Békés Megyei Népújság, 1972. január (27. évfolyam, 1-25. szám)
1972-01-30 / 25. szám
így látja a hetet kommentátorunk, Réti Ervin: Rhét eseménye" a prágai ta.! fiácskozás volt. A Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületé, vagyis az európai szocialista országok szövetségének csúcs- értekezlete elsősorban földrészünk problémáival foglalkozott Jogosan jutott arra a következtetésre, hogy Európában új politikai légkör van kialakulóban, s reális lehetőségek nyíltak a biztonsági konferencia mielőbbi összehívására. A szocialista országok új, nagyfontosságú kezdeményezést tettek, s ez már egy konferencia érdemi, lényegi tárgyalásaira, vonatkozik. Hét pontban összegezték a békés egymás mellett élés, a jószomszédi együttműködés alapszabályait A dokumentum fontos része, a kölcsönös haderőcsökkentésről vallott nézetek: a szocialista országok hajlandók az eszmecserére, s olyan megállapodások elérésére, amelyek valamennyi fél érdekében állnak. Egy olasz polgári lap találó szavaival: a prágai okmányok kedvező lélektani körülményeket biztosítottak az európai konferencia előmunkálataihoz. A Prágából számyrakelt javaslatok fontosságát aláhúzza, hogy földrészünkön és a túlsó atlanti parton vannak erők, ame. lyek e javaslatok megvalósulásának fékezését, elodázását szeretnék. Amerikai lapokban máris olvashatunk célzásokat, hogy az idei amerikai elnökválasztások miatt Washington nem érdekelt egy európai értekezlet megtartásában. Dehát választások lesznek jövőre is — például az NSZK- ban, az efajta hivatkozást a végletekig lehetne folytatni... Változatlanul tevékeny küzdelemre van tehát szükség az európai kibontakozás előmozdítására. A Varsói Szerződés országai szükségesnek tartották, hogy külön nyilatkozatban fejezzék ki szolidaritásukat a harcoló indokínai népekkel. Ami Vietnamban, illetve Vietnammal kapcsolatosan történt a héten, mégin- kább alátámaszthatja ezt az állásfoglalást. A frontokon növekedett az ütközetek hevessége, s az amerikaiak szőnyegbombázásokkal, valamint a Vietnami Demokratikus Köztársaság elleni ismételt légitámadásokkal próbálják „ellensúlyozni” nehézségeiket és kudarcaikat. . Közben Nixon elnök — szinte a választási küzdelem bevezetőjeként — közzétette nyolcpontos csomagtervét. Az Egyesült Államok elnöke kilátásba helyezi az amerikai csapatok hat hónapon belüli visszavonását, amennyiben a „csomag” egészében sikerülne megállapodni. Ezután azonban a különböző feltételek következnek, amelyek hamar kimutatják a tényleges szándékokat Nixon nem kevesebbet kíván, minthogy a szabadságharcosok hagyjanak fel akciókkal, stabilizálódjék a saigoni rendszer s ez az apparátus készítse a választást. Legfeljebb annyi lenne a szépség- flastrom, hogy maga Tiheu közvetlenül a szavazás előestéjén lemondana — miután már előzőleg megadta az alaphangot. Nixon csomagja tulajdonképpen a saigoni rendszert takaria, az elnök j úgy szeretné csökkenteni az amerikai terheket és részvételt hogy hűséges csatlósa továbbra is 2 bíxís Hierum 1972. JAN L AK 30, helyén maradjon. Vietnam és In. dokína népei nem azért folytatták és folytatják áldozatos harcukat, hogy a rendezés érdekeik ellen, egy idegen hatalom szája- íze szerint következzék be. Vietnam részről határozottan vissza utasították Nixon elképzeléseit, s visszatértek az egyetlen reális megoldáshoz, a DIFK emlékezetes hétpontos indítványához. Az Egyesült Államokban a közvélemény egyrészére talán némi hatást gyakorolhatott a ni- xoni taktika — leghevesebb bírálói, Edward Kennedy és mások azonban máris rámutattak az elnök érveinek tarthatatlanságára. A New York Times szerint Nixon célja nem utolsósorban egy pekingi sandítás volt, a három hét múlva esedékes kínai látogatásához akart ezzel is ked^ vezőbb légkört teremteni. I órával elemzés a nemzetközi kapcsolatok pozitív példájaként hivatkozik a szovjet— francia viszonyra. A hét eseményei viszont hozzájárultak ahhoz, hogy felvillantsák egy hasonló modell kialakulásának lehetőségeit a Szovjetunió és Japán vonatkozásában. A szigetország gazdaságilag máris a Szovjetunió elsőszámú tőkés partnere, de a politikai kapcsolatokban elmaradás mutatkozott. Gromiko tokiói