Békés Megyei Népújság, 1971. december (26. évfolyam, 283-308. szám)
1971-12-19 / 299. szám
Hírek Kétsopronyból A fcétsopronyi Rákóczii TermeflösaOvetkeaefften elkezdték az év végi leltározást. Üzemegységenként három-három csoportot hoztak létre, hogy a szövetkezet vagyonát számbavegyék. A leltározó csoportok munkáiéit a szövetkezet főkönyvelője irányítja. • Petrovszki István, a Rákóczi Tsz gépműhelyének fiatal szakmunkása részt vett a KISZ megyei bizottsága és a KISZ szeghalmi járási bizottsága által Vésztő—Mágaron rendezett ifjú szakmunkások versenyén. A mezőgazdasági gépszerelők megyei versenyében Petrovszki a 7. helyezést érte éL, • A december első napjaiban tomboló szélvihar és hófúvás tetőket bontott meg, ablakokat tört be a szövetkezet épületein, az Állam» Biztosító helyszínelte a kárt és 37 400 forintot térített. Hosszas vita után rendeződött a nyári kombójn- tűz ügye is. Az Állami Biztosító 6400 forint kárt térített meg. « Ipari és mezőgazdasági tanulóikat toboroz a szövetkezet kőműves, ács, gépszerelő és a növényvédő szakmába. Az állattenyésztésben dolgozók műszaki felkészültségének növelésére sertéstenyésztő, borjúnevelő és szarvasmarha-tenyésztő szakmunkástanu 1 ókat is szerződtetnek. Az új szakmunkástanulóknak — a tanulmányi eredménytől függően — havi 100-400 formt ösztöndíjat is folyósít a közösség. (földvárt) Kfleneezer holdas termelSsxd- vetkezet fömezögazdász műnk» kör betöltésire legalább tízéves, növénytermelési fö&gazatvezetöi munkakörbe ötéves gyakorlattal rendelkező agrármérnököt keres azonnali belépésre. Lakás van. Eddigi működés feltüntetésével. részletes írásbeli jelentkezést ,,Debrecen környéki termelőszövetkezet" jeligére a Hajdú-Bihar megyei Napló kiadóhivatalába kérjük. mmm A békéscsabai Hizlalda L sz telepe felvesz etetőket és rakodómunkásokat. Jelentkezni Kétegyházi u. U1L 3504» mmm Középiskolai végzettséggel és legalább 5 éves szakmai gyakorlattal rendelkező raktárvezetőt keresünk. Baromfifeldolgozó Vállalat, Békéscsaba, Orosházi út ifi. Jelentkezéseket » kereskedelmi osztályra kérjük megküldeni. 35038? •oo Bm. Víz. ég Csatornamű Vállalat felvételre keres gyakorlat, tál rendelkező csőszerelőket, változó munkahelyre, valamint t fő technikust, békési telephelyre. Jelentkezés helye: központi irodaház, Békéscsaba, Alsókat«» sor 2. 3504(5 •oo A felsőnyomási Állami Gazdaság a telekgerendás! sertéstelepére sertésgondozókat RozQletek munkaerőigénye keres. Fizetés kollektív see cint. Jelentkezés Telekgerendáson a gazdaság kerületi irodáján, Bárányt Sándor Ifi» rületi állotté ny észtőnél. vasalónőket, varrónőket, se 'Cdmnnkásokat és * takarítónőket felvesz a Férfi Fehéme- m ügy ár Békéscsabai Gyára, i Kőbányai Sörgyár felvesz n éven felüli férfi betanított és segédmunkásokat, lakatos, villanyszerelő és asztalos szakmunkásokat, valamint tehergépkocsi-vezetőket. Munkásszállás van. Jelentkezés: Bp, X, Maglődi út u. Munkaerőgazdálkodás. üj PamntteztOművek gyára Budapest, xm, Fáy a. 81—83.; felvesz: 3 műszakba. 1* évet betöltött dolgozókat «Óvó, szövő betanuló, orsózó, vrsózó betanuló munkakörbe; 1 és 2 műszakba 14 évet betöltött dolgozókat, varrónőket, varró betanulókat, vágó beta- nulókat. Felvesz továbbá lt évet betöltött férfi dolgozókat. M Btmkta segédmunkád fonalfestő, íosuűfestő betanu- (é munkakörbe. Bérezés kollektiv szerződés szerint. Beutalóéi Idő J—* bőnap. Se- tannlás ideje alatt napi 1,— Vt-ért ebédet és szükség esetén ingyenes szállást biztosítónk. (Agynemű szükséges). 