Békés Megyei Népújság, 1971. december (26. évfolyam, 283-308. szám)

1971-12-25 / 304. szám

Kétegtalálkoző és továbbképzés Sül a kalács Közeledik a zárszámadások Ideje. Zökke nőmentességének elősegítésére a Körösök Vidéke Tsz Szövetség szakembered is ».sorompóba” álltak. A szövetség számviteli és él- ©Eenőrzésd osztályának vezetésé­vel december 18-án és 20-án, il­letve 22-én és 23-án a tagszö­vetkezetek főkönyvelői két cso­portban a zárszámadásra vadó felkészülés jegyében az új zár- számadási formanyomtatvánnyal ismerkedtek. A szövetségnél emellett foly­tatódnak a jövő év márciusában A gyomai művelődési ház Kö­rösmenti Szövetkezeti Tánc- együttese” mintegy 35 fellépés­sel zárja az idei évet, A műve­lődési ház igazgatója, Putnoki Elemér elmondotta, , hogy az együttes legutóbb Budapesten szerepelt nagy sikeivel, és a Ma­dách Színházban megrendezett néptánc-seregszemlén bizonyí­totta tudását. Az együttes 35—40 tagot szám­lál, és állandó utánpótlását az általános iskolásokból alakított .alapfokú csoportok ’adják. Ezek­megtartandó II. Országos Pa­rasztkongresszusra való előké­születek is. Ezt rétegtalálkozók szervezésével segítik. December 28-ra a tagszövetkezetek leg­jobb traktorosait hívták össze, akiket ez alkalommal majd ju­talomban is részesítenek. A ko_ rábbi években traktoros verse­nyeken dőlt el, hogy ki a leg­jobb traktoros, az idén már áz egész évi munka értékelése .alapján állapították meg a kö­zös gazdaságok, hogy kit küld­jenek a jövő heti találkozóra. be a csoportokba összesen 300 gyerek jár. és a legjobbak kerül­nek a nagy együttesbe. A két koreográfus, Born Miklós és Gyapjas István az új esztendőre új táncokat készített, ezek beta­nulása hamarosan megkezdődik. Tervezik, hogy 1972-ben részt vesznek a pécsi országos és nem­zetközi néptáqjfesztiválon, júli­usban az NDK-beli Kari Marx Stadtba látogatnak, később pe­dig csehszlovákiai vendégszerep­lésre utaznak. gyelországi Zakopánéba, három az NDK-beli Oberhofba, kettő a csehszlovákiai, Tátralomnicba szól. Ezeknek a cserejegyeknek az értéke 1550 forint. A turista jegyek közül néggyel egyenként 1100 forintért hét na­pot Prágában, öttel egyenként 1800 forintért szintén 7 napot Moszkvában lehet tölteni. A má­sik három — de nem Moszkvába szóló — szovjet út 2500—-2800 fo­rintba kerül zsebpénzzel együtt. Az üdülőjegyek egyébként — két szovjet út kivételével, ame­lyekre áprilisban kerül sor — 1972 februárjára, érvényesek. Beérkeztei az elei nevezések a Ki n.ten tudós negyei vetélkedőjére A KISZ megyei bizottságán kapott tájékoztatás szerint a na­pokban beérkeztek az első ne­vezések az 1972. január 23-án délelőtt ll órakor a békéscsabai Ifjúsági és Üttörőházban meg­rendezésre kerülő Ki miben tu­dós megyei vetélkedőjére. Eddig 14 tanintézet küldte be az isko­lai verseny győzteseinek nevét. A megyei selejtező első két he­lyezettje kerül az országos írá­sos selejtezőbe. „ let a mesekönyvek iránt — a drágábbak iránt is. Az Ablaktól — Zsiráfig című gyermeklexikon pedig már el is fogyott. Nép­szerű — mint minden esztendő­ben — a Fiúk évkönyve és a Lá­nyok évkönyve. Sokan keresik a kétkötetes Száz híres regényt, a Kántor nyomoz című könyvet, mely