Békés Megyei Népújság, 1971. december (26. évfolyam, 283-308. szám)
1971-12-18 / 298. szám
Kohón György emlékezete December 16-án volt öt éve, hogy meghalt Gyulán Kohán György festőművész. Halálának ötödik évfordulóján koszorűzási ünnepséget tartottak a nagy művész lakóházának falán elhelyezett emléktáblánál. Megemlékezést tartott Banadics Márton a Hazafias Népfront gyulai bizottságának elnöke, aki kegyeletes szavakkal beszélt Kohán György munkásságáról, művészetéről és város-szeretetéről. Ezt követően Dér Lajos, Banadics Márton és Szerdahelyi István elhelyezték a kegyelet koszorúját az emléktáblán. A koszorúzás után Kohán műveiből kiállítás nyílt a Dürer Teremben. A megjelenteket — köztük Kohán György édesanyját, hozzátartozóit — Szerdahelyi István múzeumigazgató köszöntötte, majd a 3. számú általános iskola úttörő kórusa gyulai népdalokat adott elő. Ezt követően a zeneiskola tanárainak triója Rideg Lajos, Fejes Antal és Her- bály András megkapóan szépen játszotta el Beethoven B-dúr trióját-.w • H «»IsintjlDHiütv.. ... .T í KOHÁN GYö&v A I ~ rSSTÓ^ÜVf.SÍ | axX-Süíad wtPiőhüv t;«s < >\h •§' WXAa.»S>.(! Alii, : by >a.; HÁM Xwftfcx •; S >«<•.<>.«?SíX*>08>;*i;ui: \\ A Kohán György emlékkiállítást Nagy János, Békés megye tanácsának elnökhelyettese nyitotta meg. Mai névnap: Auguszta Az Auguszta nemink előkelő hangzása latin jelentéséből („fenséges, magasztos’’) adódik. Eredetileg Augusztusz formában csak a férfinév létezett, de az utókorra csak a női formája maradt. — az Élelmiszer-forga. LOM 6,5 százalékkal, a vegyes- iparcikk-forgalom 17,2 százalékkal nőtt egy év alatt az Endrőd es Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet egységeiben. Köszönetnyilvánítás Fájó szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, szomszédoknak, ismerősöknek, akik szeretett édesanyánk, nagymamánk, testvérem, özv. bordás andrasné szül.: OSZLACS ILONA temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, ezzel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család • 350494 Hidegiál-bontuiaiő Enyhe ide A Békés megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat és az Alföldi Uzemélelmezési Vállalat közös szervezésében hidegkonyhai ételbemutatók zajlanak le Békéscsabán. A kezdeményezésnek nagy sikere van, mivel so(■aaaaMaaaaaaaaaaaaRaaaaaaMasaaaMaMaaaa s | Egy pillanatra s l ; Májátvevö rossz kedvének ; Egy olvasónk látta kárát, ■ Harmadosztályba vette át i Két szép hízott liba máját. j? ■ ■ ■ S Jogos panasz? Könnyen leheti • i S a tanulság így jött elő: ■ Akad Csabán a BOV-nál Is » Egy rosszmájú máj-átvevő. : : — O — : i : ÉRDÉRT bemutató kak karácsonyi és szilveszteri: vendéglátási gondját, a háziasz- szonyok munkáját könnyítik meg ezzel. A sorozat első, kóstolóval egybekötött, bemutatóját a 30-as számú ABC-áruházban tartották, a másodikra csütörtökön, az 53-asban került sor. Az idén még a 129-es boltban, hétfőn rendeznek hasonló bemutatót. Kéri László, az Alföldi Üzemélelmezési Vállalat igazgatója elmondotta, hogy a vállalat részéről ez új kezdeményezés, s azért kerülhetett rá sor, mert egy erre külön kiképzett szakácsuk van: Hargitai János, aki a hidegtálakat és egyéb ételeket készíti. Az igen szép, díszes. ízléses és jóízű ételek iránt nagy az érdeklődés a vásárlók körében, s már az első bemutató után emelkedett a forgalom. Az ellátás folyamatos lesz. Jelenleg 30 féle ételt árusítanak, de a későbbiekben újabb harminccal bővítik a választékot. Várható időjárás ma estig: Időnként felhősödé», eső nélkül. Hajnalban és reggel többfelé ködképződés. Mérsékelt, napközben helyenként kissé megélénkülő északnyugati szél. Az évszakhoz képest enyhe idő tovább tart. