Békés Megyei Népújság, 1971. december (26. évfolyam, 283-308. szám)

1971-12-05 / 287. szám

Aforizmák "A bizonytalanság h, ami «t embert gondolkodásra készteti. 1 ALBERT CAMUS "A törvényeik mit sem veszítő- | i»ek azzal, hogy öregebbek lesz- * ■A. Ennyiben különböznek a ; asszonyoktól. BUCKINGHAM herceg •' Á tréfád úgy marjon bele aa : emberekbe, mint a bárány. Ne E úgy, mint a farkas. BOCCACCIO • Kétféle erkölcs létezik: aa j egyik az amelyet tanítunk, de > nem gyakorolunk, a másik pe- í dig az, amelyet gyakorolunk, de f általában nem próbáljuk mások- \ ba beleoltani, KUSSEL [ Ha a király délben azt mond- j fe .hogy éjszaka van, akkor eső- • dáld meg a csillagokat, PERZSA MONDÁS s TARKA hasábok ■■NinNNnnitMnmMmmiiiMRmiMniaHMHiiiiMiHHMiiauminHHMi«MiuiiiiHiHHuainiliaaaa(a(IMIaaiialMiaM Világjáró viccek Két csinos nő napozik Oervia strandján. Csakhamar kiváncsi férfiak gyűlnek köréjük. — őszintén megvallva, dühít ez a sok kiváncsi férfi — szálai meg az egyik barnára sült szép­ség. *— Igen, igen — válaszolja * barártnője — de engem sokkal jobban dühítenek azok, akik nem kíváncsiskodnak^, M* SaeramentóbAn Thomas Jor­dan 35 éves hivatalnok válóke­resetet nyújtott be a felesége el­len. A válást kimondták azon a címen hogy a feleség, mintán kimentette fuldokló férjét a fo­lyóból, két évem át minden este csak azt hajtogatta: „Mit tet­tem, én balga!?” •»* Egy nap Tristan Bemard ope­rettelőadást hallgatott végig egy bulvár-színházban. A primadon­nának igen gyenge hangja és kétségbeejtően rossz kiejtése volt. A dalszövegeket alig-alig lehetett érteni. Tristan Bemard egyszerre csak odafordult szom­szédjához: „Ez az egyetlen nő, akire lelki nyugalommal rábíz­hatnám titkaimat.” (Ford.: Moskovits Anna) *** — Hát persze, igazad van — mondja a másik. — Nagyonis igazad van. Nem ismersz vélet­lenül egy terhes nőt — akit el­vehetnék? •** Egy. SO éves ember találkozik hasonló korú ismerősével, aki csodálkozva állapítja meg, mi­lyen régen nem találkoztak. „Fél évig börtönben voltam — válaszolja a 80 éves. — Kiskorú elcsábítása miatt.” „Micsoda, az ön korában?” —- kérdezi meglepetten a másik. „Igen ,annyira hízelgő volt a vád, hogy bűnösnek vallottam magam”. ♦*» ! : SAJTÓNAPI Oué/etkarc Nemzetközi Újságíró* szövetség Mellett Mű­ködő Menza Vezetősé­ge a Képzőművészeti Alap megbízásából felkért, hogy saját költségemre készítsek önéletrajzot a Sajtó Nap alkalmából. Tekintettel ar­ra kérték ezt épen tőlem, mert én is jubilálok: 25 éve, 1946. no­vember 28-án lettem újságíró. Mit tettem 25 évi Újságírói pá­lyafutásom alatt; lesz-e mara­dandó emlék utánam, ha majd saját halottjának fog tekinteni a MUOSZ? (Ez ugyan mostaná­ban nem sokba kerül. Egyik lap­ban nemrég olvastam a kocka- hirdetést; Most érdemes meg­halni! Már 400 forintért prima kivitelezésű sírkő rendelhető a SIRKÖV ÁL-nál!) De hogy a témánál maradjak', mire is tekinthetek vissza ne­gyedszázados pályámon? Mint minden fiatal, annak idején én is nagy reményekkel léptem az újságírók göröngyös útjára. Előt­te ugyan az angol Lordok Háza rendes tagja kívántam lenni, de kérelmemre, jellemző módon, nem is válaszolt Nagy-Britannia imperialista kormánya! (Azóta következetesen nem is levelezek velük!) Egyszóval úgy lettem egy. áltálán újságíró, hogy a felsza­badulás után egy illusztris sze­mélyiség megkérdezte tőlem: mit szeretnék leginkább csinálni? Azt mondtam, lehetőleg semmit. Nagyon kimerített a négyéves háború. Jó, akkor néhány hóna­pig újságíró leszel a Viharsarok­ban, mondta és rögtön meg is feledkezett rólam. A néhány