Békés Megyei Népújság, 1972. március (27. évfolyam, 52-77. szám)

1972-03-11 / 60. szám

i Néhány helyen eső rt,n ftt, Várható irtó járás ma estig: Erősen felhős, idő, sok helyen eső, egy-két helyem zivatar, mérsékelt, időnként meg. élénkülő, he­lyenként megerősödő keleti, dél­keleti szél. A nappali felmele­gedés gyengül, de enyhe marad az idő. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3—8, leg­magasabb nappali hőmérséklet általában 10—15 fok között, dé­len kevéssel 15 fok felett. Évforduló Százharminc évvel ezelőtt, március ll-én született Mezőszent- áyörgyön - és 1916 áprilisában halt meg Budapesten - Eötvös Károly író, újságíró, ügyvéd, liberális po­litikus. 1872-ben Deák-párti programmal országgyűlési képviselővé választot­ták, s nagy hatású szónoklataival hívta fel magára a figyelmet. Deák halála után rövid időre visszavonult, de 1877-töl mint ellenzéki vezér is­mét szerepet vállalt a közéletben. A reformkori liberalizmus híveként 1883-ban elvállalta a hírhedt tisza- eszlári perben az ártatlanul vádol­tak védőügyvédjének szerepét; e per­rel, az abban vitt szerepével az or­szág határain túl is ismertté vált; 1892-ben egy ideig a Függetlenségi és 48-as pártkor elnöki tisztségét töltötte be, de hamarosan új ellen­zéki pártot alapított. Számos könyvet írt; szépirodalmi írásait mesélő kedve és anekdotikus humora teszi vonzóvá. Ismertebb müve a tiszaeszlári perről írt köny­ve, s az utazás a Balaton körül. Louise A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA A HALÉRT a húsvéti ünnepekre — ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ. Dán- kő Pál, a megyei KISZ-bizottság titkára beszámolót tartott Tót­komlóson a Toldi Miklós úttörő- csapat tagjainak a KISZ VIII, kongresszusáról. — SZÉPSÉGKIRÁLYNÖ VÁ­LASZTÁS. A gyulai Négy + Öt Ifjúsági Klub március 12-én, Gyulán, a Komló Étteremben ..Délutáni randevú’’ címmel mű. soros délutánt rendez. A divat­bemutató mellett szépségkirály,, nő választás is lesz. — SAN MARINÓ-MONACO. A TIT Ország-Világjárók Baráti Köre legközelebbi összejövetelét — március 13-án — tartja Bé­késcsabán, az értelmiségi klub­ban. Ezen dr. Bandi Andor fő­orvos tart színes diafilmvetítés­sel kísért előadást San Marino— Luxemburg—Monaco címmel. — EGY BETEG HÁROM PERC. Kondoroson két körzeti orvos tevékenykedik. Az elmúlt év­ben a rendelőkben több mint 34 ezer embert vizsgáltak meg. A számok alapján kiderült, hogy egy betegre jutó vizsgálati idő mindössze 3—4 perc volt. Tegnap délelőtt Békéscsabán az Umiverzái kultúrtermében kóstolóval egybekötött árubemu­tatót rendezett a HALÉRT Vál­lalat és az Egri Pincegazdaság. A Békés megyei Llelmiszerkis, kereskedelmi Vállalat áruforgal­mi osztályának vezetője Szűcs Péter köszöntötte a megye négy városának és Békés legnagyobb íMetednek vezetőit, valamint a meghívottakat, majd Szamos István, a HALÉRT Vállalat bé­késcsabai fiókjának képviselője számolt be arról, hogy a tavaszi, gyengébb haledlátás után jól fel­készültek a húsvéti, várhatóan fellendülő halkereslet kielégíté­sére. A pontyon, harcsán és ká­rászon kívül megfelelő mennyi­ségiben lesz különféle fagyasztott tengeri, valamint több külfölcli olajos hal. Zavartalannak ígér­kezik a közkedvelt pusziiból is az ellátás. A megnövekedett igé­nyeknek megfelelően csaknem kétmillió forintos beruházással még ebben az évben új halüzle­tet építenek Békéscsabán, a Ta­nácsköztársaság