Békés Megyei Népújság, 1972. március (27. évfolyam, 52-77. szám)
1972-03-26 / 73. szám
ÍBT lllTa a fietet itairoCTfflonffl», Mii Erfr Hagjfoiilossá^ú cscménvck •* I »nágpol'fika felgyorsult Iramában heti összefoglalók néha talán egy kicsit túl gyakran használják azt a megfogalmazást, hogy az elmúlt napokban különösen jelentős események zajlottak. Ezúttal azonban mégis arra hívnám fel a figyelmet, hogy most záruló hét három- négy vonatkozásban is, rendkívüli fontosságú. Kezdődött rögtön hétfőn régiéi, amikor a szovjet szakszervezeti kongresszus előadói emel. vényén beszédet mondott Brezs- nyev, az SZKP főtitkára. Mondandójának gerincét a nemzetközi kérdésekről kialakított szovjet álláspont képezte. Foglalkozott a csúcsdiplomáciai fejleményekkel, a pekingi találkozóról szólva, kijelentette, hogy arról csak a következmények teljes ismeretében lehet majd végleges értékelést adni. Az illúzióktól mentes realitásérzék párosult a szót érteni akarással, amikor Brezamyev a május 22-én kezdődő szovjet—amerikai tárgyalásokkal foglalkozott. Hasonló szellem nyilvánult meg Peking irányában: szovjet részről hajlandóak arra, hogy akár a békés egymás mellett élés elvei alapján rendezzék az államok problémákat a Kínai Népköztársasággal. (Iljiesov külügyminiszter-helyettes újabb pekingi útja ismét lehetőséget adna a több, mint huszonnyolc hónapja tartó kétoldalú megbeszélések felélénkítésére). A B rezsnyev- beszéd természetesen foglalkozott az európai fejleményekkel Js és az SZKP főtitkára újra megerősítette — a nyugatnémet jobboldali ellenzék okulására —, hogy csak a moszkvai és a varsói szerződések jelenthetik az együttműködés alapjai! Bizonyos mértékben új elemként vetődött fel, amit a KGST és a Közös Piac tagállamainak viszonyéról mondott: a kapcsolatok várható alakulása elsősorban a nyugati partnerek észerű állásfoglalásán múlhat 1 tűzfészkek áttekintésekor, Moszkvában megint kemény bírálat hangzott el az amerikaiak indokína politikáját illetően. S ami hetvenkét órával később Páriában történt, újra meg kellet! hogy erősítse ezt a határozott fellépés! Washington láthatólag hozzákezdett a négyes Vietnam- fconfereneia felbomlás ztásához. Csütörtökön a 147. párisi ösz- sze jövete len Porter nagykövet bejelentette, hogy egyelőre távol, marad a tanácskozásoktól. Az ürügy meglehetősen suta volt: „Nem történt — úgymond — konkrét haladás a foglyul ejtett amerikai pilóták kiszabadulásának ügyében". Világos, hogy nem történ! hiszen az Egyesült Államok folytatja indokínai ag- ressziójá! ezen belül a VDK bombázását. Legfeljebb az amerikai foglyok száma növekedett, mert a vietnami légelhárítás Újabb és újabb támadó repülőgépeket semmisít meg. Porter nem valamilyen egyéni utat Jár, nem „egy amerikai Párizsban”, hanem tudatos manőver végrehajtója. Az amerikaiak úgy gondolják: amit nem voltak képesek elérni a csatatereken, azt majd megszerzik praktikákkal és megfélemlítéssel. A VDK és a DIFK eltökélt szándéka, hogy állja a sarat a fegyveres harcban és a diplomácia asztalánál egyaránt (Ami a fronthelyzetet illeti, a héten Kambodzsára tevődött át az ösz. szecsapások súlypontja. A népi erők az ország háromnegyed részét fennhatóságuk alá vonták, s rajtaütésük Phnom Penh ellen bizonyította, hogy a fővárosban sem lehetnek biztonságban a Jobboldali rezsim csapatai). Ciliében a héten beköszöntött a „forró ősz” — a déli féltekén a miénkkel éppen ellen, tétes az évszakok változása. Al- lende elnök kénytelen volt erélyes kézzel fellépni a jobboldali többségű parlamenttel szemben, amely meg akarta akadályozni az államosításokat, szabotálta a kormány gazdaságpolitikáját. Az államfő lépéseivel párhuzamosan hatalmas tömegtüntetésre került sor a chilei fővárosban. A népi egység megkezdte ellentámadásait a jobboldali rohamok visszaverésére, — a reakció viszont Dél-Chilében próbál szinte polgárháborús állapotokat teremteni. S kiderült, hogy a chilei belső ellentétvonalak korántsem nevezhetők egyszerű „belső ügynek”, Washingtonban nyilvánosságra kerültek olyan titkos dokumentumok, amelyek szerint az ITT monopoltársa- ség — ennék a cégnek a Fehér Házig terjedő vesztegetési botrányáról olvashattunk a minap — és a központi hírszerző ügynökség, a CIA összesküvéseket szőtt a népi kormány ellen. Ezek kudarca és lelepleződése állt Edward Worry amerikai nagykövet időelőtti hazahívásának háttéré, ben Is. R hétvégi pedig újabb meglepetéssel szolgált: London lényegében „elbocsátotta” az északír kormányt, s megpróbál közvetlen Irányítással orvoslást keresni az ulsterl bajokra. Vajon abbamaradnak-e a mindennapos bombamerényietek, az áldatlant csetepaték, melyek lassan ugyan, olyan tartozékai voltak a belfasti vagy Londonderry-i hétköz. napoknak, mint az időjárásjelen, tés? A Heath által bejelentett megoldás egyelőre keveseket elégített ki, Az elnyomott katolikusok, főleg az XRA körei, túl későnek és bátortalannak mond. ják a változásokat Az uralkodó unionista réteg pedig felbolydul kiváltságainak legcsekélyebb megnyirbálása láttán. A következő napok mindenképpen figyelemreméltóak lesznek Észak- Irországban. Igaza lesz-e a sajtó- véleménynek, amely lrónlkusan megjegyezte: úgy látszik, a kecske se lakik jól, s a káposzta sem marad meg.Nixon rögtönzése és az ITT-botrány Nixon elnök pénteken — magyar Idő szerint a késő esti órák. ban — rögtönzött sajtóértekezletet tartott, de ezúttal nem szolgált semmiféle meglepetéssel. Megerősítette, hogy személyes utasítására szakította meg Porter nagykövet a párizsi tárgyalásoka! Május 22-én kezdődő moszkvai látogatásával kapcsolatban Nixon ismét reményét fejezte ki, hogy megállapodás Jöhet létre a két nagyhatalom között a stratégiai fegyverrendszerek korlátozásában, mind a védelmi, mind a támadó fegyverrendszerek vontkozásában. Megjegyezte azonban, hogy a két fél „még Sávéi van egymástól” Fehérházi megfigyelők feltételezik, hogy Nixon elnököt elsősorban az egyre kínosabbá váló ITT-botrány késztette sajtóértekezlet! rögtönzésre. Érdem, ben ugyan erről sem volt hajlandó nyilatkozni, mondván, hogy amíg az ügyben szenátusi vizsgálat folyik, nem kíván nyíl. vánosan állást foglalni a kormányát érintő vádakban. Mindazonáltal tagadta, hogy kormánya kedvezményekben részesítette volna az ITT-! vagy hogy kormányától „bárki kedvezményeiket várhatna el a választási pénzalaphoz való hozzájárulása nejében^ Chiles Lesújtanak a rend megbontőlra KGST szénbányászati ülés Magyar—bolgár külügyminíszlériumí megbeszélések A Bengálí Népi Köztársaság nemzett ünnepe alkalmából. Losonczl Pál, az Elnöki Tanács elnöke Abu Szajed Csaudhúrinak, a Bengáli Népi Köztársaság elnökének. Fock Jenő, a Forradalmi Munkás—Paraszt Kormány elnöke Mudzsibur Rahman sejk miniszterelnöknek és Péter János külügyminiszter Abusz Szamad Azad külügyminiszternek küldött üdvözlő távirato! között Jóváhagyva a KGST-tag. országok mélyműveléses széntermelési módszerének fejlődési prognózisát és ennek alapján meghatározta az alapvető bányászati berendezésekkel szemben támasztandó műszaki-gazdasági követelményeke! valamint az e berendezések iránti távlati igény! Santjage Santiago de Chilében péntek éjszaka nyugalom vol! miután betiltották a péntek estére tervezett reakciós tüntetést. A kormány belügyminisztere kijelentette, hogy a tüntetési tilalom továbbra is érvényben van és a törvény teljes szigorával sújtanak le a rendelkezés megszegőire. A Haza éa Szabadság nevű szélsőjobboldali szervezet székházaiban tartott házkutatások során péntek este nagy meny- nyiségű tűzfegyver! gyújtóbombát és utcai harcra alkalmas más fegyvereket találtak. Az éjszakai órákban 12 személyt tar. tóztattak le, valamennyien a Haza- és Szabadság-mozgalom tagjai. Az őrizetbe vettek bevallották, hogy a szervezet által rejtegetett fegyvereket a péntek estére tervezett asszony-tüntetés során szerették volna alkalmazni, méghozzá az ellentüntetőkkel szemben. Tavaly decemberben egyébBona Wffly Brandt nyugatnémet kancellár nyilatkozott a T2 című müncheni lapnak a Szovjetunióval éa Lengyelországgal kötött szerződések esetleges Bundestag-bell elutasításának következményeiről. Mint a kormányfő rámutatott, a parlamenti „nem” „német fiaskót Jelentene” és