Békés Megyei Népújság, 1971. október (26. évfolyam, 231-257. szám)
1971-10-03 / 233. szám
Megnövekedett a szocializmust építő magyar nép becsülete Kádár János beszéde a pálfai falugyűlésen r — Osaintén. RSsz5n@m a meghívást, a szívélyes fogadtatást, szívéből örülök, hogy ellátogathattam Önökhöz. Ebből az alkalomból átadom Önöknek, a termelőszövetkezet tagságának, a község lakosságának és az Önöík személyében a járás és Tolna megye dolgozóinak a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának üdvözletét* legjobb kívánságait — Mindannyian, akik a szocializmus ügyéért dolgozunk, él_ jtírik az ország bármely helységében, legyen bármi a beosztásunk, ö^zetartozuhk, ugyanazért a célért fáradozunk. r Ez megköveteli, hogy a vezetés — a Központi Bizottság, a kormány — ismerje a dolgozó tömegek törekvéseit, gondjait, az őket foglalkoztató kérdéseket; ugyanilyen fontos, hogy munkásosztályunk, parasztsá- ' gurik, értelmiségi dolgozóink, a szocializmust építő egész magyar nép értse a párt, a kor- * mány politikáját a gazdasági és kulturális építés alapvető, legfontosabb kérdéseit A tapasztalait azt bizonyítja, hogy ez így is van: a dolgozók tisz- ' tában vannak politikánk lényegével, s vezető testületetek is ismerik a dolgozók életkörülményéit, mindennapi gondjait — A mostanihoz hasonló találkozók nélkülözhetetlenek, mert alkalmat adnak arra, hogy a mindennapok tennivalóin, a folyamatos ügyeken kívül pillantást vessünk azokra a leglényegesebb, legalapvetőbb célokra is, amelyéknek eléréséért a kommunisták a pártba tömörültek, a szocializmus hívei rendszerünk mellé álltak, dolgozó parasztságunk a termelőszövetkezetet választotta, s a szocializmus építésének útjára lépett E célok egyaránt érintenek elméleti, ideológiai kérdéseket, társadalmi problémákat, családi, emberi gondokat Lényegük, hogy a réginél szebb, különb, jobb, emberibb életet akarunk teremteni! A magyar dolgozó nép milliód arra , a meggyőződésre jutottak, hogy “"ennek egyetlen reális, biztos • útja: a szocializmus építése. Kádár János ezek után visz- szaemlékezett 10 évvel ezelőtti pálfai látogatására. Elmondta: akkor is, most is több idősebb és fiatalabb paraszt- emberrel találkozott, akinek voltak és vannak általános és közös igényei, s az életkortól függő igényei is. Ezekről szólva hangsúlyozta: — Arra törekszünk, hogy a munkából kiérdemesült, idős, tiszteletre méltó emberek kapják meg azt, ami őket megilleti és a fiatalok is jussanak hozzá ahhoz, ami koruk szerint igényük lehet, s ami tisztességes .becsületes munkájuk után jár. Ha áttekintjük az elmúlt éveket, akkor öreg, középkorú és fiatal; paraszt, üze’ mi munkás vagy értelmiségi egyértelműen mondhatja, hogy a tíz évvel ezelőtt választott út helyesnek bizonyult. Amit az- ' óta elértünk, bizonyára nem elégíti ki hiánytalanul az igényeket, de akkoriban aligha j gondoltuk volna, hogy ilyen eredmények születnek. Az ország helyzetéről szólva kiemelte ,hogy dolgozó népünk eredményesen munkálkodik, ]é_ pésről-lópésre halad előre a szocialista társadalom teljes felépítésének útján. Cselekvé- sünk fő irányát a párt X. kongresszusának határozatai, a Hazafias Népfront választási programja és IV. ötéves tervünk jelzi. Rámutatott, hogy idén az . ipari termelés eddig— az előző esztendőhöz viszonyítva — 5 szá- . zalékkal nőtt, s hatékonysága javult. A