Békés Megyei Népújság, 1972. március (27. évfolyam, 52-77. szám)

1972-03-19 / 67. szám

S

zocializmust építő társadalmi rendszerünk alapvető társadalompolitikai eélja, hogy gazdasági eredményeinkkel összhangban emelje az életszínvonalat, mindenki számára növekvő anyagi jólétet, létbiztonságot, kulturált munkakörülményeket teremtsen. Ebben tükröződik a legát- fogóbban társadalmunk szocialista jellege. Szocializmust építő országunkban a termelés növelésének célja, a társadalom minden tagja és rétege szükségleteinek mind teljesebb kielégítése.

Az életszínvonal bonyolult, sokrétű, számos elemet magában foglaló fogalom. Legfőbb meghatározói a következők:

— a bérek és jövedelmek nagysága és ennek alapján a lakosság ellátottsága anyagi javakkal és szolgáltatásokkal (élelmiszerek, ruházati termékek, tartós fogyasztási cikkek, stb.),

— a foglalkoztatottság színvonala ,a munkaidő, illetve a szabad idő hossza, a munkakörülmények (munkaintenzitás, fizikai igénybevétel, egészség- ügyi ártalom, stb.);

— az egészségügyi és a kulturális ellátottság terjedelme, színvonala;

— a lakáskörülmények, a kommunális ellátottság, a közlekedési viszonyok.

Röviden megfogalmazva: «3 életszínvonal az életkörülmények és a munkafeltételek ösz- szessége. Az életszínvonalba beletartozik a szociálpolitika is, amely igen széles területet ölel fel, számos tényezőből tevődik össze. Ebből az összetettségből, a tényezők sokrétűségéből következik, hogy az életszínvonal egyetlen mutatóval nem mérhető, a mutatók egész rendszere szükséges méréséhez. Ezek értékbeni és naturális mutatók. Közülük a legátfogóbb mutató a lakosság jövedelmeinek a nagysága.

A párt X. kongresszusa meghatározta az életszínvonal — ezen belül a szociálpolitika — terén előttünk álló legfontosabb feladatokat, melyek iránytűként szolgálnak a gyakorlati teendők végrehajtásához.

É

letszínvonal-politikánknak alapelve, hogy a szocializmus építése — a tennelés, a termelékenység emelkedésével összhangban — járjon együtt a dolgozók életszínvonalának, a nép jólétének rendszeres emelésével, életük * gazdagításával, műveltségi színvonaluk emelésével. Az életszínvonalat azonban csak akkor emelhetjük a tervezett ütemben, mértékben és terjedelemben, ha megteremtjük «nnek anyagi fedezetét, vagyis a népgazdaság minden területén a tervezett nemzeti jövedelem termelésének a teljesítésére, illetve túlteljesítésére törekednék. Ebből következik tehát. hogy az életszínvonal emelésének alapja és forrása az emberek tevékenysége, a végzett munka mennyisége, minősége, hatékonysága. A társadalom rendelkezésére álló javak meny- nyisége tehát nem szakítható el a termelés mennyiségétől, szín- vonalától, a nemzeti jövedelem nagyságától. A megtermelt nemzeti jövedelemből biztosítjuk az életszínvonal, az életkörülmények rendszeres javítását és a nemzeti jövedelemből biztosítjuk a népgazdaság továbbfejlesztését is, ami hosszabb távon ugyancsak az életszínvonal emelésének a feltétele.

A termelés tehát nem cél, hanem eszköz a dolgozók jóléte emelése érdekében. A termelést hatékonyabban kell folytatni, a termelékenységet szakadatlanul kell emelni, hogy céljainkat mind teljesebben valósíthassuk meg. Viszont mint eszközt ennek érdekében következetesebben kell érvényesíteni a munka szerinti elosztás szocialista elvét. Szorosabban kell összekapcsolni az egyéni és a vállalati (kollektív) érdekeltséget a szocialista gazdálkodás hatékonyságával, közvetlenebb kapcsolatot szükséges teremteni a vállalati eredmények és a személyi jövedelmek növekedése között. Az eredményesebb munkának feltétele, hogy a dolgozók ke- sresete között jelentős legyen a