útján. Itt az Lakáskarbantartást kedvező áron, rövid határidőre végezzük a lakosság részére OTP hitelre is RAGASZTOTT MŰANYAGPADLÓ 1,5 em vastagságig. Betonaljzat, mozaiklap és csempeburkolatok ké­szítése. Parkettázás, hajópadló-készítés. PARKETTACSISZOLÁS. Homlokzati és belső bepucolások. Bádogosmun­kák. műanyagcsatornák felszerelése. Szobafestés­mázolás. TAPÉTÁZÁS. Aláfalazások, helyiség-leválasztások. Vegye igénybe szolgáltatásainkat Megrendeléseket felvesz és felvilágosítást ad: „FÉSZEK’7 Lakáskarbantartó Részleg Békéscsaba, Csaba utca 2. élőhalon kívül sülthal is kaphat tó lesz. Tóth Gyula, az Egri Állami Pincegazdaság értékesítési osz­tályának vezetője ismertette az ország legnagyobb minőségi bor- forgalmi vállalatának tevékeny­ségét Elmondotta, hogy a közel­jövőben rendszeres „barjáratot” indítanak Békés megye üzletei­be. Ezzel az a céljuk, hogy to­vább növeljék a minőségi borok választékát A fejlődésre jellem­ző, hogy míg néhány évvei ez­előtt Egerből mindössze 20 hek­toliter bort értékesítettek Békés megyébe, addig az idén a keres­kedelmi vállalat már 800 hekto­litert rendelt — HAT ÉVVEL EZELŐTT még 3400 vofllt a szarvasmarha-állo­mány Gyulán, a háztáji gazda­ságokban, Azóta évenként több mint százas a csökkenés. Tavaly február óta a csökkenés 133, eb­ből a teheneké 56. A szomorú tényt elsősorban a gazdálkodók elöregedésével magyarázzák; — BABARUHAVARRÓ-VER- SENY, FIÚKKAL. Csütörtökön délután babaruhavarró-versenyt rendeztek a harmadikos kisdo­bosoknak a békéscsabai Ifjúsági., és Űttörőházban. A résztvevők csokoládét, a győztesek könyv- jutalmat kaptak. A vetélkedő érdekessége volt, hogy azon fiúk is indultak.-a MÉRLEGZÁRÖ közgyű­lés. A Békési Kosárfonó Házi­ipari Szövetkezet március 17-én délelőtt fél 10 órai kezdettel a járási kultúrotthonban tartja mérlegzáró közgyűlését.- BÁL A FÜRDŐBEN. Március X8-án Gyulán, a Várfürdőben fővárosi beat-együttes vendég- szereplésével fürdőbálat rendes­nek. — GYÉMÁNTLAKODALOM, BÉKÉSEN. A közeli napokban ünnepük 60. házassági évforduló­jukat Kosa Ferenc és felesége, Berecki Julianna. A békési Kos­suth Termelőszövetkezet nyug­díjasa népes családjában ünnepli a nevezetes évfordulót. Nyolc gyermekük, nyolc unokájuk és hat dédunokájuk köszönti majd a házaspárt az ünuepen. Leesett o kapufáról — meghalt Szolnokon, a Vegyiművek sportpályáján Majoros József 23 éves rakodómunkás, kisterenyed lakos többedmagával teherautó­ról rakodott le, s felmászott a kézilabdakapu tetejére. A rako­dómunkás leesett a kapufáról, s olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. Mai névnap: Szilárd A mtti Szilárd nevünk a Cons­tantinus latin név magyar for­dítása, amely nyelvben a „cons- tans": „szilárd, állandó’’-t je­lent. — NŐNAP CURTICIBAN. A Molnár János vezette MÁV mű­szaki kocsiszolgálat szocialista brigádja is, amely a szomszédos romániai Curticiban tel jesít szol­gálatot, megemlékezett a Nem­zetközi Nőnapról. A brigádtagok legközelebbi női hozzátartozóit virágos üdvözlőlapon köszöntöt­ték. (^gyolGlesrijiorlcrünk Ma este 21 órai kezdettel mutat­ja be a televízó Somerset Maug­ham világhírű író egyik elbeszé­léséből készült filmjét. Louise ! végigbetegeskedi egész életét ; (képűnkön a címszereplő Sarah ! Badel) s a betegség önzővé teszi. ■ S mert maga nem lehet boldog, • megkeseríti környezetét, tönkre- : teszi a körülötte élő emberek sorsát— 9 — TANYAI KULTURÁLIS NAP. A kétsopronyi apponyi-földi kis­iskola tanulói tanyai kulturális napot rendeztek. Délelőtt a Kos­suth rádióban meghallgatták a kisiskolások műsorát, majd Mar- gittay Ági színművésznő verse­ket, novellákat adott elő nagy sikerrel, — KÖNYVKÖTÉSZETI munkát vállalok. PalyUcné Szemenkár Magdolna, Békéscsaba, Knézich u. 21. 