Békés Megyei Népújság, 1971. november (26. évfolyam, 258-282. szám)

1971-11-11 / 266. szám

A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG (S A MEGYEI TANÁCS IAP/A Aranygyűrű az állami gazdaságok dolgozóinak | Nyugdíjas szabók 1 Borult idő Vágható idő­járás ma estig: Borult idő, is­métlődő esővel, egy-két helyen zivatarral. Az időnként élénk változó irányú szél fokozatosan megerősödik és a Dunántúlon északnyugatira, északira fordul. Enyhe éjszaka. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4—9, legmagasabb nappali hőmérséklet 8 __13 fok k özött. (MTI) r Évforduló Száznyolcvan évvel ezelőtt, 1791. november 11-én született Katona József, a legnagyobb magyar drámaíró, a Bánk bán alkotója. 1814-ben az Erdélyi Múzeum című folyóiratban pályázat je­lent meg a kolozsvári Nemzeti Színház megnyitásakor előadan­dó történeti drámára. E pályá­zatra írta Katona a Bánk bánt, amelyet a bíráló bizottság 1817- faen, az eredmény kihirdetése­kor meg sem említett. Az elked­vetlenedett Katona csaknem tel­jesen visszavonult az irodalom­tál; szülővárosában . alügyész, majd 1826-ban főügyész lett. Kecskeméten • is halt meg. A Bánk bán sikere, majd dia-dalút- ja Katona koyai halála után (alig 39 évet élt) három eszten­dővel kezdődött el. •= IPARI SZAKMUNKÁSKÉP­ZÉS BÉKÉSEN. A Békésen mű­ködő 636. számú Ipari Sza mun­kásképző Iskola az idei iskolai ■érvre 165 általános iskolát vég­zett fiatalt vett fel. így jelenleg 525-en tanulnak az iskolában és sajátítják el mintegy tíz szak­ma tudnivalóit. Vasipari, faipa­ri, építőipari, valamint férfi- és női szabó szakmát tanulják a fiúk és a lányok. — ERDŐK—MEZŐK TITKAI. A Magyar Úttörők Szövetsége JErdök—mezők titkai” akció parancsnoksága és a Békés jfnegyei Úttörőelnökség kisdobos *szakosztálya holnap, november 12-én egész napos értekezletet rendez a békéscsabai Ifjúsági és Úttörőházbwn, ahol az ed­digi tevékenységüket értékelik, — SZÁZEZREK SEGÉLYE­ZÉSRE. A dévaványai Aranyka­lász Termelőszövetkezet ez évi szociális kerete több mint 700 ezer forint. Ebből 660 ezer forin­tot fordítottak táppénzre, 25 ezer forintot egyéb segélyekre. A nyugdíjasok részére évente 3—500 forintig terjedő összegei folyósítanak. — TÁNC REGGEL NÉGYIG. Békéscsabán, a Fegyveres Erők Klubjában szombaton vidám bari rendezvényt tartanak, amelyen reggel négy óráig tán­colhatnak a vendégek. Megyénk több állami gazda­ságánál szabályozták a törzstgár- da-tagság fogalmát és az azzal járó juttatásokat. így a Körösi Állami Gazdaság I. kerületében öt év folyamatos munkaviszony szükséges ahhoz, hogy a dolgo­zó törzsgárda-tagnak számítson. Az öt-tíz éves folyamatos mun­kaviszony után 600, 10—lő évi munka után 1000, 20 évi mun­kában eltöltött idő után 1300, 20 éven felül pedig 2000 forint ju­talmat biztosít tagjainak a gaz­daság. Ezt a jutalmat akkor is megkapja a dolgozó, ha a gazda­ság veszteségesen zárja az évet. Mai névnap: Márton Ki gondolná, hogy a Márton nevünkben a háború istene, Mars örökítette meg magát? Eredeti formája ugyanis a leim „Marttnus” volt, így jelentése: „harcos”. Innen kapta egyébként egyik bolygónk és a március hó­nap is a nevét, Seggei, öltözködés közben Hsa» kadt a cipőfűzőm. iMondani akar­tam valamit, de aztán csak le­gyintettem: no nem baj, előfordul ez mással is, majd veszek egyet a Centrumban vagy valamelyik cipőboltban. Mert ugye cipőíőzőt általában az ember ott keres, ahol a cipőt veszi. Be is mentem mind a két békéscsabai üzletbe és ami­kor kijöttem, akkor mondtam azt, ami reggel a cipőm fűzőjének el­szakadásakor már kiklvánkozott belőlem. Mert cipőfűző helyett mind a két helyen — igaz, na­gyon udvariasan —, de csak jó- tanácsot kaptam és azt, hogy pró­báljam meg talán