Életszínvonal-politikánk elvei és gyakorlata

különbség a végzett munka mennyisége és minősége, tehát a teljesítmény, továbbá a szak- képzettség, a felelősség, a fizikai igénybevétel, a begyakorlottság, a szorgalom szerint. Aki munkájával többet nyújt az átlagosnál, annak a jövedelme is gyorsabban -emelkedjen az átlagosnál, viszont akinek teljesítménye nem éri el az átlagot, annak a jövedelme se érje el azt. Mindez azt is jelenti, hogy meg kell szüntetni a céljainkat keresztező, akadályozó egyenlősdi szemléletet és gyakorlatot, továbbá hatékony intézkedéseket kell tenni a jövedelempolitikát eltorzító jelenségek visszaszorítására, megszüntetésére.

A

z emberekről való gondoskodás megköveteli a munkafeltételek állandó javítását, az egészségre ártalmas munkafolyamatok korszerűsítését, a szállítás gépesítését, a munkavédelem fejlesztését, fokozatosan tovább folytatva a rövidített munkaidő bevezetését, a szabad idő növelését, és gondoskodni kell arról, hogy szabad idejüket a dolgozók mind célszerűbben, kulturáltabban tölthessék el. Az életszínvonal fontos mutatója: a lakosság ellátása áruval és szolgáltatásokkal. A lakosság igénye az, hogy a keresetek, a jövedelmek rendszeres emelkedése járjon együtt kielégítő, kultúrált és megfelelő választékú áruellátással. E tekintetben még sok a probléma, gyakoriak a hiánycikkek, nem mindig megfontolt az áruterítés, a termékek minősége, választéka is kifogásolható. Erőteljesebben fejlesztendő a szolgáltatások rendszere is. Az árualapok nagysága, a szoláltatások terjedelme legyen összhangban a lakosság vásárlóerejével és jövedelmével, keresetével. hogy a lakosság jövedelmeit az elképzelései szerint használhassa fel.

A fogyasztói árak ugyancsak jelentősen befolyásolják az élet- színvonalat, ezért az árszínvonal szilárdságát kell biztosítani. Esetenként természetesen szükség van árrendezésre, de azt úgy kell végrehajtani, hogy általa egyetlen jelentősebb réteg élet- színvonala se csökkenjen. A szabadáras termékek körében megfontoltabbá kell tenni az árképző munkát és egyidejűleg fokozni kell az ellenőrzést is. Nem engedhető meg, hogy termelő- és kereskedelmi vállalatok a munka hatékonyabbá tétele helyett az árak emelésével jussanak többletbevételhez, és ily módon károsítsák a lakosságot és akadályozzák népgazdasági célkitűzéseink teljesítését.

A párt és a kormány az életszínvonal-politika legfontosabb feladatai között tartja számon a lakáskérdés megoldását. Ezt egyrészt az építendő lakások számának a növelésével, másrészt a lakások igazságosabb elosztásával kívánja megoldani.

Az életszínvonal legátfogóbb mutatója a lakosság jövedelmének színvonala. A lakosság jövedelmének nevezzük a lakosság pénzjövedelmét és az egyéb juttatásokat, termékeket és szolgáltatásokat. A lakosság jövedelmeinek a nagysága akkor tükrözi az anyagi körülményeket, lia egy főre számítjuk, vagyis megvizsgáljuk, hogy abból mennyi jut egy személyre, a dolgozókat és az eltartottakat is figyelembe véve.

A lakosság jövedelmének eredet szerinti szerkezete a következő arányokkal jellemezhető: munka szerinti jövedelem 75 százalék, pénzben! társadalmi juttatás 12 százalék, természetbeni társadalmi juttatás 13 százalék.

