Békés Megyei Népújság, 1971. december (26. évfolyam, 283-308. szám)
1971-12-11 / 292. szám
Miért nekik ítélték „A Legjobb Háziipari KISZ Szervezet” címet Hasznos tájékoztató Hárommillió fogyasztóhoz juttatta el ezekben a napokban a Magyar Villamos Művek Tröszt tájékoztatóját, amelyben a háztartási villamosberendezések, készülékek, lámpatestek biztonságos használatát ismerteti. A négyoldalas, színes nyomású kis füzetben az áramütés elleni védekezés öt legfontosabb szabályára hívják fel a figyelmet. A leírtak megszívlelendők, hiszen a háztartásokban még ma is gyakori a baleset* évente 30 ember hal meg a biztonsági szabályok be nem tartása miatt. A tájékoztató utolsó oldala érintésvédelmi számre^tvény-vetélkedőt hirdet, helyes megfejtők között televíziókat és más értékes villamos-készülékeket sorsolnak majd ki. Vidéki tartózkodásom alkalmával lettem f igyelmes az alábbi eseményre. Betérve egy étterembe, az étlap tanulmányozásába kezdtem, ami igen meglepő eredményre vezetett. Nem a felsorolt ételek különlegessége, hanem a mellettük szereplő árak •voltak figyelemre méltóak. A kedves olvasó most tapasztalatai alapján arra gondol, hogy csillagászati számokat láttam a •papíron. Nos, nem ez volt a helyzet. Ez nem lepett volna meg, hanem az, hogy legyen az készétel, vagy frissen sült, mindennek 10 forint volt az ára. Logikus, hogy egy ilyen egységesítés az adagok minimálisra csökkentésével jár együtt. Hogy mennyire rossz a logikám. -arról a következő eset győzött ■meg. Merengésemet a pincér megjelenése zavarta meg, aki asztaltársam elé egy párizsi szeletet tett le- Nagyságára nézve meg voltam győződve, hogy a kolléga, kihasználva az alacsony áraidat, mohón dupla adagot rendelt. Én mindenesetre egy adag •palócot rendeltem. Gondoltam, ha egy tízforintos adag kevés less, ■majd tudok még rendelni utána, és úgy sem járok rosszabbul. Mire az adagom elkészült, társam éppen befejezif az étkezést, de az egyik szeletből egy darabot tányérján hagyott. A pincér rögtön az ' iránt kezdett érdeklődni, hogy talán nem ízlett á kedves vendégnek az étel. Mondja a szomszéd, hogy nem az ■ízekkel van baj, hanem ő magyar ember, és lehet, hogy az angolok véresen szeretik a sült húst, de ő jobban örült volna, ha azt a vért kisütötték volna belőle. A pincér felkapta a tányért — na most jól megsértődött, gondoltam — és beadta a szakácsnak, megkérte, hogy süsse meg jobban azt a párizsit. Az ügy ezzel talán hihetetlenül, A BÉKÉSCSABAI IIÜTÖIIÄZ FELVÉTELRE KERES: mechanikai műszerészt villanyszerelőt, vizsgázott gázkazánfütőt, VALAMINT női és férfi segédmunkásokat. Jelentkezés a munkaügyi osztályon. 250396 — Az elnök elvtársat keresem.! Hol található? — Pesten. Ugye, lány«*, Pestre ment Nagy elvtárs? — Igen. Tessék beszélni a főkönyvelővel, Koffán Jenővel... Ugye, maga újságíró? — Igen, újságíró vagyok, — És nem ismer meg? — Várjon csak. Táncos? — Nem... — Kézilabdás? — Hideg.. — Megvan! Bocsásson meg, már írtam is magáról! így van Szucsán Mária? Első lett a szava ló versenyen, — Talált. Mi járatban nálunk? Tudja, mostanában, ha Békésszentandrásról hall az ember, mindig magukról, a szőnyegszövő htsz fiataljairól bede minden esetre szépen be is fejeződött volna, azonban asztaltársam nem nyugodott bele ebbe a megoldásba, mert mint mondta, ő teljesen jóllakott az adagnak a sült felével, emiatt nem kér semmit. Na. mondom magamban, ez egyáltalán nem normális, mert ha tényleg