Békés Megyei Népújság, 1972. január (27. évfolyam, 1-25. szám)

1972-01-09 / 7. szám

Útközben Szemrdky Sándor JükírttB rád gondolta!**, szilánkokká ballt szét s map ás elrepedt «2 ablaküveg Is, Kik semmiben lebegtek a íeHidk, szomorú-sárgán mosolyogtak a fák, amikor eszembe jutottál. Szögletesen, bárgyún fésfilködött mellettem «y gyerek, lent géppisztolyával tisztelgés« egy katona — g te kócosán tűntél M és lazán, mint seben a vatta, KÉPEK A MUNKÁCSY MIHÁLY MÚZEUMBAN Egry József (1883—1951) Badacsonyi részlet című ké­pét emeltük ki bemutatásra, a múzeum gyűjteményé­ből. A kép m un kába-hajló férfiakat ábrázol vöröses-szür­ke, végtelenbe domboruló talajon, a háttérben ház és fák őszi színhangulatú jelzése. Témája tehát: em­ber a természetben. Sem az alak azonban, sem a ter­mészeti motívumok nem részletezettek, hanem ámy- képszerűek, sziluett-hatásúak, mintha a mindenséget elöntő fényben minden dolognak egymás mellé rendelt jelentősége lenne; — nem kevésbé fontos az anyafőid, mint az élő és mozgó világ, mint az ember. Hogy ho­gyan adja elő — azaz, hogy festi meg a kiválasztott té­mát Egry? Mindent élőiről kezdett művészetében: a mit? és a hogyant?-t is. Technikája (azaz a hogyan) a következő: híg olajfestés mintegy alapozá­sul, csak annyi, amennyivel egy halvány tónust kap, erre kréta — a végleges formaadása. S hogy miért így fest? Mert a világlátása Ilyen, s ennek megvilágítására magától a festőtől idézhetünk: 4>Aki belép a természetbe, az elveszti reális valóját”. „A természet előtt mindig valami templomi áhitat fog el”. Megfigyeléseit, így ezt a figurát és természetdara­bot is élménnyé váltja, felszívja, s csak a lényegét teszi papírra. Ezt ő így fogalmazza meg: „A látott dolgokkal addig foglalkozom, amíg a festőileg érdekelt lényeg em­lékben fel nem szívódik, meg nem rögződik”. „Minél jobban felszívta a művész valamely vidéknek, világnak a valóját, annál kevésbé van szüksége az úgynevezett leábrázolásra”. Ezért fogja el a szemlélőt a végtelenség érzete, ezért olyan hatalmasak távlatai, ezért ábrázolja a megfogha­tatlan és fenséges fényt, mert átéli élményeiben a világ­mindenséget — nem csak azt a darabját a földnek, ahol élünk, nem csak az egyedi vonásokkal rendelkező em­bert, hanem az Embert általában —. a nagy Természet részeként. S ez minden képének általános érvényű tartalma. Vassné Kiss Margit művészettörténész-muzeológus Dtazás a hazában Jenkei János írása e bben a md ki­ég, hazánkban irdatlan távol­ságok nincsenek. Semmj dicse­kedni való nincs tehát abban, hogy Nyírbátortól, mely engem a világba ki­dobott, Szabolcs és Haj­dú után a Dunántúlra sodortak a munkás na­pok. Elzarándokolhattam az abdai gát mentén Rad­nóti egyszerűségében meg­ható síremlékéhez, Sop­ron patinás utcáin csa­tangolhattam, Pécs mere- dékjein kaptattam, Szek- szárdon Babits szülőházát mamuszban jártam, s még mennyi -mennyi olyan al­kalmi találkozás, amely végül mégis csak — vala­hol a legbensőnkben — meghatároz bennünket, nemcsak valódi, hanem igaz. őszintén pontos is­mereteket nyújt a hazá­ról. Gyorsvonat száguldott át velünk a Tiszántúlon, Békésbe. M. Laci bará­tomnak alföldi eredetem­mel dicsekedtem, ám ma­gam is valami ritka szép, szent áhitatta] figyeltem a lapos-sík tájat. Gyomén a könyv belső érzékelésének képzete ragadott magával. Csabán csak átszálltak az irodalmi vándorgyűlés te­kintélyes és kevésbé te­kintélyes tagjai, s Oros­házának fordultunk. Ked­ves barátom, K., a festő­művész — most Tatán él —, emlegette: ha járok a tanácsépületben, jussak eszébe, a falon az ő alko­tásával nézhetek szem­közt. Igen, ilyen kicsi és könnyen áttekinthető ez a haza. Nem az a mérték a honszere tetben, mekko­ra távolságokat tudunk megmutatni a határtól határig Hanem hogy ho­gyan ismerjük, mennyire él bennünk a szülőföld, legyen az földrésznyi vagy tenyérnyi. Ezt a tenyér­nyi országot én magam például földrészért se ad­nám. Tulajdonképpen Oros­házán és Békéscsabán döbbentem rá: nem szűn­hetünk mélységében is­Újévi koszosaié m a már nemigen divat, de ré­gebben a leg­több helyen újév napjának reggelén a gyerekek meg a legények köszön­tem jártak. Rokonokhoz, is­merősökhöz mentek, a szegényebbek pedig sorra járták a