedő értékes programot biztosít megyénk középfokú tan­intézeteinek­Hová röpül a páva? Ezzel az alcímmel jelent meg a Honismereti Híradó különszá_ ma egyben első jelentkezése, á honismereti mozgalmat támoga-, tó intézmények — a Hazafias Népfront, a Kommunista Ifjúsá­gi Szövetség, a Szakszervezetek Országos Tanácsa, az Országos Termelőszövetkezeti Tanács, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat és a Népművelési In­tézet —. új kiadványa, mely céljában segítője, tájékoztató fóruma, összefogója kíván lenni a honismereti tevékenységnek. Az első szám a népdal jegyé­ben fogant. Közli a Hazafias Népfront Honismereti Klubjá­ban rendezett, a Páva-körökről folytatott 1971-es tanácskozás anyagát, hírt ad a népdal-mce- galom legújabb eredményeiről, a nemzetiségi szövetségek nép. dalvetélkedőjéről, bemutatja a Borsod megyei Röpülj páva-kö­röket s néhány szép népdal szövegével és dallamával is­merteti meg az olvasót­látszott 4—5 évvel, Csőpi is ab­ban a hitben élt, hogy legalább húszéves. Lányokkal könnyen és simán ismerkedett, bálban, szórakozóhelyen, vonaton. Azt tartotta, hogy nőkkel szemben határozottnak és udvariasnak kell lenni. Minden a jó fellépé­sen múlik. Lenézte azokat a pesti belvárosi srácokat, alak csak úgy leszólítják a nőt, s még csodálkoznak, hogy az el­küldi őket a fenébe. Ezt primi­tiv módszernek tartotta. Sikerre az számíthat, aki a „korrekt úriember formáját ölti magára”. Négyes találkozásaik alkalmá­val Robi olykor tele volt a töb­biek számára ismeretlen erede­tű feszültséggel, ideges vibrálás­sal. Látszott, hogy rossz a közr érzete. Remegett a keze és azt mondta: — Mindjárt összerop- pantom ezt a poharat — Vagy: — Belevágom az ablakba. — Máskor Vali és Béla között volt valami évődés, s a lány ezt mondta: — Idefigyelj, én meg­fojtalak. — Robi erre felfigyelt és Halkan megjegyezte: — Én meg tudnálak tanítani egy olyan fojtásra, hogy ne maradjon utána ujjlenyomat. ■*— Ezen az­tán sokáig kuncogtak, nevetgél­tek. Holott Robi, ha tréfának is szánta, komolyan gondolta a ki­jelentést. Tudták róla a többiek is, mert nem egyszer beszélt ró­la, hogy nyolc-kilenc hónapon át cselgáncsozott Egy ízben az­zal dicsekedett, hogy 21 mérkő­zésiből 13-at fojtással nyert meg. ő tudta, hogy ez nem igaz, hi­szen még ay ővszerzö versenyig sem jutott el. Am edzői úgy látták, ha rendszeresen csinál­ja, viheti valamire. Átlagon fe­.4 gyár Csaknem ezer olyan munkás­lány és asszony dolgozik a bé­késcsabai Kötöttárugyárban, aki j még nincs 30 éves. Legtöbben gépi varrók. Szakmunkások. A gyár sokszorosára nőtt az utóbbi néhány év alatt Bővítet­ték, gépi berendezését korszerű­sítették, szociális létesítmények­kel egészítették M­Az udvaron most is mai teres- ládák. állványok maradványai. Az építkezés nem áll le A gyár tovább terjeszkedik. Ezer KISZ- korosztályú nő Első hallásra is óriási közös­ség Nem kis felelősség itt az ifjúsági vezetők munkája. Mi­előtt végignézem a gyárat, a KISZ-bdzottsáo tagjaival beszél­getek és arról érdeklődöm elő­ször, mit ad a KISZ ebben a gyárban ennyi munkásfiatal­nak? — Nem sokat tettünk az el­múlt két évben — mondja Lau- rinyecz Györgyné, aki három éve titkára a gyári KlSZ-bizott- ságnak. — Az akkori gazdasági vezetéstől nem kaptunk segítsé­get Még olyan dolgokat sem beszéltek meg velünk, ami a gyárban dolgozó fiatalokkal volt kapcsolatost — És most? — Elindult valami jó dolog. Törődnek a fiatalokkal. Fontos kérdésekben is számítanak a vé­leményünkre. Társadalmi ügy A TMK fiataljai nemrégen ar­ról panaszkodtak, hogy rossz náluk a világítás és nem lehet szellőztetni a műhelyt A- KISZ- titkár elmondta ezt a vállalat vezetődnek a szokásos heti meg­beszélésen, és rövid időn belül kijavították a hibákat Centi er Teri elmondja, hogy újabban ok is részt vesznek a la-1 kásvásárlási és építési alapot i elosztó bizottság munkájában. Javasolták, és benne is van a kollektív szerződésben, hogy a KlSZ-kitüntetésekért szabadság lüld testi erővel és igen jó ref- ! lexekkel rendelkezik. Különösen erős az alkar és a csukló. De azt is tudták, hogy Robi szívesen al­kalmaz tiltott fogásokat, főleg azokkal szemben, akik nála gyengébbnek mutatkoztak, vagy nem szívesen álltak ki vele. Né­ha úgy látszott, „mérget visz a fogások'ba”. Kerekes Sándort, a junior-ed­zőt egyszer meglátogatta a la­kásán. Ennek is már egy éve. Nézegette az érméket, s tudta, hogy Kerekes, aki kilenc éve dzsúdózik, a válogatott keret tagja, évente kétszer-háromszor megy külföldi versenyekre, járt már Nápolyban, Berlinben, Splitben. Egyszer — négyesben voltak akkor is — Bélával kipróbálták a ,szkanzert”, vagyis a kitá­masztott könyökből való karle­nyomást. Nyiszüett fiúnak Béla sem nevezhető, az bizonyos. De karja félpercig sem tudott el­lenállni a Robié nyomósának, Bélával néha motorokról, au­tókról beszéltek. Robi elmondta, hogy nagyon szeretne egy Hon­dát. Mert a motorban az a fon­tos, hogy nagy legyen és gyors, i Az, hogy szép formája legyem, ; mellékes. Más a helyzet az au- ; tóknál, ott már a külső is szá- : mit. Robi az olasz kocsikról ára- • dozott, a Fiat-okról. Azt mond- ; ta, ha ötös találata lenne a lot- ; tón, akkor is 850-es Fiat Coupé-t ! venne. S áld bármikor is szem- j telenül viselkedett vele, az csak ; úgy ülhetne be a kocsiba, ha j neki előbb kezet csókolna. És ; csak azokkal állna szóba, akik • rendesék voltak hozzá. (Folytatjuk) és pénzjutalom illeti meg a dói-1 gozót- A Kötött KlSZ-szerveze- tében az ifjúsági szövetség Vili. kongresszusa lendületet adott aj munkának. Az akciók, a viták, a vezetőségek újraválasztása jó hatással volt a szervezeti életre. Az ifjúságról szóló törvény meg­jelenése. a gazdasági vezetők szemléletében változást hozott j Egyre többen értik meg és fo­gadják el, hogy az ifjúság neve­lése az egész társadalom ügye, felelőssége. Ebhez pedig hozzá, tartozik az is, hogy biztosítsák a gyárban dolgozó fiatalok megfelelő élet- és munkakörül­ményeit Fiatal munkásnők és a gyár Amerre néz az ember, minde­nütt színes kelme. Csomókba rakva, vagy kötegekben. Az udvaron hatalmas ládákban áll a fonal. A felvető nők az orsó­ról tárcsára fejtik és átadják a festődének, a kötőgépelő«, a szabászatra, a varrodákba az­tán a készáruraktárba kerül. Útján mindenütt nők kísérik és alakítják szép, értékes kötötte áruvá. Korszerű, egészséges munkahelyek. Különösén örül­nek az új konfekciónak és az azt kiegészítő étkezdének, büfé­nek. — Nagyon hiányzott már! — mond j ák. Szeretik a gyárat Hogy miért, arról így vallanak: „Jó ilyen közösségben lenni. Megbecsülj nek”. „Életem legnagyobb rc- szét itt töltöm. Megszoktam-” Szekeres Pálné az Anyák blokkjában dolgozik. Néhány hónapja jött vissza szülési sza­badságról. Mindhárom