Békés Megyei Népújság, 1971. december (26. évfolyam, 283-308. szám)
1971-12-10 / 291. szám
A sáros, síkos út veszélyezte Ü a közlekedést A KPM békéscsabai Közúti Igazgatósága — mint hatóság — még az év elején intézkedett arról, hogy a fő. és a korszerűsített utakhoz csatlakozó kocsibehajtókat (kerékrázókat) a gazdaságok építtessék ki, amelyek pe. dig rosszak, hozassák rendbe. Mivel ennek a kötelezettségnek anyagi kihatása van, a teljesítés határideje 1 év. Olyan intézkedés is történt, hogy azokat a csatlakozásokat, amelyeknek a fenntartása indokolatlan (például a közelben van egy másik), szüntessék meg. A kötelezettségét már Jómé- hány gazdaság teljesítette, vagy engedélyezési kérelemmel fordult az igazgatósághoz. Néhol azonban elhúzódik a feladat teljesítése, a mellékutak mentén pedig sok helyen nem Is törődnek ezzel. Sarat azonban semmilyen körülmények között nem lehet a közútra felhordani, ami a KRESZ-ben előírt tilalom. Ahol tönkrement vagy elhanyagolt a kerékrázó, ott a járművekkel meg kell állni és a sarat le kell kaparni. Aki ezt az előírást megszegi, veszélyes helyzetet teremt a közúton közlekedő járművek számára, ami — balesetokozás nélkül is — szabálysértés. Ellene tettenérés esetén eljárást indít a rendőrség. Tudni kell, hogy ellenőrzéskor a motoros útőrök — bár polgári ruhában vannak —, hatósági közegként lépnek fel. Külön igazolvánnyal vannak ellátva és felismerhetők arról, hogy a jellegzetes sárga színű oldalkocsis motorkerékpáron közlekednek. Hivatalos személyt megillető büntetőjogi védelemben részesülnek és utasításukat a járművezetők kötelesek teljesíteni. Aki mostanában a megye útjain gépjárművel közlekedik, jól tudja, hogy egyes szakaszokon milyen nagy a sár. így a 44-es főúton Kondoros és Szarvas között néhány helyen, a Fiala-csár- dánál, a 46-os főúton Csárda- szállás és Gyoma között, a nagy- laposi birkacsárdánál, Doboz belterületén és lehetne még sorolni többet, ahol veszélyes a közlekedés. A sár növeli a géplegény életét. Káros: pénz- és egészségpusztító szenvedélyei nem voltak. Passziója is csak egyetlenegy: a fényképezés. Ami felesleges kis pénze a szerény postatiszti gázsijából megmaradt neki, azt az utolsó fillérig filmekbe. fürösztő sókba, lámpákba és másoló papírokba ölte. Főzőfülkéje —ugyanis csak teaforrázásra használta — valóságos kis laboratórium volt. Még nagyító apparátust is szerelt bele. És több tucat oklevél és fő-fő büszkesége: egy első díjul kapott ezüstserleg birtokában már éppen azt számolgatta, hogy életnívóját illetőleg micsoda korlátozások bevezetése árán térhetne át a színes fényképezésre is, amidőn egy szép napon így állította meg a lépcsőházban Irén néni, úgy is, mint a „viza- vi lakás” főbérlője: — Ejnye, Peták úr — korholta. — Ezt igazán nem hittem volna! Vak maga vagy a szive pudvás, az én istenem áldja meg?! — Már megbocsásson... ■— markolta meg Peták a lépcső karfáját. — En... ugyebár, én... tulajdonképpen... én egy szavát se értem, tisztelt szomszédasz- szony. — Jaj ,hogy’ mondhat ilyent?! — sopánkodott Irén néni. — Még utóbb engem is kétségbe ejt! Engem is álmatlanná tesz a a szívtelenségével... Katiról, a kis húgomról van szó, — fogta suttogóra recsegő trombitahangját. Eleped, tönkremegy az a szerencsétlen lány. Már se éjjele, se nappala szegénykémnek. — De kérem...?! — Nem hiszi? Pedig eihihe- •, ment maga az oka! A majárművek gumikerekeinek a szívóhatását is, így hamarabb tönkremegy az út burkolata. Az igazgatóság kezelésében levő utak városi és községi átkelési szakaszának a tisztántartása a helyi tanácsok feladata. P. B. Díszítőművészek Mezőkot ácsházán A mezőkovácsházi járás művelődési központban működő megyei díszítőművészeti bázisközpont szervezetten készül következő évi feladatainak megvalósítására. A díszítőművészeti szakkörök vezetőit képező tanfolyam hallgatói a legutóbbi foglalkozásukon a hajdúsági szűrhímzés és a furtai