Békés Megyei Népújság, 1971. október (26. évfolyam, 231-257. szám)

1971-10-03 / 233. szám

Egyedül

Fiiadéin Mihály

hurcoljuk

miként csiga a házát önérzetünket

sebzett tenyerünkbe vennénk a világot

megbújnánk egymás cirógató szavának párnáin de felsebzi bőrünket a kiszolgáltatottság ezért hurcoljuk miként csiga a házát az egyetlen hihető hazugságot míg klmarjnlt ínnyel acsargunk a lehetetlenért

Hegyekkel

betakarva

Oál Farkas

Fekszem hegyekkel betakarva zuhanok mélybe, nézek magasba kapaszkodom fűszálba, vasba kapaszkodom fákba, virágba a csodaszarvas agancsába rikoltoz a fölszállott páva.

Zeng a remény egyszál húrja fölöttem alaktalan a csönd, a nyugalom körülöttem. Alaktalan bennem a béke — galamb turbékol, rikoltoz véresek Kapaszkodom fűszálba, fénybe karjaimból az erek kidagadnak homlokom szélverte ablak-.

Én nem leszek avarba rogy^ szarvas nem leszek az ábrándok vizében fuldokló senkt Engem nem lehet eltemetni.

Fekszem hegyekkel betakarva.

Az én szívem nem labda, hanem parázs, ágyúlövedék, vagy átok-^ Emlékeim behavazott udvarán járok: léckerítések fekete fogsora villan csahol a remény pulija már holtomiglan borostás tarlók, csipás reggelek nyerítő istállók űznek boci-szagú esték nyála csorog s imára kulcsolt kézzel templomba megy az ünnep.

A távolság sarkai, a zúgó égtájak a vasvilla négy ágán itt felakadnak rémtörténeteket susog az eperfa szellem ujjától kopog az ablak.

Bennem az értelem szól, az értelem hallgat, kristálykockáiból építek hatalmat józanságom cukorsüvege nem olvad hiába öntöznek híg esőjével a langyos bizalomnak.

S ha rí is gáncsolnak részletek, kamatlábak nekem nem lesz háziállatom a doromboló alázat.

Fekszem. A hegyek betakarnak.

Zöld csendet csurgatnak a fenyők vijjogása hallik a madaraknak.

Ne félj, ha jön a tél én akkor is égek.

Nem marnak meg a fagy fogai, erős bennem a lélek.

Szél

Zsadány! Lajos

Költsd frí a füveket, a kruraplivirágokat, a potrobos dongót, csigát a házában, mélyben a halakat, mocorgó, dühös gépeket; dobodat pergesd, menj, várnak!

REJTETT HIBA

Dékány Kálmán novellája

_____

a reszelő hosszú és vastag, két kézzel kell fogni, mint a 0V°- lut. Józsi rádől, ütemesen előre-hátra tolja, a fémpor kupacban halmozódik a satupad lapján. Vállában kis görcsös kemé- nyedést érez a tegnapi evezéstől, hátát felégette a nap.

beteszi a re szelőt, fekete ronggyal törölgeti a csillogó tengelyt.

— Átejtett a kis büdös — mondja hangosan magának; egyedül van a műhelyben, mindig egyedül. Ha kimozdul_ kulcsra zárja az ajtót. — Kijátszott a nyavalyás.

Félrehúzza az ajtóüvegen a függönyt, kiles. A szabászok görbe késsel szabdalják a cipőbőrt. Zsóka a nyelve hegyét is kidugja, ahogy dolgozik, haját széles szalag fogja össze.

— Na megállj! — fényé* geti meg a lányt.

Zsóka felemeli a fejét. Józsi visszatolja a függönyt. Pár pillanat múlva újra kikukucskál, Zsóka akkor már nem néz arra. Megfogadja: soha többé

nem hívja evezni, moziba se viszi. Törjön el a nyeltté, ha még egyszer hívja! Csenget a telefon.

— Itt tmk — jelentkezik. — Fehér szaki, mikorra számíthatunk az automatára?