egy híres nyomozókutyá­ról szól. a Meztelenek és holta- ' kát, az új filmlexikon első kö­tetét s nem kevesebbén az Autó­típusok című kiadványt. Már a műhelyben terjengő il-* lat is a karácsonyt idézi. Reggel fél kilenc van. A Békéscsabai 1- es Sütőipari Vállalat 2-es számú üzemében, a sütemény-üzemben nemsokára véget ér a műszak. A fehér ruhás, fehér sapkás pé­kek gyors mozdulatai, siető félig futó léptei az ottani ünnepi elő­készületek sürgés-forgására em­lékeztetnek, Itt készül az otthoni is Az egyik pékmester, aki a ke­mencénél lesi: kisült-e a kalács, Herpai László. Arcszíne hason­lít a fényes barna péksütemé­nyekéhez. Nem csoda: az olaj­kemencében 240 fok van. A mű­helyben meg örökös a nyár. Ezek a „nyári napok” éppen ilyenkor a karácsonyi télben a leghosszabbak. Az ünnepi helyt­állás érdekében nyújtott a mű­szak, de megvan a kárpótlás is. — Legalább nem kell otthon sütni — bölcselkedik Herpai László —, itt megcsinálunk min­dent, kalácsot, beiglit, ami az ünnepekre kell. Mindezt úgy csinálják, mintha maguknak csinálnák. Azt eszik Első osztályos KISZ-vezetők . képzése A középfokú megyei taninté­zetek 100 első osztályos KISZ- vezetőjének tartanak Békéscsa­bán a 611-es Ipari Szakmunkás- képző Intézetben január 3—6-ig alapképzést. A négy nap alatt a fiatalok alapfokú ismereteket szereznek a KISZ-vezetők mun­kastílusáról, feladatairól, az út­törők és á KISZ kapcsolatáról, a politikai oktatás módszertaná­ról és a demokratizmus öntevé­kenységi témakörből. A tanfolya­mon gyakorlati foglalkozásokkal, szellemi vetélkedőkkel teszik színesebbé az oktatást és terv szerint megnézik a békéscsabai Jókai Színházban a IV. Henrik egyik próbáját is, ők is. amit sütnek. Néha mégis előfordul, hogy panasz van a ke­nyérre, a süteményekre. — Olykor jogosan — mondja Born Ferenc, akinek a családjá­ban apáról fiúra száll, a mester­ség. — A kenyeret például 75 per. cig kell sütni. Ha a pék siet, sze­retne már otthon lenni, lecsíp 5 percet és máris sületlen marad a kenyér. — A szemrehányás pedig sok­szor nem is minket illet — kap­csolódik a beszélgetésbe Adamik András, a péksüteményeket „gyártó” Petőfi-brigád vezetője. Éppen befejezte a sütésre váró kalácsok fényezését. — Mi nem­csak jó süteményeket sütünk, hanem szépeket is. Gyönyörűe­két, hogy az embernek, szinte rög­tön gusztusa támad rá. Sírni sze­retnék, amikor látom, hogy ezek a csodálatos, foszlós, fonott ka­lácsok milyen törötten, össze­nyomva, lapítva érkeznek a bol­tokba. A béig?!, a bús és a pihenés Ez a két utóbbi sző nem vé­letlenül került ide. A műhely másik felében — ahol a József , Attila brigád tagjai a dúsított* vajas süteményeket készítik — merült feL Melis György pék­mester éppen az utolsó mákos tekercseket, vagy ha úgy jobban tetszik: beigliket emeli ki, a ke­mencéből. (A feladat egyszerű: úgymond anyáinktól is elleshe­tő). Ö ad magyarázatot a „húsz­ra” is: — Mi már az illatával is elte­lünk a süteményeknek. Ez pék­betegség. A legjobb gyógyszer pedig a hús rá. A pihenésről Gólent Zoltánná betanított sütőipari dolgozó ad felvilágosítási Két éve dolgozik, itt. Még két év és leteszi a szak­munkás vizsgát. Egy hét alatt tanulta meg a