Békés Megyei Népújság, 1972. január (27. évfolyam, 1-25. szám)

1972-01-19 / 15. szám

ÍJj vezetőségeket választanak az önkéntes tűzoltó testületek Az ország, s benne megyénk tűzvédelmének önkéntes segí­tői jelentős munkát végeznek már évtizedek óta. Munkájuk­ról, tevékenységükről csak nagy ritkán hallhatunk, akkor, ami­kor értékeink kerülnek veszély, be. Kevesen tudjuk, hogy me­gyénkben például 4084 községi önkéntes tűzoltó végzi társa­dalmi munkában, minden el­lenszolgáltatás nélkül a tűz­megelőzési és mentési felada­tokat. Ebből a több mint négy­ezer emberből 44í-en tagjai a vezetőségeknek és 1130 16 éven aluli fiatal van soraikban. Az önkéntes tűzoltótestületek veze­tőségei V a Minisztertanács Ta­nácsi Hivatala és a Belügymi­nisztérium Tűzoltóság Országos Parancsnoksága közös állásfog­lalása szerint négyévenként újjáválasztják. Ezt a munkát segíti a me­gyei tanács igazgatási osztálya és a megyei tűzoltóság pa­rancsnoksága. Erről Farkas Pál­lal. a megyei tanács igazgatási osztályának vezetőjével és Vár­hegyi Ferenc tűzoltóalezredes­sel, a megyei tanács tűzoltó­parancsnokság vezetőjével be­szélgettünk. Elmondták, hogy a választások előkészítésére bizottságot hoztak létre. A ki­dolgozott terv szerint már ja­nuár 1-től több helyen meg­tartották az újjáválasztást és március 15-ig mindenütt befe­jezik megyénkben. Arról is be­számolták, hogy testületi ala­pon megyénkben, községekben és városainkban 80 önkéntes tűzoltótestület működik, üze­meinkben és intézményeinkben 148 létesítményi önkéntes szer­vezet dolgozik, 2065 taggal. A testületek élén általában öt­tagú vezetőség áll, amelyből négyet választanak a testületi tagok, a parancsnok pedig hi­vatalból tagja a vezetőségnek. Vannak önkéntes szervezetek, ahol a vezetőségi tagok száma — a feladatok jobb elosztása érdekében — az előírásnál na­gyobb. Arról is beszámoltak beszélgetőpartnereink, hogy a községi öríkéntes tűzoltótestűle- tek munkájában érvényre jut a pártirányi tás, hiszen a 4084 önkéntes tűzoltó közül 566 párt­tag, 769-en pedig tagjai a KISZ-szervezetnek. Mit Is csinálnak megyénk ön­kéntes tűzoltói? Várhegyi Fe­renc alezredes elöljáróban el­mondta, hogy 1971-ben a terü­letfelelősök által felülvizsgált lakóházak száma 87,5 száza­lék. A mezőgazdasági, elsősor­ban a termelőszövetkezeti léte­sítmények felülvizsgálata eléri a 82 százalékot. Az állami tűz­oltóság munkáját a megelőző tűzrendészet! szabályok meg­tartásában Is jól segítik ön­kénteseink. Jól példázza ezt az is, hogy a múlt évben 1865 tűzrendészet! szabálytalanságot szüntettek meg. A 151 olyan tűzesetből, amely az önkéntes tűzoltótestületek működési te­rületén keletkezett, 86-nál mű­ködtek . közre, A számadatok jól mutatják, hogy önkéntes tűzoltóinkra ko­moly feladat hárul és a társa­dalmi munkások ezt sziwel- lélékkéL, becsülettel végre is hajtják. Nem egy és nem ket­tő olyan esetről tájékoztattak a vezetők, mint például az 1971. július 10-én délután Csorváson, a Hunyadi u. 26. szám alatt keletkezett tűz, amelynek a nagy szél miatt beláthatatlan következményei lettek volna, ha Samu Mátyás, a csorvási önkéntes tűzoltótestület pa­rancsnokhelyettese és beosztott­jai önfeláldozó munkával meg nem akadályozták volna a tűz terjedését. De ott láthattuk ön­kéntes tűzoltóinkat 1970-ben az árvíznél. Gépeikkel segítettek a belvízveszély elhárításában is. Ebben kiemelkedő munkát végeztek a mezőberényiek, bé­késiek, gyulaváriak, vésztői ek és a sarkadiak. A nagy hagyományokkal ren­delkező Békés megyei önkén­tes tűzol tó testületek mindig megállták és most is megállják helyüket nemtesak a kárelhárí­tásoknál, hanem