Békés Megyei Népújság, 1972. január (27. évfolyam, 1-25. szám)

1972-01-18 / 14. szám

Piroskákat kössöntünk A mai Piroska nevűnk a „Priscia, Priscilla” latin névből származik, amelynek „öreg, be­csületes” a jelentése. — TANÁCSKOZNAK BÉKÉS­CSABÁN, a MEDOSZ székhazá­ban január ül-én, pénteken a tsz-ek szociális bizottságainak elnökei és a társadalombiztosí­tási ügyintézők. Napirenden a szociális rendelkezések ismerte­tése, azok betartása, valamint a tsz-tagok nyugdíjosztályba való sorolása, a szülési és betegsegé­lyekkel kapcsolatos kérdések megbeszélése szerepel. — ÁLLAT A LAKÁSBAN. Tartható-e állat a modern la­kásban? — címmel rendeznek beszélgetést január 20-án, csü­törtökön a TIT gyulai Értel­miségi Klubjában. Felhívás A honvédelemről szóló torvény 14«, g-a és a 4/1964« (II. 9.) Kormány számú rendelet 10. §-a alapján a megye területén lakó 1954-ben szü­letett magyar állampolgárságú fér­fiak összeírására 1973. januárban és februárban kerül sor. Az összeíráson történő részvétel végett személyre szőlő felhívást kapnak a fiatalok. A felhíváson túl a lakott területeken „Hirdetmé­nyek’5 is kerülnek kifüggesztésre. A felhívások, hirdetmények tájé­koztatást adnak ara vonatkozóan, hogy mikor és hol kell összeírá­son megjelenni. A személyre szóló felhívásban, illetve a kifüggesztett hirdetményekben foglaltak mara­déktalan betartására hívja fel a megyei kiegészítő parancsnokság ezúton is a figyelmet. — ZÁRSZÁMADÁSI KÖZGYŰ­LÉS. A füzesgyarmati Vörös Csillag Termelőszövetkezet ja­nuár 22-én, szombaton tartja zárszámadási közgyűlését. — A TÜZEP GYOMAI TELE­PE az elmúlt évben 21 millió 268 ezer forint értékű árut for­galmazott. s ezzel értékesítési tervét 106,3 százalékra teljesí­tette A forgalom az 1970. évi­hez mérten 15.3 százalékkal nö­vekedett. — DOKTJMENTUMFILMMEL KÖSZÖNTI szerdán a televízió a fennállásának 15. évfordulóját ünneplő munkásőrséget. A fil­met Eck Imre rendezi, az opera, tőr Janovics Sándor. — SZÄZHARMINCHÄROM ÉVES korában elhunyt. Az észak-argentínai Presidentia Roque Saenz Ena városkában vasárnap 133 éves korában hunyt el egv asszonv. A helyi hatóságok adatai szerint a matu­zsálemi kort megért nó 1838. október 12-én született Corrien- ies tartományban. — A HIDEG BEKÖSZÖNTÉ­SÉVEL „eltűntek” a denevérek a bükki erdőségekből A bioló­gusok és a természetjárók meg­állapítása szerint elfoglalták a barlangokat, a föld alatti jára­tokhoz vezető zsombolyokat. A nagyobb denevértanyákon több tucat állatkát gyűrűvel látnák el, hogy adatokat gyűjtsenek a vándorlásukról. — A KRONSTADT! TENGE­RÉSZEK című nagyszabású szovjet filmet vetítik január 21-én. pénteken 18 órától a bé­késcsabai Fegyveres Erők Klub. jában. Archimedesi, 1972 Sokan emlékeznek még az is­kolából Archimedesz törvényé­re: „Minden folyadékba mártott test annyit veszít a súlyából, mint amennyi az általa kiszorí­tott folyadék súlya.” A napokban hallottuk a tétel egy mai változatát: — Minden sikkasztó bűne annyit veszít súlyosságából, mint amennyi a bűnös által a sik­kasztásba bevont személyek presztízsének súlya. — HIRDETMÉNY! Békéscsaba Városi Tanácsa VB Termelés-El- látásfelügyeleti Osztálya értesíti az állattartással foglalkozó lako­sokat, hogy 1972. január 13-án 1 db kb. 2 éves, 3 q-ás vöröstar- ka üszőt találtunk. Aki az állat tulajdonjogát megfelelően iga­zolni tudja, az a tartási, gondo­zási költségek kifizetése után a békéscsabai Állatkórházban át­veheti. Békéscsaba, 1972. ja­nuár 15. x — ÁLLÁST keresek felvonósze­relő szakmával és középiskolá­val. Hasonló szakterület is érde­kel. Ajánlatokat „Szakember” jeligére a békéscsabai hirdető­be. 350794 — LÁNG- és villanyhegesztést vállalok. Papp Mihály lakatos­mester. Gyula, (Szentpálfalva) Bem József u. 40. 