kalácsfonást. Meg­szokta már az éjszakázást is. Hajnali 2-re kell bejárnia, de nem fél, mert a szomszédasszony is itt dolgozik. Gólentéknak van egy négyéves kisfia, de már ő sem szereti a süteményt (Pékbe, tegség). — Nem is sütök tésztát az ün­nepekre — mondja sóhajtva Gó­lén tné — ehelyett inkább jól ki­pihenem magam. Az igazi ka­rácsonyi ajándék nekünk az, hogy végre együtt lehet az egész csa­lád. Dömény Dezső részlegvezető 20 éve dolgozik a vállalatnál. Sok ünnepi felkészülést megélt már. Sőt vezetett is. Ö már az új évet várja. Akkorra ugyanis már túl lesznek a nehezén. Sze­retné, ha ez izgalmas pillana­tok nélkül sikerülne. Tudniillik egy pékmühely is élhet izgalmas, pillanatokat Idén is előfordult Nem volt élesztő. Pestről kellett hozni. Amíg a csabaiak a kép­ernyők előtt az Angyalért, ők az élesztőt hozó kocsiért izgultak, Ha lerobban útközben, másnap nemcsak sütemény, de kényét sem kapható Békéscsabáit Száz mázsa kalács és rétesakdé Egy kis „lámpalázat” aaétt most is éreznek. Ez azért van, mert ünnepet ünnep követ — A tavalyi 86 mázsával szemű ben, idén 100 mázsa kaláccsal* ezenkívül ezer bejglivel,, 2009 krémeslappal, egyébként pedig mintegy 40-féle pék- és cukrász- süteménnyel készülünk. az ün­nepekre. Az óév búcsúztatásá­hoz mi friss mákos és túrós ré­tes sütésével szeretnénk hozzá­járulni. Csak a megrendeléseket várjuk. Emellett természetesen jő munkával, illatos, foszlós, fénylő barna fonott kalácsokkal, ízletes süteményekkel kívánnak kelle­mes karácsonyt és boldog új évet mindenkinek! Zakopane, Öfeerhof* Tátralomníc, Prága? Moszkva Huszonhárom üdülőjegy négy országba A kedvezményes SZOT üdül­tetés keretén belül Békés megye $z 1972-es évre összesen hu­szonhárom, külföldre szóló csere- és turista üdülőjegyet kapott. AH csere jegyből hat a len­üeghosszabbítofták M. Ki mit tud? jelentkezési határidejét November 6-i számunkban hírt adtunk a Ki mit tud? újabb ver­seny-sorozatának feltételeiről. Most arról kaptunk tájé­koztatást, hogy a Ki mit tud? megyei bemutatórendszerét szer­vező operatív bizottság meghatá. rozta a területi döntők helyét és időpontját. A „menetrend” a következő. Gyula — január 23- án, Orosháza — január 30-án, Békéscsaba — február 5-én, Gyo_ ma — február 13-án. A megyei döntő március 19-én lesz a bé­késcsabai Ifjúsági és Űttörjház- ban. Tekintettel a nagy érdeklődés, re, a jelentkezési határidőt meg­hosszabbították: január 10-ig le. hét jelentkezni a KISZ járási és városi bizottságainál, valamint a művelődési házakban. Könyves karácsony A békéscsabai Radnóti Miklós könyvesboltot hívtuk fel csü­törtökön déltájban telefonon, hogy a karácsonyi forgalomról kapjunk dióhéj-tájékoztatást: — Telt házunk van. A forga­lom legalább akkora, mint az elmúlt esztendőben. — Jelenleg hány vásárló tar­tózkodik a boltban? —Húsznál feltétlenül többen válogatnak a könyvek között. — Mi az idei sláger? a* Több is van. Nagy a keres­Külföldi turnékra készül a gyomai Körös menti Szövetkezeti Táncegyüttes Adamik András pékmester tojással fényezi a fonott kalácsokat, Herpai László kémcncés kritikus szemmel ellenőrzi a kará­csonyi kalácsok sfilését. (Fotó: Deményí

Next

/
Thumbnails
Contents