Békés Megyei Népújság, 1972. január (27. évfolyam, 1-25. szám)
1972-01-09 / 7. szám
Útközben Szemrdky Sándor JükírttB rád gondolta!**, szilánkokká ballt szét s map ás elrepedt «2 ablaküveg Is, Kik semmiben lebegtek a íeHidk, szomorú-sárgán mosolyogtak a fák, amikor eszembe jutottál. Szögletesen, bárgyún fésfilködött mellettem «y gyerek, lent géppisztolyával tisztelgés« egy katona — g te kócosán tűntél M és lazán, mint seben a vatta, KÉPEK A MUNKÁCSY MIHÁLY MÚZEUMBAN Egry József (1883—1951) Badacsonyi részlet című képét emeltük ki bemutatásra, a múzeum gyűjteményéből. A kép m un kába-hajló férfiakat ábrázol vöröses-szürke, végtelenbe domboruló talajon, a háttérben ház és fák őszi színhangulatú jelzése. Témája tehát: ember a természetben. Sem az alak azonban, sem a természeti motívumok nem részletezettek, hanem ámy- képszerűek, sziluett-hatásúak, mintha a mindenséget elöntő fényben minden dolognak egymás mellé rendelt jelentősége lenne; — nem kevésbé fontos az anyafőid, mint az élő és mozgó világ, mint az ember. Hogy hogyan adja elő — azaz, hogy festi meg a kiválasztott témát Egry? Mindent élőiről kezdett művészetében: a mit? és a hogyant?-t is. Technikája (azaz a hogyan) a következő: híg olajfestés mintegy alapozásul, csak annyi, amennyivel egy halvány tónust kap, erre kréta — a végleges formaadása. S hogy miért így fest? Mert a világlátása Ilyen, s ennek megvilágítására magától a festőtől idézhetünk: 4>Aki belép a természetbe, az elveszti reális valóját”. „A természet előtt mindig valami templomi áhitat fog el”. Megfigyeléseit, így ezt a figurát és természetdarabot is élménnyé váltja, felszívja, s csak a lényegét teszi papírra. Ezt ő így fogalmazza meg: „A látott dolgokkal addig foglalkozom, amíg a festőileg érdekelt lényeg emlékben fel nem szívódik, meg nem rögződik”. „Minél jobban felszívta a művész valamely vidéknek, világnak a valóját, annál kevésbé van szüksége az úgynevezett leábrázolásra”. Ezért fogja el a szemlélőt a végtelenség érzete, ezért olyan hatalmasak távlatai, ezért ábrázolja a megfoghatatlan és fenséges fényt, mert átéli élményeiben a világmindenséget — nem csak azt a darabját a földnek, ahol élünk, nem csak az egyedi vonásokkal rendelkező embert, hanem az Embert általában —. a nagy Természet részeként. S ez minden képének általános érvényű tartalma. Vassné Kiss Margit művészettörténész-muzeológus Dtazás a hazában Jenkei János írása e bben a md kiég, hazánkban irdatlan távolságok nincsenek. Semmj dicsekedni való nincs tehát abban, hogy Nyírbátortól, mely engem a világba kidobott, Szabolcs és Hajdú után a Dunántúlra sodortak a munkás napok. Elzarándokolhattam az abdai gát mentén Radnóti egyszerűségében megható síremlékéhez, Sopron patinás utcáin csatangolhattam, Pécs mere- dékjein kaptattam, Szek- szárdon Babits szülőházát mamuszban jártam, s még mennyi -mennyi olyan alkalmi találkozás, amely végül mégis csak — valahol a legbensőnkben — meghatároz bennünket, nemcsak valódi, hanem igaz. őszintén pontos ismereteket nyújt a hazáról. Gyorsvonat száguldott át velünk a Tiszántúlon, Békésbe. M. Laci barátomnak alföldi eredetemmel dicsekedtem, ám magam is valami ritka szép, szent áhitatta] figyeltem a lapos-sík tájat. Gyomén a könyv belső érzékelésének képzete ragadott magával. Csabán csak átszálltak az irodalmi vándorgyűlés tekintélyes és kevésbé tekintélyes tagjai, s Orosházának fordultunk. Kedves barátom, K., a festőművész — most Tatán él —, emlegette: ha járok a tanácsépületben, jussak eszébe, a falon az ő alkotásával nézhetek szemközt. Igen, ilyen kicsi és könnyen áttekinthető ez a haza. Nem az a mérték a honszere tetben, mekkora távolságokat tudunk megmutatni a határtól határig Hanem hogy hogyan ismerjük, mennyire él bennünk a szülőföld, legyen az földrésznyi vagy tenyérnyi. Ezt a tenyérnyi országot én magam például földrészért se adnám. Tulajdonképpen Orosházán és Békéscsabán döbbentem rá: nem szűnhetünk mélységében isÚjévi koszosaié m a már nemigen divat, de régebben a legtöbb helyen újév napjának reggelén a gyerekek meg a legények köszöntem jártak. Rokonokhoz, ismerősökhöz mentek, a szegényebbek pedig