366150 Évforduló Százhúsz évvél ezelőtt, 1852. január 18-án született Szarva­son Chován Kálmán zongora­pedagógus és zeneszerző, ze­neakadémiai tanár. Huszon­négy éves volt, amikor a bé­csi Horák-féle zongoraiskola igazgatója lett. Ezekben az években rendszeresen és nagy sikerrel koncertezett Bécsben. 1889-ben a budapesti Zeneaka­démián Erkel utódjaként kez­dett tevékenykedni. Fontosabb kompozíciói: Magyar táncok. Román táncok. Magyar rapszó­dia. Magyar lant. Tavaszi jele­netek, Magyar akvarellek. Ma­gyar estek, Á csárdában. Pusz­tai képek, Magyar hangulatké­pek» »Amíg a készlet tart” Több mint a fe’e elkelt a leszállított árukészletnek Az Univerzál Kiskereskedel­mi Vállalat az elmúlt hét kö­zepén hirdette meg téli áru­cikkeinek 20—40 százalékos árkedvezménnyel való árusítá­sát. „Amíg a készlet tart” jel­szóval. Tegnap megtudtuk, hogy Békésen, Békéscsabán, Szarva­son, Gyulán és Orosházán a forgalomba hozott mintegy öt­millió forint értékű árunak több, mint a fele már elkelt. A boltokban más napokhoz ké­pest 30—50 százalékos volt a forgalomnövekedés. Kötöttáru­ból elsősorban kardigánt, férfiin­get, nylon harisnyanadrágot, fiú- inget vásároltak, míg méteráru­ból női szöveget ruhákhoz, kosztümökhöz, kabátokhoz. A konfekciórészlegeknél a nőd, a * 25 — ZENÉS KLUBEST — VE­TÉLKEDŐVEL. Január 20-án, csütörtökön zenés klubestet ren­dez a békéscsabai Ifjúsági és Üttörőházban működő Tízek Klubja. A klubest keretében vidám vetélkedő is lesz. — EGYMILLIÓ FORINTOS fel­újítási munkát kezdtek el Gyu­lán a kislakásépítő szövetkezet dolgozói a postán. A máris nagy és egyre növekvő forga­lom halaszthatatlanná tette, hogy az új postaépület elké­szüléséig bővítsék a jelenlegi helyiségeket. — EMLÉKMŰVET AVATTAK vasárnap Pász^ón: a Mikszáth Ká’mán Gimnázium előtt lep- 'ezték le a ..nagy palóc” mell­szobrát. Andrássy Kurta János alkotását. férfi, és fiúkabát, valamint a férfiöltöny, a női szövetruha, a női, a gyermekcsizma és a férfi bundacipő volt a legkapó­sabb. Az Univerzál Kiskereskedelmi Vállalatnál közölték: ha egy­két árucikk el is fogy, a töb­biből előreláthatóan ezen a hé­ten még lesz elegendő, sőt vá­laszték is, így például női csiz­mából, gyermekcsizmából, női kabátból és szövetből, nylon- harisnyából és férfiingből. Egy pillanatra j iskolába járhatnak az Elhidegillt házastársok, Az USA-ban ilyen is van, Adják hírül az újságok. a ■ Szinte látom a reklámot: Ni kínlódjanak egyedüli Hozza hozzánk kedves nejét, S Minálunk majd felmelegiU.„ S — MIKOR VESZÉLYES a gyógyszerfogyasztás? Január 20- án, csütörtökön ismeretterjesztő előadás hangzik el a gyógyszer, fogyasztás veszélyeiről Oroshá­zán, a művelődési házban. — NAPIRENDEN. Az ipari ée mezőgazdasági üzemek munka- védelméről tárgyal január 18- án, ma délután Kondoros nagy­község tanácsának végrehajtó bizottsága. két gyermek meghalt A FÜSTBEN Vasárnap este Lengyel István 25 éves, Szeghalom, VI. Külte­rület 21 számú lakásán tragikus eset történt Lengyel István a munkahelyén tartózkodott, s fe­lesége, miután gyermekeit le­fektette, a szüleihez távozott a lakásból. Eközben a széntüzelé­sű kályhában tűz