hó­napból így lett 25 év, és én még mindig várom, hogy valakinek eszébe jussak, aló. visszahívna szülőfalumba, Budapestre. Titok­ban azért nem bántam meg, hogy tót felejtettek. Ugyanis... Őszintén meg kell vallanom, hogy újságírói pályafutásom alatt sók mindent elértem, ami­ről korábban nem is álmodtam. Régi kétkezi munkásként hogyis álmodhattam volna olyasmiről, hogy egyszer .majd egy kézzel keresem meg a kenyeremet! Két kézzel, bárhogy is erőlködtem, soha nem sikerült megfognom a tollat. Ezt kollégáim sokszor a szememre is vetették. Ennek el­lenére sem szűnt meg bennem a szakma szeretete. Legjobban az­ért az elsejéket szerettem a szak­mában, amikor a prémiumosztás, s a fizetés következett, noha a 45-öt követő években még öntu­datból is tudtam élni, hisz alig volt valami, amit pénzért lehe­tett kapni a piacokon. Írásaim tekintélyes része — amire büszke rogyok — szabá­lyos, féléves kötegekbe fűzve örökítődneic meg az utókor szá­mára a szerkesztőség archívu­mában. Persze mások írásaival, s a hirdetésekkel együtt. Egyes ki­emelt riportjaim azonban forrás­munka gyanánt szerepelnek a ; megyei és városi bíróságok: adat- ! táraiban, különféle perek kap- E vsán, amiket aránylag könnyen E megúsztam. Nagyon érdekes ta- \ nulmány volt egyik beadványom ■ a gyerektartási per ügyében, ! amely aztán, — srévizavé — a E későbbiek folyamán sok kollé- E gám példájául szolgált. Számos E írásom jelent meg a KIK-veze- ; tőség íróasztalén különféle la- j kásügyi panaszról, amelyek egy I része elintéződött, de a csapom E még most is folyik. Ugyanígy ■ gázügyben is sokat írtam a \ DÉGÁZ helyi vezetőségének — ■ sajnos hiába. Elértem továbbá, ! hogy sokam., akik ezelőtt fW)e- E lembe se vettek, ha csak fejbó- 5 tintással is, de néha már visz- \ szaköszönnek az utcán és a nagy j épületek auláiban. Kiharcoltam !- azt is, hogy ha az időnként sür­gősen vidékre utazó kollégáim átadják ebédjegyeiket, (termé­szetesen üzemi áron) a magamé mellett kaphassak még egy ebé- det a menzán. Személyi vará­zsom következménye, hogy több­ször álltam már a szerkesztőségi fegyelmi bizottsága előtt olyan bűnökért, amiket mások sókkal nagyobb nagyságrendben is el­követtek, büntetlenül. És mind­ezek dacára mindmáig csak hat­szor voltam ideggyógyászati ke­zelés alatt hosszabb-rövidebb ideig! (Ez egyébként egyik leg- ■ nagyobb tettem 25 éves újságírói « pályámon.) Életem munkásságának elis- S méréséként háromszor terjesztet- S tek fel a Rózsa Ferenc díj 1. fo- j kozatára. Először azért nem tud­tam átvenni, mert nem volt úti­költségem a Pestre utazáshoz, és irigységből senki sem adott köl­csön. Másodszor azért szalasz­tottam el az átvételt, mert el­romlott a kocsim és több órát várni kellett rá a szervizben. Harmadszor pedig: rájöttem ar­ra, hogy túlságosan kevés az el­ismerés kiváló újságírói tévé- I kenységemért, ezért aztán hagy- ! tam az egészet a fenébe. Ugyan- i akkor boldogan vettem át a Ki. 1 váló Gesztenyesütő kitüntetést, • melyet ma is büszkén hordók ! ide-oda mutogatni. Értesülésem ■ szerint azonban ezúttal az írók- : nak, költőknek járó elismeréssel ! lepnek meg. A Sajtó Nappal i csaknem egyidőben leendő 25. : éves újságírói fennállásom alkal- • mából nekem szánt babérokat ■ ezúttal — mintegy az újságírók ! általános megbecsülésének jel- I képeként — én kapom meg az jj ünnepi vacsorán. Paszúlyba főz- : ve. Köszönöm összes felettes ; szerveimnek, akik ily módon is | méltányolják az újságírók mun- * káját. Nagyon köszönöm l Az • utódaim nevében is, akik mél- S tán mondhatják majd: a nagy- S papa sem élt hiába! - { Varga Dezső « A mennyország kapuján fekete lélek kopogtat és így szól Szent Péterhez: — Megérdemeltem, hogy ide bejussak. John Smith a nevem. Alabama államban lakom és cüyasmit tettem, ami nem kis bátorságra vall. Egy fehér nőt szerettem.’ ö is szeretett epgem. Egybekeltünk. Szent Péter odavan a csodál­kozástól. — Alabamában tetted ezt? És régen történt? . A néger az órájára néz:-- Van már vagy tíz perce... »*• Korzikában vagyunk. — Te világ lustája — mondja az egyik korzikai a másiknak. — Egész nap semmit sem csinálsz, csak alszol. Miből akarsz meg­élni? Megértem, hogy dolgozni nincs kedved, de legalább csa­ládot alapítanál és gyerekeid lennének akik majd eltartanak. Ennél mi sem könnyebb. A skót nagypapa háborús él- : menyeiről mesél unokáinak: — Az ellenség körülvett ben­nünket. Élelmiszertartalékaink j kimerültek. Nem volt mit en* ; nünk, nem volt egy korty : whiskynk sem, már-már a: szomjhalál fenyegetett... — Víz nem volt a közelben — szól közbe az egyik unoka. —- Volt kisfiam, de akkoriban igazán nem értünk rá mosa­kodni. *** Egy újságíró a következő kér­dést tette fel Agatha Christie- nek: t — Mikor szokta kitalálná új történeteit? — Mosogatás kőiben “ vála­szolta a detektívregónyek koro­názatlan királynője. — Ezt a munkát olyan bosszantóan ostoba dolognak tartom, hogy mosoga­tás közben mindig kedvem ke­rekedik megölni valakit. Megfélemlítés _ Mielőtt megmérkőznénk, olvassa el a rólam írt kritikákat!.­(A Weltwoche-ból) EREDMÉNY HIRDETÉS (A Weltwoche-ból) ' A MŰVÉSZET HEVÉBEN (A Paris Match-bői) Forgácsok Bemard Shaw társaságban rendszerint törekedett arra, hogy gátlástalan beszédével és meg­jegyzéseitől megbotránkoztassa a jelenlevőket. A mellette ülő re­gényíró, aki egész életében arra ügyelt, hogy szigorúan tartsa magát honfitársai illemszabá­lyaihoz és senkit se sértsen meg, egy alkalommal nem tudott visz- szafojtani egy megjegyzést: — Ha ön így folytatja, Mr. Shaw, akkor hamarosan elveszíti a legutolsó barátját ix. — Meglehet — válaszolta Shaw de ha az ön példáját követném, akkor már régen el­veszítettem volna az utolsó el­lenségemet is!. Sam<fie Show tetőtől talpig megváltozott. Nem „mezítlábas táncdalénekesmő” többé, és első sikereinek részesét, hosszú haját is levágatta. Fodrász után végig, sétált London utcáin, hogy fel­mérje a hatást. így nyilatkozott: „Minthogy a férfiak nagy része hosszú hajat visel, a nőiesség hangsúlyozásá­nak egyik legfőbb eszköze a rö­vid haj.” , M* Johannes Aliven, aüd 1970-ben kapott Nobel-díjat fizikai mun­kásságának elismeréséül, kije­lentette: a „Toro” elnevezésű, 1964-ben felfedezett kis hold, amelynek átmérője 1600 méter, veszedelmesen közel kering a Földhöz. Egyelőre azonban — legalábbis az elkövetkezendő 180 éven belül — nem kell attól tar­tanunk, hogy a „fejünkre esik.” Brilliáns megoldás Egy francia gyáros összehívja valamennyi alkalmazottját és a következő beszédet tartja: „Tíz nap múlva ünnepeljük üzemünk fennállásának 25-ik évfordulóját. Az eseményt mél­tón szeretném megünnepelni és néhány ötletet várok önöktől. Csupán három feltételt szabok, az ünnepség gyakorlatilag sem­mibe se kerüljön, az egész or­szág beszéljen róla és önöket ki­vétel nélkül örömmel töltse el.” Eltelik néhány perc, majd a terem, végéből egy hang hallat­szik! „Nekem volna egy ötletem!” „Nos halljuk!” „ön uram ugorjékle az Eiffel torony tetejéről: ez mindössze a liftjegybe kerül, egész Francia- ország beszélni fog róla, és ami az alkalmazottak örömét illeti* azt én garantálom!”

Next

/
Thumbnails
Contents