Békés Megyei Népújság, 1971. december (26. évfolyam, 283-308. szám)
1971-12-25 / 304. szám
Táncolj a Broad way-n A MEGYEI Mr TŐIZOIJEAG t S- A MEGYEI- 7 Aft Ad LAE I A M Kohán-emlékkiállítás nyílt Békéscsabán Várható időjárás Tegnap délben 12 órakor, a művész halálának ötödik évfordulója alkalmából Kotlán György emlékkiállítás nyílt Békéscsabán a Munkácsy Mihály Múzeumban. A tárlaton a7 alkotó húsznál több nagyméretű képét láthatják az érdeklődők. A művek híven tükrözik Kohán György kedves témáit, házfalakat, kapukat, naplementét, váLÁNV KÖNVVVEL Bucsán a hónap közepén leplezték le ünnepélyes keretek között a tanácsháza előtti parkban felállított Leány könyvvel bronzszobrot Hajdú Sándor szobrászművész alkotását a megyei tanács adományozta a községnek. A szobor leleplezésén jelen volt az alkotó felesége Fekete Hajnalka is. aki a község szülötte. Sz. A. Köszönetnyilvánítás. Fájó szívvel mondulc köszönetét mindazoknak a rokonoknak, szomszédoknak, ismerősöknek. akik szeretett édesanyánk, nagymamánk, dédnagymamánk, özv. Lukoviczki Jőnosné szül. Salát Judit temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, ezzel mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, külön köszönetét mondunk a Május 1 Tsz vezetőjének és tagságának. A gyászoló család. 350552 sárheiyi és gyulai tájakat,, s jellegzetesen képviselik erőteljes formáit, drámai színvilágát. A tárlatot — melyet 1972. január 30-ig lehet megtekinteni — Enyedi G. Sándor, az MSZMP Békés megyei Bizottságának titkára nyitotta meg. „Élóvodás* — Anyu! Ma megdicsér* tek az oviban. — Miért? *— Mert én voltam a napos. —■ És minden napost megdicsérnek? — Nem. De én példamutató napos voltam. — ? ? ? — Ebéd után én aludtam el leghamarabb... — FELROBBANTOTTA SAJÁT HÁZAT, öt és félévre ítélte a bíróság a Dortmund környékéről való Hans Rösslert, mert pokolgéppel robbantotta fel saját há— ’ MELEGNADRÁGOT KAP KARÁCSONYRA A ROBINSON -KISASSZONY. Jane Cooper augusztus 22-e óta él a Tas- mániától délre fekvő lakatlan szigeten. A 19 éves Robinson- lány „elmélyülni és verseket írni” vonult a szigetre. Most kénytelen fogadni a karácsony este kikötő kis hajó kapitányát és feleségét, akik átadják anyja ajándékát, egy meleg nadrágot, mivel a régit mosás közben kiragadta kezéből egy hullám. Képviselői beszámoló a nőklub összejövetelén Mezőhegyesen a nők körében igen népszerű a cukorgyár nő- klubjának programja. A nőklub vezetősége minden alkalommal olyan előadásokat, összejöveteleket szervez, melyeknek témaköre érdeklődésre tarthat számot. Januárban többek között képviselői beszámolót tartanak, erre Keszthelyi Zoltán országgyűlési képviselőt kérik fel. Tervezik az Országház meglátogatását is. Ezenkívül az irodalmi sorosat keretében Karinthy Frigyes műveiből állítanak ösz- sze műsort, melyen Kázdy György, a- Pécsi Nemzeti Színház tagja lép fel. Köszönetnyilvánítás. Sroton mondunk köszönetét mindazon rokonoknak, szomszédoknak ismerősöknek, akik szeretett * feleségem, édesanyánk, nagymamánk és dédanyánk, FILADELFI JÁNOSNfc temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, s jelenlétükkel, együttérzésükkel és részvétnyüvánításukkal soká gyógyuló fájdalmunkat kívánták, enyhíteni. A gyászoló család. 2270 Szombaton változóan felhős, enyhe to®, valószínűleg csapadék nélkül. Elénk, időnként erős északnyugati északi szél lassan mérséklődik. A hőmérséklet csökken, várható legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 3 — Plusz 2. Legmagasabb nappali hőmérséklet 2—7 fok között. (MTI) — FEGYVERES TÉLAPÓK A BANKBAN. Egy nappal karácsony este előtt fegyveres „télapók” jártak Északrajna-Weszí- fália négy bankjában. Nem hoztak, hanem vittek, összesen 51 ezei; márkát. — KISIKLOTT EGY KARÁCSONYOZÓ VONAT. A New York St. Petesburg vasútvonalon csütörtökön kisiklott egy karácsonyozó kirándulókkal tömött vonat. A rendőrség kiderítette, hogy a Szerencs télenségek amelynek húsz sérültje van, pa- lyarongáló vandálok idézték elő. — HALÁLRA KÖVEZTEK KÉT EMBERT. Egy falusi- varázsló a dél-afrikai Tzaneen közelében két ember bűnösségét mondta ki amiatt, hogy másik kettőt a közelmúltban agyonütött egy villám. A helvi lakosok a varázsló „vád- lottait* halálra kövezték. December 25-én, ma este 22.15 órai kezdettel mutatja be a televízió Táncolj a Broadway-n című magyarul beszélő amerikai filmjét. Képünkön jelenetet mutatunk be ® filmből. oMoooBBBDBoeoooBBOOBoaaBsisafflBtsooooDBBaaBeBBBtaasosaBseaBflaB« Értékelik a Fogászati Hőnap eredményeit A Békés megyei Egószségne- velő Csoport, a megyei Vöröskereszt, a megyei tanács művelődésügyi osztálya és az úttörő- szövetség december 28-án, kedden délelőtt 9 órakor Békéscsabán, az Ifjúsági és Üttörőház nagytermében a Fogászati Hónapot értékelő konferenciát tart. A konferencia előadói: dr. Gyarmati István megyei stoma- tológus főorvos, Dankó Pál, a megyei úttörő szövetség elnöke, dr. König János, a MENCS vezető-főorvosa és Knapcsek Pál- né, a tanács művelődésügyi osztályának főelőadója lesz. A konferencián a Fogászati Hónap Matt kiemelkedő munkát végzett pedagógusok, fogorvosok, gyógyszerészek és a diákok munkáját is értékelik, ezt követően bemutatják a Fogászati. Hónap alkalmából készített megyei filmet A lotto oygrcszämal 2. 