Megyénk lakosságának élet- színvonala a párt IX. kongresszusa célkitűzéseinek megfelelően alakult. A lakosság nominál jövedelme 1985- höz viszonyítva 1969-ig 39,6 százalékkal növekedett, a munkások havi átlagkeresete 1553 forintról 1837 forintra nőtt. A

személyes jövedelem az átlagosnál dinamikusabb fejlődést mutat a parasztságnál. A tsz-ek által kifizetett közös munkából származó személyes jövedelem ez idő alatt 37 százalékkal nőtt, évi 14 ezer 380 forintról 19

ezer 926 forintra emelkedett. Az 1970-es évben a termelőszövetkezeti tagok közös munkából származó személyi jövedelme kb. 10 százalékkal csökkent. Ez az ár- és belvíz okozta terméskiesés miatt történt.

A lakosság életszínvonalának további javítása érdekében — az országos célkitűzésekkel egybeesőén a IV. ötéves tervben — a reálbéreket, a hatékonyság megfelelő teljesítése mellett 16 —18 százalékkal kell növelni. A reálbérek növekedésénél fontos szempont, hogy a szociális juttatások további emelése mellett az eddiginél nagyobb szerepet kapjanak.

A fizikai dolgozók két nagy csoportjának, a munkásoknak és a parasztoknak a jövedelmi színvonala országosan a harmadik ötéves terv éveiben kiegyenlítődött, ezen belül a parasztság személyes rendelkezésű jövedelme 1—2 százalékkal meghaladja a munkásokét. Valóra vált tehát a párt IX. kongresszusának az a célkitűzése, hogy a szövetkezeti parasztság életszínvonala és ellátottsága közelítsen a munkásosztályéhoz. Ebben része volt annak, hogy a mezőgazdasági termelés a tervezettnél jobban emelkedett, a felvásárlási árak rendezése, valamint a parasztságnak nyújtott társadalmi juttatások (családi pótlék, nyugdíj) fejlesztése eredményeként nőtt a parasztság termelési kedve, szervezettebbé vált munkája. A parasztság egy főre jutó társadalmi juttatásának színvonala az eredmények ellenére is még alacsonyabb, mint a munkásoké.

A szocializmusban a jövedelmek elosztásénak elve a munka szerinti elosztás, mivel a szocializmusban még nincs olyan termékbőség, amely lehetővé tenné a termelt javak szükségletek szerinti elosztáséi; és a munka sem vált még életszükségletté, így mindenki a végzett munkája alapján és mértékben jut jövedelemhez. Ilyen körülmények között a fejlődés jelenlegi szakaszában még rendkívül nagy a szerepe a munkára való ösztönzésnek.

A szocializmusban az anyagi érdek és érdekeltség mellett nem anyagi jellegű hatóerőknek (öntudat, alkotási vágy, stb.) is érvényesülniük kell, de a munkára ösztönzést csupán erkölcsi, morális, politikai ösztönzőkkel és módszerekkel nem lehet sikeresen megoldani, ezért nagy jelentőségű az anyagi érdekeltség elvének helyes gyakorlati érvényesítése.

épgazdaságunk fejlődésé, nek jelenlegi szakaszában, amikor az intenzív fejlesztés útjára léptünk, a fejlődés, a hatékonyság növelése és ezzel összefüggésben az anyagi ösztönzés szerepe fokozódott, és szükségessé vált á munka szerinti elosztás gyakorlatának a továbbfejlesztése, főként a személyek és a vállalati kollektívák ösztönzése tekintetében. Fejleszteni szükséges a foglalkoztatottak bér- és kereseti arányait. Nem kielégítő a bérek és a keresetek differenciáltsága a szaktudás, a munka nehézsége, az átlagosnál nehezebb munkaikörülmények, a munkaidő-beosztás és a felelősség szerint. így a szükségesnél kisebb az ösztönzés a képességek kibontakoztatására, és problémákat okoz a nehéz vagy kedvezőtlen munka- körülmények között végzett munkák ellátása, a létszám biztosítása is. Szükséges tehát, hogy e területen is jelentkező akadályokat elhárítsuk, nagyobb anyagi elismerésben részesítve az átlagosnál nagyobb fizikai igénybevételt, magasabb szakmai képzettségét és felelősséget igénylő munkát.