tűzoltóverse­nyeken is. A fiatalok ez irá- nvú érdeklődését példázza, hogy 1971-ben az országos, versenyen első helyezést ért el a körös- ladányi általános iskola ifjúsá­gi női raja, és második helyet a fiúraj. Méltán érdemelték ki önkéntes tűzoltóink a társa­dalom megbecsülését, s azt, hogy a megyében a tanácsok a múlt évben mintegy 100 ezer forint jutalmat osztottak ki kő. zöttük. A jó munka elismeré­se az is, hogy tavaly a tűzren­dészet! érem különböző fokoza­tát 14 községi és 14 létesítmé- j nyi .szolgálati érem kitüntetést! 403 községi és 184 létesítmé­nyi, megyei parancsnoki dicsé- j retet öt községi és 9 létesítmé­nyi tűzoltó kapott. Mcst, hogy az önkéntes tűz­oltótestületek tagjai új veze­tőséget választanak, azt kíván­juk, hogy olyan odaadó embe­rek vezessék őket továbbra is, mint eddig. Megjelent a Jelenkor Janus Pannonius évforduló­jának jegyében kezdi az új év­folyamát a Pécsett szerkesztett irodalmi és művészeti folyóirat. Az élő Janus cimen indított ro­vatában vázlatos képet ad leg­nagyobb humanista költőnk munkásságáról. A januári szám­ban a dicsőítő ének a veronai Guarinóhoz című panegirikusz részleteit olvashatjuk Csorba Győző fordításában és jegyzetei­vel. A költemény mellett bemu­tatja a folyóirat Martyn Ferenc Janus alakját és világát idéző rajzsorozatának néhány darab- : ját. Az új évfolyamban Is folyta- • tódik Bertha Bulcsu interjú-so- • rozata. A januári számban Déry : Tiborhoz látogat a folyóirat, s a j beszélgetéshez csatlakozik az író : emlékezése a Nyugatról. A szép- • prózai Írások sorában emellett « Kolozsvári Grandpierre Emil S önéletrajzi regényének új rész- i letét, Mészöly Miklós notesz-fél- j jegyzéseit és Bertha Bulcsu lí- ' rai Balatonszocáográíiáját olvas­hatjuk. A MEZŐGÉP Vállalat Központi Gyáregysége azonnali belépésre felvess: esztergályos, marás, köszörűs, fúrás, hegesztő, lakatos szakmunkásokat A fenti munkakörbe, valamint daraboló és sajtoló gépekre szakképzettség nélküli női és férfi munkavállalókat betaní­tunk. A vidéki férfi munkavállalók részére munkásszállási biztosítunk. Cím: Békéscsaba. Szarvasi út (8-as busz végállomás). Sxónoktan folyam eredményekkel és folytatással A családi jellegű társadalmi ünnepségek és események világ­nézeti jelentősége, Beszédtechni­kai gyakorlatok, A temetési szer­tartások legfontosabb elemeinek lélektana és logikája. A szónoki beszéd, mint.műalkotás, A gyász­beszédek tartalmi kérdései, Re­torikai gyakorlatok, A szónoki beszéd nyelvi modorosságai, A gyászbeszédek stilisztikai köve­telményei, Zenei irányelvek a családi ünnepségeknél, Népmoz­galmi statisztikai tájékoztató, A családi ünnepségek elterjedtsége és hatékonysága megyénkben és városunkban, A névadási, házas­ságkötési beszédek tartalmi és stiláris kérdései — ilyen című előadásokat hallgatott meg ja­nuár 4—5—6-án a Békés megyei Tanács Művelődésügyi Osztálya és a Társadalmi Ünnepségeket és Szertartásokat Szervező Iroda első Békés megyei szónokképző tanfolyamának csaknem másfél­száz hallgatója, akik között a művelődésiotthon-igazgatótól a nyugdíjas tsz-tagig, a községi ta­nácselnöktől az anyakönyvveze­tőig a legkülönbözőbb társadalmi rétegek képviselőit megtalálhat­tuk. Fiatalabb és idősebb férfia­kat és nőket, társadalmi ünnep­ségek és szertartások hivatásos és alkalmi szónokait. ••• Néhány telefon. A vonal másik végén a tanfolyam egyik legfia­talabb hallgatója: — Endrőd, Szabó Ktsz, Farka- sinszki Ildikó... Nem vagyok szó­nok. Egyszerű KISZ-tag csupán. Három éve, mióta leérettségiz­tem, itt dolgozom egy remekjő speciálgépen... Azért küldtek a tanfolyamra a ktsz, a