égett, § eddig meg nem állapított okokból ki­gyulladt a szobában levő ágy is. Amikor a szülők hazamentek, négyéves Margit lányukat az ab­lakban még élve találták, de a 2 és féléves Erzsébet és a hathó­napos István füstmérgezésben meghalt. A rendőrség vizsgála­tot indított a felelősség megál­lapítására. BETÖRÉS AZ ŰJ V1LÄG-BA A mezőhegyesi ÁFÉSZ Üj Vi­lág éttermébe és presszójába betörtek. Az étterembe ablakbe­törés útján jutott be az eddig ismeretlen tettes, onnan átjutott a presszóba is. Kutatott, de lé­nyegesebb értéket nem vitt eL Kilétének felderítésére a vizsgá­lat folyamatban van. KEMÉNYBE épített GERENDA Vasárnap hajnalban Gyulára, Mágocsi u. 15 szám alá vonul­tak ki a tűzoltók. A kéménybe épített gerenda égett, s a tűz átterjedt a konyha és a szoba födémszerkezetére is. A tüzet a gyulai állami tűzoltóegység cJ- totta eL A kár nem jelentős. KIGYULLADT A VAKOLATLAN FÖDÉMSZERKEZET Békéscsabán, a Sziklai u. 30 szám alatt Szász Gábor lakóhá­zában a tűzrendészed szabályok megsértése miatt keletkezett tűz. Szász Gábomé a zárt folyosó vakolatlan mennyezete alatt le­vő befagyott vízvezetéket égő papírdarabokkal melegítette. A papír lángjától a vakolatlan fö­démszerkezet. majd a tetőzet is meggyulladt. A kár jelentős. A MEZŐGÉP VÁLLALAT KÖZPONTI GYÁREGYSÉGE azonnali belépésre felvesz: ESZTERGÁLYOS, MARÓS, KÖSZÖRŰS, FŰRÓS HEGESZTŐ, LAKATOS SZAKMUNKÁSOKAT. A renti munkakörben, valamint daraboló és r>j- tológépekre szakképzettség nélküli női és férfi munkavállalókat betanítunk. A vidéki férfi munkavállalók részére munkás- szállást biztosítunk. Cím: Békéscsaba, Szarvasi út (8-as busz végállomás). 350801 Hideg marad az idő Várható időjá­rás ma estig: Ke.eten is időn­ként megnövek­vő felhőzet, el­sősorban nyuga­ton szórványos havazással. Mér­sékelt, időnként élénk keleti, délkeleti szél. Hideg marad az idő. Nyugaton egy-két helyen kisebb hófúvás is lehet. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmér­séklet: mínusz 10—mínusz 15, legmagasabb nappali hőmérsék­let: mínusz 4—mínusz 9 fok kö­zött. Távolabbi kilátások péntekig: Borult idő, sokfelé havazás, hó­fúvás. Legalacsonyabb hajnali hőmérsékletek mínusz G—mínusz 12 fok között. Legmagasabb nap­pali hőmérsékletek mínusz 1— mínusz 6 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 88 százalékán várható. — ÖT BANKOT RABOLTAK KI ismeretlen tettesek pénteken és szombaton Mexikó északi ré­szén A banditák zsákmánya 880 ezer peso, a rablások halálos ál­dozatainak száma négy. Közülük hárman bankalkalmazottak. Iskolatáskarádió Ä3 MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja. FOSZFBKES7TÖ- CSEREI PÁL. í'ÖSZERKESZTÖHELYETTES: Deák Gyula. OLVASÓSZERKESZTŐK: Varga Dezső. Varga Tibor BELPOLITIKAI ROVATVEZETŐ: Rocskár János. GAZDASAGPOLITIKAI ROVATVEZETŐ:' Podioa Péter. MŰVELŐDÉSPOLITIKAI ROVATVEZETŐ: Sass Ervin. SPOR TRO V A TV EZETO: Machalek István. Szerkesztőség: Békéscsaba. Szabadság tfe S7. ül. emelet. Telefon: 12—196. 12—298. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat. Békéscsaba II.. Tanácsköztársaság útja a. Telefon-. 11—021. u—OSI. FELELŐS KIADÓ: Lehoezki Mihály. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési áll egy nőnapra 20—PL Békés megyei Nyomdaipari Vállalat Békéscsaba. Index: SS0SS» A középkorba — A herceg azt üzeni, hogy az on képtelen találmányait ® §8- vőben nem, fogja finanszírozni! ( A Wochenpresse-böl)

Next

/
Thumbnails
Contents