— Készül, igazgató elvtárs — feleli. — Azt hiszem, holnapra rendben lesz.

•—> Nagyszerű, Fehér szaki. A maga keze aranyat ér. — A készülék kikapcsol.

— Neked is csak a szád jár — morogja —, az órabéreméiért meg sajnálod tőlem. A hatvan fillér emelést.

Magához veszi a kis ládát, bezárja a műhelyt, határozott léptekkel megy a szabászok asztala között. Zsóka rámosolyog, de ő éppen csak a fejét biccenti meg.

— Haragszik? —> szól utána halkan a lány.

A fiú visszanéz: t— Tessék?

— Ne haragudjon, Józsi.

— Nem érek rá — válaszol keményen —, dolgom van.

Kilép az udvarra. Egy másik ajtón benyit a zajos falcolóba. A gépek zakatolnak. A ferdenyakú suszter babrál valamit a masináján. Józsi pulykavörös lesz a méregtől. Tüstént ott terem.

— Már megint maga!

A suszter összerezzen, nem vette észre a belépő tmk-st.

— Nem akartam — hebegi — nem akartam, Fehér szakit zavarni.

— Hányszor mondjam még, hogy ne merjen senki a géphez nyúlni?! — kiabál Józsi. — A gép nem a maguk szakmája. Gilicz szpk- társ nem én magyarul?

— Értek, kérem — feleli csendesen a ferdenyakú —, de nem lehet komoly baj, úgy gondoltam, előbb megpróbálom magam.

— Akkor csak csinálja! — Józsi felkapja a ládát.

— Jegyezze meg, nem vagyok hajlandó olyan gépet

javítani, amihez hozzányúltak. Viselje maga a felelősséget!

— Fehér szaki, kérem, csak ezt a kis Csavart forgattam el.

— Nem érdekel! Maga hozzányúlt. Nem tartotta a megállapodást.

Gilicz a lábát váltogatva sután álldogál. Józsi leteszi a ládikát.

— Én mindig szólok magának.

— Helyes. Maga rendes

lány, Irmus, a legrendesebb az egész cégnél.

— Jön?

— Mindjárt. Maga csak menjen előre.

— De ne soká jöjjön — mondja indulóban a lány.

Józsi három perc múlva a tűzőteremben van.

— Álljon félre — mondja eltolva a susztert. — Ez az utolsó figyelmeztetésem, megértette?

— Igenis.

— Mi a panasz?

— Gyenge a leütés.

Józsi kis ideig gondolkozik, aztán igazít a szerkezeten. Leülteti Giliczet, hogy kipróbálja a gépei. Kifogástalanul működik.

Hátramegy az automatához. A múlt hét közepén romlott el, azóta javítja. Az igazgató be akarta szállíttatni a központi javítóba, ahogy elődei idejében megszokták. Ö eddig mindig megbirkózóit vele, nagy kieséstől kímélte meg a céget. Most makacskodott az automata. Nem boldogult vele. De most már nem maradhat szégyenben. A dob- tengelyt is megreszelte.

Gömbfrizurás lány lép a falcolóba, a tmk-st keresi.

Többen utánafordulnak, ahogy hátramegy.

Józsi az áutomata előtt guggol, a tárcsát csattogtatja.

— Mi baj, Irmus? — pillant a tüzőlányra.

— Törik a tű, folyton törik. Nem akarok a géphez nyúlni.

— Látja, ezt szeretem. Ha 'baj van, szólni kell, nem hozzányúlni.

— Töri? — kérdezi a lányra pillantva.

— Persze. Nem hiszi?

— Dehogynem. — Józsi, csak úgy szokásból, a tűházra fúj. — Nagyon töri?

— Ajaj! Három tűt elpocsékoltam.

— Aha. — Józsi kezdi visszaszerelni a tűházat.

— Maguk merre voltak? — kérdezi a háttal álló fiútól a lány.

— Mikor?

— Tegnap, a Dunán.

