Békés Megyei Népújság, 1972. február (27. évfolyam, 26-50. szám)
1972-02-06 / 31. szám
ÖNGÓL Ha t’zennvo'e éves koromban megkérdik tőlem, hogy mi akarok lenni (senki se kérdezte), habozás nélkül azt felelem: kultuszminiszter. Nem mintha a hazai közoktatás reformjára lett volna valami országmentő tervezetem; akkoriban főleg a vízilabda érdekelt. De volt egy új szerelmem, az opera. Két pengőbe került a jegy az oldalsó karzat hátsó soraiba, ahonnan állva is csak a színpad egyik felét lehetett látni. Ennek megfelelően voltak jobb oldali és bal oldali operák, tudniillik a tekintetben, hogy a szín, mely részén játszódott a lényeges cselekmény, a Don Jüanban a kőszobor bejövetele, a Falstaffban a ruhás, kosár vízbe dobása. Ám ezt a nyakmerevítő helyet is fölöttébb körülményes volt megszerezni. Pénteken jelent meg a hirdetőoszlopokon a következő heti műsor, s vasárnap reggel tízkor nyitott az elővételi pénztár. De ilyen, kor már hosszú sor várakozott az ablak előtt, a te. relőkorlátok közt kígyózva, ki a Dalszínház utcára, né. ha egészen a szfinxig: az ol. esőbb jegyeket egykettőre elkapkodták. Tanácsos volt jókor odaállni, lehetőleg már hajnalban; a szombat estét úgyis barátaimmal töltöttem, nemegyszer le sem feküdtem. Sosem tudtam azonban oly korán érkezni, hogy néhány ásítozó operabarát már ott ne csellengjen. Ezután végtelen ácsörgés, toporgás következett a téli éjszakában, az egyes énekesek regiszterének ap. rólékos megvitatása, a Nemzeti Sport többszöri klóivá, sása; olykor még szunyókáltam is, az imádott épület kőfalának dőlve. E végigvacogott hajnalokon dolgoztam ki életprogramomat: miként kerülhetnék olyan pozícióba, hogy mind a tortúrák nélkül juthassak be a színházba, jó helyre, ahonnan látni Is lehet, s akkor, amikor épp kedvem támad. Ehhez nem elég milliomosnak lennem, mert hiába vásárol, hatja meg a milliomos jegyét a harmadik emelet első sorába vagy még ennél is előkelőbb helyre, a pénztárnál azért neki is sorba kell állnia (akkor még nem tartottam ott a társadalmi isHorvőth Péter versel: Négy sor a kedveshez Bár újjong szivemben, zsong hang, neved mondom, homlokom mögött feszül arcod. Fák között ha álmodom, a lant bársony dallamán, ölében dajkál a hangod, Várlak Várlak, mfg meg nem jössz. S azon túl, örökre várom, szálljon szemünkre, nászunkra álom, mely megóvja ujjaink össze borulását, szívünkbe béke költözik, s irigycink tanácsát elzárja előlünk az cg. Vers csak veled és esak neked éjjeken és nappalokon csak veled és csak neked madarak a homlokodon veled alszom ébredek esak veled és csak neked élek ölel tekinteted de csak veled és csak neked meretek terén, hogy egy milliomos esetleg az inasát vagy sofőrjét is odaküld- heti). Ehhez legalábbis kultuszminiszterré kell lennem, akinek tudvalevőleg saját páholya van az Operában, akkor jön-megy, amikor akar, a felvonás közepén is, ha úgy teszik neki, egy évadban akár tízszer is megnézheti a Fideliót. A vízilabdázást aztán abbahagytam, a operából nem tudtam kiöregedni. Az élet olykor különös módon teljesíti vágyainkat. Kultuszminiszter ugyan nem lettem, a jelek szerint már nem is leszek. De az áhított szabadjegyet egy évadra mégis megkaptam. Ez úgy történt, hogy néhány esztendeje a Gel- lértben találkoztam Stephá. nylval, az Operaház jeles rendezőjével, az FTC egykori pőlózóiával, ő mondta, hogy van egy csapatuk, a Fáklya, ő is újra vízbe szállt, szálljak be én is. Ki. csit ellubickolunk, oldbo- yok, ha rámegyünk, megnyerhetjük a másodosztályú bajnokságot így is lett, több évi szünet után azt a nyarat még egyszer végigszuszogtam a medencében: szomorú fináléja egy hajdan merészen' Induló pályának, még a sikerek csapatával is szembekerültünk. De győztünk minden mérkőzésen, igaz, Brandy, az egykori válogatott aranycsapat hírneves bombázója is közöttünk fürdőzte utolsó tényleges szezonját, s valóban bajnokok lettünk, nagy gólarány, nyal, a második osztályban. Az Operában hihetetlenül megnőtt a tekintélyem. Érmekkel, plakettekkel ajándékoztak meg, két személyre szóló szabadjeggyel, mellyel bármely üres helyet jogom volt elfoglalni. Ha beléptem a művészbejárón, a portás kibújt üvegkalitkájából, hogy létem s formán felöl tudakozódott, az igazgató vállam veregette, és saját páholyát ajánlotta föl, a titkár bekísért, a szünetben feketével kínált Világhírű énekesek szorongatták a kezem, tüllszoknyás balerinák küldtek felém jelentős pillantásokat; egy férfi, ez voltam a szeműkben, igazi férfi, bajnok, nem olyan festett báb, mint az itteni komédiások. Dicsőségem, sajna, nem tartott soká: az az átok faliújság tépázta meg Egyébként a dekoráció remeke volt, egy titkos fény. forrásokból megvilágított tábla, a lépcsőház legforgalmasabb helyén, zászlócskákkal