mezőgazdasági ter- " melés országosan szintén biz- - tató. A búza országos átlagban több mint 17 mázsát adott 9 BOüjmm 1971. OKTÓBER 3. holdanként, ez rekord a magyar mezőgazdaság történetében, s jelzi a nagy fejlődést. Az állattenyésztésben a szarvasmarha-tenyésztés nem fejlődik kielégítően, a sertéstenyésztés viszont az utóbbi években fellendült. Az említett eredmények és a népgazdaság többi ágazatának fejlődése alapján megállapította, hogy az ország általános helyzete jó. Ezek után így folytatja: — Abban, hogy a Magyar Népköztársaság egészséges és szilárd alapökon fejlődik, nagyon jelentős szerepe van a mezőgazdaság mintegy tiz esztendővel ezelőtt végrehajtott szocialista átalakításának,, a termelőszövetkezetek megszületésének. Ha ez akkor, a történelmileg alkalmas pillanatban nem történt volnak meg, sem politikailag, sem anyagilag nem fejlődhettünk volna a mai színvonalra. Az Önök termelő- szövetkezetében, községében, az itteni lakosság életében éppen olyan jől látható és lemérhető, hogy mit eredményezett az elmúlt tíz esztendő, mint amilyen kézzelfoghatóan bizonyítható megyei és országos méretekben is. Az Önök termelőszövetkezete taglétszámában erősödött, területileg gyarapodott és ösz- szeforrott. Nemcsak a táblára írják az „egyetértés”-t, hanem a tsz valójában a dolgozó parasztok szocialista egyetértéséből született s ezt az egyetértést fejezi ki ma is. Az egységes, jó kollektívában a vezetők és a tagok között normális és egészséges a viszony. A vezetők mindig több és jobb munkát követelnek a tagságtól, és a tagság is fokozott követelményeket támaszt a vezetés iránt. Ez egészséges viszony, amelyet fenn kell tartani, mert előrehaladásunk egyik fontos feltétele. — Az elmúlt tíz esztendő során a mezőgazdasági nagyüzemekben nagyszámú mérnök, technikus, szakmunkás, mező- gazdasági dolgozó nevelődött ki — közéjük tartozik a helybeli tsz mintegy másfél száz főnyi szakembergárdája is. Munkájuk ma már nélkülözhetetlen a korszerű mezőgazdaságban. Csak velük, s szakértő, helyes vezetéssel, valamint a tagság odaadó, lelkes és fegyelmezett munkájával születnek olyan eredmények, mint amilyenéket a szövetkezet is elért. Az első gazdálkodási év óta a búza holdarikénti termésátlaga 12-ről 22 métermázsára emelkedett, a sertés és szarvasmarha-állomány megháromszorozódott. De tükröződik mindez természetesen a tagság élet- színvonalának alakulásában is, abban, hogy az egy tagra jutó jövedelem már meghaladja az évi 28 000 Ft-ot. Ahogy megye- szerte, az országban, úgy itt is új házak egész sora épült, az emberek jobban, kulturáltabban élnek. — A fejlődésről vallanak a megyei adatok is, hozzátéve, hogy az eredményeket megalapozó beruházások részben a megye dolgozó közösségének saját erejéből, részben központi állami támogatással valósultak meg. Tolna megyében az ipari beruházások összege 1965-ben még alig haladta meg a 110 millió forintot, 1970-ben már elérte a 414 millió Ft-ot. Most a termelés is négyszerese a tíz évvel ezelőttinek. Ma a megyében foglalkoztatottak egyhar- mada már az iparban dolgozik, s ez az arány jól jelzi a népgazdaság szerkezetének kedvező alakulását, a dolgozó társadalmi osztályok egészséges fejlődését is. Tíz évvel ezelőtt a termelőszövetkezeti tagok jövedelme — megyei átlagban — nyolcezer forint körül volt, s ma már eléri az évi 21 000 forintot. A mezőgazdasági