ezt megakadályozandó, „éppoly erélyesen kéll fellépni az ellenzék halogató taktikájával, mint a bi- Jtonyos nyugatnémet körök által keltett hisztériával szemben.” Brandt figyelmeztetett arra la, hogy a szerződések elutasítása általában kérdésessé teszi az I európai feszültség enyhítésére tett erőfeszítéseké! AzIRA vezérkari főnöke ny ilatkozott a tv*nek Beán Macstlofsln u Ideiglenes ír Köztársasági Hadsereg vezérkari főnöke televíziós nyilatkozatot adott Londonban. áTdoíoté ként a Santiagóban rendezett reakciós asszonygyűlés súlyos kilengésekhez vezetett. Akkor többen megsebesültek és számos személyt letartóztattak. A Reuter szerint a rendőrség őrizetbe vette Pabio Rodriguez Grezt, a Haza- és Szabadságmozgalom vezetőjét Befejeződött a KGST Szénbányászati Állandó Bizottságának 39. ülése. Az 1972. március 21. és 25. között lezajlott ülésen az európai tagországok delegációi vettek részt. A bizottság megvitatta a végrehajtó bizottság ülésein hozott határozatokból adódó feladatokat. Megjelölte az elvégzésükre teendő intézkedéseket, s többek A Külügyminisztérium meghívására március 21-től 25-ig hazánkban tartózkodott Klril Nesztorov külügyminiszterhelyettes vezetésével a Bolgár Népköztársaság külügyminisztériumának küldöttsége. A bolgár külügrvminisztérium küldöttségével Marjad József külügymtniszterhelyettes és « Külügyminisztérium több vezető munkatársa megbeszéléseket folytatott a két baráti ország széles körű kapcsolatainak továbbfejlesztéséről, a két országot elsősorban érintő időszerű nemzetközi kérdésekről, az európai biztonsági rendszer megteremtését szolgáló feladatok ról, A bolgár vendégeket fogadta Péter János külügyminiszter. A megbeszéléseken részt vett Sztoio Szanoev. a Bolgár Népköztársaság budapesti nagykövete i& Támadás Saigon katonai objektuma» ellen A kambodzsai népi erők tüzérsége szombaton reggel ismét támadást indított a főváros. Phnom Penh katonai támaszpontul is használt repülőtere ellen. Az első jelentések szerint öt rakéta robbant a támaszpont területén. Mint emlékezetes, szerdán a népi erők nagyszabású támadást hajtottak végre a támaszpont és a főváros katonai objektumai ellen. Az amerikai légierő B—52-es nehézbombázói szombatra virradóan tíz hullámban támadták a dél-vietnami Kontum tartománynak a laoszi—kambodzsai —dél-vietnami határháromszöghöz közel eső térségei! A légiFrtuda sajnálkozása Tokió Fukuda Takeo japán külügyminiszter „mélységes sajnálkozását” fejezte ki a parlamentben amiatt, hogy szélsőjobboldali elemek provokációs cselekményeket hajtanak végre a Kínai Népköztársaság tokiói „Memorandum” — kereskedelmi kirendeltsége, valamint a jelenleg Japánban tartózkodó kínai textilipari küldöttség ellen. Fukuda közölte a kormány min. dent megtesz, hogy a rendőrség segítségévei megakadályozza a japán—kínai kapcsolatokra káros akciókat A külügyminiszter hozzátette, a kínai kirendeltség és a küldöttség jelenléte „vékony éa érzékeny szál.” Japán számára, mely erősen óhajtja a kapcsolatok normalizálását a Kínai Népköztársasággal. támadás után a salgonl kor* mánycsapatok gyalogsága nyomult be a területre. Államcsíny Salvadorban Az AFP francia hírügynökség gyorshírben Jelentette, hogy szombatra virradóra katonai áL, lamcsinyt hajtottak végre a SaL vadori Köztársaságban. A hír- ügynökség Salvador guatemalaí nagykövetségéhez közeli forrást idézett. Értesülések szerint az államcsínyt az éjszakai órákban hajtották végre. A harcoknak több halálos áldozata van, sokan megsebesültek. A hírt más foráaból még nem erősítették meg. Kozmosz—480 Szombaton a Szovjetunióban felbocsátották a Kozmosz—480 jelzésű mesterséges holdat A szputnylkon elhelyezett tudományos berendezések folytatják a kozmikus térség kutatását A tudományos berendezéseken kívül a szputnylkon rádiórendszer szolgálja a pályaelemek pontos mérését, a műszerek és a berendezések tevékenységére vonatkozó adatokat pedig rádiótól emetrikus rendszer továbbítja a földre. A mestersége« hold berendezései kifogástalanul működnek. A koordinációs számítóközpontban folyik a beérkező adatok földolgozása.