jóllakott, akkor mi a fenének kellett dupla adagot rendelnie. Aztán pár perc múlva fény derült mindenre. A fiatalember intésére ugyanis megjelent a fizető pincér és... És mondta a fogyasztást, hogy „egy leves, egy kenyér, egy savanyúság, az ösz- szesen öt húsz.” ■— Plusz egy adag párizsi —- szólt közbe a vendég. —Az nem volt fogyasztás — mondta a főúr ■—, hiszen nem volt megsülve. Némi kis barátságos vita után ebben maradtak. Itt valami történt. Ebben az étteremben úgy látszik, kevés pénzért is bőséges adagot adnak. Csak az a kérdés, meddig fog ez így menni. Mikor fog az üzlet csődbe jutni, vagy mikor adják fel jelenlegi elvüket? Vagy csak utópisztikus álom volt? Töprengésemből a jól ismert és kedvelt fokhagymaszag riasztott fel, amit az elém tett palóc árasztott. És esetleges újabb kételyeim eloszlatására azonnal láttam, hogy a tízforintos adag után nekem sem kell még egyet rendelnem. Mivel pedig az itt leírtak sajnos, egyáltalán nem általánosak, kénytelen vagyok elárulni, hogy mindez az orosházi Gólyafészek étteremben történt. Legutóbbi ottjártamkor pedig azt tapasztaltam, hogy még most sem jutottak csődbe, és az adag semmit sem változott — nem lett kisebb. Remélem elhiszik, hogy őszintén kívánom, ne is következzék be soha. —SL— JÓ KERESETI LEHETŐSÉGGEL zöldségkertészetben budapesti termelőszövetkezet alkalmaz NŐI ÉS FÉRFI DOLGOZÓKAT. Jelentkezés levélben: SZABADSÁG mg tsz, Budapest. XVIII., (Pest- imre), Vörös Hadsereg u. 36. címre. Munkásszállást, étkezést biztosítunk 350397 szélnek. Azt akarom megtudni, miféle „legenda nőtt” itt maguk körül? — No, akkor ennek megválaszolására én nem vagyok illetékes. Inkább keresse meg a főkönyvelőnket vagy Csonki Mihályt, a szövetkezeti bizottság elnökét... Amíg várakozom az elnök* Irodájában Koffán Jenőre, albumokat lapozgatok. Reprezentáns, nagyon szép albumok, tele a szövetkezet életéből másolt képekkel, a neves látogatókkal való találkozásokkal, a htsz szebbnél szebb szőnyegeinek mintadarabjaival, melyekkel különböző kiállításokon is részt vett. Két album azonban, azt hiszem, egyedülálló. Legalábbis én még nem találkoztam hasonlókkal, pedig sok háziipari szövetkezetben fordultam már meg. Ezekben 1951- től a szövetkezet megalakulásától kezdve — napjainkig kizárólag azok a cikkek, riportok, fényképes anyagok, egyszóval sajtóhangok szerepelnek, melyekben a Békésszentandrási Szőnyeszövőről írtak a kül_ és belföldi lapok. A gondosan, kronologikus sorrendben beragasztott írásokból a szövetkezet története rajzolódik ki igen szemléltetően. Az, hogy az alakulás 16 tagjából hogyan nőtt és terebélyesedett ma már világhírűvé a szőnyegszövő, melynek 50 ország igényli gyönyörű termékeit; az, hogy az apák, és anyák művészetét miként sikerült továbbfolytatni a ma élő nemzedéknek és ebben is a fiataloknak. Még az is kiderül ezekből az írásokból, hogy a szövetkezet központi telepének csaknem 250 dolgozója közül hatvan százalék a fiatal s a bedolgozókkal együtt ezren vannak összesen és mintegy 50 000 négvzetméter különféle szőnyeget értékesítenek évente átlagosán az ARTEX segítségével, A torontáli termelést száz százalékban a fiatalok végzik. Különösen ennek a két albumnak a gondos összeállítása, kezelése válik dicséretére a szövetkezet vezetőinek és követendő példa is lehetne. — Mit rhondjunk a fiatalokról...? Jól dolgozik nálunk a KISZ-szervezet. — Csonki és Koffán elvtársak egyöntetű véleménye ez és