bakancsfűzővel helyettesíteni félcipőmben a tartó­madzagot. Pillanatnyilag ugyanis csak ezt tudja adni Békéscsabán a kereskedelem. Több mint négy he­te megrendelték már a nagykeres- kedemt vállalatnál a hiányzó áru­cikket, eddig azonban nem kaptak. Hát tudj’ isten. Lehet, hogy egy cipőfűzőn nem múlik a világ és tényleg nem ezen múlik, de az embert mindenképpen bosszantja, ha dolga után sietve, néha lema­rad a libáról a cipő, fűző hiányá­ban. Jó néhány emberrel beszéltem erről a cipőfűző-ügyről és több ja­vaslatot kaptam. Volt, aki elkül­dött ... de én nem mentem a Kulich Gyula lakótelepen levő ABC-áurházba, mert azért egy ci­pőfűzőért az ember általában nem szereti vágigjárni a város vala­mennyi üzletét. Mindenesetre pil­lanatnyilag cipőfűző nélkül szalad­gálok dolgaim után, de egy vigasz­tal :sok jő tanácsot kaptam ebben A Szeghalmi Aliami Gazdasági réhelyi kerületében öt év után« 660, tíz év után 1200, 15 év után] 1800 forintot kapnak a törzs- gárda-tagok, a 25 évet eltöltött dolgozóik pedig 2500 forint pénz­jutalmat, és ezenkívül arany­gyűrűt is kapnak a munkahe­lyükhöz való hűségük jutalmá­ul. A parasztyar'ament emlékén! 1944 elején a Békés megyei Vésztő volt színhelye annak az országos demonstrációinak, ame­lyet parasztparlamentként tart számon az emlékezet... Ennek az eseménynek állít emléket a Magyar Televízió, amikor ma, november 11-én este 20 óra 50 perckor dokumentum- filmet mutat be „Vésztői balla­da” címmel. A filmen megszólal a kongresszus egykori szervező­je, elnöke, a most 86 esztendős Pardi István is. — GYULAI MÜVÉSZHAZAS- PÁR CEGLÉDEN. A ceglédi kisgrafika barátok köre novem­ber 14-én Cegléden rendezi meg Meskó Anna és Páka György gyulai művészliázaspár grafikai kamiarakiálh'tásáit BOTRÁNY A KISHAJÓBAN A békéscsabai városi rendőr­kapitányság előzetes letartózta­tás mellett indított eljárást Ge>- dó Mihály 27 éves büntetett elő­életű Békéscsaba, Lázár u. 5. szám alatti lakos ellen. A fiatal­ember az egyik este Békéscsa­bán a Kishajóban szórakozott, majd ittas állapotban botrányo­san viselkedett. Poharakat se­pert le az asztalról, irzultálta a felszolgálókat, akik nem akarták itallal kiszolgálni és sértegette az ottlevőket. JELENTKEZZENEK A KÁROSULTAK Amint arról már beszámol­tunk, a gyulai városi rendőrka­pitányság előzetes letartóztatás mellett indított eljárást Monori János büntetett előéletű gyulai lakos ellen, aki a nyomozás ed­digi adatai szerint Gyulán több kerékpárlopást követett el. Mo­nori eddig 7 kerékpáriopóst is­mert be. A gyulai váron rend­őrkapitányság kéri mindazokat, alaknak az elmúlt két-három hónap alatt kerékpárjuk eltűnt és eddig még nem került meg jelentkezzenek a kapitányságon. DRÁGA VOLT A KERÉKPÁROZÁS Az elmúlt napokban bíróság Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett feleségem, test­vérünk, sógornőnk, rokonunk SZTANKÓ MÁRTONNÉ szül. VARGA ILONA életének 64. évében 1971. no­vember 9-én elhunyt. Temetése 1971. november ll-én du.' 3 óra­kor lesz a békéscsabai Vasúti Temetőben. A gyászoló család. ssooai November 8-án, délelőtt a Bé­kés megyei Szabók és Szűcsök Kisipari Termelőszövetkezeté­nek vezetősége, nőtanácsa, KlSZ-szervezete, pártszervezete és szakszervezeti bizottsága a kamuti Béke Termelőszövetke- S zet csárdájában látta vendégül 1 nyugdíjasait. A találkozón Nagy : Gábor, a szövetkezet elnöke kö­rn szöntötte az idős munkásokat, j akik közül még sokan ma is • nap mint nap bejárnak régi • munkahelyükre. Majd Kiss Éva — A TIGRIS MEGVADULT. A Bombay-i cirkusz állatparádé­jának egyik főszereplője, egy bengáM tigris kedden halálra sebzett egy kisfiút. A vadállat a védőketrec nélküli porondról a nézők közé ugrott, és megmerte a kisfiút, megsebesítette