tárgyalásai új szakaszt jeleztek, s még az idén szovjet— japán kormányfői látogatásokra is sor kerülhet. Elsőízben került szóba közeli és reális lehetőségként, hogy a két ország megkösse a békeszerződést, ami nemzetközi jogilag lezánjá a második világháború egyik rendezetlen hagyatékát. A Távol-Keleten ez jelentőségében és hatá. Sábán szinte megfelelne a szovjet—nyugatnémet és a lengyel- nyugatnémet szerződésnek. Úgy tűnik, hogy az idén. néhány ízben még szólni fogunk a szovjet—tatján kapcsolatok- fejleményeiről. YéoereMI tefkírntsü.’k még az afrikai földrész két pontiéra: Kairóra és Addisz Abebára. Egyiptomban normalizálódott a helyzet. Nem minden konfliktus nélkül, de abbamaradtak a diák- megmozdulások. A helyzet bonyolultsága mutatja, hogy miközben a diákok a legradikálisabb követelésekkel léptek fel — és sokan közülük őszintén hitték is azokban — jobboldali elemek, így a betiltott muzulmán testvériség tagjai &z elnökkel szembeni elégedetlenség keltésére használták ki a zavaros állapotokat.. A mohamedán világ most különben a Baj ram ünnep miatt viszonylag csendes, bejelentették azonban, hogy Szadat február eleién külföldi útra indul. Politikailag a legjelentősebb állomás az egyiptomi elnök moszkvai látogatása lesz. Az etióp fővárosban a Biztonsági Tanács ülésezése okoz élénkséget. Tizenöt ország delegációi, Waldheim főtitkár, száz- huszonöt technikai munkatárs, százhúsz sajtótudósító: zsúfoltak voltak az addiszi légijáratok, megteltek a szállodák, az Africa Hall-ban is nehéz üres szobáikat találni... Változó világunknak szinte jelképe, hogy a Biztonsági Tanács több, mint két évtized után először kimozdult New York-ból, s az időszerű afrikai problémákat (Dél-Afrika elítélése; Namíbia függetlenségi követelése; a portugál gyarmatosítással szembeni állásfoglalás; a rhodesiai telepesek elleni szankciók) a fekete kontinensen, Afrika Házában tárgyalja meg, I lemen! külügyminiszter látogassa a Tiszai Vegy. Kombinátban A hazánkban tartózkodó Mohammed Saleh Aulagi, a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság külügyminisztere szombaton a Borsod megyei Tiszai Vegyi Kombinátba látogatott. Útjára elkísérte Hollai Imre külügyminiszter-helyettes és Ahmed Saleh Al-Shair, a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság budapesti nagykövete. Határozattervezet a BT Addisz Ibeba-i ülésén Űjahb bombázás a VDK ellen Saigon Egy amerikai V—105-ös va- dár -bombázó szombaton ismét behatolt a VDK lógiterébe és a saigoni amerikai parancsnókság szóvivője szerint Laosz felszabadított területeit támadták. Chile: Erősödik a népi egység Santiago Salvador AT! ende köztársasági elnök az új chilei kormány minisztereinek beiktatásakor hangsúlyozta, hogy célja a népi egységpolitikai összetételéneik bővítése. A kormány a keresztény baloldallal és a baloldali radikálisokkal megerősödött és még hatékonyabban folytathatja a népi egység által kitűzött programot: a szocializmus útjának megnyitását Chile előtt. Heman del Canto, új belügy-: miniszter, az egységes szakszervezeti központ (CUT) főtitkára röviddel beiktatás® után kijelentette, hogy a két tisztség nem összeférhetetlen. Ez megtisztelő feladat — mondotta ki Del Canto —, a Prensa Latina hírügynökség tudósítójának —, amellyel All ende elnök és a szocialista párt bízott meg. Bízom abbán — folytatta —» hogy országunk maximális garanciákat nyújt népünk még nagyobb fejlődéséhez. Heman del Canto fiatal szakszervezeti vezető és a szocialista párt központi, bizottságának tagja. Addisz Abeba Tíz afrikai ország képviselői a rhodesiai helyzettel foglalkozó határozat-tervezetet dolgoztak W, amelyet hétfőn terjesztenek a Biztonsági Tanács Addisz Abeba-i ülésszaka elé. A határozat-tervezet felkérd Nagy-Britanniát, hogy hívja vissza Rhodesiából a Pearce-bi- zottságot; tegyen intézkedéseket a rhodesiai afrikai többség érdekeinek védelmében; ítélje el a törvénytelen Saliebury-i rezsim által az afrikai lakosság ellen hozott brutális elnyomó intézkedéseket. Szadat moszkvai útja Kairo A legfrissebb jeüntésefc szerint Szadat elnököt csupán néhány közeli munkatársa, így Hafez . Izmail nemzetbiztonsági tanácsadó és dr. Murad