olyan természetesen hang7;k, mintha azt is sugallná: miért kell ezen csodálkozni, hát nem így van ez rendjén?! Bizonyosan így van. Csakhogy emlékszem én arra az időre is, amikor ez még nem volt annvira termé-.zetes, Ta1 álkoztam olyan írással is az egyik albumban, amelvikben arról panaszkodtak a szőnyegszövőben, hogv nehéz összetartani a -tánccsoportot, pedig régebben az jól működött, hogy alig van klubélet, hogy nincs sport az üzemben stb. Nem a htsz vezetőin múlott akkor sem, hogy ez megváltozzon, hanem a KISZ-vezetőségén. Aztán egy „belevaló” fiatal került a szervezet élére. Ugrai Bálint személyében, aki állhatatos munkával, jó szervezőkészséggel mind előbbre vitte a gondok megoldását: Természetesen ez csak úgy sikerülhetett neki, hogy „jó anyag” volt a ..keze alatt”, vagv. is maguk a fiatalok igényelték az előrehaladást. („Sainos” Ugrai Bálint a helyi művelődési ház igazgatója lett nemrégen, azonban ma is segít a szövetkezetnék. Azonban az új KISZ-titkár is jónak ígérkezik. Vezetőképző iskolán volt Szegeden). ■— És még's miben mutatkozik meg a KISZ-szervezet jő műnk*in? — kérdezem Csonki elvtársékat. Egymást váltják a válaszadásban a főkönyvelővel, nem fogynak ki az információ-adásból, a fiatalok reális dicséretéből. — Tessék nézni azt a vitrint — mutat Csonki Mihály az elnöki irodát díszítő üvegesszekrényre, amelyben ki tudja, hány serleg, kupa, kis zászló és oklevél díszük. — Azok zöme fiataljaink jó munkáját, a pezsgő KISZ-élet elismerését fémjelzi. — A kispályás labdarúgó-bajnokságon három éven át első lett a csapatunk, így végleg a miénk maradt a serleg és aranyplecs- nit kaptunk. Részt veszünk rendszeresen az OKISZ Kupa versenyeken. Az összpontok alapján itt a harmadik helyezést értük eL Női kézilabdacsapatunk a megyei másodosztály bajnokságán szerepel. Másodéves a csapat. de az idén már a harmadik helyen végzett. A KISZ kulturális tevékenysége is messze túlnő Békésszentandrás határain. í'7""c’*n Mária nevét országszerte ismerik. Legutóbb a szövetkezetek közötti országos szavalóversenyen a második díjat nyerte el, de volt már első is. Tánccsoportunk lassan kinő a névnélküliségből. A Gyomán rendezett első tiszántúli szövetkezeti kulturális találkozón azt a szép vázát kapták elismerésként. — A HISZÖV értékelése alapján — folytatja Koffán elvtárs. — Az Ország Legjobb Háziipari KISZ-szervezete díját a békésszentandrási fiatalok kapták: 4000 forintot Vita volt azon, hogy mire használják fel ezt az összeget. Táncosaiknak új ruha kellene, amihez pótlást adnánk a szövetkezeti kulturális alapból. De közös kirándulásra is szeretnének menni. Akármire fordítják, az ő hasznukra vá- lilt—. — No és ne feledkezzünk meg arról sem — veszi át a szót újra a szövetkezeti bizottság elnöke —, hogy termelés is van a világon s mindenek előtt ebben állnak helyt nálunk a fiatalok. — Rendszeresen részt veszünk' a Szakma Legjobb Dolgozója címért folyó versenyben és ebben az évben is a mi fiataljaink hozták el az országos első helyezést. A csomózott szőnyegkészítésben Mrena Márta, a torontáli készítésben pedig Szirom Katalin lett az első. Mindketten KISZ-tagok. — Jő nálunk a szocialista brigádmozgalom és ebben is élenjárnak a fiatalok. — Csonki elv- társ kimutatásokat szed elő, abból idéz. — Tizennégy szocialista brigádunkból öt a KISZ-es brigád. Közülük a Szalai Anna vezette Kállai-brigád már négyszeres tulajdonosa a címnek. Ugyancsak négyszer kapta meg a szocialista címet a Ságvári brigád, amelynek vezetője To- manyicka Hanna a mostani KISZ-titkár.