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 3—plusz 2 fok között. Legmagasabb nappali hőmérséklet a tartósan ködös részeken kevéssel 0 fok felett, máshol 4 —9 fok között. — LEZUHANT EGY LÉGI- BUSZ a kolumbiai Armenia város közelében. A fedélzeten tartózkodó kilenc ember éleiét vesztette. A felszabadulás óta 70 százalékkal nőtt hazánkban a7 élőfa mennyisége, s 25 százalékkal az erdőterület — mondta dr. Speer Norbert) vezérigazgató, az ÉRDÉRT és a Fővárosi Kézműipari Vállalat pénteki közös sajtótájékoztatóján. A két vállalat tervezi, hogy teljesen berendezett vfkendházakat is készítenek. A sajtótájékoztatóval egybekötött bemutatón az ÉRDÉRT több víkendház makettet a Fővárosi Kézműipari Vállalat pedig csaknem 7000 termékéből állított ki néhány százat. Az FKV a legegyszerűbb lakásdíszektől a luxusberendezésű vadászházakig mindenféle lakberendezési tárgyat készít. Apró víkendházakba és kislakásokba való ülőgarnitúrákat, variálható szekrényt, modern feldíszeket ajánlanak a kereskedelemnek. — HALÁLOS KIMENETELŰ repülőgéprablás történt Bolíviában. A repülőgéprabló, miután Cochabambában, üzemanyagfelvétel után a hatóságok nem adtak engedélyt a gép felszállására, agyonlőtte a pilótát, megsebesítette a másodpilótát, míg végül maga a rendőrök golyóitól esett el. — ÉVADZÁRŐ-ELÖADAST tart december 19-én, vasárnap délelőtt 11 órakor a békéscsabai Ifjúsági és Üttörőház nagytermében a KPVDSZ Napsugár bábegyüttese. Az előadáson az Én Lizinka vagyok, a kecske, valamint A varázsláda című produkciójukat mutatják be. A lottt nyerőszámai A Sportfogadási és Lottóigazgatóság tájékoztatása szerint a Budapesten megtartott 51. heti lottósorsoláson a következő számokat húzták ki: 3, IS, 22, 32, 61 7 vagon takarmányrépa, 1000 kéve nád eladó. Szabadság Mg. 'Tsz, Békéscsaba. 350503 tol van az Életveszélyen Tegnap hírt adtunk arról, hogy Békéscsabán, Irányi utca 13. szám alatti lakásának udvarán leszúrták Szusz Ferencet. Most tájékoztatást kaptunk: a tettet Kiszely György, SS éves lakótársa követte el, akivel a sértett már régebben haragos viszonyban volt. December 16-án ösz- szeszólalkoztak, s az összeszólalko- zás tettlegességgé fajult, minek során Kiszely György egy késsel mell- beszúrta Szász Ferencet. Kiszely ezt kővetően önként Jelentkezett a rendőrségen.' Előzetes letartóztatásba helyezték. Szász Ferencet a békéscsabai kórházban megoperálták, s már túl van az életveszélyen. ITTAS VEZETES Szeszes ital hatása alatt vezette GAZ gépkocsiját Tótkomlóson Katona Ferenc, 28 éves, Orosháza, HáKözlemény ^ Debreceni MÁV Igazgatóság értesíti az utazóközönséget és a fuvaroz tat ókat, hogy Kaba—Nádudvar és Kisújszállás—Dévaványa rendes nyomtávolságú vonalakon, valamint Jánkmajtis—Kölese között a gazdasági vasútvonalon a személy, és áruforgalmat 1972. január hó 1-én O.fto órától megszünteti. A Kaba— Nádudvar vasútvonal mentén fekvő helység személy, és árufuvarozását «a Volán 6. sz. Vállalat, Debrecen, a Kisújszállás—Dévaványa vasútvonal mentén fekvő helységek személy- és áruforgalmát a Volán 7. sz. Vállalat, Szolnok, míg a Jánkmajtis—Kölese vasútvonal mentén fekvő helységele személy- és áruforgalmát a Volán 5. sz. Vállalat, Nyíregyháza, közúton autóbusszal és gépkocsival bonyolítja le. Részletesebb tájékoztatást a területileg illetékes vasútállomásokon, autóbuszmegállókban kifüggesztett hirdetmények, illetve az illetékes vasútállomások és a Volán Vállalat szolgálati helyei adnak. Göngyölegelláto Vállalat Békéscsaba, Gyár u. 4. Felvételre keres B kategóriájú mdkrobuszra. 