és stilizált babérlevelekkel keretezve. Díszesen rajzolt arasznyi betűk tudatták a tagsággal, hogy a Fáklya—Opera vízilabdacsapata megnyerte a másod osztályú bajnokságot, alatta a tabella, az egyes mérkőzéseken elért részletes eredményekkel, majd a győztes együttesben szerepelt játékosok felsorolása és fényképe. Végül a góllövő lista. Ehhez tudni kell, hogy a hátvéd nem szokott gólt lőni, inkább az ellenfél lövéseibe igyekszik belenyúlni. A labda ilyenkor Irányt változtat, s elsuhan a kapu mellett vagy erejét vesztve, lepottyan a vízre. Előfordulhat azonban, tíz eset közül egyszer, hogy ez a közbelépés nem sikerül, s a labda a hátvéd kezéről mégis a hálóba pattan, mégpedig többnyire védhetetlenül, hisz a kapus másfelé helyez, kedett, így jártam én is: sok sikeres hárításom mellett az egyik — különben könnyű tíz góllal megnyert — mérkőzésen úgy találtam belenyúlni az ellenfél csatárának lövésébe, hogy az csak kevéssé változtatta meg irányát, s egy kis gellert kapva, mégis a kapunkba csusszant. Az eredményen ez nem sokat változtatott, de ilyenkor a gólt an. nak nevére jegyzik be, aki utolsónak érintette a labdát, jelen esetben az enyém, re. így tehát a góllövőlista következőképp alakult: Drandi 113 Schatz 85 Stephányi 75 stb., stb. Karinthy 1 öngól Én jó ideig nem tudtam erről a faliújságról, csak az tűnt fel, hogy a portás nem köszön vissza, csupán morog valamit, a postát rendezgetve, a kapualjban tereferélő művészek hidegen biccentenek, összesúgnak a hátam mögött. A lépcsőház. ban, a tábla előtt aztán megértettem e kegyvesztés okát: elhülve olvastam át újra meg újra a góllövő listát. A jobb érzésűek közül néhányan odajöttek, tapintatosan érdeklődtek, hogyan is történt a sajnálatos eset Próbáltam megmagyarázni, de ez hosszadalmas, bonyolult história, számos szakkifejezéssel, a közepén otthagytak, hogy jelenésük van. Sokáig közelébe se mentem az Operának, s ha valamely tagjával találkoztam, igyekeztem eltűnni vagy úgy tenni, mintha nem én volnék az, olykor még sán- tikáltam is. Kedvenc operáimat hosszú ideig csak a rádión át hallgattam. A sportolástól végleg visszavonultam. Három—négy év múltán a földalattin akadtam össze szegény Oláh Gusztávval. Nagyon kedves volt, 6 szólított meg, kérdezte, hogy min dolgozom. Mesélni kezdtem a fennkölt, álmodó művésznek készülő drámámról, a jellemek kibontakozásáról, az atmoszféra sűrítéséről, önfeledten, belehevülve. Udvariasan hallgatta, de egyszer csak közbeszólt: — Mondd, kérlek, hogy is volt azzal az öngóllal? A szabadjegyet egyébként nem hosszabbították meg. KÉPEK A MUNKÁCSY MIHÁLY MÚZEUMBAN Munkás, aki fest. Ezt Írják Nagy Balogh Jánosról. Mint festőt, való- melyik kubikos-képéről ismerik általában. Érett festői korszakának összesen 10 évét alig pár téma alakítja: a közvetlen környezet, földmunkások alakja és önportrék. , Az itt közölt kép vázlat. Színben visszafogott, kisméretű, mégis múzeumi rangú. Két földmunkást látunk az előtérben — munkaeszközeikkel, a talicskával és ásóval-lapáttal. A kompo- zíciós rend egymás felé hajlítja őket. biztonságot sugalló háromszög-kompozícióba. Az előtér sötét foltjait szinte nehéz tárgyiasítanunk, hisz balról ellenfény sötétít le minden tárgyat, a dolgozókat éppúgy, mint a kimélyített terepet, A fény a baloldalinak karját, vállát, tarkóját; m jobboldalinak arcát, mellkasát, lábát világítja meg — ha pontosan megfigyeljük, épp azokat a mozzanatokat, amik itt a munkára jellemzők, munka fázisait jelzik, az üres talicskát maga után vonszoló és a földet ásó vagy lapátoló munkás mozdulatát világosan láthatjuk, valamint a már földdel megrakott talicskát középütt. Ügy tűnik, hogy nem it akart többet ábrázolni a festő, ezt találta a legfontosibbnak. Mögöttük a tér végtelenbe tágul, ezek az egyszerű emberek pedig az égbe magasodnak. Nem feltétlenül úgy kell ezt érteni, hogy Nagy Balogh glorifikálta a kubikosokat. Szabadban egyébként is egyformán közel van ég és föld, ha úgy tetszik ez az ábrázolás természethű megfigyelés eredménye, vagy épp a kompozíció a képépítés kívánta így, hogy ezek <tz alakok betöltsék az előteret, egész magasságában. Mindenesetre alátámasztják azt a tényt, hogy egy- egy festő sohasem csak a festési technikája, színvilága és szerkesztése miatt lesz nagy. hanem meghatározó tényező a téma megválasztása és az ebből következő tartalom. Ebben nyilvánul meg az alkotó egyénisége, ítélete a világról, hovatartozása. Épp ezért volt nagy festő Nagy Balogh János, hogy az őt környező világot méltónak ítélte a bemutatásra, és hogy annak épp üyen egyszerű, magától értetődő, összefoglaló, realisztikus formát keresett. Vassné Kiss Margit mív, tört. muzeológus Gera Katalin Máié Karinthy Ferenc novellája