az ick»­előtt. kellett felelnie tettéért Buzi Sándor 20 éves segédmun­kás, Doboz, Bajcsy-Z6. u, 4. szám alatti lakosnak, aki Sar­kadon az ABC-áruház elől jog­talanul elvitt egy kerékpárt. A gyulai járásbíróság 1500 forintos pénzbüntetésre ítélte Buzi Sán­dort. SÜLYOS SÉRÜLÉS A BATTONYAI ÜTŐN Mezőkovácsháza közelében a battonyai úton Dotnány János 18 éves, Mezőkovácsháza, Deák F. u. 41. szám alatti lakos itta­san vezette motorkerékpárját, az egyik kanyarban elvesztette uralmát a jármű fölött és a ke­rékvető kőnek ütközött. A bal­eset során a motorkerékpár ve­zetője súlyos sérüléseket szen­vedett. A KERÉKPÁROS VOLT A HIBÁS Tegnap Nagyszénáson, a Zrí­nyi és Czabán Samu út kereszte­ződésében Gálik Antalné 39 éves, Nagyszénás, Dobó u. §1. szám alatti lakos kerékpárjával nem biztosította az elsőbbséget Bor Isiv.án nagyszénási motor- kerékpárosnak, és összeütköztek. A baleset következtében mind­ketten kisebb sérüléseket szen­vedtek . BÜNTETŐELJÁRÁS INDULT ITTAS VEZETŐK ELLEN A békéscsabai városi rendőr- kapitányság eljárást . indított Ágoston József 30 éves, Puszta- földvár, Rákóczi u. 70. szám alatti lakos ellen, mert személy- gépkocsijával ittasan vett részt Békéscsabán a közúti forgalom­ban. A szeghalmi rendőrkapitány, ság Nagy Sándor 24 éves, Zsa- dány. Bölcsi puszta 32. szám alatti lakos ellen indított büntető eljárást, mert motorkerékpárján ittasan közlekedett Zsadány bel. területén. KISZ-titk&r szavalta el Radnóti Miklós versét és Csaszni LászLö- né, a nőtanács nevében, majd Horváth János párttitkár a párt- szervezet kommunistái nevében, valamint Boss Ferenc, a szövet­kezeti bizottság részéről üdvö­zölte a nyugdíjasokat, kívánva nekik további jó erőt, egészsé­get. Ezután a szövetkezet vezetői hosszan elbeszélgettek néhány pohár ital mellett a veterán dol­gozókkal. (Fotó: Demény Gyula) Látogatási tilalom Dr. Sonkoly Kálmán, a békés­csabai kórház igazgatója az in­fluenza járvány megelőzés* * * III. vé­gett november hó 14-én, vasár­nap reggeltől látogatási tilalmat rendelt el a kórház minden osz­tályán. A látogatási tilalom megszüntetéséről a sajtó útján tájékoztatják au érdekeltekéi. — MEGTÉRÜLT A KAR. 'AB Állami Biztosító orosházi járá­si fiókjában az elmúlt hónap­ban kártérítés címén csaknem 5 millió forintot fizettek kL — AZ 58-IK ÚJSZÍVES. Új szívet kapott a 38 éves Richard Midler hétfőn a califomhai Stanford egyetemen. Az itteni sebészek eddig összesen 58 ilyen műtétet hajtottak végre, és pácienseik közül 15-en van­nak életben. A legutóbbi je­lentések szerint Müller állapo­ta kielégítő. Ab MSZMP megyei bizottságé ée a megyei tanács lapja. FŐSZERKESZTŐ : CSEREI PÁL. BOSZERKESZTÖHELYETTES: Deák Gyula. OLVASÓSZERKESZTŐK: Varga Dezső, Varga Tibor. BELPOLITIKAI ROVATVEZETŐ: Rocskár János. GAZDASÁGPOLITIKAI ROVATVEZETŐ: Podlna Péter. művelődés politikai ROVATVEZETŐ: Sas9 Ervin. SPORTROVATVEZETOc Machalek István. Szerkesztőség: Békéscsaba. Szabadság (tér ti, III. emelet. Telefon: is—196. ia—206. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Békéscsaba n„ Tanácsköztársaság útja 5. Telefon: 11-021 11-051, FELELŐS KIADÓ: Lehoczkl Mihály. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési dl) egy nőnapra 20.— Ft Békés megyei Nyomdaipari Vállalat Békéscsaba, Jedes; SS 0SJ, ae ügyben és ez le valami... —szki A BUDAPESTI MEZŐGAZDASÁGI GÉPGYÁR BÉKÉSI GYÁRA felvételre keres esztergályos, lakatos, (betanított lakatos), hegesztő, festő szakmunkásokat, illetve férfi és női segédmunkásokat Fizetés megegyezés szerinft. 44 órás munkahét, minden második szombat szabad. Jelentkezni lehet: a gyár üzemgazdasági osztályán, munka­napokon: 8—15 óráig. 111340 i«y marokat is.

Next

/
Thumbnails
Contents