350514 mán Kató utca 2/4 szám alatti lakos. A rendőrség eljárást indított ellene. VILLANY OSZLOPOT DÖNTÖTT KE Tótkomlóson, a Balogh Ádám utcában baleset történt december 16= án. Szabó Imre helybeli lakos szeszes ital hatása alatt közlekedett vontatójával, majd a vezetést átadta Gurabi Sándor tótkomlósi lakosnak, aki elvesztve uralmát a jármű felett, kidöntött a vontatóval egy villanyoszlopot és betörte a 26-os számú ház kapuját. Személyi sérülés nem történt, az anyagi kár mintegy tízezer forint. Az MSZMP mrevei bizottsága és 8 megyei tanács lapja. FŐSZERKESZTŐ: CSEREI PÁL. ifOSZERKESZ rOHELYETTES: Deák Gyula. OLVASÓSZERKESZTŐK: Varga Dezső. Varga Tibor. BELPOLITIKAI ROVATVEZETŐ: Rocskár János. GAZDASAGPOUTTKAI ROVATVEZETŐ: Podtna Péter. művelődéspolitikai ROVATVEZETŐ: Sasa Ervin SPORTROVATVEZETŐd Marhalak István. Szerkesztőség: Békéscsaba. Szabadság tűs ÍV. m emelet. Telefon: 12—19« 12—298. Kiadja a Békés megvei Lapkiadó Vállalat Békéscsaba IL, Tanácsköztársaság útja 8. Telefon: 11—021 11—051, FELELŐS K1ADŐ5 Leboczkl Mihály. Terjeszti a Magyar Posta, iaöflzethetö a posta hivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési 11) egy nőnapra 20.— Ft Békés megyei Nyomdaipari Vállalat Békéscsaba. Indez: S3 *9 A Szarvasi Állami Gazdaság Rózsás] kerülete tehenészeket keres Szolgálati lakást vagy munkásszállást biztosítunk. Jelentkezni lehet a rózsást kerületben. x Biztonsági szabványok magyar javaslatra Pénteken hazaérkezett a ma- gyár kormánybizottság, a KGST szabványügyi állandó bizottságának (SZÁB) berlini tanácskozásáról. A SZÁB ülésén megtárgyalták a KGST-országok komplex integrációs programjában szereplő legfontosabb szabványosítási teendőket, amelyek a műszaki-tudományos együttműködésre, a termelési kooperációra, a szakosításra és az árucserére vonatkoznak. A SZÁB ez évi munkájának eredményeként több mint 100 szabványt fogadtak el, ezzel a már életben levő egységes KGST-szabványok száma eléri a 2500-at. A most elfogadott szabványok között szerepel például a gázkészülékek, vízmelegítők és egyéb háztartási gépek csatlakozását, műszaki és biztonsági követelményeit egységesítő előírás. Az országonként különböző villany- motorokat egységesítő szabványok megkönnyítik az alkatrészcserét, mivel például a szovjet porszívóba hazai motor is beszerelhető. Nyolc, főként elektrotechnikai és biztonsági szabványt magyar 'avaslatra fogadtak él, s ezeket hazai szakemberek dolgozták kij — TÖRŐDNEK A NŐK SZAKKÉPZÉSÉVEL. A mezőberéitf! téglagyárban gondot fordítanak a nők szakképzésére. Az itt dolgozó lányok és asszonyok 80 százaléka szerzett szakképzettséget az elmúlt években. — TŰZIFÁBÓL november végéig 3710 mázsát adtak el az idén a köröstarosai TÜZÉP-telepen. Jelenleg is elegendő készlettel, több mint 2000 mázsával rendelkeznek. — DIÁKBÁL. December 18-án, ma este diákbált rendez a békéscsabai Sebes György Közgazdasági és Kereskedelmi Szakközépiskola az ifjúsági és úttörőházban. N — ÉLÉNK ESZPERANTÓ- ÉLET folyik a békési Verda Stelo klubban. Legutóbb Pcchán Alfonz, az országos vizsgabizottság elnöke látogatta meg a klubot, s érdekes előadást tartott az NDK-ban tett nyári tanulmány- útjáról. Évforduló Huszonöt évvel ezelőtt, 1946. december 18-án halt meg — 72 éves korában - Paul Langevin francle fizikus, a másodlagos röntgensugár^ zás felfedezője, az ultrahang fizikájának úttörője, egyetemi tanár. Kidolgozta a paramágnesség (Curts—Langevln-törvény) és a diamág- nesség statisztikus elméletét. Foglalkozott az Ionizációval, a kvantumelmélettel, a relativitáselmélettel, az akusztikával. Nevéhez fűződik az ultrahang felfedezése; ezt az első világháború alatt tengeralattjárók felkutatására alkalmazták. A második világháború előtt aktívan bekapcsolódott az antifasiszta mozgalomba, részt vett a francia népfront megalakításában és az Emberi Jogok Ligájának munkájában. 1944-től haláláig tagja volt a Francia Kommunista Pártnak. Köszönetnyilvánítás Háláé szívvel mondunk köszönetét a rokonoknak, szomszédoknak és mindazoknak:, akik szeretett feleségem, édesanyánk, nagymamánk és rokonunk, Hilecz Utvkft lanosnt temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, soha el nem múló fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetét mondunk kezelőorvosának, dr. Megyeri Sándornak. A gyászoló család 2245