termelés tíz esztendő alatt mintegy 60 százalékkal növekedett, s a megye ipara, mezőgazdasága most már esztendők óta szinte rendszeresen több árut ad a népgazdaságnak a tervezettnél. Kádár János felidézve korábbi látogatását, elmondta: — Tíz évvel ezelőtt — bár az ígérgetésekben és a fogadkozásokban kölcsönösen mérsékle. tesek voltunk — még arról beszélgettünk, hogy fejleszteni kell a szövetkezeteket. Ehhez a munkához kellett a szocialista elhatározás, szükség volt a gondos mérlegelésre, a megfelelő tervekre és a tagság egységére. A szocialista építés a falun természetesen a párt ügye, de nem egyszerűen pártügy. Az induláshoz a szocializmust akaró minden tisztességes ember ösz- szefogása kellett. A falvak lakói, a termelőszövetkezetek tagjai biztosak lehettek abban, hogy a Magyar Népköztársaság, a magyar nép munkásállama ott lesz mellettük, megadva minden tőle telhető segítséget. ösztönzést. Együtt láttunk hozzá falun is a szocialista építéshez, a szocialista társadalom megvalósításához. — Voltak olyan parasztemberek, akik korábban is megálltak a maguk lábán s a termelőszövetkezetek megalakulásakor csak nehezen, hosszas lelkitusa után vállalták a közös utat. Amikor elszánták magukat, nemcsak a közös utat vállalták, hanem a nagyobb felelősséget is a közösségért. Sokat közülük brigádvezetőnek is megválasztottak. Azóta sokan megváltották, életükben először érezhették, hogy a többi embernek szüksége van rájuk, először jutottak az emberi méltóság olyan szintjére, amit különben sohasem érhettek volna el. A közösség javára végzett munkával kiérdemelték a tiszteletet; úgy dolgoztak, hogy a bizalomra méltóak legyenek. Ez adta azt az új önérzetet, új arcot, amit a parasztemberek az egyéni gazdálkodás útját járva soha, semmiképpen sem értek volna eL — Nagy viták voltak az országban a tsz-ek megalakításának útja, módja körül is. A pártban, még a pártvezetésben is voltak, akik amellett kardoskodtak, hogy súlyos adókkal, kényszerhelyzettel kell belépésre bírni a középparasztságot. Mi szembeszálltuník ezzel a nézettel. Azt mondottuk, hogy — sem az átszervezés feltételekén^ sem azután — nem a középparasztságot kell leszegényíteni, hanem a szegényparasztság életszínvonalát kell felemelni az akkori középparaszti életszínvonalra. Ezzel az elhatározással fogtunk hozzá a munkához, s amit elhatároztunk, azt meg is valósítottuk. A falu egykori nincstelenjei, a szegényparasztok és az akkori középparasztok most egyaránt most jóval magasabb színvonalon élnek, mint az egyéni gazdálkodás idején éltek vagy élhettek volna. Ami a pálfai tsz tagjairól elmondható — hogy milyen szociális segítséget tudnak nyújtani a rászorulóknak, milyen szélesek kulturális lehetőségeik, hogy világot látnak, perspektívájuk van, iskoláztatják gyermekeiket és önmagukat is továbbképzik — azt az ország sok termelőszövetkezetének tagsága elmondhatja, s olyan országos jelenség, amely tükrözi a magyar parasztság életében végbement fejlődést. — Vállalt feladatunk eredményes végrehajtása kedvezően változtatta meg az emberek, a magyar paraszti társadalom életét. Éppen ezért most, tíz év után sem önöknek, sem nekünk nem kell lesütnünk a szemünket. A párt Központi Bizottsága nevében szívből, őszintén gratulálok ’ a pálfai Egyetértés Termelőszövetkezet vezetőinek és tagságának a járás és a megye dolgozóinak az