Békés Megyei Népújság, 1972. február (27. évfolyam, 26-50. szám)
1972-02-12 / 36. szám
ETETÉS A dombiratost Béke Tsz-ben Bojczán István sertésgondoz» eteti az anyakocákat. Ebben a szövetkezetben is jó eredményeket értek el a sertéstenyésztésben és hizlalásban. Ez a siker a lelkiismeretesen dolgozó anyakoca-gondozók munkáján alapul. (Fotó; Ifj. Márton) minniMBi«n«nmu!NiinniiHuiinnt!niK»;:i»nn»i9!!-»n „Figaró-verseny* a Szakma ifjú mestere címért Megyei döntő máreiusinm A Békés megyei Szolgáltató j Kjfcsa KlSZ-szervezete éveik óta J i-endszeresen megrendezi a férfi- és női fodrászok között a Szakosa ifjú mestere vetélkedőt, Az idő vetélkedőkre az elmúlt hetekben került sor és a 167 benevezett fiatal közül 103- an szerezték meg a megyei döntőn való részvétel jogát. A megyei döntőre a Békéscsabai Ifjúul tava»» hírnökei A szegedi kérték napsütött, széltől védett szögleteiben már január elején százával bántottak szirmot a hóvirágok. A virágzás azonban rövid ideig tartott, mert a fagyok megállították a teljes nyílás kibontakozását. Most ismét erőteljes virágzással hívják fel magukra a figyelmet a kikelet hírnökei. Érdekes azonban, hogy sem az első, sem a második alkalommal bókaló törtjeik a hó hírét sem látták. 7 MÉtmnssr. 1972. FEBRUÁR 12, sági Napok keretében március ' 19-én kerül sor Békéscsabán, az ifjúsági és úttörőházban. Innen az első három-három helyezett kerül majd a májusban sorna- kerülő országos versenyre. A szövetkezet vezetősége a megyei* döntő győzteseit és helyezettjeit i hat-, öt-, négyszázalékos béremeléssel jutalmazza. A tervek szerint össze! újra j megrendezik a négy — <”song-! rád, Bács-Kiskun, Szolnok, Békés — megye legjobb „apróinak” vetélkedőjét, az Alföld j Kupát. A békéscsabaiak kezdeményezésére ekkor írják ki és rendezik meg első ízben a KIS^ Kupáért folyó fodrászvetélkedőt. A KISZ-esek több foörászbemu- tatót is tartanak a közeljövőben. Az elsőre március 26-án kerül ser Gyulán, ezt követően Orosházáin és Békésen. Mindezekről tegnap, február 11-én, pénteken számolt be Krizsán Tamás, a Békés megyei Szolgáltató Ktsz KISZ koordináeiős bizottságának csúcs titkára, a szövetkezet ■vezetőségének. Pcrdi Béla, a szövetkezet elnöke, valamint Nyemcsok Pál párttitkár nemcsak erkölcsi, hanem, anyagi támogatásáról is biztosította a fiatalokat. A tervek között szerepel még egy zrenjanini vendégszereplés, amivel viszonozzák a testvérváros fodrászainak legutóbbi békéscsabai bemutatóját. BERUHÁZÓK LAKÁSÉPÍTŐ SZÖVETKEZETE tagfelvételt hirdet 126 db középteg'iablókkos lakás építésére Békéscsaba, J Lencsés! út jobb oldalán a KISZ lakótelep mellett. j Jelentkezni lehet: Fesető Jánosnénál, Békéscsaba, István király tér 7 1 ess. 39. Fiatalkorú a bfrőság előtt- zmmmmmmmmmmmmmmmm ■—— - ■ r-v-n i - —— — — m Már alkoholista... — Lopott még az anyjától is „A vádlott magatartásával már az általános iskola elvégzése után sorozatos bajok voltak. Először a mezőhegyes] ipari tanuló-intézetbe került, ahonnan rossz magaviseleté miatt eltanácsolták. Szarvas következett, de ott sem állta meg a helyét. így az ipari tanuló szerződését felbontották.” Jelzések, vészjelek. Ha nem többek annál. Vajon az iskola, a szülök, a környezet hogyan reagáltak a riasztó jelenségekre? Ha egyáltalán észrevették. Ma már nehéz lenne kibogozni. Annyi bizonyos «*■> ez derült ki a vádiratból —» valami nem volt rendjén, a felelősségvállalás, az ellenőrzés körül. :,A fiatalkorú vádlott alkoholista, Az utóbbi időben rendszeresen és nagy mértékben fogyasztott szeszes italt. Minden bűncselekményét ittasan követte el. Az alkohol