évet ott­hon töltötte. Azt mondja, a gyár sokat változott azóta. A szociális körülmények most megfelelőek. A bérezéssel is meg van elégedve, hisz láthatóan emelkedik. Csak az a probléma, hogy nem folyamatos az anyag­ellátás, így időnként kevesebb pénzt visz haza. Ezt kellene megoldani. Meg a gyereket sze­retné óvodában elhelyezni. Most kaptak lakást. Az összkomfort csökkentette a házimunkát' A ragasztott szőnyeget csak por­szívózni kell. Természetesen a kereset sem utolsó szempont. Boda Kati azt mondja, nem tudna mit csinálni otthon. A hanglemezeket is meg lehetne unni. Büszke a munkájára, fta &z üzletben látja a kelmét, amit ő kötött. A szabad idejét mozi­ban tölti, vagy otthon a lemezei között. Öröm látni őket, ahogy a nagy gépek munkáját figyelik, ingeket, blúzokat varrnak, nyúj­tózkodnak időnként egyet a gép mögött Legutóbb 500-ain dolgoztak a kommunista vasárnapon. A viet­nami számlára és a vállalati óvoda bővítésére fizetik be, amit az ötórás műszakban ke_ restek. Kézilabdásaik. asztalit©, niszezőik megyei és országos bajnokságot nyertek, Ifjú gárda rajuk most alakul, népi táncosa­ik is szép sikerrel szerepelnek... Aztán a problémáikról, javasla­taikról beszélnek. — Jobban kellene érvényesül­nie az üzemi demokráciának a fiatalok körében, — mondja Fa­jó Klári. — Vonják be a terme­lési kérdésekkel kapcsolatos vi­tákba az alapszervezeti KISZ- vezetőket! A főművezetők, mű­vezetők, blokkvezetők beszéljék meg a problémákat a fiatalok­kal Tudni szeretnénk, hogy mit miért kell csinálni? Ceitler Teréz: Meg kell oldani a párt, és a KISZ-szervezetek közötti jobb információ-cserét. Legyen általános, hogy a KISZ- íitkárokat meghívja a pártalap- szervezet az ifjúságot érintő té­mák megbeszélésére. Laurinyecz Györgyné: Sokszor beszélgettünk a KISZ-tagokka] arról, hogy jó lenne létrehozni á gyárban egy Ifjúsági blokkot ahol csak KISZ-kcrosztályúak dolgoznának. Ez a szervezeti éle­tünkre is jó hatással lenne, hi­szen egységes munkaközösség­ben nem jelentene problémát egy-egy mozgósítás, bejelentés, vagy kollektív feladat gyors végrehajtása sem. Nem panaszkodnak, csak ész­szerű javaslatokat tesznek. El­mondják, hogy az ezer fiatal, de az idősebb munkásnők is régóta kérik: jó lenne egy nő­gyógyász és egy fogszakorvos a gyárban. A fiatal anyák vissza­fogadását megkönnyítené, ha a gyár területén működő gyógy­szertárat kiköltöztetnék és a felszabadult helyiségekkel bőví­tenék az üzemi óvodát Reális kérések ezek. Ha egy­szerre nem is, de folyamatosan meg lehet és meg is kell való­sítana azokat A gőzölőben látni is alig le­het Légkondicionáló berendezés van, mégiis kellemetlen a leve­gő. Akik ott dolgoznak, azt mondják, megszokták. Zsoldi Sándomé a gőzben megpuhult ingeket hajtogatja — Elégedett vagyok. 1500— 1600 az átlagkeresetem. Albér­letben lakunk. A férjem fizeté­sét félretesszük- Lakásra gyűj­tünk. — A mtmkaelcGztáson kellene javítani, — szól közbe Földesi- né. — Ha folyamatosan lenne munka., akkor jobban keres­nénk. ök is albérletben laknak. Három éve beadták a kérelmet, de nem kaptak még választ, hogy mikor lesz lakás. — Leg­alább biztatnának, megmonda­nák a® időpontot Tervezni is jobban tudnánk — mondja. A varrodában arról érdeklő­döm, mit jelent egy fiatalaszt- szonynak a szabad szombat? Sitkéi Pétemé válaszol: — Nagyon hasznos, meri el­végezhetjük a vasárnapi