A gazdasági fejlődés — amelynek legátfogóbb mutatója a nemzeti jövedelem — és az élet- színvonal szorosan összefügg egymással. A nemzeti jövedelem növekedése ugyanis hosz- szabb távon meghatározza az életszínvonal emelésének az ütemét, az életszínvonal alakulása pedig — a társadalmi közérzetre gyakorolt hatása révén — visszahat a gazdasági növekedés folyamatára. Az életszínvonal tartósan csak altkor emelhető, ha rendszeresen nő a nemzeti jövedelem. A nemzeti jövedelem két nagy alapra, fogyasztási alapra és felhalmozási alapra oszlik.

A harmadik ötéves terv időszakában megtermelt nemzeti jövedelemből 76 százalékot a fogyasztásra, 24 százalékot felhalmozásra fordítottunk. A negyedik ötéves terv idejére is fenntartjuk ezt az arányt. A lakossági fogyasztási alap mintegy háromnegyed része pénzjövedelmekké válik, a fennmaradó része pedig természetbeni jövedelmekből és különféle társadalmi juttatások igénybevételéből áll.

A

z életszínvonal-politikának megfelelően hazánkban megvalósítottuk a teljes foglalkoztatottságot, biztosítottuk a munkát, a munkavállalás lehetőségét. Magyarországon lényegében minden munkaképes korú férfi dolgozik, a nők foglalkoztatottsági szintje magasabb, mint a fejlett tőkésországok többségében, és hasonló a többi szocialista országéhoz. Magyarországon 1970-ben 100 foglalkoztatottra 102 fő eltartott jutott.

A negyedik ötéves tervidőszak második felétől (1974— 1975) a foglalkoztatottak létszámának jelentős növelésére nem számíthatunk, a munkaerőforrás összeszűkült, lényegében kimerült. A többi között ez is indokolja, hogy a nyugdíjas korú népességet anyagilag ösztönözzük a munkában maradásra, illetve ha már nyugdíjasok, akkor részfoglalkozás vállalására.

A dolgozók rendkívül nagvra értékelik az élet- és munkakörülmények javítását célzó intézkedéseket. ezen belül különösen a munkaidő hosszát, azt, hogy munkabérükért hány órát kell dolgozniuk, illetve mennyi szabad idővel rendelkeznek. A munkaidő hosszát és csökkentését törvény szabályozza. A párt IX. kongresszusának célkitűzései alapján 1968-ban és 1969-ben az iparban és az építőiparban általánossá tették a 44 órás munkahetet, miáltal összesen mintegy kétmillió dolgozónak csökkent a munkaideje. A népgazdaság egyéb ágaiban a törvényes munkaidő heti 48 — vagy annál több — óra. A további teendőket illetően a párt X. kongresszusa úgy határozott, hogy folytatni kell az áttérést a 44 órás munkahétre a népgazdaság mindazon területein, ahol ennek feltételei megteremthetők.

Az életszínvonal fontos mutatója a termékek és a szolgáltatások fogyasztásának színvonala. A lakosság rendelkezésére álló termékek és a szolgáltatások mennyisége és minősége, választékuk bősége és a lakosság igényeivel való összhangja az életszínvonal anyagi meghatározója. A lakosság pénzbem jövedelmeinek mintegy 90 százalékát fogyasztási cikkek vásárlására és szolgáltatásokra fordítja, ez is jelzi a fogyasztás társadalmi és politikai jelentőségét.

A lakosság fogyasztása a negyedik ötéves terv időszakában a nemzeti jövedelem növekedésével azonos ütemben, változatlan áron számítva átlagosan évi 5,4 százalékkal, öt év alatt ösz- szesen 30 százalékkal emelkedik. A fogyasztási és áruellátási előirányzatok a jövedelmek tervbe vett növekedésével összhangban állnak. A jelenlegi mennyiségi hiányok jő része megszűnik, az áruválaszték bővül, több' a modern, igényesebb áru, számos új, korszerű termék lesz a piacon.