— Honnan tudja, hogy ott voltam?

— Maga mondta egyszer, hogy evezni szokott. Nem láttam magukat, pedig megkerültük az egész szigetet.

— Maga evez? — kérdezi Józsi.

— Igen. Nem hiszi?

— Ha maga mondja.

— Ha nem hiszi, kipróbálhatja.

— Kajak, vagy kin?

— Mind a kettő, de a kajakot jobban szeretem.

— Én is.

— Tudom. A bátyámmal szoktunk túrázni — teszi hozzá a lány.

— Rendes dolog hogy tud evezni. Kevés lány tud evezni. Csak kényeskedni tudnak.

r— A bátyám azt mondta,

nyugodtan beiratkozhatok az egyesületbe.

— A bátyja versenyző?

— Igen.

Józsi elkészült a szereléssel, a kezét törölgeti.

— Rám mindig lehet számítani — beszél sebesen Irmus —, megkérdezheti a bátyámat. Én nem kényes- kedem, tudom mivél jár, ha egy lány evezni megy egy fiúval és sátrat is visznek. A lánynak kötelessége végig kitartani, nem hazaszökni.

Józsi legszívesebben felpofozná Zsókát. Nem elég, hogy kijátszotta, még el is hencegett. Nyelvével kipú- positja az arcát szögre akasztja a törlőrongyot.

— Tegyen csak be egy tűt

— mondja aztán lrmusnak, aki úgy tesz, ahogy mondta.

— Most próbálja ki.

A lány bekapcsolja a tű* zőgépet, berregve öltögeti a fonalat a cipőbőrbe.

— Rendesen viszi — mondja Józsi.

— Mert maga megcsinálta.

— Nem csináltam rajta semmit. Az égvilágon semmit.

Irmus elpirul, Józsi visz- szamegy az automatához a másik terembe. Figyeli, hogy működik. A tengely még mindig rángatja a dobot. Ideges lesz. Űjra leszereli a dobot• és a tengelyt, visszaviszi a műhelybe.

Lecsöngetik a műszakot, a telefon is csörög. Az igazgató az automata iránt érdeklődik.

— Nincs kész — feleli mogorván a telefonba.

—- Nem baj — mondja kedélyesen az igazgató —, fő' hogy holnapra elkészül.

— Holnapra se lesz kész!

■— válaszol élesen Józsi. — Letelt a munkaidő. Én is ember vagyok, igazgató elvtárs.

— Természetesen — hallatszik a telefonból.

— Értse meg, igazgató elvtárs, az én munkám nem sablonos, vannak dolgok, amikben nem lehet dirigálni.

— En sem akarok dirigálni, Fehér száktárs.

—• Azt hittem, hogy sikerül — magyarázkodik Józsi. — Valami rejtett hibája van.

—■ Jó, akkor beszállítta- tom a központi javítóba.

— Fölösleges — mondja gyorsan Józsi — újra szétszedtem a dobházat. Majd holnap folytatom.

Most ő teszi le a kagylót.

A hajába túr, le-föl járkál a műhelyben. Mindenki elment, csillapító a csend. Józsi az öklét morzsolja, hátán viszket a hámló bőr. Hátranyúlva megdörzsöli a hátát, aztán a satupadhoz áll. A tárcsában kicseréli a golyókat, reszel, kalapál. Késő este lett. A gépteremben felgyiíjtja a neont. Üj- ra beszereli a dobházat, megindítja a motort.

A dob még mindig rángatva forog. Józsi fejébe száll a vér. Megrázza az automatát.

— Te dög! — morogja. — Nem fogsz ki rajtam.

egtörli a hom- lókat. Kikap. B B K csalja a mo- • * mt tort, aztán újra munkába veszi a dobháza*. Most rnár nem törődik az idővel, tart, ameddig tart. Holnapra ígérte. Holnapra mindent rendbehoz.

— Rajtam nem fogtok ki

— hajtogatja a foga közt szűrve. — Se te, se ö.

Szlovák György rajza