Békés Megyei Népújság, 1971. október (26. évfolyam, 231-257. szám)
1971-10-20 / 247. szám
Sok a halálos baleset Intézkedések a megelőzésre — Kerékpárosok hete novemberben 0 Ez évben Sajnálatos módon, megyénkben is egyre több halálos és súlyos sérüléssel, valamint nagy anyagi kárral járó közúti baleset történt. Velejárója ez a gépkocsipark növekedésének? Szükségszerű-e az, hogy ha több a gépjármű, több a baleset? Ezek a kérdések nemcsak azokat foglalkoztatják, akik nap, mint nap hallanak a tragikus balesetekről, hanem, a szakembereket is. Mi hát az oka a® egyre nagyobb számban előforduló közúti baleseteknek? — kérdeztük dr. Sajti Imre randőrőmagytól, a Békés megyei Eendőr-fökapi. tányság helyettes vezetőjétőL — Ez a kérdés sajnos nagyon időszerű. Tény, hogy a halálos és súlyosabb kimenetelű balesetek száma az előző és a korábbi évekhez képest tovább növekedett. Míg 1970-ben megyénkben 41 ember vesztette életét közúti baleseteknél, addig ez év háromnegyed részében már 54. A balesetek okainak elemzése azt mutatja, hogy azok túlnyomó többsége a közlekedési szabályok elmulasztására vezethető vissza. Elenyésző az, ami egyéb — műszaki és úthiba, forgalom- szervezés — okokból adódik. — Milyen járművek vezetői ekozták a legtöbb balesetet? — Ebben az évben a legtöbb közúti balesetet a motorkerékpár- és személygépkocsi vezetők, valamint a kerékpárosok okozták megyénkben. És most elsősorban a kerékpárosokról akarok beszélni. Az utóbbi időben' ugyanis több súlyos, sőt halálos kimenetelű balesetet idéztek elő. Egy hét leforszerepe van, hiszen sok olyan idős ember is közlekedik az esti órákban, akinek hallása, látása már gyengült. — A kerékpárosok betartják-e a KRESZ-t? — Vizsgálataink során megállapítottuk, hogy a kerékpárvezetők túlnyomó többsége a legelemibb közlekedési szabályokat sem tartja be és sokan nem is ismerik. Pedig a közúti közlekedésben olyan személyek vehetnek részt, akik a KRSSZ-ben előírt jártassággal rendelkeznek, vagyis ismerniük kellene a kerékpárosokra vonatkozó közlekedési szabályokat. Gyakran előfordul, hogy a balra nagyívben történő kanyarodásnál, vagy egyáltalán nem jelzik kanyarodási szándékukat, vagy már csak •későn. Meg sem győződnek arról sem, hogy nincs-e már előzésben a mögöttük jövő jármű. Nem törődnek az útjelző táblákkal, vagy pedig nem ismerik azokat, de még azt is elmulasztják, hogy egy gyorsabban közlekedő járművet megfelelően „tiszteletbe” tartsanak. — Hallottunk arról, hogy Vas megyében jó eredménnyel rendezték meg a „Kerékpárosok Hete” mozgalmat. Békés megyében megszervezik-e ezt? — A megyei rendőr-főkapitányság a kerékpárosok által okozott közúti balesetek megelőzése érdekében, rövid időn belül intézkedéseket vezet be. Azonkívül, hogy a közúti közlekedésben résztvevő kerékpárosokat fokozottabban ellenőrizzük, egyben biztosítjuk mindazokat a feltételeket, amelyeket a KRESZ előír a kerékpárosok számára. Itt mindenekelőtt a kerékpárok világítási felszereié, sere gondolok. Ismert, hogy hazánkban Békés megyében van a legtöbb kerékpár, amelyek jelentős része nemcsak nappal, hanem este és az éjszakai órákban is „üzemel”. Éppen ezért megköveteljük, hogy minden kerékpár első és hátsó világítása rendben legyen. Különösen este vám életmentő szerepe annak, hogy a hátsó sárhányán fényvisszaverő prizma legyen. A rendőr-főkapitányság a Vas megyei példa után Békés megyében is megrendezi a Kerékpárosak Hetét november második felében. Ennek célja, hogy közúti ellenőrzések során vizsgáljuk a kerékpárok felszerelését és a kerékpárosok közlekedési szabályokban való jártasságát. Már most, jó előre és ezúton is szeretnénk felhívni a kerékpár-tulajdonosokat, hogy a szükséges felszerelésekkel minél élőbb lássák él a kerékpárokat, nehogy az ellenőrzések során az esetleges pénzbírsággal feleslegesen növeljék kiadásukat. Beszélgetősünket az alábbiakkal fejezte be a rendőr-főkapi- tányság helyettes vezetője: — Reméljük, hogy intézkedéseinknek meglesz a kellő eredménye, hiszen ezek nem