népművészeti motívumok tanulmányozásával készültek közelgő vizsgájukra. Az ünnep eh re való tekintettel előbbre hozták a decemberi bérfizetéseket A Magyar Nemzeti Bank körlevélben értesítette az érdekelt vállalatokat, hogy a decemberi és januári munkaszüneti napokra való tekintettel a Szakszervezetek Országos Tanácsával egyetértésben, a munkabérfizeAzonos mnnkadíjjal jobb minőségű munka a pusztaföldvári Lenin Tsz-ben Ebben az esztendőben áttértek a tényleges munka szerinti teljesítménybérezésre a pusztaföldvári Lenin Tsz-ben. A szövetkezet vezetősége és tagsága nyolc éven át, vagyis 1963- ■tól a hagyományos bérgazdálkodást folytatta. Tóth Imre főkönyvelő szerint minden esztendőben gondot jelentett a kiegészítő részesedés elszámolása. A prémium ugyanis aránytalanul oszlott meg. A prém'um adta a munkadíj jelentős hányadát, így a tagság lényegében nem a munkadíjért, hanem a prémiumért dolgozott. Amikor ezt a részesedési formát választották 1963-ban, a növénytermesztés fellendítésére határozták el a jővedelemosztásnak ezt a különös formáját Miután fellendült a növénytermesztés, valamelyest csappant a közösben dolgozók száma — sokan elmentek nyugdíjba, másokat az Ipar vonzott el Pusztaföldvárról —, a szövetkezetnek is érdeke volt, hogy szakítson a hagyományos bér- gazdálkodással és a munka szerinti teljesítménybérezést vezesse be. Az első esztendőben hasznos jó tapasztalatokra tettek szert A szövetkezeti tagság Is elégedett az új bérezési formával, hiszen a növénytermesztésben dolgozók havonta átlago. san megkeresik az 1800—2200 forintot, az állattenyésztésben ga... isten ne vegye bűnül... ■ a maga lellkeüensóge! Nem ■ mondom: köszön néki. De ho- | gyan? Lóhátról. Anélkül, hogy ] egyszer is a szemébe nézne. : Kati meg hervad sóhajtozik, • egész eleped a maiga kemény- j szívűsége miatt. — Mo-mo-mondita ? — pirult ; él a haja tövéig Peták. — ö... • maga... mondta? — Kell is az ilyesmit mon- • dani! Az lenne csak a szép, ha : mán szóval is panaszkodott vol- ; na... Mit képzel? Gyávább■ szemérmesebb ő annál. De ne- j kém van szemem, és a fülemet : se szoktam bedugni éjszakéra. 5 Hallván hallom, hogy mit só- • hajtozik össze. És mert Katit is elővette, ne- ! ki is télebeseélite a fejét, mi j történt, amidőn legközelebb ; Kati és Peták a lépcsőházban : összetalálkozott ? Peták megszédült, remegés • fogta el. Akkora remegés, hogy : a gangon végigtámolyogva a: kulcslyukba se talált bele. No, ; igen, ment Kati valóban jói ! megnézte magának és a tékán- jj tétéből is olvasni próbált. Merő kíváncsiságból. Azt fürkészte, hogy valóban ; úgy van-e, ahogy Irén ángyi j bezengte neki Peták állapotát, j mondván: az ipse tisztára meg : va-n gárgyulva, se hall, se lát : a szerelemtől. Peták pedig — a jámbor — \ a nőis.neret analfabétája, per- : sze, hoav kihívásnak vélte a ; kíváncsiságot, s ijedtében ön- ! magát múlta felül a mulya- : ságot és a félszegséget illető- : en. (FolytatjvJe) S dolgozók a 2500—3000 forintot, a rakodók a 2800—3200 forintot, a gépesítésben dolgozók pedig a 3500—4000 forintot. A közös munka iránti érdeklődés és a felelősség érzése megnőtt S ez nem véletlen, hiszen az emberek egy tízórás munkanapon általában 88 forin tot keresnek, s ehhez jön majd óv végén a kiegészítő részesedés. Valószínű, hogy ez a kiegészítő részesedés eléri a 20 százalékot. Az 1969. évi tagrészesedésnek megfelelő összeget fordítják ebben az esztendőben is termelési célra, azzal a különbségiéi, hogy most minőségileg igen sokat javult a növénytermesztők, az állattenyésztők, a rakodók és a gépesítésben dolgozók munkája. A növénytermesztés teljesítette idei feladatát A gépesítésben dolgozók felszántották a szövetkezet közös határát A nagy táblákon jóformán már semmi munka nincs. Az őszi mélyszántás előtt a tavaszi vetésű növények alá is kiszórták az alapműtrágyát. Ezzel a mezei leltár értéke ezen az őszön kedvezőbben a’akult. nrnt