- Kiváló munkáért sok dicséretet kap Egri Erzsébet, Losonca Lí dia, Sárkány Mária, Németh Mária, Szirom Katalin, Klimaj Zsuzsanna és sok más KISZ-tag. Egy olyan szövetkezet, amelyiknek a termékei a világ ötven országában ismertek és keresettek, méltán örvend jó hírnévnek. E hírnév megteremtése, kikovácsolása azonban a dolgos hétköznapokon történik. A munkapadok mellett éppen úgy, mint a jó kollektív szellemet, együvé- tartozás érzését teremtő mozgalmi, szövetkezeti életben, aminek kitűnő példáját adják a békésszentandrási fiatalok. A HISZÖV nem véletlenül éppen nekik ítélte oda a Legjobb KlSZ-szerve- zetnek járó díjat. S a békésszent- ' andrási fiatalok most várakozással tekintenek a tanácskozó VIII. kongresszusra, amelytől további jó munkájukhoz remélnek útmutatást. Varga Dezső Gondolatok egy étteremben Tib a szemify- és az árnsziirtás, mint lava’T A Volán Tröszt 24 vállalatán nak gyorsjelentései alapján ösz- szegezte a közhasznú autófuvarozás novemberi, valamint idei 11 hónapi munkáját. Az adatok azt mutatják, hogy novemberben, a korán beköszöntött télies idő, a hóakadályok hatására valamivel csökkent a vállalatok fuvarozási teljesí ménye, a 11 hónapi összesített eredmény azonban felülmúlja a tavalyit A személyszállító szolgálat as elmúlt hónapban újabb két vasútvonal — a Békéscsaba—Bé- késsámson közötti keskeny nyomközű, valamint a Baja— Gara közö.td gyengén kihasznált normál nyomközű vonal — személyforgalmát vette át. A Veszprém megyei Iharkút községet bekapcsolták az autóbusz, hálózatba, s ezzel Veszprém megye minden községében eljutnak már a Volán menetrendszerű járatai. A vállalaok novemberben 76,4 millió utast szállítottak, csaknem 6 százalékkal többet, mint tavaly ugyanebben az időszakban. A teherfuvarozásnak is volt érdemleges eseménye a múl' hónapban. Több mint egy esztendős munka után tért haza Ausztriából a zalaegerszegi Volán 16-os vállalat 10 nagyteljesítményű billenős Tátra kocsiból álló karavánja, amely egy osztrák céggel kótöt szerződés alapján útépítésnél dolgozott. A Volán Tröszt az év 11 hónapjában a tavalyinál 7,3 százalékkal több, összesen 1102,7 millió utast és 113,5 millió tonna áru: szállított. Felkészüli a karácsonyra az édesipar A Magyar Édesipar hat nagy gyárának 800 féle termékéből bőség® áruválasztékot állítottak össze a karácsonyi és az újévi ünnepekre. A gyárak összesen 3400 tonnányi szaloncukrot készítettek az ünnepekre. Az édesipar szakemberei választékos ellátást ígérnek. Nem lesz hiány a csokoládés szaloncukrokból sem, mert a gyártók figyelembe vették, hogy az utóbbi években a vásárlók egyre inkább ezt a szaloncukor-félét keresik. Az édesipar vállalatai karácsonyi desszert-dobozokat ia küldenek az üzletekbe. Azt, hogy mennyire lesz szükség, egyelőre még nem tudják, ezért a kereskedelemmel állandó kapcsolatban vannak, és a naponta érkező újabb megrendelések alapján szálütanak a gyári raktárakbóL A Budapesti Csokoládégyár magyaros díszdobozt hoz forgalomba. A Duna Csokoládégyár tulipános-láda díszdoboza szintén sikerre tarthat számot. A karácsonyi sütés megkönv- nyítésére kakaós süteményport gyártanak. Novemberben 000 mázsányit készítettek ebből az édesipari újdonságból, amit a háziasszonynak csak vízzel kell összekevernie és ezután már sütheti is az ízletes kakaós-tésztát mwrnss 7 IMI. DéC&Mü&E II,