Békés Megyei Népújság, 1972. március (27. évfolyam, 52-77. szám)
1972-03-10 / 59. szám
/ Az Országos Filharmónia ötödik Bérleti Hangversenye Békéscsabán Valamikor szép volt? Á Potítás Szimfonikus Zenekar február 6-i filharmóniai hangversenyen Juhász Előd világot járt kritikusunk bevezetője teremtette meg az alaphan- gulatot. Nagy tárgyismeretre utaló, de pontosan kiszámított mondatokkal ismertette az egész műsor koncepcióját. Több koncert tanulságából ítélve hadd szögezzem le, nagyon jónak tartam az ilyenfajta hatngversany- előkészí tőiket. Első számként Járdányi Pál Tánczene című kompozícióját hallottuk. Amj legjobban feltűnt a mű élőadása közben, hogy a zenekar tagjai milyen gyorsam és milyen nagy zajjal tudnak — lapozná. A mű rassz! Miért kellett műsorra tűzni? Egy népdal feldolgozás-sorozat, amelyben talán, hangsúlyozom: talán, csak az a koncepció, hogy a különböző tételek különböző fúvós hangszereket, Illetve hangszeraso- partokat táncoltatnak meg. Nem tudná máért jó előhalásznd egy zeneszerző esetleges stílustanulmányait! Talán kegyeletből? Meggyőződésem, hogy ez ellen A Békés megyéi Művelődési Központ „Információs Szolgálat” című tájékoztató kiadványa máirciuslban is megjelenít. A legfrissebb szám összegezi a januári eseményeket, és közti a máircd- usi programot, a fontosabb eseményeiket előbb a városok, majd a községek betűrendjében, és ezeken belül időrendiben. A programot ismertető rész után a megyei művelődési központ hírei következnek, több pályázat részletes leírása, ezek közül elsősorban a „Nemzetközi Könyvév” ■alkalmából meghirdetett „Az ember és a könyv” című pályázat érdemel figyelmet. Ismertetik még az „Ifjú Népművész” cím elnyerésének feltételeit, maga a „Vörösmarty szimfónia” szerzője tiltakozna elsőként. Ügy vélem, hogy a Filharmónia műsorának szerkesztői Járdányi Pálnak tartoznak azzal, hogy sürgősen műsorra tűzik a fentebb említett szimfóniát, vagy más érettebb ópuszát, rehabilitálván ót a békéscsabai közönség előtt. Megérdemli! Még mindig disszonanciák: második szám Chopin: E-moll koncertje. Boszantó és nem is először fordul élő, hogy a plakáton nem létező művek szerepelnék. Illenék a műsoriszeirkesz- tőség részéről a műsorösezeálli- tást olyan valakinek elvégeznie, aki tisztában van azzal, hogy Haydn nem írt B-dűr kürtversenyt és Chopin C-moll zongoraversenyt. Nos, Peter Rösel előadásában Chopin E-moll versenye! Sommásain: virtuóz zongorista, hamis zongora. Bizonyára nagyon zavarta a művészt a műhöz méltatlan hangszer és irigyelte vonós vagy fúvós kollégáit, akik saját hangszerükön koncertezhetnek. A hallottakról, amely így természetesen nem. mélyeket a KISZ Központi Bizottsága adott ki a Művelődósügyi Minisztériummal és a Népművelési Intézettel közösen. Az Információs Szolgálat közli, hogy márciusban megjelenik a művelődési központ új kiadványa, a „Békési Műhely”, melyben elsősorban módszertani segítséget kívánnák nyújtani a művelődési otthonok munkájához, főként a vezetés, a világnézeti nevelés, a termelést segítő féladaitok, a művészeti nevelés és a szabad idő hasznos eltöltése témakörökből. Végül különböző informatív jelentéseket tesznek közzé a bázisköz- pontok munkájáról, tevékenységéről is. mérvadó a művész kvalitásait megítélni, néhány melléütéstől eltekintve nem a tudatunkban élő álmodozó poétát, hanem szinte kizárólag Chopint a virtuózt (üres virtuózt?) tolmácsolta. Meglehetősen goromba billentessél. Méltó társa volt a kíséret is, mindvégig megelégedve a hűvös, precíz kívülálló szerepével. Feloldás: a műsor második részében Schumann TV. szimfóniáját hallottuk. A szimfóniáról Ottó Klemperer írja: „Mahler egyszer a2it mondta nekem, hogy retusai csakis saját használatára valók... Ma az Univerzál Edition az 5 retusaival árulja boldog-boldogtalannak