elvonó kúrának orvosi szempontból nincs akadálya.” Orvosi szempontból nincs. Társadalmi szempontból? Az italboltok falán mindenütt — vigyázva ' a törvény előírásaira — ott a tábla: „Tizennyolc éven aluliaknak szeszes italt kiszolgálni tilos”. A törvény tűt ja. Az üzleti érdek? „Cs. Ferenc 1953. december 22-én született. Csabacsűdi lakos. A szarvasi Dózsa Tsz erőgépvezetője. Havi keresete 1500 forint. Bűnös: jogtalan gépjárműhasználat vétségében, ittas állapotban való járművezetés vétségében, társadalmi tulajdont visszaesőként károsító lopás bűntettében.” A vádlott több alkalommal állt már bíróság előtt: 1969. április 21-én — ékkor 15 éves — a gyulai járásbíróságon lopásért; 1970. június 3. magatartási szabályok megszegése miatt; 1971. február 24 jogtalan használat és más bűntettek miatt vonják felelősségre. Az utóbbi büntetéséből feltételes szabadságra engedik 1971. július 19-én. 1971. november 29. Hétfő. Cs. Ferenc édesanyja köpenyéből kiemelt egy vastag pénztárcát. Négyezer forint volt benne. Szarvasra ment, ahol nem takarékoskodott sem a pénzzel, sem az itallal. Későre járt már az idő, amikor az alkoholtól szédelegve, félig öntudatlanul elindult hazafelé. A tejivó előtt parkírozott egy lezárt busz. Betörte ablakát, bemászott. Erőgépvezető létére ' nem okozott — még részegen sem — különös gondot a motor beindítása. Azért sem mert az indítókulcsot bennfelejtette a vezetője. Útközben hazafelé a busztban két láda sört talált (ki tudja hogyan került oda). Nyolc üveggel megivott! Igazi csoda, hogy útközben senkit sem ütött el. Igaz, nekihajtott egy fának, s ezzel 10 ezer forintos kárt okozott á járműben. Amikor Csabacsűdre érkezett, kiszerelte a busz rádióját, két mikrofonnal együtt. „A járásbíróság ezért a fiatalkorú Cs. Ferencet halmazati büntetésként két év szabadságvesztésre ítélte, amelyet a fiatalkorúak börtönében kell letöltenie... A vádlott alkoholista. így a bíróság szabadságvesztése alatt kényszer. eJvonókezelésre kötelezi.” Két év. Tizennyolc évesen. Mi lesz belőle ha kiszabadul? Tanul-e az ügyből? Hogyan fogadja a társadalom? Meg tud-e szabadulni az alkohol mindig visszahúzó bűvkörétől? » A Magyar Távirati Iroda jelenti 1972. február 10-én: „Tíz százalékkal több hazai sör kerül az idén piacra, összesen S millió 400 ezer hektoliter.» az Angliából vásárolt gép óránként 24 ezer palackot tölt meg, kétszer annyit, mint a hagyományos gépsor.» az idén sem lesz elég sör.» importálni kell a gyártáshoz szükséges komló nagy részét is».** Béla Ottó ,sM«2:!SMae«ss»»*««««^«Mae!S=S!M!sa5SBBIC:9M8SSB,,,MSM!SI5SE=!flaB!!!fiM:í',t38MaM,aciI!!3M5!!!!CS!!3S“SMl2ÍCÍMaas“,w Téli vásár Újkígyóson Az újkígyősi Általános fogyasztási és Értékesítési Szövetkezet Iparcikkboltjában nagy a forgalom. Van miből válogatni a vásárlóknak, különösen zárszámadáskor, amikor a szövetkezet bő árukészletet és gazdag választékot biztosított. Fotó: ifj. Marton HIRDETMÉNY A Délmagyarországi Áram- szolgáltató Vállalat békéscsabai üzemigazgatóságának szerelési osztálya értesíti a lakosságot, hogy Nagybánhegyesen a „Zalka Máté” Tsz kertészete részére épített 20 kV-os vonalat és transzformátor-állomást 1972. február 14-esi feszültség alá helyezi. A létesítményen elhelyezett tárgyak érintése élet- veszélyes és tilos! 349143 Á Bäkes megyei MÉK felvételre keres kőműves szakmunkásokat, kőműves segédmunkásokat és villanyszerelőt. Jelentkezés: a MÉK műszaki osztályán. BÉKÉSCSABA, Tanácsiköztársaság u. 44 349444 Kifutófiút felvesz a MAGYAR HIRDETŐ békéscsabai kirendeltségé. Jelentkezni: Békéscsaba, Tanácsköztársaság útja 21 szám, s