párt. és a KISZ-alapszerv vezetői, mert nálunk is szeretnék népszerűvé tenni a társadalmi szertartáso­kat, ünnepségeket... Sok érdeke­set hallottam. Főleg a nyelvé­szektől tanultam olyan dolgokat a beszédről, amit idáig nem is­mertem. Szó esett a rendezvé­nyek külsőségeiről a szervezés módszereiről is. Ügy hiszem, hasznos volt a tanfolyam. Ezúton is szeretném megköszönni vala­mennyi társam nevében a ren-' dezőknek, előadóknak... Erdei Lajost, a geszti községi tanács elnökét hívjuk: — Hat temetésen tartottam ed­dig búcsúztatót, A Békéscsabán hallottak dicsérete, hogy ezentúl másképp beszélek majd, felhasz­nálom azokat az ismereteket, amelyeket tartalomról, formáról, a kettő viszonyáról, mondatszer­kesztésről, stílusról szereztem a tanfolyamon... Régi problémánk, hogy nincs kórusunk, zeneka­runk, amivel a szertartásokat érzelmekben gazdagabbá, ünne­pélyesebbé tehetnénk. Azt kér- tük-kérjük a csabai irodától, hogy elküldött magnószalagja­inkra játsszanak rá temetések­hez, házasságkötéshez, névadás­hoz illő zenét... A békéscsabai városi tanács igazgatási osztályának anya- könyvvezetőjével beszélgetünk: — Rendkívül hasznosak voltak a gyakorlati foglalkozások. Több anyakönyvvezető mondott min­ta-beszédeket, ezeket megvitat­* tűk, javítottunk a hibákon, csi­szoltunk a formán, módosítot­tunk egynek-egynek a felépíté­sén. Jó útravalót kaptunk a fel­lépés. szóképzés, beszédtiszta­ság, mondatszerkesztés területén. Talán csak tartalmi kérdésekben várt többet a résztvevők egy cso­portja. Ügy gondolom, ezt meg kell majd szívlelniük a későbbi tanfolyamok szervezőinek, elő­adóinak. Mert folytatni kellene a most megkezdett továbbképzés­sorozatot, a mostani három nap tanulságai ezt szinte követelik™ •** A Társadalmi Ünnepségeket és Szertartásokat Szervező Iroda — egyre elterjedtebb nevén: TÜSZSZI — Tanácsköztársaság; úti helyiségében keressük meg Szemenkár Mátyás irodavezetőt — A sikeres szónokképző tan­folyam után hogyan tovább? — Valamit még a tanfolyam­ról. Az előadásokat magnóra vettük s a legfontosabb esemé­nyeket a Balázs Béla stúdió fil­mesei is megörökítették. így ren­delkezésünkre áll valamennyi előadás szövege melyet kérésre szívesen átmásolunk az érdeklő­dőknek, ha címünkre megfelelő számú szalagot küldenek. Igény esetén zenei anyaggal, könyvek­kel is tudjuk segíteni az ünnep­ségek, szertartások rendezőit, előadóit. Többek között Rácz Zoltán Családi és társadalmi ün­nepek című kötetével s Éder Zoltán Halotti és emlékbeszédek a XIX.—XX. században című gyűjteményével, mely nagy írók, tudósok temetésén, emléktáblá­juk avatásán elhangzott szövege­ket tartalmaz. Szeretnénk, ha a tanfolyam résztvevőivel továbbra is kapcso­latban tudnánk maradni. E ter­vünk megvalósításának egyik lépcsőfoka, hogy a mostani hall­gatók egy részének kérdőíveket küldtünk, melyből képet kapunk a hallgatók véleményéről, a ha­sonló rendezvények iránti igé­nyükről. Március végi beküldési határ­idővel pedig pályázatot hirdet­tünk, melyre teljes forgatóköny­veket küldhetnek be a jelentke­zők. Négy kategóriában: házas- ságkötésá, névadási, temetési és évfordulókhoz kötődő ünnepsé­gekre, szertartásokra vonatko­zóan. A felsorolt tényéknek, tervek­nek egyetlen célja van: színvo­nalasabbá, érzelemben, tartalom­ban gazdagabbá tenni a mind­jobban növekvő számú társadaL, mi szertartásokat, ünnepségeket Hárommillió mozilátogaté 1971-ben Száznyolc vetítőhelyen — SH normál, illetőleg szélesvásznú, 50 keskenyfilm vetítésére alkal­mas moziban és négy vándorve­títővel — csaknem harmincezer előadást tartottak a megye film­színházai, melyek közül több, mint