a tsz fennállása óta bármikor. A termelőszövetkezet vezetősége nagy figyelmet fordított az állattenyésztés fejlesztésére. Az utóbbi 5—6 év átlagában mindössze 90 kocát gondoztak a közös óliaib-'m. most viszont 180-at. Ennek a szaporulata 1972. I. felében már pénzt hoz. A szarvasmarha-tenyésztésben ugyancsak az előbbre lépés jelei láthatók, A tehénállományt tel jen "n tbc- mentesre cserélik ki a következő eszten'tőHen. Az idén építettek egv 136 férőhelyes borjúnevelőt. így a 96 férőhelyes tehénistálló mellett már ezzel is és egy 114 férőhelyes növendék- marha-isitállóvál is rendelkeznek. A 100-as tehenészet évi szaporulatát most már két évig tudják tartani. Az jd*n 3 millió forintot kö-Höttek gépi beruházásra. Egy 2500 holdas gazdaságnak ez az erőfeszítés egy év alatt igazán dicséretére válhat Gépesítették és kemizálták a cukorrépa termesztését Jövőre a jelenlegi 150 hold répavetés helyett szeretnék 300—320 holdra növelni a répával hasznosított területet, amemy. nyiben a termesztés technológiájában — üzemen belül — élőbbre léphetnek. Az egyelés kikapcsolására, vagyis a mag helybevetésére és a vegyszerezés megoldásának lehetőségére gondolnak a növelt területen. Általában jó esztendő zárására készülnek a puszta földvári Lenin Tsz-ben. Tekintettel arra, hogy tavaly az előző két év átlagának 80 százalékát fordíthatták tagrészesedésre, mivel a belvíz náluk is tetemes kárt okozott, így ebben az esztendőben a terven felüli bevételekből elsősorban tartalékok képzésére törekszenek. A jövedelemből fél retett összegből olyan gépeket, berendezéseket vásárolnak, melyekkel még biztonságosabbá tehetik az 1972. évi gazdálkodást. (dupsi) tésl napokat a következőképpen határozta meg: Az állami és szövetkezeti gazdálkodó szervek a december 22- én és 23-án esedékes béreket december 21-én, a december 24-én és 25-én esedékes béreket december 22-én, a december 26-án és 27-én esedékes béreket december 23-án, a december 30-án, 31-én és január 1-én esedékes béreiket december 29-én, a január 2-án és 3-án esedékes béreiket december 30-án kell kifizemi. A fentebb fel nem sorolt bérfizetési napok nem változnak és az állami és szövetkezeti építőiparban érvényben marad a december 23-i bérfizetési nap. b(kís mm 1971. DECEMBER 10. sas® 5 Szocialista brigádvezetök tanácskozása a gyulai J&FÉSZ-nél Mint mondotta, a gyulai ÁFÉSZ hosszú évak óta a jól gazdálkodó szövetkeze.ek sorában van, ez alapvetően a szocialista brigádmozgalomnak köszönhető. Jó volt hallani a brigád vezetők felszólalásait, melyekből az őszinte tenniakarás csendült ki. Ezt éreztük a vasbolt brigád- veze őjének szavaiból is, aM érthető büszkeséggel jelentette be, hogy 14 tagú kollektívája már november 23-án teljssítetbe éves tervét, amá 46 millió forint volt. De valamennyi brigádve- zető eredményekről adott számot, miközben kifejezték kollektívájuk további segítétszán- dékát Felszólalt a tanácskozáson Bo- ross Gergely, a MÉSZÖV elnöke és Rákóczi Ferenc, a KPVDSZ titkára is. Mindketten a mozgalom jelentőségét méltatták. (Kép, szöveg: Balkus Imre) A Szakszervezetek Országos Elnöksége határozatának megfelelően 1972. áprilisában kerül sor a szocialista brigádvezetők negyedik országos tanácskozására. Ennek az országos jelentőségű eseménynek keade.ét jelzik a szocialista brigádveze- tők helyi, vagyis szektoronkénti, tanácskozások. A napokban ilyen tanácskozáson vettünk részt Gyulán, a fogyasztási és értékesítő szőve kezetnél. A szövetkezet brigádvezetőinek tanácskozásán megjelenít Steiger- voald György, a megyei tanács vb osztályvezetője, Rákóczi Ferenc, a KPVDSZ titkára és Borosa Gergely, a MÉSZÖV alnö- nöke. Kovács Gézáné szakszervezeti titkár üdvözlő szavai után Paulik János, az ÁFÉSZ elnöke értékelte elismerő szavak kíséretében a szövetkezet szocialista brigádjainak munkáját. Paulik János, az ÁFÉSZ elnöke beszámolóját tartja. A brigádvezetők egy csoportja, i