elmúlt tíz esztendőben elért nagyszerű eredményeikhez. Ha így, ebben a szellemben dolgoznak tovább, öt vagy tiz év múltán további szép eredmények tanúi lehetünk. Kádár János beszédének további részében rámutatott, hogy a termelőszövetkezeti eszme a munkásosztály világnézetének, politikájának egyik legfontosabb része, az egyik legfontosabb útmutatás a testvéri paraszt-osztálynak. — Amikor arról beszélünk — mondotta —, hogy a termelő- szövetkezetek országszerte megszilárdultak, tagságuk összeforrott, s a tsz-ek jelentős része már valóban szocialista nagyüzemi gazdaság, akkor azt is el kell mondanunk, hogy ez a munkáspolitika, a munkásosztály és a parasztság nagy politikai, erkölcsi sikere. Jelenleg a termelőszövetkezetek adják az ország mezőgazda- sági termelésének 70 százalékát, s ez megfelel gazdálkodó területük részarányának. A termelési színvonal országosan emelkedett, s kedvezően változott a parasztság élete. Ezerféle módon bizonyítható, hogy a mezőgazda- sági dolgozók jobban élnek, mint akár tíz esztendővel ezelőtt is. Mindenki, aki hozzájárult a termelőszövetkezetek fejlődéséhez, önérzettel, szocialista öntudattal és jogos nagy örömmel gondolhat vissza saját munkájára. Kádár János a termelőszövetkezeti mozgatom lényeges vonásairól szólva, a szocialista jelleg mellett kiemelte a közösségi életben nélkülözhetetlen demokratizmust, valamint azt a jó értelemben vett érdekeltséget, hogy a szocialista célnak és az emberek egyéni, családi, közösségi érdekének egy irányba kell hatnia. — A magyar mezőgazdaság szocialista átszervezése, a termelőszövetkezetek tíz év alatt bekövetkezett fejlődése mindenekelőtt a párt érdeme, a párté, amely megmutatta az utat. Érdeme a munkásállamnak, mert ezt a folyamatot a maga anyagi erejével támogatta és segítette. Érdeme a munkásosztálynak, amely e társadalmi átalakulás vezető osztálya, a parasztságot, mint testvérosztályt a munkás- paraszt szövetség jegyében a szocialista fejlődés útjára vezette. Érdeme a parasztságnak, mert jól határozott: a szocializmus építésének útjára lépett, s tíz esztendeje tudatosan, becsülettel és sikeresen halad előre ezen az úton. Megállapította, hogy a napokban megalkotott szövetkezeti törvény tovább fejleszti a szövetkezetek szervezetét, működését, elősegíti fejlődésüket. Kádár János a továbbiakban az ország általános fejlődéséről szólt. Hangsúlyozta, hogy a dolgozók életszínvonala jelentős mértékben emelkedett, megfelelő az előrehaladás a közoktatás, a kultúra terén is. A mindennapi munka során a bérek, az árak, a juttatások, a nyugdíjaik, a lakásépítkezés bizonyos kérdéseiről lehet és kell is vitatkozni ,de amikor mérleget vonunk, megállapíthatjuk: a fejlődés egyértelmű, vitathatatlan. Életszínvonalunk — miután évről évre rendszeresen fejlődött — lényegében arányban áll a Végzett munkával, a megtermelt javakkal. — Fejlődésünk persze nem jelenti azt, hogy nincsenek nehézségeink — folytatta Kádár János. — A párt, a kormány — az illetékes testületek, szervezetek — az elért eredmények mellett mindig nyíltan szólnak a problémákról, a megoldandó feladatokról. őszintén beszélünk a hibákról is, amelyeket a szocializmus építése során helyileg, de néha országosan is elkövetünk. Voltak nehézségeink és bizonyára a jövőben sem tudjuk majd a problémákat teljesein kiküszöbölni, hiszen tökéletesen sem gép, sem