házakat, hogy a jókívánságokért pénzt, vagy pedig valami élel­met kapjanak. A köszön tés módja különböző volt. Volt. ahol kántáltak volt, ahol csak rigmust mondtak. Ezekből a rig­musokból én is gyűjtöt­tem néhányat, és közülük a következőkkel kívánok mindenkinek boldog új évet. Adjon isten minden főt Ez új esztendőben, Fehér kenyér dagadjon Nyárfa tekenőben. merni a md földünket. Debrecen és Budapest kö­zött ma már olyan termé­szetes számomra, hogy a sík látszólagos egyhangú­ságában is nyugtalan mozgás, változás, rit­mus jegyejt ismerhetem fői. S mindig új és új tartalommal. Püspökla­dánytól dél-keletre is te­rített asztalként virított akkor a táj. Azonos és mégis különböző, mint amit én eddig ismertem. Végül is például most láttam, mi i$ az az al­földi dólidő: amikor Oros­házán bezártak a boltok, nyitás délután három óra­kor, s csak a kirakatok előtt ténfereghetteim. Fiákkert is itt láttam elő­ször és utoljára. Persze, a nagy változást is tudo­másul kellett venni. A kollégium, ahol elszállá­soltak bennünket, korsze­rű, a mai igényeknek messzemenően megfelelő volt. S találkoztam K. barátom alkotásával is: a markáns ff-eskó jól hat a teremben. Csabát átutazóként te­kintettem meg. Felfúrt volt az állomástól a köz­pontba vezető utca, azóta nyilván szép sugárút tá változott. Már akkor is meglepett a sók új, mo­dern őrület, azok bokorba rendeződése, egyáltalán, az a mai várossá szerve­ződésre utaló sok mozza­nat, amit nem vártam Békéscsabától. Miért? Szubjektív dolog ez. Az autótérképen az utolsó lap mutatja meg nekünk ezt a 'tájat." S amiként pél­dául Szabolcsról, úgy Bé­késről is. meg ki tudja, az ország hány kis egysé­géről élnek bennünk tév- kénzetek. a pontos sajtó­információk ellenére is. S ha már a televízió nem utaztat ei miukot eze&e a tájakra h meg­fordítva — az itt élőket más, talán hasonló félre­ismert vidékekre), ma­gunk kötelessége, utaz­zunk ebben a hazában. Könyv révén, meg a való­ságban. Ez az ország nem csak Budapest, nem csak a Balaton, nem csak né­hány, már-már közhely­számba menő helység. Több. Jóval több. Külföl­di utak tömege« szervezé­sével dicsekszünk. Vajon dicsekedhetünk-e azzal, hogy megfelelő arányban szervezünk hazai utazáso­kat, éppen, mert elsősor­ban önm agunk s a ma­gunk földiének is­merete erősítheti hitün­ket, s teremtheti meg a viszonyítási alapot, ha tengert látni az Adriára, Nyugatot látni mondjuk Párizsba sietünk?! Nem egészen jó ez így, ahogy most van. Utazom erre-arra a hazában, utaz­tam már távoli országok­ba is, s mégis: pontosan ezek a hazai boldog rá- ismerések és befogadások tették s teszik számomra lehetővé, hogy a világban ne erezzem magam elkai- lódottnak, észrwehetetlen törpe embernek. Ennek az országnak becsülete van a világ előtt. Vajon be­csüljük-e mi is annvira a hazát, hogy még pillanat­nyi lelki megtá n torod ás­sál sem tagadjuk még mások előtt?, Vajon szí­vünkben él-e teljességé­ben az a haza, amelyet — úgy vélem — kiterje­désében és mélységében nem ismerünk eléggé? Pedig e tenyérben elfér­hető ország természeti, emberi arculatának. a társadalmi megújulás nyomán formálódó képé­nek igaz ismerete nélkül aligha állhatunk őszin­tén, becsülettel a világ elé. idegenek kérdésed élé, csakis előítélettel, s ez bizony annál rosszabb, mert előítéleteink általá­ban nepatfv előie’űek. Nem hiszünk sokszor a szemünknek sem. Hazá­hoz csak érzelmi alapon kötődni — nem elég: va­lóságos. befogadott s átélt ismeretanvag nélkül sók­ra nem jutunk. Ezért Is mondom: utazzunk sokat a TKa>7*n'Ka»n V Hás, gyümölcs, bor és búza Legyen mindig bőven, A patikát felejtsük el Ez új esztendőben! • •.. Kicsi vagyok, székre állok, Onnan egy nagyot kiáltok, Hogy mindnyájan meghalljátok: Boldog új évet kívánok! Beck Sfeuzs* Visegrádi este Kerényl Grácia Mikor leszáll az alkony, a harat először rózsás fény borítja be — aztán lejjebb húzódik a hegyek íve, akár az G szemöldöke. Fehérvitorlás jégtábláival a Dana lassan szenderegni kezd; sorra kígyóinak Maros fényei, a téli éjben virrasztó szemek. S akkor meghallom súgni a tüzet, mint alvó kedves mély lélegzetét — és szétfoszlik szobámban a magányő ét sugaras less bennem a sötét. Salloi Lajos Sikátor

Next

/
Thumbnails
Contents