Békés Megyei Népújság, 1971. november (26. évfolyam, 258-282. szám)
1971-11-10 / 265. szám
/ m Képes Évkönyv Az idén első alkalommal jelenik meg a Képes Űjság szerkesztésében készült Képes Évkönyv. A Képes Évkönyv gazdag áttekintést nyújt a hazai politikai, társadalmi, gazdasági, kulturális, tudományos és sportéletünk alakulásáról, a magyar sajtóban még meg nem jelent, érdekes képeket közöl világeseményekről. E témakörök mellett természetesen nem hiányzik az irodalmi rész sem. A Képes humorrovat újszerűségével és ötleteivel sok kellemes percet szerez majd az olvasóknak. Az asszonyok, lányok a háztartással, divattal foglalkozó tartalmas ösz- szeállítást találhatnak. Várhatóan tetszéssel találkozik majd a Képes Évkönyv „Képrejtvénye”, amelynek megfejtői értékes tárgyjutalmakhoz jutnak. Mindemellett a Képes Évkönyvben a hagyományos kalendárium is megtalálható. A 228 oldalas, többszáz érdekes képet, szöveget tartalmazó Képes Évkönyv ára 16 forint, november közepén már kapható a postahivatalokban, az újságárusoknál és a kézbesítőknél. Veszprémi példa, Békés megyére vonatkoztatva A Tisztasági mozgalom nem új keletű, évekkel ezelőtt a Vöröskereszt kezdeményezésére indult meg a vetélkedés városok és községek között. Bizonyára sokak előtt ismert a Tiszta udvar, rendez ház — jelszó, melyet feliratként most is láthatunk jó néhány helyen a házak falán. A mozgalom az utóbbi időkben újabb tartalommal bővült. Lapunkban sokszor adtunk helyet az olyan híradásoknak, amelyekben beszámoltunk egyes városok, községek kezdeményezéseiről. Békéscsabán versenyt „A nők helysetével nem lehet kampányszerűen foglalkozni Ülést tartott a Megyei Népi Ellenőrzési Bizottság 99 Ülést tartott a. megyei Népi Ellenőrzési Bizottság. Fő napirendi pontként a nők gazdasági és szociális helyzetének vizsgálatáról szóló jelentést tárgyalták. A közelmúltban ugyanis 36 állami és szövetkezeti ipari vállalatnál, egységnél vizsgálták a népi ellenőrök: az Idevonatkozó kormányhatározat végrehajtásáért hol mit tettek? Az 1968. évi népi ellenőrzés óta milyen változások történtek? A nők helyzetének javítása népgazadsági és társadalom-politikai szempontból igen jelentős feladat Ezért a vizsgálatra minden eddiginél körültekintőbben készült fel a népi ellenőrzés. 175 népi ellenőr — közöttük 148 nő — foglalkozott a témával. A helyszíni vizsgálatok előtt mind a 36 vizsgált egységnél a KNEB kibocsátott adatlapok alapján végeztek felméréseket többek között a létszám- és bér- alakulásról, a nőket érintő szociális kérdésekről. 19 helyen ankétet rendeztek, ahol összesen 600 nő jelént meg A vállalat gazdasági és társadalmi vezetői .jelenlétében mondották el véleményeiket saját helyzetükről, az eredményekről és a jogos igényekről. Munkahelyen mintegy 500 nődolgozóval beszélgettek el a népi ellenőrök. Általános tapasztalat: 1968 óta — de különösen a nők helyzetéről hozott kormányhatározat óta — a dolgozó nők gazdasági és szociális helyzetében jelentős változás történt megyénkben. A felügyeleti szervek irányelvei alapján készült intézkedési terv. Tartalmában azonban több helyen nem felel meg a célkitűzéseknek. Számos helyen már érvényt szereztek annak a következtetésnek, hogy a nők helyzetével nem lehet kampányszerűen foglalkozni. Kiderült azonban az is: egyszerű rendeletek végrehajtásával egy csapásra nem oldódnak meg a gondok. Nagyon összetett probléma a nők gazdasági és szociális helyzetének megfelelő javítása. A vizsgálat során megállapítást nyert: még mindig hátrányos helyzetben vannak a nők kereset szempontjából számos vállalatnál. Ez azonban nemcsak a jóindulaton' vagy