ember, sem testület nem tud dolgozni. Hathatós erőfeszítéseket kell tennünk egyebek között a költségvetési egyensúly javítására, a beruházások elhúzódásának és szétaprózottságának megszüntetésére, a kötelességtudat, a’ munkafegyelem további javítására. Az eddiginél jobban érvényesítsük a szocialista elosztás elvét: kbki munkája szerint részesüljön a javakból, munka nélkül pedig ne részesedhessen az elosztásból. — Eredményeink gyarapítása, a hiányosságok felszámolása a szocialista eszmék és elvek, a szocialista rend eddiginél is következetesebb érvényesítését követeli. Ezekért odaadással, szervezetten kell dolgozni, ugyanokkor harcolni kell a fejlődést gátló tényezők ellen. Ha ezt következetesen. tesszük, a siker nem marad el, a legközelebbi évek országosan és helyileg egyaránt új eredményeket hoznak. A párt első titkára a továbbiakban nemzetközi kérdésekkel foglalkozott Kiemelte, hogy fejlődésünk eredményeként sokat javult a Magyar Népköztársaság általános nemzetközi megítélése. Az utóbbi esztendőkben megnövekedett a szocializmust építő magyar nép becsülete, hitéle. Külpolitikánk a szocializmus és a béke eszméjét, célját elválaszthatatlanul összefor- rasztja. Bár a nemzetközi helyzet alakulása ellentmondásos, bonyolult, számunkra, a szocializmust építő magyar nép — s általában a dolgozó emberek — számára kedvezően fejlődik, az erőviszonyok alakulása a haladás javát szolgáljál. A nemzetközi helyzet alakulás sának ezen a tendenciáján nem változtatnak az imperializmusr- nafc a világ különböző térségeiben tett agresszív erőfeszítései. —Vietnamban és Indokínában — mondotta — még folyik az amerikaiak gyarmati háborúja. Egyre bizonyosabb azonban, hogy a vietnami nép, indokína népeinek elhatározása, hogy saját maguk döntenek sorsukról, beteljesül s állhatatos harcuk győzni fog. Bízunk benne, hogy ez a győzelem már nincs messze, s a népek a világnak ebben a részében is békében, saját elgondolásul:; szerint építhetik szabad jövőjüket. — A Közel-Keleten ugyancsak továbbra is fennáll a bonyolult háborús helyzet. Az agresszor azonban nem képes „betakarítani” az agresszió „termését”. Ebben megakadályozzák az arab népek haladó erői, s az őket támogató szocialista országok. Mi is változatlanul segítjük az arab népeket, hogy szívós és állhatatos küzdelemben visszaverhessék az imperialisták lei gázó kísérleteit. Szolidárisak vagyunk arab elvtársainkkal, az arab haladó mozgalmakkal, s bízunk abban, hogy az arab országokban mindenütt felülkerekedik a meggyőződés: a haladó erők csak összefogva győzhetnek az imperializmus ellen. — Mi nem avatkozunk be más, önálló, független ország belpolitikájába, belső életébe, de hangot adunk annak a meggyőződésünknek, hogy aki üldözi a haladás erőit, a kommunistákat, az az antiimperialista harc erőit gyengíti és rombolja. Nem lehet egyidejűleg hatásosan küzdeni az imperializmus és a reakció, illetve a haladás legkövetkezetesebb erői ellen. — Az utóbbi időben komoly lépések történtek az európai biztonság megteremtésének útján. Nyugiat-Beriin kérdéséiben létrejött a négyhatalmi megállapodás ,amelyet a két Németország közötti tárgyalás követ. Bár jelenleg Európában béke van, földrészünk helyzete változatlanul a világpolitika nagy kérdése: Európában néznek farkas- szemet a két világrendszer fő erői, itt a legnagyobb az összíFolytatás « 3. oldalon)