sorra járták a házakat, hogy a jókívánságokért pénzt, vagy pedig valami élelmet kapjanak. A köszön tés módja különböző volt. Volt. ahol kántáltak volt, ahol csak rigmust mondtak. Ezekből a rigmusokból én is gyűjtöttem néhányat, és közülük a következőkkel kívánok mindenkinek boldog új évet. Adjon isten minden főt Ez új esztendőben, Fehér kenyér dagadjon Nyárfa tekenőben. merni a md földünket. Debrecen és Budapest között ma már olyan természetes számomra, hogy a sík látszólagos egyhangúságában is nyugtalan mozgás, változás, ritmus jegyejt ismerhetem fői. S mindig új és új tartalommal. Püspökladánytól dél-keletre is terített asztalként virított akkor a táj. Azonos és mégis különböző, mint amit én eddig ismertem. Végül is például most láttam, mi i$ az az alföldi dólidő: amikor Orosházán bezártak a boltok, nyitás délután három órakor, s csak a kirakatok előtt ténfereghetteim. Fiákkert is itt láttam először és utoljára. Persze, a nagy változást is tudomásul kellett venni. A kollégium, ahol elszállásoltak bennünket, korszerű, a mai igényeknek messzemenően megfelelő volt. S találkoztam K. barátom alkotásával is: a markáns ff-eskó jól hat a teremben. Csabát átutazóként tekintettem meg. Felfúrt volt az állomástól a központba vezető utca, azóta nyilván szép sugárút tá változott. Már akkor is meglepett a sók új, modern őrület, azok bokorba rendeződése, egyáltalán, az a mai várossá szerveződésre utaló sok mozzanat, amit nem vártam Békéscsabától. Miért? Szubjektív dolog ez. Az autótérképen az utolsó lap mutatja meg nekünk ezt a 'tájat." S amiként például Szabolcsról, úgy Békésről is. meg ki tudja, az ország hány kis egységéről élnek bennünk tév- kénzetek. a pontos sajtóinformációk ellenére is. S ha már a televízió nem utaztat ei miukot eze&e a tájakra h megfordítva — az itt élőket más, talán hasonló félreismert vidékekre), magunk kötelessége, utazzunk ebben a hazában. Könyv révén, meg a valóságban. Ez az ország nem csak Budapest, nem csak a Balaton, nem csak néhány, már-már közhelyszámba menő helység. Több. Jóval több. Külföldi utak tömege« szervezésével dicsekszünk. Vajon dicsekedhetünk-e azzal, hogy megfelelő arányban szervezünk hazai utazásokat, éppen, mert elsősorban önm agunk s a magunk földiének ismerete erősítheti hitünket, s teremtheti meg a viszonyítási alapot, ha tengert látni az Adriára, Nyugatot látni mondjuk Párizsba sietünk?! Nem egészen jó ez így, ahogy most van. Utazom erre-arra a hazában, utaztam már távoli országokba is, s mégis: pontosan ezek a hazai boldog rá- ismerések és befogadások tették s teszik számomra lehetővé, hogy a világban ne erezzem magam elkai- lódottnak, észrwehetetlen törpe embernek. Ennek az országnak becsülete van a világ előtt. Vajon becsüljük-e mi is annvira a hazát, hogy még pillanatnyi lelki megtá n torod ássál sem tagadjuk még mások előtt?, Vajon szívünkben él-e teljességében az a haza, amelyet — úgy vélem — kiterjedésében és mélységében nem ismerünk eléggé? Pedig e tenyérben elférhető ország természeti, emberi arculatának. a társadalmi megújulás nyomán formálódó képének igaz ismerete nélkül aligha állhatunk őszintén, becsülettel a világ elé. idegenek kérdésed élé, csakis előítélettel, s ez bizony annál rosszabb, mert előítéleteink általában nepatfv előie’űek. Nem hiszünk sokszor a szemünknek sem. Hazához csak érzelmi alapon kötődni — nem elég: valóságos. befogadott s átélt ismeretanvag nélkül sókra nem jutunk. Ezért Is mondom: utazzunk sokat a TKa>7*n'Ka»n V Hás, gyümölcs, bor és búza Legyen mindig bőven, A patikát felejtsük el Ez új esztendőben! • •.. Kicsi vagyok, székre állok, Onnan egy nagyot kiáltok, Hogy mindnyájan meghalljátok: Boldog új évet kívánok! Beck Sfeuzs* Visegrádi este Kerényl Grácia Mikor leszáll az alkony, a harat először rózsás fény borítja be — aztán lejjebb húzódik a hegyek íve, akár az G szemöldöke. Fehérvitorlás jégtábláival a Dana lassan szenderegni kezd; sorra kígyóinak Maros fényei, a téli éjben virrasztó szemek. S akkor meghallom súgni a tüzet, mint alvó kedves mély lélegzetét — és szétfoszlik szobámban a magányő ét sugaras less bennem a sötét. Salloi Lajos Sikátor