1324 VTD1A Kereskedelmi Vállalat telepe Békéscsaba, Szerdahelyi út felvételre keres gépirőt, férfi raktári dolgozót vili. targonca vezetőt, valamint éjjeliőrt. W ooo A volán g. sz. Vállalat felvételre keres takarítónőket, érettségivel rendelkező női munkaerőt forgalmi gyakornoki munkakörbe. Jelentkezni lehet: Békéscsaba, Szarvasi u. Sí. Munkaügyi önálló osztályon. Munkába Járáshoz ingyenes autóbuszbérletet biztosítunk. SSK1S OOO ARstforgalmi és Húsipari Vállalat H. hizlaldája (Csorvási út mellett) hentes szakmunkást és rakodómunkást vasa fel. Gyakorlott gépírónőt, regéd, munkásokat felvesz a Férfi Fe- hémeműgyár Békésesabal Gyára. (x) Bikarborjú eladó. Fényes 2051 tanya Várad! Ferenc._ 2219 IM-es legújabb típusú Zaporozsec eladó. Békéscsaba. Nagy Antal u. 11. Telefon 12—38«. 2223 Két aob kilóg hlzó eladó. Békéscsaba. Kastélyt szőlők 2087. 2231 Két 140—150 kilós hízó eladó. Békéscsaba, ni., Pöltenberg u. iá. ___2232 J ó állapotban levő 750-es Zastava személygépkocsi eladó. Békés, n. Rákóczi u. 42. ____________ K arácsonyra vásároljon divat. és kötöttárut, kesztyűt, táskát, sálat, női sapkát Sztánnétól. Békéscsaba Luther, u. 13/1._______________350230 H árom 140—180 kilós hízó eladó. Békéscsaba V.. Rózsa Ferenc u 39. ______________________2226 RS 09-es traktorra épített szalagfűrészgép eladó. Mezőberény, Maxim Gorkij u. 15.________2224 5 /80-as kézi slkkötógép sürgősen eladó. Popovics Károly. Békéscsaha, Se- bes György u 26. 2240 Két fiatal 150 kilós hízó eladó. Békéscsaba. III., Vihar utca 18._______2241 P 20-as Pannónia 13 ezer kilométerrel eladó. Orosháza, Horváth pap utca 10. Érdeklődni 18 órától. IH-s rendszámú garanciális, kifogástalan álla. pótban levő Moszkvics 412 gépkocsi eladó. Dr. Gyulai, Orosháza, Kór- ház. 218492 CP Wartburg eladd. Bé- kés. Fáy u. 9/c. 350452 1 tűágyas, japán sikkő- tógép eladó. Telefon: Sarkad 95 350479 A békéscsabai Lenin Mg Tsz 21-én 9 órakor ló. és csikóeladást hirdet az L üzemegység. Szarvasi út melletti Lepény telepén. 350512 5 éves ktsborjas tehén eladó. Mezőmegyer Kos- suth u, 5, 350489 Príma hízó eladó. Békéscsaba, VI., Kálvin utca 14.______________350520 K ét cselló és egy nagy- , bőgő eladó Békéscsaba, TV.. József u. 9. 350455 200 kg-oa hízó eladó. Békéscsaba, ni.. Kápolna U. 9. 350475 1 darab K 25-ös eladó. Békéscsaba. V., Győry U. 42. 350480 120-180 kg-ig hízók eladók. Békéscsaba. Dugónlcs u. 6,_______350483 2 0o kg-os hízó eladó. Békéscsaba Rozmaring u. 17. 350188 Olajkályha olajoshoz dó eladó. Békéscsaba. Szőlő u. 18. 350490 8 darab választási malac eladó. Békéscsaba, V., Bercsényi u. 14. 350493 Hízó eladó. Békéscsaba, Hl.. Vasvári Pál u. 4. 3S0502 100—120 kg-os hízd eladd Békéscsaba, Gábor Áron U. 5.________350505 1 80 kg-os hízó eladó. Békéscsaba, V., Szegfű u. 72._________________390611 180 kg-oz hízó eladd. BéJ késcsaba. VL. Oláh István u. 7._________350513 2 darab hízd eladd. Békéscsaba L Szemere u. 10._________________390518 1 28 kilós hlzó eladó. Békéscsaba. VI., Telep utca 6.____________________2246 G umiskerekú, jó karban levő kocsi, 8 éves heréit ló eladó Elek Kossuth 26. • ______________2249 B-tenor szaxafon eladó. Kunágota, Mátyás u. 73. 350457 Eladó Orosháza, Székács utca 40 az. ház. z Békés, Teleki utca l az. alatti ház eladd Érdeklődni Teleki u. i alatt. Eladó négyszobás, kB» művesített ház, nagy telekkel üzemi épületnek, nagy családnak közület- nek. Békés, n. Rákóczi U 36.______________350442 Ház eladó. Békéscsaba, Botyánszki Pálné u 30. 350450 Azonnal beköltözhető kétszobás szövetkezeti lakás OTP átvállalással eladó. Békéscsaba, Mok- ri lkt. M 18 H/9. 2244 Békéscsaba, Czuezor u. 48 számú kertes ház eladó. 