Schumann négy szimfóniáját”. Századunk nagy karmestere egy előítéletre tapint. Schumann gyenge hangszerelő volt s azt hitték, nem alkalmas nagyzenekari kompozíciók hangszerelésére. Ezen az estén Breitner Tamás bebizonyította, hogy erről szó sincs. Olyan produkcióval lepte meg hallgatóit, a szimfónia egészen új értelmezésével, amely Schumannaa kapcsolatban teljesen szokatlan. Nem egy idegbeteg, törékeny, tétova, szenvedő — vagy inkább szenvelgő — romantikus zseni állt előttünk, hanem egy ember. Egy hozzánk beethoveni nyelven szóló, sokat szenvedett ember, aki hisz a jóban, a felemelkedésben. Ezzel az értelmezéssel Breitner elsöpörte — legalábbis egy estére — az aggályokat, hogy a szimfónia eredeti (kis zenekari), vagy ezt a változatéit kefll-e játszani. És itt érkezünk ed újra a zenekarhoz. Talán úgy leh&tne jellemezni a zenekart, hogy azt muzsikálja, amiit kémek tőle. Sok a fiattal, és így érthető, hogy fogékonyak. Minden muzsikusok átka, a rutin-muzsikálás, még messze van tőlük. A Járdányiművet megoldották, a versenyművet megbízhatóan kísérték, a szimfóniát nagy odaadással muzsikálták. A zenekar fő erői a fúvós-szólisták. Itt azonban megjegyezném, hogy a réz- és fafúvókar több gondot fordíthatna a hangolásra. A vonósokból ez a műsor dupla létszámot is elbírt volna. Ha így munkálkodnak tovább, bizonyára néhány év múlva még több örömet és szép zenei élményt szereznek a koncertlátogató közönségnek Holpert János I Azt mondják Csorváson, akik még emlékeznek rá, hogy valamikor szép és jó volt azoknak, akik esténként, kedvtelésből, dalszeretetből összejártak és ők voltak a csorvási dalárda. Négy éve már, hogy nem int be a karnagy, hogy nem állnak oda a pódiumra, hogy szí- vük-lelkük szerint való dallal önmaguknak is, és a közönségnek sokszor emlegethető élményt szerezzenek. Mert csak azok tudják igazán, mondják a régi dalárdis- ták, hogy milyen nagy dolog ez, hogy milyen múlhatatlan élmény, akik maguk is énekeltek, a tenorban, vagy a basszusban fújták a szólamot, odaadással, Ikipirultan. Mások viszont azt mondják: régi dolog már ez, nem szeretik a fiatalok, nem is járnának énekkarba, az iskolában is csak azért) teszik, mert kötelező. Következésképpen: kár a fáradságért, kár szervezni. Ha pumpálják is egy ideig jó szóval, meg csalogatással, a végén úgyis abbahagyják. Sokszor gondoltam már arra, jó lenne valamiféle közvélemény-kutatást végezni arról is, hogy miért szűntek meg sorra a dalárdák széles e hazában. Mer hiába emlegetünk néhány ellenpéldát, akár több tucatot is, az ami volt, hogy például egy kis községben biztos, hogy legalább egy dalárda énekelt, a nagyobbakban kettő-három, már nincs... Az az igazság, hogy a nagy népi szórakozásból alig maradt valami és most, ha valaki azt hozná magyarázatul, hogy persze, a társas együttlét formái változtak meg, hogy a dalosélet elavult, meg a televízió is beleszól a rendszeres esti próbákba, mert jobb a Bors-ot nézni, mint bariton-szólamot tanulni a kultúrházban, nos, ebben is van igazság. De nem az alapvető. Az alapvető inkább az, hogy zenei kultúránkat — elsősorban az ifjúság körében — egyszerűen sakkban tartja a beat-hullám, hogy ma — állítólag — a fiatalok szívesebben élik ki érzelmi életüket húszszorosára erősített hangzivatarban, ritmus-vitus-táncban, mint népdalok lelkét keresve közös éneklések harmóniát, rendet és okos emberséget sugárzó óráiban. A legnagyobb problémák egyike — e cikk írójának szerény véleménye szerint — az, hogy ami nem megy, amibe egy időben rengeteg energiát fektettek népművelőink és mégsem hozott különösebb eredményt, nos, ezekről elhitetjük saját magunkkal is, hogy kor- szerűtlenek, hogy meghaladta őket a korízlés, hogy a „gyorsuló idő” korszakában nem érünk rá népdalok szépségét kutatni és átélni, vagy klasszikus