meg nem értésen múlik. A nők között igen sok a szakképzetlen, betanított munkás. Hiába adnak egyes üzemekben kedvezményt: fizetett T miniden Iparág njtéfésgaes, az bevételei meghaladják ráfordításait, de ez csalóka kép. A szabályozó rendszer ugyanis ma még nem kellő szigorral szorítja tényleges társadalmi tiszta jövedelem elérésére az iparágakat, a vállalatokat, de ezt az árrendszer „kozmetikája” elhalványítja. Pozitívum, hogy az egy keresőre jutó nemzeti jövedelem — az élőmunka társadalmid termelékenysége — a második ötéves tervben 23, a harmadikban 30 százalékkal nőtt, azaz javult a hatékonyság. Ugyancsak eredmény, hogy 1966—1970 között a tőkés országokba irányuló export növekedése elsősorban a hatékony iparágakból — termékeikből — származott. Negatívum viszont, hogy a népgazdasági hatékonyság javítását néhány termelőágazat nagyfokú elmaradottsága lelassítja, ahogy ugyanezzel a hatással jár a termékszerkezet változásának mérsékelt tempója is. Ennyi mindent kell mérlegre helyezni? Igen. Az a döntő feladat ugyanis, hogv a társadalmi termelés hatékonysága növekedjék, azaz az egységnyi társadalmi ráfordításra — eszközre, bérre — jutó nemzeti jövedelem emelkedjék, csakis akkor valósulhat meg sikerrel, ha iparágakban és vállalatoknál, s a termelőágazatok minden helyén, valamennyi hatékonyságot befolyásoló tényező mérlegelésre kerül. Illúziók helyett A mérlegelés az illúzió romboláshoz elengedhetetlen. Ma, . ugyanis sok vállalat véli műhatékonynak, holott esak az állami támogatás, az eszköalekötésd járulék fizetése alóli mentesítés, síb, tartja benne a léiket Ezért vállalati színtan is a hatékonyság ösz- szetett fogalom, olyan hozam, amelynek nagyságában minden tényezőnek — döntések meghozatalától a termék értékesítéséig — meghatározott szerepe van. Talán elősegíti az eddig leírtak megértését, ha példával élünk. Az energiaszerkezet átalakítása tipikus megtestesítője a hatékonyság növelésének. A szénbányászait termelési költségét száznak véve a hazai földigázé annak csupán 35, a kőolajé 50 százalékát teszi ki, míg az import-kőolaj 60—70, a földgáz 75—80 százalékát. Az emergiaszeikezet átalakulásának következményeként 1970-ben a népgazdasági eredmény 2,5—3 milliárd forintra rúgott, 1975- ben pedig 5—5,5 milliárd között lesz, olyan tényezőkről már nem is beszélve, mint a levegőszennyeződés csökkentése, a tárolási helyigény mérséklődése, stb. A hatékonyabb gazdálkodás útjának keresése nem fekete és fehér összevetésének sorozata: sokféle lehetőség közötti választás, ami nem mentes bizonyos fokú kockázattól sem. Erre megintcsak kínálkozik magyarázat erejű példa, s éppen a legfontosabb területről, a beruházási tevékenység köréiből. Mészáros Ottó (Folytatjuk) szabadságot, utazási kedvezményt, tankönysegélyt és egyebet, a tanulás lehetőségeivel — a családi gondok, túlterheltségek miatt — kevés nő él. Igaz, hogy nem mindenütt nézik jó szemmel a női vezetőt, de az is igaz: a (nők egy része nem tudja vállalni a vezetéssel járó plusz feladatokat. A% an hótokon, a kérdőíves válaszadásokban elmondották a nők azt is: a bejáró dolgozók utaztatása nem mindenütt talált kedvező megoldásra. Kevés a zöldség-gyümölcs- és élelmiszer- bolt, nem felel meg a boltok nyitvatartása, délutánra rendszerint elfogy a friss kenyér, tej és egyéb élelmiszeripari termék. Az óvodák, bölcsődék nyitvatartási ideje sem felel meg több helyen a dolgozó nőknek. A népi ellenőrök jogosnak ítélték a bírálatot, azonban a gyermekintézményekben például kizárólag nők dolgoznak. A kereskedelemben a dolgozók zöme nő, rengeteget cipekednek, hisz a boltokban