Békés Megyei Népújság, 1972. március (27. évfolyam, 52-77. szám)
1972-03-24 / 71. szám
napirenden^ A népgazdaság 1971-es évi fejlődése, a munkaügyi helyzet, m mezőgazdaság Időszerű feladatai, a tsz-tagok társadalombiztosításának rendezése ölési tartott a Minisztortanéics Ä kormány Tájékoztatási Hivatala közli: a Minisztertanács csütörtökön ülést tartott. A kormány az igazságügyminiszter előterjesztése alapján megtárgyalta és elfogadta az 1949. évi XX. törvény módosításáról és a Magyar Nép- köztársaság alkotmányának egységes szövegéről szóló törvényjavaslat tervezetét. A Minisztertanács javasolja az alkotmány módosítását előkészítő országgyűlési bizottságnak, hogy a törvényjavaslatot a kormánnyal egyetértésben terjessze a soron következő ülésszakon az országgyűlés elé. e Az Országos Tervhivatal elnöke jelentést terjesztett a kormány elé a népgazdaság 1971. évi fejlődéséről. Gazdasági fejlődésünk az elmúlt évben a terv legfontosabb célkitűzéseinek megfelelően alakult. A nemzeti jövedelem az 1970. évinél gyorsabban, mintegy 7 százalékkal nőtt. Az ipari termelés a tervezett ütemben, az építési-szerelési teljesítmény a tervezettnél gyorsabban, mintegy 9 százalékkal emelkedett. A mezőgazdaságban az előző évi gyengébb termés után — 5 százalékkal nőtt a termelés. A termelés növekedését az iparban és a mezőgazdaságban teljes egészében, a többi nép- gazdasági ágban nagyobb részben a termelékenység emelkedés eredményezte. Mivel a munkaerő-források jelentősebb bővülése a későbbiekben sem várható, a vállalatoknak és a szövetkezeteknek további hatékony műszaki és munka- szervezési intézkedéseket kell tenniük. A lakosság életkörülményei totább javultak, az életszínvonal a IV. ötéves terv célkitűzéseinek megfelelően emelkedett. A lakosság egy főre jutó reáljövedelme országos átlagban 5—6 százalékkal haladta meg az 1970. évit. Az áruellátás általában kiegyensúlyozott volt, a fogyasztói árszínvonal összességében a számított mértékben emelkedett. Az anyagi eszközök felhalmozása — a beruházások és a készletek növekedése — meghaladta a tervezettet. A nagyobb felhasználás anyagi fedezete csak a behozatal gyors ütemű növelésével volt biztosítható, ugyanakkor a kivitel növekedése lassult, így a külkereskedelmi egyenleg a számítottnál kedvezőtlenebbül alakult. A felhalmozás és a behozatal növekedése az év második felében mérséklődött, a kivitel viszont gyorsult. Ez év első két hónapjában is hasonló irányú fejlődés tapasztalható. A Minisztertanács a jelentést jóváhagyólag tudomásul vette, s egyben felhívta a mi- »sztériumok és az országos hatáskörű szervek vezetőit, hogy figyelembe véve a múlt évi terv végrehajtásának tapasztalatait, biztosítsák az ez évi tervben megjelölt célok teljesítését. A kormány meghallgatta és elfogadta a munkaügyi miniszter jelentését az 1971. évi munkaügyi helyzetről. A szabályozók módosításai, valamint a központi és a vállalati intézkedések hatására javult a munka termelékenysége. A foglalkoztatottak száma az iparban némileg csökkent, az építőiparban emelkedett. A munkabérek és a személyi jövedelmek az iparban a terv szerint alakultak. A népgazdaság többi ágában az átlagbérek növekedése mérsékeltebb. A munkaügyi helyzetben mutatkozó fejlődés az előző évekhez képest általában kedvező, de nem minden tekintetben kielégítő. Továbbra is elsőrendű feladat a vállalaton belüli tartalékok feltárása, az ösztönzőbb bérezés megvalósítása. Mindezekhez hathatós segítséget nyújthat a vállalati munka- és üzemszervezés színvonalának gyors ütemű emelése. o A kormány meghallgatta és elfogadta a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter jelentését a tavaszi mezőgazda- sági munkákra való felkészülésről. A Minisztertanács megelégedéssel vette tudomásul, hogy az üzemek, a termelőszö- vetekezetek dolgozói lelkiismeretesen végezték el az őszi és