kevesebb, mint az emberi életek megóvása érdekében történnek. Béla Ottó gésa alatt három halálos végű baleset is történt és valamennyi azért következett be, mert ki világi taüan kerékpáron közlekedtek. Éppen ezért, szigorúan megköveteljük a kerékpárok kivilágítását elől és hátul is. Megemlítem, hogy az egyik baleset éppen azért történt Szarvas és Bé- késszentandrás között, mert a kerékpárnak csak az első lámpája égett, s így a mögötte haladó gépkocsivezető későn vette észre. Persze a gépjárművezetők óvatosságának is döntő i — Az anyja szentségit! Ifjú Zsuppán, a csősznek a i fia 30 éves, bikaerős, indula-, tos férfi. Diszpécser volt a Va- gongyárban. Nikiai Géza hívta vissza a tsz-be, elnökhelyettesnek ,mert többször megrótták, hogy rossz a vezetőség „szociális összetétele”. Miután a tsz- irodán végighallgatja az apját, felveszi a telefont e beleszól. — Kapcsolja a Megyei Rendőrkapitányságot. Sürgős. — Beleordít. — Persze, hogy életveszély! Mit gondol, szórakozom? .., Várok. —- Visszateszi a telefont, tűnődik. — Én megértem, nem szívesen hisz el ilyesmit az agronómusáról, node... látatlanban az ellenkezőjét sem kellene eihinnie! Alig ismerjük! Egy éve van itt, ennyi idő alatt .nem lehet egy idegent megismerni. Csöng a telefon, fölkapja. — Halló! Itt Zsuppán elnökhelyettes, Mezőfenék.:. Jó napot, hadnagy úr. Egy bejelentést szeretnék... — Int az apjának, hógy nyújtsa oda a menetlevelet. — Arra kérem, tartóztassák fel és ellenőrizzék az Y 45-69 rendszámú teherautót Alapos okunk van feltételezni, hogy lopott holmit szállít... Igen, tőlünk... Fél nyolckor indult, még nem ért be a városba... Köszönöm. Szabadság. Leteszi a telefont, nyugod- Dabb. — Menjen papa, feküdjön le. Most már megtudjuk az igazat. A legnagyobb mikroszkóp Üj, nagyteljesítményű elektro- mikroszkóppal gazdagodott a Szegedi Orvostudományi Egyetem Biokémiai Intézete. A korszerű japán berendezéssel mil- liószoros nagyítás érhető el és segítségével az egyes molekulák belső szerkezetét is tanulmányozhatják. Hazánk legnagyobb felbontóképességű mikroszkópjával elsősorban az izmok működését vizsgálják a szegedi Intézetben. Képünkön: Dr. Guba Ferenc professzor és Zsebik Pál technikus az új berendezés mellett. (MTI fotó — Tóth Béla tetv.) Békéscsabai ipari vállalat BELSŐ ELLENŐRI MUNKAKÖR betöltésére felvételt hirdet. Követelmény: felsőfokú iskolai végzettség, vagy mérlegképes oklevél. Fizetés megegyezés szerint. Írásbeli jelentkezéseket: „Megbízható” jeligére a békéscsabai Hirdetőbe. 320605 Igazgatók szakdolgozata Fejlődik az Országos Vezetőképző Központ A ntÜflVür iparvállalatok Illa uy ai és egyéb gazdasági intézmények különböző beosztású vezetőinek szervezett továbbképzésére jött létre — egy 1967-bem született kormány- rendelet hatására — a Munkaügyi Minisztérium Országos Vezetőképző Központja. Az elmúlt három és fél év alatt körülbelül 1600 vezető végzett el különféle tanfolyamokat. Az OVK-ban, s az intézet belső tanári karán kívül — amelyek között közgazdák, mérnökök, matematikusok, pszichológiai és pedagógiai szakemberek is vannak — körülbelül 400 külső szakértő, előadó vezette ezeket a foglalkozásokat. Az intézet nevében ott van ugyan a „központ” szó, ám vezető továbbképzéssel még nagyon sok kisebb-nagyobb intézmény és szervezet foglalkozik az országban. Az idei év azonban új korszakot nyit az Országos Vezetőképző Központ életében, azt is mondhatnánk, hogy letelt a tanulóidő, elmúlt az az időszak .amikor az OVK munkatársainak legnagyobb gondja a továbbképzés alapjainak lefektetése, a leglényegesebb szervezeti formák kidolgozása, a módszertani eljárások felkutatása és adaptálása volt. A jövőben az OVK valóban a hazai vezető továbbképzés központi irányítója, szervezője, koordinálója lesz. 1971. június 22-én tárgyalta a kormány a vezetőképzés általános helyzetét. Meghatározta a továbbképzés fejlesztésének feladatait, áttekintette a fejlesztés feltételeit, s határozott arról, hogy az OVK-t a hazai vezető- képzés központi intézményévé