349476 Tanácstagi fogadóórák Tanácstagi fogadóórát tart Békéscsabán március 12-én, 10— 12 óráig a 49-es és 50-es keriilet tagjainak Kovács József és Ko­vács Gyula, a Gyulai úti VI., pártházban. KÁTÁMADT A VENDÉGEKRE Faragó Miklós 22 éves alkal­mi munkás, büntetett előéletű, Végegyháza, Dózsa György u. 11 szám alatti lakos a napokban részegen tért be Végegyházán az ÁFÉSZ-presszóba. Leült az egyik asztalhoz és nagy hangon italt követelt. A presszó vezető­je megtagadta a kiszolgálást. A i'észeg fiatalember dühbe gurult és szitkozódva megfenyegette. Több vendég a presszóvezető védelmére kelt. Faragó felpat­tant a székről, és a vendégekre támadt, majd eltávozott a presz- szóból, azóta nyoma veszett. A rendőrség az ügyben nyomozást folytat. SZÁNDÉKOSÁN GÁZOLT A Nyíregyházi Megyei Bíró­ság a Legfelsőbb Bíróság tör­vényességi határozata folytán másodszor tárgyalta Berki Sán­dor 30 éves gépkocsivezető, íi- szavasvári lakos gázolás! bűn­ügyét. A vádlott az egyik este ittas állapotban a tsz pótkocsis vontatójával elindult a szomszé­dos községbe, hogy ismerősét meglátogassa. Amikor vontatóra ült, elhatározta, hogy az első szembe jövő járműnek vagy gyalogosnak nekihajt. Az első szembejövő egy gyalogos volt, aki az út szélén tolta kerékpár, ját. Berki Sándor hirtelen át­tért az út bal oldalára és elgá­zolta a férfi, majd tovább haj­tott. A mostani tárgyaláson bizo­nyítást nyert, hogy Berki Sán­dor szándékosan követte el tet­tét. Ebben nagy szerepet játszott ittas állapota is. A megyei bíró­ság szándékos emberölési kísér­letért öt évi szabadságvesztésre ítélte és öt évre eltiltotta a gép­járművezetéstől. Az ítélet nem jogerős. SEX—SÁL—LINK (barna tojóhibrid) naposcsibe beszerezhető az Uraiűjfalui Állami Gazdaságnál. A naposjérce naposkakas vegyesivarú csibe 13.— Ft/db 3,— Ft/db 7,— Ft/db áron kerül eladásra. 500 db-on felüli rendelés esetén a csi­bét házhoz szállítjuk. Szállítási és dobozköltség «Bibénként 45 fillér. Naposjércét és vegyssivarú csibét április 5-től, napos- kakast május 20-tól tudunk biztosítani. Megrendelést az Uraiűjfalui Állami Gazdaság — URAICJFALU címre kérjük megküldeni. Telefon: Uraiújfalu 4. Telex; 037—355. A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság közlése szerint a Buda­pesten megtartott 10. heti lottó- sorsoláson a következő számo­kat húzták ki: 6, 8, 22, 23, 64 BÉKÉS MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja. FŐSZERKESZTŐ» CSEREI PAR. FŐSZERKESZTŐ HELYETTES I Deák Gyula. OLVASÖSZERKESZTOK: Varga Dezső. Varga Tibor BELPOLITIKAI ROVATVEZETŐ* RocskAr János. GAZDA S AGPOLITIKAJ ROVATVEZETŐ: Podlna Péter. MŰVELŐDÉSPOLITIKAI ROVATVEZETŐ: Sass Ervin. 8PORTROV A TVEZETOl Macbalek István. Szerkesztőség: Békéscsaba. Szabadság tér K4, EH. emelet. Telefon; SS—398 is—m Kiadja a Békés megye* Lapltiadé Vállalat. Békéscsaba II» Tanácsköztársaság útja B, Telefon: ll—02L 11—OSL FELELŐS KIADÓS Lehoczkl Mihá|*. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési dl) egy nőnapra 30—Ft. Békés megy« Nyomdaipari Vállalat Békéscsaba, Indexe sasai

Next

/
Thumbnails
Contents