huszonkétezer normál vagy szélesvásznú alkotás előadása volt összesen csaknem hétszáz kü­lönböző film került a közönség elé, ezek közül mintegy százhet­ven új mű, melyeket kétmillió- kilencszázhatvanezer néző látott 20. — Ügy, hogy mindenkinek haszna lesz a dologból, csak ma­ga fizet rá. A cécó után magát díszpolgárrá, nevezik ki, áztán pár hónap múlva szép csendesen ki fogják sajátítani a telkét, hogy idegenforgalmi búcsújáró helyet csináljanak belőle. Em- lémű, sétány, trafik, emléktárgy­üzlet, italbolt, szálloda, autó-par­koló hely, meg ilyesmik. Kopra Rittyentett egy cifrát — Ezt jól kitervelték! Mit ta­nácsol. mit tegyek?. — Menjen bele mindenbe, ha Bártik szónokolni akar, azt amúgy sem lehet kivédeni. Meg aztán az egész falut magára ha­ragítaná ha emiatt elesnék a megígért kedvezményektől. Vi­szont írásban kösse ki. hogy köz­célra sémit se hasítanak ki a parcellájából. Ehhez ragaszkod­jon. Pecsét, aláírás. Nem féltem én az M.-belieket meg fogiák azok találni a számításukat úgy Is. — Rendben van — mondta Kopra rövid tűnődés után. — Köszönöm a tanácsot, majd így járok el. Most már csak arra vagyok kíváncsi, miért árulta el nekem mindezt? A fiú zavartan vont vállat — Nem szeretem, ha valakivel ki akarnak babrálni, ok nélkül Nem szeretem az öregem ügyes­kedéseit. Nem szeretem az itte­niek mohóságát, egy nap alatt a fél falu arra rendezkedett be, hogy kiszipolyozza a látogatókat. Az újságíró nem szólt semmit csak jól megnézte magának a kí­sérőjét. Aztán, oldalán a ka­masszal, átvágott az utca másik oldalára, az alig ötven méter­nyire levő tanácsháza felé... Húsz percbe sem telt, már Jött is ki. négyrét hajtott, pecsétes írás volt a farmernadrágja zse­bében. Nemcsak az ő, özvegy Pa- ukné telkére is szólt a mentesí­tés. Emeberemlékezet óta az M.-i tanácsházán ügyet ilyen gyorsan nem intéztek el. Méghozzá ki­lenc óra, a hivatalos félfogadás megkezdése előtt!... Miután ingatlana jövőjéről megnyugtató módon sikerült gosdoskodnia Kopra elhatároz­ta* hogy a saját jelenéről is gon­doskodik. Ezért a közeli ABC kisáruház felé indult Kenyeret, felvágottat szándékozott venni, meg egy inget .nyakkendőt, a közelgő nagy eseményre való tekintettél. Ha netán nem tudja elkerülni valamelyik kamera látókörét, ne fessen úgy, mint «gy ágrólszakadt Benyitott az üzlet ajtaján. Szokatlanul sokan voltak a he­lyiségben, s mindjárt megakadt a szeme néhány ismerősön. A baloldali, presszónak kiképzett részben Hörömpölv Pista, a dél­utáni lap munkatársa kortyol­gatja a feketéjét. Kissé odébb Lázár Edit áll, a rádió műsor­közlője, a tévés Kisócival tár­salog. A pult végénél pedig Gitta dől a falnak és moso­lyogva hallgatja Schieder Jós­kát, a híradó operatőrjét. És még fél tucat más ember is lebzsel ott, köztük a művész­világ néhány híressége. Kisóci, a rámenős Kisőci, vette észre elsőnek az új jöve­vényt — Itt van a nap hőse! — ki­áltott fel, odasietett hozzá, meg­rázta a kezét, hátba veregette. Szempillantás alatt csend tá­madt. minden tekintet féléjük fordult. De Kisóci szemernyi gondol­kodási időt sem adott a kon- kurrenciának, élt helyzeti elő­nyével. Belekarolt Koprába, gyengéd erőszakkal a sarokba vonszolta, ott egv hosszú lábú asztalkához, közben ujjaival jelezte a presszós kisasszony­nak, hogv két dupla lesz és két fél deci kevert. Ég szinte egyidejűleg egy généit papír­lapot Is elővarázsolt valahon­nan. — Fuss út, öregem, ezen a műsortervezeten, egész éjszaka ezen dolgoztunk, aki ep-él job­bat ajánl, az vagy csal, vagy hazudik, vagy... — Micsoda viselkedés ez?? — lépett hozzájuk magából kikeli-

Next

/
Thumbnails
Contents