nem lehet gépesíteni az anyag- mozgatást. A nők helyzetének javításához elsősorban a gyermekintézmények fejlesztését, a szolgáltatási tevékenység javítását kell megvalósítani. A konzervek, félkész termékek a kiskeresetű családok számára drágák. Drágának, kifogásolható minőségűnek találják a dolgozó nők a gyermekruházati termékeket, az iskolakö- penyeket és egyéb holmikat A kollektív szerződésekben, a IV. ötéves tervekben általában helyt kapott a nőkről való gondoskodás. A Baromfifeldolgozó Vállalat Orosházi Gyára például 60 személyes üzemi óvodát adott át a közelmúltban rendeltetésének, az Orosházi Üveggyár szintén saját gyermekintézményt épített, ezenkívül anyagilag támogatja a városi tanács programját is e téren. A Békéscsabai Hűtőház félmillió forintot ad a gyermekintézmények beruházási költségeihez, a Békés megyei Vegyesipari Vállalat egy óvoda pat- ronálását vállalta, a Békéscsabai Kötöttárugyár a Balatonföld. váron épülő gyermeküdülőbe öt évre megelőlegezte 15 gyermek nyaraltatási költségét A nagy- családos anyákon és az egyedül álló nőkön segéllyel és egyéb formában igyekeznek segíteni. Jutalmazásnál, a törzsgárda tagságnál az Orosházi Üveggyárban, a Békéscsabai Baromfifeldolgozó Vállalatnál, a tégla, és cserépipari vállalatnál és másutt igyekeznek a dolgozó nőket megbecsülni. Békésszen,tandráson a szőnyegszövő háziipari szövetkezet a tanácsi óvodában túlóra- díjat fizet a gondozóknak azért, hogy a dolgozó édesanyák mű szak után mehessenek gyermekeikért A rendhírül nagy gonddal összeállított jelentésből az aktív vita alapján oldalakat lehetne írni arról: mit tettek megyénkben a kormányhatározat végrehajtásáért. A tennivaló azonban még nagyon sok s ehhez társadalmi összefogás kell. A. B. hirdetett a tanács, Gyulán, Orosházán, Szeghalmon a Tiszta, virágos városért mozgalom kezdeményezésére százan s ezren vettek részt a munkákban. A legszembetűnőbb Szeghalom eredménye, ahol a tanácstagok és a lakosság szinte egy emberként vett részt, nemcsak azért, hogy az utcák tiszták, virágosak legyenek, hanem a vízvezeték és járdaépítésért is összefogtak. A jó példa ragadós — tartja a közmondás, s lám ifjúságunk a KlSZ-kong- resszusra készülőben több helyen ilyen feladatot is vállalt. A szarvasi diákok, KISZ-esek meghirdették a Nyolc órát a vá- rosért-mozgalmat. S hogy ez nemcsak szóban nyilvánult meg, azt igen hamar tettekkel is bizonyították. A békéscsabai fiatalok öt napot vállaltak a megyeszékhely tisztaságáért, szépítéséért Jó néhány alkalommal adtunk hirt munkájukról. Megyénk községeiben szintén tapasztaltunk hasonló megmozdulásokat Lö- kösházán ennek eredményeként ma már nincs olyan utca, ahol nem lenne virág, Csabacsűdön, Kaszaperen hasonlóan tevékenykedtek az emberek és még néhány községet fel lehetne sorolni, de ennyi is elég annak bizonyítására, hogy az emberek nem közömbösek, ha a környezetük fejlesztéséről, szépítéséről van szó. Ennyi eredmény láttán öröm tölti el az embert Lám ezren és ezren vannak a megyében, akik szívügyüknek tekintik szűkebb hazájuk fejlődését, nemcsak úgy, hogy nyugtázzák az elért eredményeket, hanem úgy is, hogy tettekkel bizonyítják lokálpatriotizmusukat Ezek után önkéntelenül ide kívánkozik a következő: miért ne lehetne többet is tenni, nagyobb eredményket elérni, s még magasabbra emelni a társadalmi munka rangját? Nemrég alkalmam volt részt venni egy tájékoztatón, melyet a Magyar Vöröskereszt Országos Központja rendezett. Ott hallottam a Veszprém megyei példát: A tisztasági mozgalmat kezdték szervezni ott is nyolc évvel ezelőtt. A tapasztalat viszont azt bizonyította, hogy