zeneszerzők műveit hallgatni. Sokszor a túlságosan is ráérő emberek (esztéták és nem esztéták) kedvenc vitatémája a „korízlés” és társai, melyről olyan könnyű a viták végén kisütni ,hogy „ez van, ezt kell szeretni.” Pedig már az élet más dolgaiban is rájöttünk arra, hogy az „ez van, ezt kell szeretni” korszak egyáltalán nem felel meg az emberek korízlésének. Különben, kérem, ne nehezteljenek a megszűnt csorvási dalárdára ,hogy négy év előtti és azóta utolsó fellépésük szolgáltatta az apropót ehhez az íráshoz. De van abban valami elszomorító és felrázó, hogy a községben ma is sokan felsóhajtanak, ha szóbajön a dalárda: „az igen, az szép volt!” A kultúrházban egy egész, hatalmas üvegszekrényt megtöltenek a dalárda hajdani trófeái, ezüstserlegek, oklevelek, szobrok, herendi vázák. Olyan érzése van az embernek, ha ezeket nézi, böngészi a rávésett sorokat, mintha olyan ember hagyatékát venné számba, aki szegény úgy távozott ,hogy még egy nagyon távoli rokona sem maradt, ki megőrizné a kincseit. Ha lenne valaki, vagy ha lennének néhányan, akik szeretnék újra, ha ez a sok sikert, forró estét őrző hagyomány megint feltámadna, hiszem, hogy a tetszhalálából; ha lennének ilyen emberek Csorváson is, talán a vitrin kincsei fényesebben csillognának. És a szemek is, amikor a karnagy int, és száll, újra száll a dal. Az ÁFÉSZ vezetői azt mondják: mi odaállunk, anyagiakkal is a dalárda mögé, ahogy eddig tettük. Még formaruhákat is vásároltunk nekik. Dehát, nincs aki elkezdje, nincs már karnagy Itt, mert aki volt, nyugdíjba ment és elköltözött a községből. És nemcsak azért kellene újraéleszteni ezt a szép hagyományt, mert valamikor a munkásmozgalom, az agrárszocialista mozgalom forradalmisága is ott feszült ezekben a dalárdákban és nemegyszer csendőrszuronyok oszlatták szét a hangversenyeket; hanem azért is, mert a dal az ember elválaszthatatlan társa jóban, rosszban, mert szép, és mindenkié lehet. Sass Ervin Gyulán tartja elnökségi ülését a Kertészeti Egyesülés Információs Szolgálat A megyei művelődési központ tájékoztató kiadványa Az ország kertészeti és városgazdálkodási vállalatainak egyesülése évenként más városban tartja elnökségi ülését. Az ideit, március 16-án Gyulán rendezik meg a SZOT- szálló kistermében dr. Radó Dezső, a Fővárosi Kertészeti Vállalat igazgatójának elnökletével. A program szerint az első napon a hivatalos ügyekről tanácskoznak, a másodikon pedig megtekintik a város zöldövezetét és a parikgondozás helyzetét. Amennyiben elfoglaltsága engedi, részt vesz az elnökségi ülésen Szilágyi Lajos építésügyi és városfejlesztési miniszterhelyettes is. A Jelenkor márciusi száma Az élő Janus címen harmadik hónapja olvashatjuk az első nagy magyar humanista költő életművét bemutató összeállítást a pécsi folyóiratban. A dicsőítő énekek és az elégiák után a márciusi számban az epigrammákból kapunk ízelítőt Csorba Győző fordításában. Külön összeállítással köszönti a folyóirat a Pécsett élő 70 éves Bárdosi Németh Jánost; verseinek csokra, az idős mestert üdvözlő írás és Tüskés Tibor tanulmánya kapott helyet az ösz- szeállításban. Bertha Bulcsu interjú-sorozatában ezúttal Simon Istvánnal folytatott beszélgetést; ehhez kapcsolódik a költő új verse. A szépprózai rovatban Hallatna Erzsébet és Mészöly Miklós elbeszélését, továbbá Kolozsvári i Grandpierre Emil önéletrajzi \ regényének részletét olvashatjuk. A Balaton-szociográfia új részlete a tóparti üzemek munkájával foglalkozik. Figyelmet érdemel Bükkösdi László művészeti írása Fürtös György kerámiáiról; ehhez kapcsolódik a szám illusztrációs anyaga is, a Pécsett élő fiatal művész néhány alkotásának fotó-reprodukciójával. BBÉJacmmB 5 1972. MÁRCIUS 19. Klub a főiskolán Kora délután a szarvasi Ontözéses-Jttoliorációs Főiskolai Kar klubjában. {Fotó; Deméuy)