Ghaleb külügyminiszter kíséri el küszöbön álló moszkvai útjára. Az MTI kairói tudósítója úgy értesült, hogy a látogatásra Szadat személyes kezdeményezésére kelül sor, s emnefe megfelelően a szovjet vezetőkkel folytatandó tárgyalások nem kötődnek előzetesen rögzített programhoz, témakörhöz,, Az arab és a nemzetközi közvélemény nagy várakozással tekint Szadat moszkvai útja elé. A fokozott érdeklődés mindenekelőtt annak köszönhető, hogy az Egyesült Államok minden, eddiginél messzebb ment eü a* izraeli agresszió támogatásában: az elismert katonai fölény ellenére további Phantomokat szállít Izraelnek, s lehetővé teszi, hogy az izraek hadiipar amerikai fegyverek, repülőgép-motorok gyártására rendezkedjék be. Kairó ebből a lépésből vonta le azt a következtetést, hogy az Egyesült Államok immár közvetlenül is részt vesz az arab népek élűén irányuló agresszióban. Washington fokozódó elkötelezettsége nyíltan a békés rendezés szabó tál ásá.ra bátorítja Izraelt Golda Meir legutóbbi nyilatkozatában határozottan kijelentette: Izrael hajlandó tárgyalni az arabokkal, de nem hajlandó visszatérni az 1967 előtti határokra. Fokozódó harci tevékenység DéE-Yieteamhan Saigon Saigon térségében a dél-vietnami népi felszabadító fegyveres erők fokozták támadásaik ütemét s emiatt, a saigoni parancsnokság a kormánycsapatok ott állomásozó 200 ezer katonáját pénteken riadókészültségbe rendelte. A fővárostól kisebb-na- gyobb távolságokra lezajlott különféle gyalogsági és tüzérségi1 összecsapások közül az egyik' legjelentősebb az a tüzérségi támadás volt amelynek sarán a népi erők kilenc rakétát lőttek ki az amerikaiak egyik tüzérségi és kiképző támaszpontjára) Saigontól 36 kilométerrel északra. A népi erők gyalogsága ezenkívül megtámadta az amerikai első helikopter hadosztály egyik alakultát, s megsebesített tíz amerikai katonát — jelentették be katonai körök Saigonban. Ugyancsak támadás ért egy amerikai páncélozott személy- szállító járművet, A B—52-es amerikai nehézbombázók pénteken ismét bombázták Défl-Vietnam Laosz-szal határos északnyugati területeit. í Törökországi levelek : A magyar utas kétségkívül más érzésekkel Indul Törökországba, mint például a nyugateurópai turtstakaravánok utasai, akiknek itt van a végállomásuk rendszerint Isztambulban, az Aja Szófia és a Kék Mecset táján. — Visszaadom a vizitet — búcsúztam én is barátaimtól a repülőtéren —, ámbár a 150 éves látogatással szemben szinte udvariatlanul rövidnek tűnhetett a mi kis tizenöt napos portyázásunk. De hát a Törökországba induló magyaroknak nemcsak a hódoltság, s nemcsak a Héttorony jut eszükbe, ahol sok mással Török Bálint raboskodott, hanem Rodostó is, ahol meg a száműzött fejedelem, II. Rákóczi Ferenc talált menedéket a bujdosókkal. S Törökhonban pihent meg Kossuth Lajos is a császár bakói elől menekülve. Kosztolányi Dezsőt nagyapja révén közvetlen érzeL mi szálak fűzték Isztambulhoz: O, Boszporusz tündére, messze távol, te védted az őregapám, mikor mint árva honvéd a levert házából futott Ferenc József bakóitól, lelkem terólad szent emléket ápol, Konstantinápoly, De nem kell Rodostóig elmennünk, hogy a török—magyar barátság emlékeivel találkozzunk. Az isztambuli repülőtéren bájos barna leány fogadta gépünket; vonásai annyira ismerősek voltak, hogy ha nem lett volna arany hímzésű török népviseletbe öltözve, magyar lánynak Is gondolhattuk volna. S míg az óváros zegzugos szűk utcácskám igyekezett autóbuszunk, a konflisok, trolibuszok, csacsifogatok és robogók tarka forgatagában a szálló felé, újabb meglepetések értek. A bazársoron a cégtáblákon — mintha csak káprázat játszana velünk — magyar feliratok: a sapkaüzlet kirakata fölött: „Sapka”; a késes cégérén meg: „Bi- csak”. s nem nehéz fölfedeznünk azt sem, hogy a nyársra húzott rablóhúsokat meg félbe vágott birkákat kínáló kirakat fölött a „Kaszab” szó a mi „kaszabol” igénk őse, s ennyit jelent, hogy: mészáros. A szállóban meg este az illatos nyárson sült. a sis-kebab meg a csirkehúsból készített kadin-bu- du („asszonycomb”) után almát kapunk, amelynek itt elma a neve. A sapka, a bicsak, a kaszabtól) — akárcsak a papucs, a kávé Szívélyes fogadtatás.