F

ogyasztói árpolitikánknak fontos elve, hogy ameny- nyiben egyes termékek fogyasztói árának a lakosság szélesebb rétegeit érintő hatósági emelésére kerülne sor, úgy elsősorban a bérek és a szociális juttatások növelésével gondoskodni kell az áremelésből eredő terhek kiegyenlítéséről, hogy a Lakosság egyetlen jelentősebb rétegének élet- színvonala se csökkenjen. Olyankor pedig, amikor a kompenzálás árcsökkentéssel történik, az árak csökkentését az árak emelésével azonos jelentőségű árufélékben kell megvalósítani. Ellenkező esetben ugyanis más rétegeket érintene az áremelés, mint a kompenzáló jellegű árleszállítás.

A lakás-, a kommunális, az egészségügyi és szociális, kulturális ágazatok beruházásai is hatnak az életszínvonalra, a lakosság életkörülményeit javítják a kiskereskedelmi hálózat, a személyszállítás fejlesztésére, stb. fordítható összegek is. Ezeken a területeken jelenleg még társadalmi feszültségeket kiváltó problémák léteznek, ezeket ismerjük, de még a negyedik ötéves terv éveiben sem leszünk képesek minden — egyébként indokolt — igényt teljesen kielégíteni.

A párt és a kormány a legsürgősebb szociális feladatnak a lakáskérdés megoldását tekinti. A 15 éves lakásépítési program teljesítésével egymillió új lakás megépítését tűzte ki célul. A program akkor teljesül, ha 1971 és 1975 között legalább 400 ezer új lakást építünk. A lakásépítési program társadalompolitikai tartalmú célkitűzése, hogy a lakások mintegy kétharmada a városokban és a munkások által lakott településeken épüljön fel. A hatalmas erőfeszítések ellenére azonban még nem várható, hogy a lakásproblémát 1975-re megoldjuk, de jelentősei lépünk előre a cél megvalósításában.

Párhuzamosan a lakásépítéssel, gyors ütemben fejlődik a kommunális ellátás is. A tervidőszak végére az ország lakosságának mintegy kétharmada közműves, ivóvízzel, több mint egyharmada pedig csatornával lesz ellátva. A háztartások kétharmadában lesz gáz. A településkategóriák ellátottsági színvonala kiegyenlítettebbé válik, a jelenlegi differenciáltság az elmaradott területek gyorsabb fejlesztése révén csökken.

Szocialista rendszerünk egyik nagy vívmánya a társadalom- biztosítás keretében nyújtott ingyenes egészségügyi ellátás. Az egészségügy helyes irányú és arányú fejlődését lemérhetjük azon is, hogy hazánk lakosságának átlagos életkora jelentősen meghosszabbodott, a korcsoportonkénti halálozási arány csökkent. Ebben — a javuló egészségügyi ellátáson kívül — szerepet játszott egész társadalmi-gazdasági fejlődésünk, az életszínvonal növekedése, a táplálkozási és lakásviszonyok javulása, stb.

M

'gállapíthatő tehát, hogy az utóbbi években gazdasági fejlődésünkkel arányosan és összhangban emelkedett népünk életszínvonala, javultak életkörülményei. Az élet- színvonal további gyors ütemű emelése csak jobb munkával, a gazdaság dinamikus növelésével biztosítható. így tarthatunk lépést a szocialista országok fejlődésével és így csökkenthetjük hátrányunkat a gazdaságilag fejlettebb tőkésórszágokkál szemben. Gazdasági fejlődésünknek új, intenzív szakaszához érkeztünk. Előrehaladásunkban, céljaink megvalósításában alapvető követelmény a munka hatékonyságának a növelése az egész népgazdaságban. A termelékenység emelésének, a termelés hatékonysága fokozásának elengedhetetlen feltétele a tudomány és a technika eredményeinek mind szélesebb körű alkalmazása, a dolgozók szaktudásának, a vezetés színvonalának emelése, a munkafegyelem megszilárdítása, a közmorál javítása.