kell kibővíteni, illetve átalakítani. Mielőtt áttekintenénk a vezetőképzés fejlesztési lehetőségeit, nézzük, mit és hogyan tanulnak a vezetők ma? |p!pn!pll öt különböző tan. JCIblliCy folyamon sajátítják el a korszerű vállalatirányítás stratégiai és taktikai feladatait, a személyzeti és kádermunka általános és speciális tudnivalóit, a vállalati termelésszervezés időszerű problémáit, a munkaerőgazdálkodás és általáéban a miunkaügyi tevékenység kérdéseit. Kicsit mór a jövőbe mutat az oktatók továbbképző tanfolyama, amelynek feladata, hogy más intézmények vezető továbbképző tanfolyamainak előadóit ismertessék meg e témakör legfontosabb jellemzőivel. Magának az intézetnek a jövőben elsőszámú feladata a felsőszintű vezetők, a legnagyobb vállalatok vezérigazgatóinak, illetve igazgatóinak továbbképzése. Ennek egyik érdekes, s mór az idén megvalósuló formája az új rendszerű komplex tanfolyam. Eddig ugyanis egyhónapos tanfolyamokon vettek részt a vállalatok vezetői, s hogy a tanultakat hogyan hasznosították, — s egyáltalán hasznosították-e — azt nemigen lehetett felmérni. Lényegében az oktatás hatékonyságának növelése követelte meg az újtípusú tanfolyam megszervezését. Ennek lényege: az egyhónapos képzés, az eddigiekhez hasonlóan, továbbra is megmarad. Az oktatók és a hallgatók kapcsolata azonban nem szakad meg, konzultatív jellegű találkozókra kerül sor, s a hallgatónak fél év eltelte után be kell mutatni és meg kell védenie egy szakdolgozatot. Ez az oktatási forma persze a jelenleginél sokkal szorosabb kapcsolat kiépítését követeli meg az OVK, illetve az egyes oktatók, tanárok és a termelő vállalatok között. Hiszen a tanfolyamokon figyelembe kívánják venni a hallgatók vállalatainak speciális problémáit ist A ilílt'nci kormányba táro- flill Uol zaj. értelmében fel kell készülni az államigazgatási vezetők továbbképzésére is, Elsősorban a különböző minisztériumok és főhatóságok, főosztály- és csoportvezetőiről, illegve helyetteseikről van szó és azokról az emberekről, akik a vezetői utánpótlás szempontján ból jöhetnek számításba. Egyébként a vezetői utánpótlás képzése az OVK egyik központi feladata lesz a jövőben. S hogy ez milyen fontos teendő', arra egyetlen statisztikai adat: tíz éven belül a jelenlegi ipari vezetőknek kb. egyharmada távozik — elsősorban nyugdíjazás miatt — az irányító munkakörökből. A leendő vezetők oktatása persze merőben másjellegű feladat, mint a tulajdonképpeni vezetőtovábbképzés. Ennek módszertana, tananyaga és általános előkészítése sok-sok évi munkát követel, s ezért legjobb esetben is csak két-három év múlva kerülhet sor az utánpótlás oktatásának megkezdésére. Külön kell megemlékezni a személyzeti vezetők továbbképzéséről, amelynek hároméves múltja van már, s az itt használt háromkötetes tananyag — amelyben helyet kap a lélektan, a szociológia is — az első ilyen jellegű és nem is sikertelen próbálkozás a szocialista államokban Rí nVff a tanfolyamokon will kívül még sok egyéb formában is segíti a vezetők munkáját E formák egyik legfontosabbika a Számítástechnikai Intézet, amelynek három különböző osztálya dolgozik a legkorszerűbb ICL számítógépen. A Tudományos Tájékoztató Szolgálat részben a negyedévenként megjelenő Vezetőképzés című folyóiratban^ részben egyéb formákon át bocsátja közre a vezetéstudomány friss ismeret- anyagát. Mindezeken túl íredig az Országos Vezetőképző Központ eddig is, s a jö\ eben is él a néhány napos szakmai konferenciák, tapasztalatcserék, szeminárium jellegű összejövetelek, viták lehetőségeivel, s szó van arról, hogy ezekre a foglalkozásokra meghívják az adott szakkérdés külföldi ismerőit is. V. Cs. A BUDAPESTI HARISNYAGYÁR GYULAI GYÁRA felvételre keres 22—30 év közötti, lakatos képesítéssel rendelkező szakmunkásokat textilgépszereiöi munkakörbe A gépszerelői munkakör elsajátítására háromhónapos tanfolyamot indítunk. BÉREZÉS MEGEGYEZÉS SZERINT. Jelentkezni lehet a Harisnyagyár munkaügyi osztályán, Gyula, Megyeház u. 6—8. 366005 (Folytatjuk)