a téli munkákat, s felkészültek a további tennivalókra. A tavaszi munkák időbeni teljesítéséhez szükséges anyagi-műszaki feltételek összességükben megfelelőek. A mezőgazdasági gépek beszerzésénél a helyzet az előző évinél kedvezőbb, az alkatrészeknél és egyes anyagoknál lényegesen jobb. A tavaszi vetésekhez rendelkezésre álló műtrágya és növényvédőszer mennyisége meghaladja a tavalyit. A következő hetek jelentős feladatainak megoldása az erők koncentrálását követeli a gazdaságoktól, a termelőszövetkezetekről. A kormány felhívta a mező- gazdasági és élelmezésügyi minisztert, továbbá az érintett minisztereket és országos hatáskörű szervek vezetőit, hogy a feladatok eredményes végrehajtásához -— különösen az öntözésre való szervezett felkészüléshez — a szükséges intézkedéseket tegyék meg. Az építésügyi és váró sfej - | lesztési miniszter előterjesztése alapján a Minisztertanács módosította a közületi szervek | elhelyezéséről szóló kormányrendeletet. A most elfogadott jogszabály a közületi szervek elhelyezését szabályozó rendeletet a tanácstörvénnyel, az új lakásügyi és a helyiségek bérletére vonatkozó rendelkezésekkel hozza összhangba. A kormány az egészségügyi miniszter előterjesztése alapján határozatot hozott a tanácsi egészségügyi és szociális intézményekről. A határozat szabályozza, hogy a különböző szintű tanácsok milyen egészségügyi és szociális intézetet létesíthetnek. A művelődésügyi miniszter előterjesztése alapján a kormány határozatot hozott az Országos Közművelődési Tanács létrehozására. Az Országos Népművelési Tanács a különböző szervek közművelődési tevékenységét hangolta össze. A megnövekedett feladatok az eddiginél hatékonyabb és magasabb szintű művelődéspolitikai munkát kívánnak meg. A kormányhatározat értelmében a jövőben a Minisztertanács elnökhelyettesének irányításával működő Országos Közművelődési Tanács biztosítja, hogy a különböző állami szervek, társadalmi szervezetek és szövetkezetek művelődés-politikai célkitűzéseiket megvalósító közművelődési tevékenységüket egységes alapelvek szerint végezzék, o A kormány megtárgyalta és elfogadta a Szakszervezetek Országos Tanácsának, a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszternek, a munkaügyi miniszternek és a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának együttes előterjesztését a termelőszövetkezeti tagok társadalombiztosításában rendezést igénylő kérdésekről. A Minisztertanács ezután egyéb ügyeket tárgyalt. (MTI) A LÜKÜSHÁZI HALADÁS MG. TSZ KAVICSBÁNYÁJA felvételre keres gyakorlattal rendelkező nehézgép-kezelőket vonóvedres kotrógépre Kiemelt bérezés. Jelentkezés írásban vagy személyesen a termelőszövetkezet irodájában. 349759 Komszomofisták érkeztek megyénkbe Tegnap harmincöt tagú Kom- szomol-delegáció — Kraszilnyi- kov Vaszilijnak, a Komszomol irkutszki járás első titkárának vezetésével — érkezett Békéscsabára. A csoport vezetőit fogadta Mi- halik György, a KISZ Békés megyei Bizottságának első titkára. A szovjet fiaíaloífc, akik egy* hetet töltenek megyénkben, tegnap a KISZ szarvasi járási bi zottságának vendégeként Kondorosra látogattak. Ma a komszomolisták koszorút helyeznek el Békéscsabán a Le. nin-szoboraál. Nyugdíjasok találkozója a kórházban Tegnap délután bensőséges hangulatú nyugdíjas-találkozót rendezett a békéscsabai kórház vezetősége, szakszervezeti bizottsága, KISZ-szervezete. Dr. Boros Imre, az szb elnökének megnyitója után dr. Sonkoly Kálmán igazgató-főorvos ismertette a nyugdíjasok és a törzsgárdatagok előtt az intézmény munkáját és a terveit. Köszönetét mondott azért, mert ha ar. ra szükség volt, mindig számíthattak a nyugdíjasok segítségére. A KISZ-esek virággal kedveskedtek a résztvevőknek, majd a rendezők vendégül látták a megjelenteket. Húsz százalékkal olcsóbbak az öntözési cikkek Az AGROTKÖSZT megyei AGROKER vállalatai