házi. munkát A főzést, a mosást így a szabad vasárnapon kirándulni megyünk. A munka? Nem tu­dom elképzelni nélküle az éle­temet Pásztaí Mihálvné kismama. Néhány hét múlva szülési sza­badságra megy. — Nagyon, elő­zékenyek velem, — mondja. — Megható a figyelmesség ami itt körülveszt Hogy a három év után mit szeretnék? Visszajönni és azt hogy ne legyen gond a gyermek«« óvodai elheüyezésa Őszinte vallomások A hétköznapokról. Vágyaikról, problémáikról, terveikről. A Kötött fiataljai becsülettel dolgoznak. Legtöbben családala­pítás, otthonteremtés előtt áll­nak. Ezért is érdemelnek figyel, met, gondoskodást és kedvezőbb fettételeket az itteni munkás­lányok és asszonyok. Réthy István Köziiletek is magánépítők részére alábbi építési anyagot korlátlan mennyiségben ld tudjuk szolgálni: fenyőfűrészáni, fenyőgömbrúd, állványra, tetőléc. zárlée, nyílászárók minden választékban, üvegfal, redőny, 400-as, 500-as cement, vb. áthidaló, E jelű vb. gerenda, nikecel, poliészter, faforgácslap, nádpalló, bitumen. Zsadány és Vidéke ÁFÉSZ tüzelő- és építőanyag telepe., Zsadány Telefon: 18. «21195 Ipari szövetkezetek megyei szavalóversenye A Békés megyei Szövetkezeti Bizottság, a Gyoma és Környé­ke Építőipari Szövetkezet, a Gyomai Háziipari Szövetkezet, és a gyomai művelődési ház rendezésében április 29-én bo­nyolítják le az ipari szövetke­zetek megyei szavalóversenyét. A szavalóverseny megyei döntő­je előtt hat körzetben szervez­tek elődöntőket Szarvason, Gyu­lán és Gyomán rendezték meg már ezeket az előkészítő verse­nyeket, jelentős sikerrel. A gyomai elődöntőn Tímár Judit, Bíró Rózsa, Andróczki Aranka és Uhrin Emma nyerte el a dön­tőben való részvétel jogát A szavalóverseny külön érde­kessége, hogy azon a résztvevők a megyében élő költők műveit adják elő. Kórustalálkozók a Kodály-évforduló jegyében Vasárnap délelőtt 9 érakor kezdődik a Jókai Színházba» aj úttörőkórusok megyei bemuta­tója, melyen fáspusztai, gádoro- si, kevermesi, nagyszénás!, orosházi, újkígyós!, és vésztői pajtások, valamint a békéscsa­bai 2. számú általános iskola énekkarai adnak számot zenei felkészültségükről egymásnak és a közönségnek. A találkozón Kodály Zoltán születésének 90. évfordulóját ünnepük. A délután 2 órakor szintén a Jókai Színházban kezdődő me­gyei énekkari találkozó is a Kodály-évforduló jegyében zaj­lik le Ezen a békési és a me- zőberényi gimnazisták, a békés­csabai Rózsa Ferenc Gimnázium és Szakközépiskola kórusa, a Szarvasi Felsőfokú óvónőképző Intézet kamarakórusa, a kever­mesi ÁFÉSZ vegyeskara, a me- zőberónyi művelődési ház dalo­sai, a Békéscsabai Általános Munkás Dalkör, az orosházi Madrigál Együttes és vendég­ként a romániai Butenből érke­ző vegyeskar lép feL A műsor első száma Kodály—Berzsenyi A magyarokhoz című kánonja, melyet összesített kórusi énekel, ezt követik Beethoven, Schu­mann, Orff. Liszt Ferenc mű­vei, magyar szerzők dalai és Kou dály legszebb kórusművei. A Békéscsabai Építő és Epületkarbantartó Ktsz felvesz kőműveseket, kőművesekhez segédmunkásokat Jó kereseti lehetőség, minden szombat szabad. Békéscsaba, Kétegyházi út. 412199 1 db iizemanvagkút mechanikus és elektromos meghajtású, dón fedéllel és LEFEJTŐ SZŰRŐVEL ELADÓ. Érdeklődni lehet: Békéscsabai Kertészeti és Köztisztasági Vállalat­nál. Telefonon: 11—014. Ügyintéző: Fehérvári. 412197

Next

/
Thumbnails
Contents