49, 69, 71, 78 — BÉKEKÖLCSÖN-SORSOLÁS 175,5 MILLIÓ FORINT NYEREMÉNNYEL. Az Országos Takarékpénztár december 28-án és 29-én bonyolítja le az idei utolsó államkölcsön-sorsolások H—ni. és a rv. Békekölcsön *1971. második félévi húzását. A sorsolásokat mindkét napon fél tíz órakor Budapesten az Utasellátó Vállalat, Arany János utcai kultúrtermében tartják. 1,2 millió kötvényre összesen 175 millió forintot sorsolnak ki nyeremény és törlesztés formájában. Vasárnapi névnap: Eug ff a ©ma — REJTÉLYES VISSZATÉRÉS. Péntekre virradó éjjel rejtélyes körülmények között tért vissza otthonába Roberto Alejo Arzu guatemalai nagyiparos, volt elnökjelölt. Négy hónapot és húsz napot töltött a „forradalmi nemzeti egységfront” eine, vezésű gerillaszervezet fogságában. Valószínűen nem fizettél ki érte a követelt félmillió dolláros váltságdíjat, mégis visszatért otthonába. — VIDÉKIEK! Lakatos tanulókat felveszek az 1972—73-as tanévre, lakást, étkezést biztosítóik. Jelentkezni lehet december 27—31-ig. Sziklai. Gyula. Dündler K. u. 20. 366111 — FIGYELEM! Vaskapuk, kerí- tésbetéteket, kívánságra a legszebb kivitelben készítem, rövid határidővel, részletfizetésre is. Vidékre díjtalan kiszállás. Esetleg betonmunikával együtt. Sziklai Zcf.tán lakatosmester. Gyula, Nagyváradj út 15. 366110 Az ünnepek között elbújik ma Eugénia női nevünk, melynek de-. cember 26-án van a napja. A yö-'ig „eugenes" szóból származik, melynek „ nemes, előkelő" a jelentése és az Eugenios, Eugenlus férfinevek női megfelelője. Hétfői' névnap: János A János nevünk ősi, héber formája a „Johanan” volt, melynek, első része az istenség fogalmát fedi, második része, a . „hann” pedig kegyelmet” jelent. Kálmán Béla szegedi névkutató szerint „Jahve kegyelmes” a jelentése. Egyike a legrégibb személyneveknek, melyet először az őskeresztények használtak.. Köszönetnyilvánítás. Fájó szívvel mondunk köszönetét, mindazoknak a rokonoknak szomszédoknak, ismerősöknek, akik szeretett feleségem, gyermekem, édesanyánk, dr. JUHÁSZ ISTVÁNNÉ sz. Jánovszki Judit temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, s ezzel fájdalmunkat enyhíteni igyekezek. A gyászoló család. 350531 Köszönetnyilvánítás. Fájdalomtól megtört szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, barátoknak, szomszédoknak, ismerősöknek, akik drága jó férjém, édesapánk, apósom és testvérem, DOBROVOLSZKI MIHÁLY temetésén megjelentek, sírjára koszorút virágot helyeztek, fájdalmunkban részvétükkel osztoztak. Külön köszönetét mondunk a Szabadság Tsz vezetőségének, közvetlen munkatársainak, a Faipari Ktsz-nek, valamint kezelő orvosának, dr. Szikszai Istvánnak. A gyászoló család. ISzleaäRV A Debreceni MÁV Igazgatóság értesíti az utazóközönséget és a fuvaroz tatókat, hogy Kaba— Nádudvar és Kisújszállás—Dé- vaványa rendes nyomtávolságú vonalakon, valamint Jánkmajtis —Kölese között a gazdasági vasútvonalon a személy- és áruforgalmat 1972. január hó 1-én 0.00 órától megszünteti. A Kaba— Nádudvar vasútvonal mentén fekvő helységek személy- és áru. fuvarozását a Volán 6. sz. Vállalat, Debrecen, a Kisújszállás— Dévaványa vasútvonal mentén fekvő helységek személy- és áruforgalmát a Volán 7. sz. Vállalat. Szolnok, míg a Jánkmajtis—Kölese vasútvonal mentén fekvő helységek személy- és áruforgalmát a Volán 5. sz. Vállalat, Nyíregyháza, közúton autóbusszal és gépkocsival bonyolítja le. Részletesebb tájékoztatást a területileg illetékes vasútállomásokon, autóbuszmegállókban kifüggesztett hirdetmények, illetve az illetékes vasútállomások és a Volán Vállalat szolgálati helyei adnak. Tanácstagi n fogadóóra Tanácstagi fogadóórát tart Békéscsabán december 27-én, a 64-es kerü'et tagjainak 18—20 óráig Fehér Pálné az 5. számú Iskolában Orosházi ú. 79—81. szám alatt. december 27-én Centrum Hétfő szintetikus fonalat, valamint mindennemű kendőt és sálai vasa íróikat százalékkal ^ Cenfrum Áruházban olcsóbban * \