az 1972. évi öntözési idényben — már március elsejétől — valamennyi öntözési cikküket 20 százalékkal olcsóbban árusítják a mezőgazdasági üzemek részére. Mivel az idei tél rendkívül száraz, csapadékmentes volt (az utóbbi hat hónapban lehullott csapadék mennyisége lényegesen kevesebb a sok évi átlagnál), a mezőgazdasági terméseredmények alakulása szempontjából nagyon fontos a csapadék pótlására minden rendelkezésre álló öntözési kapacitás kihasználása. Az AGRO- TRÖSZT, illetve az AGROKER vállalatok az árleszállítással is minél több öntözőberendezés üzembehelyezésére, igyekeznek: ösztönözni a mezőgazdasági üze. meket. Az árengedmény eredményeként a mezőgazdasági, üzemek mintegy 24 millió forintot takaríthatnak meg. Nevet-e harmadik ? Mondják, ha általánosságokat ír az ember, és csak úgy „a levegőbe kritizál”, alig ér el valami csekély hatást. Megpróbálkozom most mégis az általánosítással. amely ha fedi és nem elfedi a valóságot, talán mégiscsak több az általánosságok, szólamok halmazánál. Ha megnevezném most a helyet és a szereplőket, lehet, hogy az eredmény az lenne, hogy rajtuk kívül senki más nem venné magára a bírálatot. Pedig az egyedi épp akkor kezd gondot okozni, amikor „felbukkan” benne az általános, a mindenkit érintő. Lássunk egy példát! S csupán a példa kedvéért tegyük fel, hogy valamelyik termelőszövetkezetünkben felborul a gazdasági és a pártvezetés közötti egyensúly, szinkron. Ezt meghallva talán az emberek többsége (mert ha tagadjuk, ha nem, mégis így van) mivel nem érinti őket az ügy a legközvetlenebbül, csak legyintenének, mondván: majd kiegyeznek! Amíg a két vezetés teljesíti is azt ami a munkamegosztásból reá hárul, amíg az összhang csak azért bomlik meg, mert mindkettő ugyanarra törekszik. a harmadik, a tagság érdé- . kében, csak éppen az eszközök megválasztásában nem értenek egyet, nincs is semmi baj. Ilyenkor a vitát a „kívülállók” talán szóra sem érdemes- sitik. Ilyenkor a vita még a vezetés jó eszközei közé számít. Ilyenkor a tagok is indulat nélkül tárgyalják az ellentétben álló elképzeléseket. Mert ekkor még csak az elképzelések térnek el egymástól. Végül, mikor ezek a közös cél felé vivő úton összetalálkoznak, a tagok már mosolyogva emlékeznek vissza egy-egy hevesebb szóra, téves ítéletre. A probléma ott és akkor kezdődik, a mosoly, a nevetés akkor hal el az ajkakon, amikor a nevető harmadik azt veszi észre, hogy már nem az elgondolások, az ötletek, a tervek mérkőznek egymással a jobb eredményért, hanem egyes emberek állnak szemtől szembe. Farkasszemet nézve. Ökölbe görcsült kezekkel. Most már csak ki-ki önmagának bizonyítandó: van olyan legény, mint a másik. Ilyenkor versengve keresztezik egymás számításait. Már veszekednek, nem vitatkoznak, Közben megfeledkeznek arról, (hogy is figyelhetnének rá?), hogy itt és itt kapálni kellene, ott és ott vegyszerezni, fejtrágyázni és így tovább. A kritikák ekkor már intrikákká fajulnak. És jön a zárszámadás, és a harmadik, a tagság, akinek nevetni volt nemrég kedve, érzi, hogy köny- nyebb a zsebe, mint tavaly ilyenkor. (Hiszen a föld is könnyebb volt, majd minden növényféleségnek a megelőző évűnél kisebb átlagtermése alatt). Csoda-e. ha már nem tudnak nevetni? De nem nevet a község sem könnyedén, mert az ő megélhetését is a tsz biztosítja, s most kevesebb jut. fis a járás, de még a megye átlaga is romlik. Talán a hangulata is, amikor a hírek már szárnyra kapnak. Mert szárnyra kapnak. Még az újság nélkül is. Mert ez már nemcsak két ember ügye, hanem lassan mindenkié. Így azután valóban mindegy már. hogy a veszekedőket Kovácsnak nevezik, avagy Kiss- nek, és hol élnek. Senkinek nem jut eszébe már annak örülni: de já.hogy nem nálunk történt így' és nem velünk. Hiszen tudják, hogy bárhol megtörténhet ugyanez, ha nem idejében hagyjuk abba a torzsalkodás feletti nevetést. (Kőváry)