ennél tovább kell lépni. Nem elég csak a tisztasággal törődni, hiszen ez csak egyike a feladatoknak. A cél elsősorban a fejlesztés, s ezzel párhuzamosan a szépítés és természetesen a tisztaság. így, amikor a következő évben meghirdették a mozgalmat és kitűzték a díjakat, a feltételekben már ilyen szempontok szerepeltek. A díjak nem kis összegek:.a városok közül a legjobb eredményt elérők — hét város van a megyében — 200, a nagyközségek közül a legjobb 150, a kisközségek első helyezettje pedig 100 ezer forintot kap évenként az értékeléskor. Ezenkívül vannak úgynevezett minta községek, e cím elérésével 500 ezer forint jár. A díjak odaítélését megyei társadalmi bizottság pon. tozás útján dönti el. Ez a bizottság egyébként egész évben működik, s nemcsak alkalmanként — a verseny értékelésekor — ül össze, hanem egész évben segíti a mozgalomban résztvevőket, intézkedik, ahol szükséges, sőt volt már példa arra, az idén is, hogy a megyei tanács vb ülése elé terjesztette a tisztasági mozgalmat. A bizottság javasolta a Veszprém megyéért — kitüntető érdemérem alapítását is, melynek három fokozata van, s amelyet a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa is kitüntetésként ismert el. Ezáltal az egyes emberek társadalmi munkájának megbecsülését is magas rangra emelték. Az eredmény pedig országosan kiemelkedő. Volt olyan év, amikor 16 millió forint felett volt a társadalmi munka értéke. S hogy ezt hogyan érték el, néhány példa: az üzemekkel, vállalatokkal a tanácsok szocialista szerződést kötnek. Ebinek lényege. hogy írásba foglalják ki, mit tud segiteni. Bakonygy epesen például az ÁFÉSZ — mivel más lehetősége nem volt — oltott meszet adott ingyen a lakosságnak, hogy a házakat kimeszeljék. A segítségnyújtásnak tehát számos módozata van, s nem kell mindig nagy összegekre gondolni, ha olyan kéréssel fordulnak hozzánk, hogy a közös célért tegyünk valamit. Ilyen társadalmi segítséggel készült el Tapolcán kilenc hektárnyi park, máshol óvoda, játszótér és igy tovább. Békés megyében te vannak emberek, akik szívvel, lélekkel vesznek részt a közös munkában községeink, városaink szépítésében. Miért ne lehetne egységesen irányítani ezt a munkát, miért ne lehetne olyan rangra is emelni ezt, mint ahogyan a Veszprém megyeiek teszik. Kasnyik Judit Gazdasági vezetők munkavédelmi tanfolyama Hathetes munkavédelmi tanfolyamot indított hétfőn délelőtt a tanácsi vállalatok, ktsz-ek gazA megyei festők, grafikusok őszi tárlata Orosházán A megyei képzőművészek őszi tárlatát november hetedikén Orosházán, a Szántó Kovács János Múzumban nyitották meg. Tizenöt festő, grafikus és szobrászművész mutatta be legszebb alkotását. Többek között Koszta Rozália, Gaburek Károly, Lip- ták Pál, Fülöp Erzsébet és más képzőművész alkotásait láthatják az érdeklődők a tárlaton. Ünnepi megnyitót Beck Zoltán tanár tartott. daságvezetői számára a megyei tanács ipari osztálya, az SZMT Munkavédelmi Bizottsága és a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat. A hetvennél több hallgató a tanfolyam előadásain megismerkedik a munkavédelmi jogszabályokkal és azok politikai jelentőségével, a balesetek és munkahelyi megbetegedések megelőzésének legfontosabb elveivel, módszereivel, az egészségügyi és szociális előírásokkal, a nehéz fizikai munka gépesítésének kérdéseivel. A résztvevők az elhangzottakból vizsgát tesznek és sikeres beszámoló esetén oklevelet kapnak. Ha Kondoroson jár, jr „ reggelizzen az ÁFÉSZ / efivomiaban FRISS, MELEG, ÍZLETES péksütemények, cukrászsütemények, kakaó, tejeskávé, tej és tejtermékek. JÓ ÉTVÁGYAT I KONDOROSI ÁFÉSZ. X