2243 Szappaneserélés zsiradékért mindennap mosógépi mosáshoz is. Békes- csaba, Bartók Béla u. 29 Megismerkednék házasság céljából jól szituált férfivel 80 évesig. Nyugdíjjal rendelkezem, ren. dezett anyagi körülmények között élő özvegyasszony vagyok. Szeretette vágyom, amit viszonozni tudnék. Leveleket „Nem jó egyedül” jeligére a békéscsabai hirdetőbe. 3504M I hold földet bérbe vennék. „Nagykamarás Medgyesegyháza környékén” jeligére a békéscsabai hirdetőbe. A Fizessen éli lapunkra! Gazdag árukészlettel várják ont üzleteink Pusztaszentetornyától Pusztaközpontig Az Orosházi Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet. csaknem félszáz kereskedelmi egysége. Tatársánctól Hajdúvölgyig és Pusztaszentetor- nyától Pusztaközpontig bö választékkal, gazdag árukészlettel várja karácsonyi vásárlóit E kisebb egységeink mintegy nyolcmillió forint árukészlettel rendelkeznek, s különösen a külterületeken minden szükséges cikkel ellátják a lakosságot. Élelmiszer, háztartási és iparcikk boltjaiban, valamint vendéglátóipari egységeinkben kulturált körülmények között, figyelmes, pontos kiszolgálással állunk vásárlóink rendelkezésére. Élelmiszerek, fűszeráruk, karácsonyi cikkek, függelékek, szaloncukrok a vendéglátóipari boltokban palackozott italáruk között válogathatnak. A szentetomyai 11-es élelmiszer- vegyes bolt a település lakóinak szolgálatában áll, Rákóczitelepen a 27-es élelmiszer—csemege, az 1-es számú iparcikkbolt a karácsonyi vásár idején megsokszorozott árukészlettel várja a vevőket. A városban az 5-ös és 6-os számú ön- kiszolgáló élelmiszer—csemege, az újjáalakított Szentesi úti ön12 SÍSLÜMISS1871 DECEMBER 19. “dszolgáló élelmiszerüzlet egy- egy körzet igényei elégíti ki. Húsboltjaink a város különböző pontjain ugyancsak a karácsonyi vásár jegyében a szokásosnál nagyobb mennyiségű áruval rendelkeznek, a szövetkezet kezelésében lévő hizlaldájából több mint száz sertést szállítunk ezekbe az üzletekbe. Így nemcsak a városban, hanem a külterületeken is biztosítjuk a húsellátást. Az Orosházi ÁFÉSZ önálló kiadványa Szövetkezetünk a műit évben és az idén is jelentős összeget fordított a kisebb kereskedelmi egységek korszerűsítésére. Ez vonatkozik a Pusztaszentetornyától Pusztaközpontig húzódó területen lévő üzletekre is, amelyek közül több új köntösben, a korszerű követelményeknek megfelelően, s ebből eredően nagyobb készlettel várja vevőinket a karácsonyi vásár idején. A Szarvasi úti 2-es számú élelmiszer—háztartási bolt, az Arany János utcai 46-os számú elelmiszerüzlet a környék lakóinak minden kívánságát teljesíti. Karácsonyi ajándéknak is tekinthetjük a Makói úti, korszerűsített 3-as számú vegyesboltot, amely ezekben a napokban nyitott. Kardoskút lakóinak ellátásáról is gondoskodik’ szövetkezetünk, a 26-os számú élelmiszer—csemege és a 21-es számú iparcikkbolt lehetővé teszi, hogy a vásárlóközönség helyben kulturált körülmények között vásárolja meg a szükséges karácsonyi cikkeket. Ezek az üzletek is rendelkeznek azokkal az áruféleségekkel, amelyek karácsonyi és téli szezonjellegűek. A várost és a külterületeket behálózó üzletek elhelyezéséből eredően nincsenek ellátatlan fehérfoltok, valamennyi nagyobb körzetben megtalálhatók szövetkezetünk különböző jellegű üzletei. A karácsonyi vásár idején fokozottan ellátjuk a szükséges áruval ezeket az üzleteket, s ajánljuk vásárlóinknak, bizalommal keressék fel boltjainkat. Ennek reményében kívánunk valamennyi kedves vásárlónknak kellemes karácsonyi ünnepeket. * Pillanatkép a Szentesi úti, korszerűsített, önkiszolgáló élelmiszerboltbóL Tatársánctól Hajdúvölgyig